Közel 40 ezer, kétszer annyi külföldi turistát várnak idén a tengerpartra, mint tavaly. A román tengerpart elsősorban az izraeliek körében közkedvelt célpont, foglalásaik száma megduplázódótt tavalyhoz képest. Csupán az izraeli turisták 7 millió eurót költenek majd Romániában a turisztikai szolgáltatók szerint, akik úgy vélik, nyugat- és kelet-európai országokból is több turista érkezik a tengerpartra, mint a korábbi években. Ezt elsősorban a külföldi turisztikai vásárokon való népszerűsítéssel magyarázzák. (tovább…)
Continue ReadingEgyre kiegyensúlyozottabb a két nagy párt versenye
Az adatok feldolgozottságának növekedésével egyre csökken a liberálisok lemaradása a szociáldemokratákkal szemben. Ez főleg a bukaresti eredményekkel összevetve szembetűnő, a fővárosban ugyanis a liberálisok egyetlen polgármesteri mandátumot sem tudtak szerezni. (tovább…)
Continue ReadingKizárták a TVR-t az EBU-ból
Elvesztette tagságát az Európai Műsorsugárzók Uniójában (EBU) a Román Közszolgálati Televízió (TVR), 2007 óta felhalmozott adósságai miatt ? tette közzé tegnap hivatalos oldalán az EBU. A köztévének emiatt nem lesz hozzáférése az unió tagjainak biztosított többi szolgáltatáshoz sem, mint amilyen az Eurovision News és a Sports News Exchanges. Ezenkívül elvesztette a sportközvetítések jogát, illetve a különböző szakértői támogatásokat és lobbitevékenységek lehetőségét. (tovább…)
Continue ReadingÜzembe helyeik az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit Deveseluban
A NATO nem akar újabb hidegháborút Oroszországgal, a Romániába telepített amerikai rakétavédelmi rendszer nem irányul Moszkva ellen, hanem kizárólag védelmi jellege van – jelentette ki ma Bukarestben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. (tovább…)
Continue ReadingKelemen Hunor szerint az RMDSZ jól vizsgázott
?Az RMDSZ jól vizsgázott, hiszen a június 5-i eredmények azt igazolják, hogy erős a kötelék a szervezet és választói között?…
Continue ReadingRosszul sült el a tb-járulék áthárítása
Több szektorban is sztrájkra készülnek az alkalmazottak, miután kiderült, hogy egyes fizetések csökkentek a társadalombiztosítási járulékok áthárítása miatt. (tovább…)
Continue ReadingFejlesztik a vasúti hálózatot, de közben járatok szűnnek meg
Megállapodás született Magyarország és Románia között a térség első TGV-típusú gyorsvasúti összeköttetéséről, amely Budapest és Kolozsvár között épülne meg. (tovább…)
Continue ReadingNőttek az ipari megrendelések
Négy százalékkal nőttek hazánkban az új ipari megrendelések az első negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest ? közölte az Országos Statisztikai Intézet. (tovább…)
Continue ReadingBukarest megígérte, hogy 2020-ra kiépíti a román-magyar gázvezetéket
Történelmi előrelépést hozhat Magyarország energiabiztonságában a magyar-román együttműködés ? nyilatkozta Szijjártó Péter miután hétfőn Bukarestben találkozott Teodor Meleşcanuval, a román diplomácia vezetőjével. (tovább…)
Continue ReadingAntal Lóránt lesz Verestóy Attila utódja
A MIÉRT volt elnöke, Antal Lóránt veszi át a Verestóy Attila szenátor halálával megüresedett mandátumot a felsőházban. (tovább…)
Continue ReadingHáromszék jobban teljesít
?Háromszék jobban teljesített, mint négy évvel ezelőtt, az alacsonyabb részvétel ellenére is” – jelentette ki a választásokat értékelő sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. Az elmúlt évekhez képest eggyel nő az RMDSZ megyei tanácsosainak száma. Az EMNP-nek 3, az MPP-nek 2 képviselője lesz. (tovább…)
Continue ReadingIdeiglenesen levették a kétnyelvű megyetáblát
Eltűnt a Maros és Fehér megye határában korábban elhelyezett kétnyelvű megyetábla, amelynek levételére korábban a Nemzeti Liberális Párt Fehér megyei képviselője, Florin Roman szólította fel a Maros megyei önkormányzatot. (tovább…)
Continue Reading