A meghirdetést követően az önkormányzatok mindössze hét perc alatt foglalták le a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Környezetvédelmi Alap által kiírt, a települések közvilágításának energia-hatékonyabbá tételét célzó pályázat keretösszegét– közölte a szaktárca a hivatalos közösségi oldalán.
(tovább…) Continue ReadingGCS: 103 új beteg és 20 halálos áldozat
Az elmúlt 24 órában 103 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak valamivel több, mint 30 ezer teszt elvégzése nyomán, ebből több mint…
Continue ReadingErdély 31 szórványtelepülésén indít iskolabusz-programot a Rákóczi Szövetség
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta: Abban bíznak, hogy Erdélyben legalább akkora sikert arat a program, mint a Felvidéken – mondta -, ahol a program hatására 30 százalékkal nőtt az első osztályba beíratott gyerekek száma.
Continue ReadingBegyűjtik a régi autókat
A Környezetvédelmi Alap szeptemberben indítja a 15 évnél régebbi autók begyűjtését célzó programját, amely 3 ezer lejt biztosít minden leadott régi autóért, de a tulajdonosokat nem kötelezi új autó vásárlására.
(tovább…) Continue ReadingTurisztikai-kulturális útvonalakat népszerűsítenek
Pályázatot ír ki az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma a Hívogató Románia. Az országjáró projekt keretében megvalósuló 12 turisztikai-kulturális útvonal népszerűsítésére.
(tovább…) Continue ReadingJóváhagyták a 27 egészségügyi intézmény listáját
Jóváhagyta tegnapi ülésén a Ciucă-kabinet annak a 27 egészségügyi intézménynek a listáját, amelyek építését, felújítását és felszerelését részben az EU helyreállítási alapjából finanszírozzák.
Continue ReadingKifizeti tartozásait a kormány
A betegszabadságok és az ÁFA-visszatérítések kifizetéséhez szükséges összegek felszabadítását jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök. A betegszabadságok esetében három milliárd lej április óta elmaradt összegről, az ÁFA-visszatérítéseknél pedig mintegy kétmillió lej júlisból elmarad összegről van szó.
(tovább…) Continue ReadingRomániában 2023-ban jelentősen csökken a fogyasztás
A Nemzeti Bank szerint az éves inflációs ráta szeptember végéig ingadozik, majd fokozatosan csökkent a következő három negyedévben. A jegybank Igazgató Tanácsa úgy véli, hogy az infláció tovább nő az év végéig, de sokkal lassabban, decemberre eléri a 11,4 százalékot, ami kevéssel több a korábbi előrejelzésnél.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb földrengés Gorj megyében
A Richter-skála szerinti 3,9-es erősségű földrengés történt mára virradóan Olténiában, Gorj megyében – közölte az Országos Földtani Intézet (INCDFP).
Continue ReadingIskolakezdési előkészületek Bukarestben
Nem lesz kötelező a szájmaszk viselése a bukaresti iskolákban, ahol különleges egészségügyi intézkedéseket sem hoznak – jelentette ki a bukaresti prefektus.
(tovább…) Continue ReadingAjándék iskolatáska évkezdésre
Minőségi csomagot ajándékoz minden előkészítő osztályos tanulónak idén is Kovászna Megye Tanácsa. Az Iskolatáska program révén a 2022-2023-as tanév elején…
Continue ReadingKötelező jól látható helyre elhelyezni a fiipregatit.ro linkjét
Az állami hatóságok és intézmények kötelesek a honlapjukon jól látható helyen elhelyezni a vészhelyzetre felkészítő fiipregătit.ro platformra mutató linket. Erről tegnap határozott Ciucă-kabinet.
Continue Reading






