Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát kezdeményezte Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa. A képviselő a Korrupcióellenes Ügyészség álláspontjára hivatkozott, mely egy 2014-ben tett feljelentés alapján megállapította, hogy a restitúciós bizottság 2004-ben törvénytelenül juttatta vissza a marosvásárhelyi iskolaépületeket a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, de a DNA azt is hozzátette, hogy az ügy elévült, ezért a restitúciós bizottság tagjai már nem vonhatók felelősségre. Marius Pascan sajtótájékoztatóján arról igyekezett meggyőzni az újságírókat, hogy a Római Katolikus Státus Alapítvány tulajdonképpen állami vagyont kezel. Szerinte azért nem kellett volna visszaszolgáltatni az egyháznak az iskolaépületeket, mert az egyház soha nem volt tulajdonosa ezeknek. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeinek a visszaszolgáltatását a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal is megtámadta, de ennek a pernek a végén a restitúció törvényességét állapította meg a legfelsőbb bíróság.
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart a Nemzeti Liberális Párt
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az elnöki tisztségre egyetlen…
Tovább...Elbocsátják szeptember 1-től az egy évre alkalmazott óraadó és helyettesítő tanárokat
Daniel David oktatási miniszter szerint a helyettesítő és óraadó tanárokat nem fogják újraalkalmazni szeptember 1-től a kormány által beterjesztett kiadáscsökkentő…
Tovább...Hivatalos: Kissné Hlatki Katalin, Magyarország új bukaresti nagykövete
Hivatalosan is elfoglalta posztját Magyarország új bukaresti nagykövete. több új nagykövettel – így Peru, Ciprus, India és Németország képviselőjével -…
Tovább...Kötelező tantárgy lesz a színházi-, zenei- és képzőművészeti nevelés
Kötelező tantárgy lesz a színházi nevelés a következő tanévtől a hazai középiskolákban. A döntés minden tizenegyedik osztályos tanulóra vonatkozik függetlenül…
Tovább...