A bukaresti oktatási intézmények igazgató tanácsai dönthetnek arról, hogy felfüggesztik-e a tanítást csütörtökön is Ferenc pápa fővárosi látogatása miatt –…
Continue ReadingAz ukrán oktatási törvény módosítását kéri Bukarest
Egyhangú szavazással fogadták el a honatyák ma a parlament két háza együttes ülésén azt az ukrajnai oktatási törvényről szóló nyilatkozatot, amelyben felkérik az ukrán elnököt, hogy küldje vissza megfontolásra a jogszabályt a kijevi parlamentnek. A román parlament szerint az új ukrán oktatási törvény drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő több mint négyszázezres román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, ezért a vonatkozó nemzetközi szabványoknak megfelelő, az ukrajnai kisebbségek védelmét garantáló jogszabályi keret kialakítását sürgeti. (tovább…)
Continue ReadingMától lehet jelentkezni az idei érettségi vizsgára, a beiratkozás péntekig tart
A megmérettetés június 3-án, jövő hétfőn kezdődik a román nyelv és irodalom szóbelivel. Az első írásbeli próbát július elsején tartják,…
Continue ReadingMagyar Kulturális Napok a Hungarológián
Első alkalommal szerveznek Bukarestben egyetemi magyar kulturális napokat. A jövő héten sorra kerülő eseménysorozatról dr. Zopus András, a Bukaresti Egyetem…
Continue ReadingFenntartható fejlődésről a fiatalokkal
A líceumi diákokkal találkoznak hétfőn a kormány Fenntartható Fejlődési Főosztályának képviselői, akik az intézmény által meghirdetett versenyről beszélgetnek az érdekeltekkel a bukaresti Gh. Lazar főgimnáziumban.
(tovább…) Continue ReadingMarosvásárhelyi iskolaügy
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium iskolaépületeinek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti ? állapította meg az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma hétvégi csíksomlyói ülésén. Az egyház vagyonkezelőjének nyilatkozata a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján tekinthető meg. (tovább…)
Continue ReadingVisszaállamosítaná a marosvásárhelyi iskolát a volt megyei prefektus
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát kezdeményezte Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa. (tovább…)
Continue ReadingSzünnap a bukaresti iskolákban
Nem lesz tanítás a fővárosi iskolákban jövő pénteken. A főpolgármesteri hivatal közlése szerint Ferenc pápa látogatása alkalmával május 31-én minden…
Continue ReadingIngyenes délutáni oktatást biztosít az Iskola Alapítvány
A szeptember 9-én kezdődő tanévben 9 erdélyi, partiumi és bánsági szórvány közösségben, valamint Bukarestben lesz ingyenes a napközis foglalkozás – az azt igénylőknek – a magyar elemi osztályokban. A magyar kormány támogatásának köszönhetően közel kétezer kisiskolás a kedvezményezett.
(tovább…) Continue ReadingKözös fellépés az anyanyelvű oktatásért
A román, a magyar, a görög és a bolgár külügyminiszter közös levélben fordult az Európa Tanács főtitkárához, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosához az új ukrán oktatási törvény ügyében – közölte a bukaresti külügyminisztérium. (tovább…)
Continue ReadingSzombaton ülésezik a Státus Alapítvány
Szombaton, szeptember 16-án tartja közgyűlését az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, amely nem tekinti megoldottnak a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum helyzetét. A hétvégi közgyűlésen döntéseket hoznak a líceum ügyében, illetve számba veszik azokat jogi lépéseket is, amelyek fontosak az ügy rendezése érdekében ? nyilatkozta Holló László, a Státus Igazgatótanácsának elnöke a Marosvásárhelyi Rádiónak. (tovább…)
Continue ReadingRomaşcanu: Románia példamutató a kisebbségekkel való bánásmódban
Románia példamutató a kisebbségekkel való bánásmódban – jelentette ki Lucian Romaşcanu kulturális miniszter tegnap Buzăuban. A szaktárca vezetője reményét fejezte ki, hogy ezt a példát a szomszédos országok is követni fogják. Mint mondta: csalódást okozott neki az ukrán hatalomnak a kisebbségi nyelveken történő oktatást ellehetetlenítő döntése, amelyet igazságtalannak tart. (tovább…)
Continue Reading