A Nemzeti Bank szerint az éves inflációs ráta szeptember végéig ingadozik, majd fokozatosan csökkent a következő három negyedévben. A jegybank Igazgató Tanácsa úgy véli, hogy az infláció tovább nő az év végéig, de sokkal lassabban, decemberre eléri a 11,4 százalékot, ami kevéssel több a korábbi előrejelzésnél.

A központi bank figyelmeztet viszont, hogy jelentősen felülvizsgálta a jövő évi gazdasági tevékenységre vonatkozó előrejelzést, amely most lefele ívelést mutat. A jegybank szerint Romániában jövőre hangsúlyosan csökken a fogyasztás a lakossági hitelekre és betétekre számított kamatok fokozatos emelkedése következtében.