Elfogták és őrizetbe vették tegnap a bajor rendőrök Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a kolozsvári táblabíróság.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Elfogták és őrizetbe vették tegnap a bajor rendőrök Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a kolozsvári táblabíróság.
Continue ReadingAz alkotmánybírák szavazattöbbséggel megállapították, hogy a különnyugdíjakat eltörlő 2023/192-es törvény akkor alkotmányos, ha nem azokra a képviselőkre és szenátorokra vonatkozik, akik a jogszabály hatályba lépésekor legkevesebb egy teljes mandátummal rendelkeztek.
Continue Reading
Nem lesz szavazás Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról a Bel- és Igazságügyi Tanács december 4-5-ére tervezett brüsszeli ülésén – tájékoztat Winkler Gyula EP képviselő.
Continue Reading
A Natura Stúdió mai adásában Győriné Tokaji Katalint hallják, aki Gyula város egyik népszerű üdülési és gyógyközpontját vezeti. Hallgassa meg…
Continue Reading
Wirth Imre magyarországi író, költő,muzeológus kapta idén a kolozsvári Helikon folyóirat Kemény Zsigmondról elnevezett irodalmi díját – ennek kapcsán a…
Continue Reading
A bukaresti Liszt Intézet márkanevévé vált Bukaresti Magyar Filmhét többek között olyan alkotásokat hozott a román fővárosba, mint Moldovai Katalin…
Continue Reading
A pedagógust a megyei sürgősségi kórházba szállították, ahol megműtötték.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter továbbította a legfőbb ügyésznek az államfő jóváhagyását.

Izrael újabb csoport palesztin rabot engedett szabadon kedd hajnalban a humanitárius tűzszünetről született megállapodás részeként.
(tovább…) Continue Reading
Az izraeli látogatáson tartózkodó Elon Musk amerikai üzletember beleegyezett abba, hogy csak izraeli hatósági jóváhagyással teheti elérhetővé Starlink nevű mobiltávközlési szolgáltatását az országban, beleértve a Gázai övezetet – jelentette be hétfőn Slómó Karhi izraeli hírközlési miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve az a magyar törvényjavaslat, amelynek értelmében Szuverenitásvédelmi Hivatal jönne létre, azzal a hatáskörrel felruházva, hogy kivizsgáljon minden olyan szervezetet vagy személyt, akiről feltételezhető, hogy külföldi érdekeket szolgál vagy a nemzeti szuverenitást fenyegeti – hangsúlyozta az Európa Tanács emberi joga biztosa hétfői közleményében.
(tovább…) Continue Reading
Télies idő lesz a nap hátralévő részében és holnap is. Erős szélre számíthatunk mindenfelé, 45-50 km/órás széllökésekkel.
(tovább…) Continue ReadingElfogták és őrizetbe vették tegnap a bajor rendőrök Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a kolozsvári táblabíróság.
A jogerős ítéletet pénteken hirdették ki, de Cherecheş aznap reggel egy rokonának személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot.
" ["post_title"]=> string(57) "Elfogták Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert" ["post_excerpt"]=> string(223) "Elfogták és őrizetbe vették tegnap a bajor rendőrök Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a kolozsvári táblabíróság. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elfogtak-catalin-chereches-nagybanyai-polgarmestert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 14:39:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 12:39:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433005" ["menu_order"]=> int(11573) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(433003) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 14:37:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 12:37:56" ["post_content"]=> string(1374) "Az alkotmánybíróság tegnap megállapította, hogy a képviselők és szenátorok különnyugdíját eltörlő törvény csak akkor alkotmányos, ha a jövőre vonatkozik, így a jogszabály hatályba lépésekor legkevesebb egy teljes mandátummal rendelkező törvényhozók továbbra is jogosultak a juttatásra.
A testület közleménye szerint törvényes joguk volt a különnyugdíjakra azoknak a képviselőknek és szenátoroknak, akik legalább egy teljes parlamenti mandátumot kitöltöttek. A juttatás eltörlése sértené a szerzett jog védelmének elvét. Az alkotmánybírák szavazattöbbséggel megállapították, hogy a különnyugdíjakat eltörlő 2023/192-es törvény akkor alkotmányos, ha nem azokra a képviselőkre és szenátorokra vonatkozik, akik a jogszabály hatályba lépésekor legkevesebb egy teljes mandátummal rendelkeztek. 'A parlamentnek alkotmányos joga a jövőre vonatkozóan eltörölni a különnyugdíjakat' - olvasható a közleményben.
