Lányokat lökött metró elé

Őrizetbe vettek ma reggel a bukaresti rendőrök egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy tegnap néhány óra leforgása alatt a metró elé lökött két személyt. Az áldozatok is fiatal nők voltak: egyikük – 25 éves lány – meghalt, a másik – 20 éves – csak enyhe sérüléseket szerzett. A feltételezett gyilkosság a Dristor, a gyilkossági kísérlet a Costin Georgian nevű megállóban történt. (tovább…)

Continue Reading

Debrecenben kimondott ítéleteket vizsgálnak a Batthyáneum visszaszolgáltatási perében

A debreceni bíróságon a 19. század elején kimondott ítéletek alapján vizsgálja a Gyulafehérvári Táblabíróság, hogy jogosan utasította-e el a román restitúciós bizottság azt a kérést, hogy szolgáltassa vissza az erdélyi római katolikus érsekségnek a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárat. A debreceni ítélet figyelembe vételét Komáromi Attila, az egyház jogi képviselője kezdeményezte Ileana Darjának, a könyvtár volt igazgatójának egy 1997-ben publikált tudományos dolgozatára hivatkozva. (tovább…)

Continue Reading

A romániai magyarságot ért jogsértésekről tájékoztatták az ENSZ-t

A romániai magyarságot ért jogsértésekről, főként a médiában elhangzó gyűlöletbeszéd hatásairól, valamint az oktatásban felmerülő problémákról tájékoztatták az ENSZ Emberjogi Tanácsát a Pro Regio Siculorum Egyesület és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársai a november 29-e és december elseje között Genfben megszervezett 10. Kisebbségügyi Fórumon ? tájékoztat mai közleményében a jogvédelmi szolgálat sajtóirodája. (tovább…)

Continue Reading

Hamarább jön a nyugdíj!

December 22-éig mindenki megkapja a nyugdíját ? közölte a munkaügyi minisztérium. A hivatalos tájékoztatás szerint a nyugdíjakat a postások a december 12-e és 22-e közötti időszakban viszik házhoz, az elmaradt összegeket és más, különleges jellegű törvények által előírt anyagi juttatásokat pedig a december 19-e és 22-e közötti időszakban fizetik ki. (tovább…)

Continue Reading