Az írásbeli vizsgákon képes személyazonosító okmány felmutatásával lehet részt venni. A jelentkezőket 7 és 8.30 óra között engedték be a terembe, és három óra állt rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Sajtóértesülések szerint a magyar diákok elégedettek voltak a kapott tételekkel, és viszonylag könnyűnek érezték a vizsgát, melyen József Attila egy versét kellett elemezniük, rövid érvelést kellett a Facebook közösségi oldal mellett vagy ellen megfogalmazniuk, valamint harmadik tételként az utazás szerepe és annak jelentősége egy epikus alkotásban címmel kellett egy oldalas fogalmazást írniuk. A tanulók választhattak Jókai Mór Aranyember című regénye, illetve Krúdy Gyula A hídon című novellája között, vagy választhattak más általuk ismert epikus művet is, amelyben az utazás szerepe és jelentősége kiemelkedő hangsúlyt kap. (tovább…)
Continue ReadingIsmét megszavazta a Képviselőház a katolikus gimnázium számára kedvező törvénymódosítást
Ismét megszavazta az oktatási törvénynek a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium számára kedvező módosítását a Képviselőház, miután tavaly decemberben Klaus Johannis államelnök visszaküldte a jogszabályt felülvizsgálatra a törvényhozói testületnek. (tovább…)
Continue ReadingEgyre kevesebb a diák
Tovább csökkent a diákok száma a nemrég zárult tanévben. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 18.700-zal kevesebb diák járt iskolába és egyetemre az elmúlt tanévben, mint egy évvel korábban, számuk alig haladta meg a 3,5 milliót. (tovább…)
Continue ReadingÉrettségi 2018
A román nyelv és irodalom vizsgával ma megkezdődött az érettségi. (tovább…)
Continue ReadingKezdődik a soron kívüli érettségi
Holnap kezdődik a soron kívüli érettségi. Ezeken a vizsgákon azok diákok vesznek részt, akik nemzetközi tantárgyversenyekre vagy más megmérettetésekre készülnek. A szaktárca közleménye szerint a soron kívüli érettségi vizsgát a ploieşti-i Mihai Viteazul Főgimnáziumban szervezik meg május 10-e és május 25-e között. A vizsgára 148 végzős diák iratkozott be. (tovább…)
Continue ReadingAz oktatási miniszter menesztését a Babeş?Bolyai Tudományegyetem
Az egyetem szenátusa nyílt levelében azt írja: nem lát párbeszédre alkalmas partnert a BBTE vezetősége Valentin Popa személyében. (tovább…)
Continue ReadingNemzeti felmérő teszt, másodikosoknak
Ma kezdődött a másodikos diákok számára a nemzeti felmérő teszt az írásbeli vizsgával anyanyelvből. A kisdiákok olvasási képességeit holnap, matematikai…
Continue ReadingHatályba lépett ma az egységes adatvédelmi rendelet
Ma, május 25-én lép hatályba az Általános Adatvédelmi Rendelet az Európai Unióban. Az Európai Bizottság még januárban iránymutatást tett közzé…
Continue ReadingUkrán mintára módosítanák a lett oktatási törvényt
Bírálta Lettországot az európai kisebbségi ernyőszervezet, a FUEN elnöke. Vincze Loránt szerint az új lettországi oktatási törvény szándéka, akárcsak Ukrajnában, hogy lépésről lépésre kiszorítsa az anyanyelvi oktatást az iskolákból.
Continue ReadingÍgy teljesítettek a magyar diákok a képességvizsgán
A magyar anyanyelvű nyolcadikos diákok 67,33 százaléka kapott átmenő jegyet a képességvizsgán ? tájékoztatott tegnap az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetje. Országosan 73,5 százalék az átmenési arány, és 319 diák érte el a 10-es átlagot. A magyar diákok között nincsen 10-es átlag, azonban hárman vizsgáztak 10-es jeggyel románból, 53-an magyar anyanyelvből és matematikából 20 tanuló kapott 10-es érdemjegyet. (tovább…)
Continue ReadingTényleg lesznek tankönyvek?
Elfogadta a szenátus döntéshozó házként a Liviu Pop volt oktatási miniszter által kezdeményezett tankönyvtörvényt, amelyet már csak Klaus Johannis államfőnek kell kihirdetnie, de szakértők és ellenzéki politikusok szerint ezzel korántsem oldódik meg a kiadványok körüli, évek óta húzódó probléma. (tovább…)
Continue ReadingKezdődik a beiratkozás a szakiskolákba
Elkezdődött a nyolcadik osztályt végzettek beiratkozása a szakiskolákba és a duális oktatásba. A tanügy-minisztérium közölte, a 2018?2019-es tanévre országszerte több mint hétszáz iskolában, összesen 38 345 hely áll a szakoktatást, és 5 542 hely a duális oktatást választók számára. (tovább…)
Continue Reading