A romániai turisták két és félszer kevesebbet költenek az európai átlaghoz képest. Az Európai Unió statisztikai irodája, az Eurostat szerint 2016-ban egy román állampolgár mindössze 125 eurót költött pihenő szabadsága alatt. Ezzel a ranglista utolsó előtti helyére kerültek a romániaiakat. (tovább…)
Continue ReadingMa tartják az iskolaigazgatói versenyvizsga első szakaszát
Az oktatásnak szüksége van a politika támogatására, de a pártpolitikának el kell tűnnie az iskolákból. Az iskoláknak szakmai alapon kiválasztott vezetőkre van szükségük ? hangsúlyozta a kormány mai ülésén Dacian Ciolo? miniszterelnök azzal összefüggésben, hogy ma írásbeliznek a jelentkezők az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsgákon. (tovább…)
Continue ReadingMegtalálták a csendőrnő pisztolyát
Megtalálták az augusztus 10-i tüntetésen a megsérült csendőrnőtől ellopott pisztolyt az Ilfov megyei Petrăchioaia község térségében – tájékoztatott tegnap este a fővárosi rendőr-főkapitányság. A férfit, akit a fegyver ellopásával gyanúsítanak, múlt kedden helyezték előzetes letartóztatásba. (tovább…)
Continue ReadingÜnnepel a nagyváradi Szigligeti Színház
Ünnepi hetet szervez a Szigligeti Színház az első nagyváradi hivatásos magyar színielőadás 220. évfordulója alkalmából. A mától vasárnapig tartó eseménysorozat programjában két bemutató, beszélgetések, megemlékezések, színháztörténeti előadás, illetve az Örökös Tagságok átadása is helyet kap. (tovább…)
Continue ReadingTamási Zsolt lesz a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatója
A Maros megyei tanfelügyelőség Tamási Zsoltot nevezte ki, szeptember elsejei hatállyal, az újraalapított marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatójává. A meghirdetett posztra egyedül Tamási jelentkezett, az ő a pályázatát a római katolikus egyház is támogatta. Tamási Zsolt a 2014-ben megalapított, majd tavaly a helyi hatóságok által felszámolt római katolikus gimnáziumnak is igazgatója volt. (tovább…)
Continue ReadingJogsértésnek számít a törvényhozók családtagjainak alkalmazása
Alkotmányellenes az az értelmező törvény, amely korlátozza a családtagjaikat irodájukban alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét. Az alkotmánybíróság tegnap nyilvánította alaptörvénybe ütközőnek a jogszabályt. Mint ismert, a parlament együttes ülése júniusban szavazta meg azt az értelmezést, amely szerint a törvényhozók esetében csak 2013 augusztusától kezdődően számít jogsértésnek a családtagok alkalmazása, mert akkor lépett hatályba ennek tilalma a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvényben. (tovább…)
Continue ReadingMegszüntették a nyomozást az eltűnt autópálya-szerzősdés ügyében
Megszüntette a bukaresti ügyészség a nyomozást az amerikai Bechtellel 2003-ban megkötött autópálya-szerződés eredeti példányának eltűnése ügyében. Az 5. kerületi vádhatóság tegnap arra hivatkozott, hogy a feltételezett bűncselekmények elévültek. (tovább…)
Continue ReadingMegkezdődött Tőkés érdemrendpere
Megkezdődött a bukaresti táblabíróságon annak a közigazgatási pernek a tárgyalása, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – tájékoztatta az MTI-t Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje. (tovább…)
Continue ReadingMagyarok Romániában – száz év történelem – filmvetítés Kolozsváron
Magyarok Romániában – száz év történelem címmel az elmúlt száz év történelmi eseményeit felölelő dokumentumfilm második részét mutatják be augusztus 21-én, kedden 19 órától a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának aulájában. Az eseményen részt vesz Vig Emese rendező, Bárdi Nándor szakmai irányító és Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke. (tovább…)
Continue Reading11. budapesti Román Filmhét: Öt nap – öt film
A legjobb román filmekből kap válogatást a budapesti közönség a 11. Román Filmhéten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tegnap este megkezdődött ötnapos rendezvényen elsőként Cristian Mungiu Érettségi című filmjét vetítették le, de a kiválogatott alkotások között szerepel még a Marian Crişan rendezte Orizont című thriller, Cristi Puiu Sieranevadája, Andrei Cohn Újra otthon és Dan Chişu Bukarest Non-stop című filmje is. (tovább…)
Continue ReadingElkezdődött Kolozsvári Magyar Napok kilencedik kiadása
A Mátyás király-emlékév és a tordai vallásszabadság kinyilvánításának évfordulója adja az idei Kolozsvári Magyar Napok (KMN) történelmi keretét melyet tegnap ökumenikus istentisztelettel nyitottak meg a kolozsvári belvárosi unitárius templomban. (tovább…)
Continue ReadingAggódik a Népszabadság megszűnése miatt a MÚRE
Aggodalmát és szomorúságát fejezi ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Igazgatótanácsa a legnagyobb példányszámú országos magyar politikai napilap, a Népszabadság megjelenésének felfüggesztése miatt. (tovább…)
Continue Reading