A honatyák az utóbbi években többször megszavazták kiváltságaik eltörlését, de az alkotmánybíróság valamennyi alkalommal megmentette az átlagnyugdíj többszörösére rugó speciális járandóságaikat.
" ["post_title"]=> string(122) "Az alkotmánybíróság ismét megakadályozta a volt törvényhozók speciális nyugdíjkiegészítésének eltörlését" ["post_excerpt"]=> string(293) "Az alkotmánybírák szavazattöbbséggel megállapították, hogy a különnyugdíjakat eltörlő 2023/192-es törvény akkor alkotmányos, ha nem azokra a képviselőkre és szenátorokra vonatkozik, akik a jogszabály hatályba lépésekor legkevesebb egy teljes mandátummal rendelkeztek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(104) "az-alkotmanybirosag-ismet-megakadalyozta-a-volt-torvenyhozok-specialis-nyugdijkiegeszitesenek-eltorleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 14:37:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 12:37:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433003" ["menu_order"]=> int(11574) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(433001) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 14:33:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 12:33:37" ["post_content"]=> string(568) "Nem lesz szavazás Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról a Bel- és Igazságügyi Tanács december 4-5-ére tervezett brüsszeli ülésén.
A Hollandiai választások sem hoztak jó hírt a csatlakozási folyamat ügyében, hiszen a migrációellenes, euroszkeptikus oldal nyerte meg a választásokat. Sajnos a nyugat európai választók összekötik a schengeni övezetet a migrációs problémával – nyilatkozta Winkler Gyula EP képviselő.
" ["post_title"]=> string(57) "Elmarad a szavazás Románia schengeni csatlakozásáról" ["post_excerpt"]=> string(197) "Nem lesz szavazás Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról a Bel- és Igazságügyi Tanács december 4-5-ére tervezett brüsszeli ülésén - tájékoztat Winkler Gyula EP képviselő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "elmarad-a-szavazas-romania-schengeni-csatlakozasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 14:33:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 12:33:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433001" ["menu_order"]=> int(11575) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(433050) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 12:30:00" ["post_content"]=> string(421) "A Natura Stúdió mai adásában Győriné Tokaji Katalint hallják, aki Gyula város egyik népszerű üdülési és gyógyközpontját vezeti. Hallgassa meg a műsort!
Wirth Imre magyarországi író, költő,muzeológus kapta idén a kolozsvári Helikon folyóirat Kemény Zsigmondról elnevezett irodalmi díját – ennek kapcsán a mai műsorban egy korábban készített interjút hallhatnak a díjazottal illetve Kemény István költővel -- a beszélgetést 2022 tavaszán Csíksomlyón, a Barátok Feredőjénél rögzítettük – tartsanak velünk!

A bukaresti Liszt Intézet márkanevévé vált Bukaresti Magyar Filmhét többek között olyan alkotásokat hozott a román fővárosba, mint Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő, Tősér Ádám: Blokád című életrajzi filmje, Buvári Tamás: A másik érintése című alkotása, vagy a Filmhét zárófilmje, Tiszeker Dániel - Lévai Balázs rendező-páros Nyugati nyaralás című vígjátéka. Adásunkban folytatjuk Bara Zsolt interjúsorozatát a filmhétre meghívott alkotókkal. Ezt követően Mărcuțiu-Rácz Dóra a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat, Kemenes Henriette az Újvárad novemberi lapszámát ismerteti.
A pedagógust a megyei sürgősségi kórházba szállították, ahol megműtötték.
Az incidens a Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolában történt hétfőn reggel 9 óra körül, a rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották - közölte Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő az Agerpres román hírügynökséggel.
A főtanfelügyelő közölte, hogy az elkövető egy tizedik osztályos diáklány, aki eminens tanuló, érdemösztöndíjat is kap, és korábban nem észleltek nála magatartási problémákat. A 16 éves vidéki lány a nagyváradi középiskola kollégiumában lakik.
Alina Coste iskolaigazgató a Bihon hírportálnak elmondta: a konfliktus előzménye, hogy a nevelő előző este villanyoltáskor egy fiút talált a lány kollégiumi szobájában, amiért megrótta. A helyi sajtó szerint az incidens az egyik igazgatóhelyettes irodájában történt, ahova a lányt és édesanyját behívatták az előző esti kihágás miatt. A diáklány ekkor szúrta hátba az őt szembesítő pedagógust - írták.
A lány a rendőrségnek azt mondta, a kést otthonról, a Bihar megyei Ökrös (Ucuris) községből vitte be az iskolába.
Az igazgató szerint az iskola tanulóit és pedagógusait sokkolta az eset, a tanfelügyelőség szakemberek bevonásával segít nekik feldolgozni a történteket.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter továbbította a legfőbb ügyésznek az államfő jóváhagyását.
Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă, valamint Florin Cîţu volt miniszterelnök ellen a koronavírusvakcinák beszerzésével kapcsolatban indul eljárás hivatali visszaélés gyanújával.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: azt vizsgálják, hogy 2021 januárja és májusa között nem rendelte-e a szükségesnél jóval több oltóanyagot. Az ügyészek arra támaszkodnak, hogy a kormány korabeli közlése szerint Romániában kevesebb mint 11 millióra becsülték az oltásra jogosultak számát, mégis az első körben mintegy 37, majd további 52 millió adagot rendeltek. Ezek összértéke meghaladja az egymilliárd eurót, ennyire becsüli az ügyészség az állami költségvetésnek okozott kárt.
Izrael újabb csoport palesztin rabot engedett szabadon kedd hajnalban a humanitárius tűzszünetről született megállapodás részeként.
A 33, nőkből és tizenéves fiatalokból álló csoport tagjait különböző büntetés-végrehajtási intézetekből engedték szabadon az izraeli börtönhatóság közlése szerint.
A Gázai övezetet irányító Hamász tegnap este 11 túszt – kilenc gyermeket és két anyát – engedett szabadon a a tűzszünet negyedik napján.
A fegyvernyugvást további két nappal meghosszabbították, így a mai nap is relatív csendben kezdődött a Gázai övezetben.
A tűzszünet meghosszabbításának két napján, ma és holnap újabb tíz-tíz izraeli túsz hagyhatja el a Gázai övezetet, és cserébe naponta harminc palesztin nő és 19 év alatti férfi hagyhatja el az izraeli börtönöket.
„Továbbra is az a célunk, hogy elérjük a túszok szabadon bocsátását, felszámoljuk a Hamászt és biztosítsuk, hogy a gázai fenyegetés ne ismétlődjön meg” – közölte hétfő este az izraeli miniszterelnök.
Az izraeli látogatáson tartózkodó Elon Musk amerikai üzletember beleegyezett abba, hogy csak izraeli hatósági jóváhagyással teheti elérhetővé Starlink nevű mobiltávközlési szolgáltatását az országban, beleértve a Gázai övezetet – jelentette be hétfőn Slómó Karhi izraeli hírközlési miniszter.
Elon Musk az izraeli miniszterelnökkel együtt ellátogatott Kfar Aza kibucba, annak a négyéves Abigail Edannak az otthonába, akit a terroristák magukkal hurcoltak a Gázai övezetbe, miután mindkét szülőjét meggyilkolták.
Elon Musk izraeli programjai között szerepelt még, hogy fogadja őt Jichák Hercog államfő, és megnézi azt a 45 perces filmet, amelyet az izraeli hadsereg szóvivői állítottak össze a terrortámadásról készült felvételekből.
A látogatás előzménye, hogy pár napja a techmilliárdos saját platformján antiszemita botrányba keveredett, ugyanis egyetértését fejezte ki az X-en megjelent bejegyzéssel, amely azt állította, hogy a zsidók gyűlöletet szítanak a fehér emberek ellen. Musk azt írta kommentben a poszt alá, hogy az „a tényleges igazság”. A bejegyzés az úgynevezett „nagy lakosságcserére” utalt, amelynek lényege, hogy a zsidók és a baloldaliak a fehér lakosság etnikai és kulturális felváltását más etnikumú bevándorlókkal tervezi, ez pedig a „fehérek népirtásához” vezet.

Jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve az a magyar törvényjavaslat, amelynek értelmében Szuverenitásvédelmi Hivatal jönne létre, azzal a hatáskörrel felruházva, hogy kivizsgáljon minden olyan szervezetet vagy személyt, akiről feltételezhető, hogy külföldi érdekeket szolgál vagy a nemzeti szuverenitást fenyegeti – hangsúlyozta az Európa Tanács emberi joga biztosa hétfői közleményében.
Dunja Mijatović szerint a köztársasági elnök által a miniszterelnök javaslatára kinevezett hivatali elnök korlátlan hatáskörrel rendelkezne ahhoz, hogy az állampolgároktól érzékeny adatokat és magáninformációkat kérjen, felügyelet és jogorvoslat nélkül.
„Ha ezt a javaslatot elfogadják, az még több lehetőséget biztosít a végrehajtó hatalom számára, a független hangok és ellenzékiek elhallgattatására és megbélyegzésére” – hangsúlyozta a strasbourgi testület tisztségviselője felszólítva a magyar országggyűlést, hogy utasítsa el a törvénycsomagot.
Télies idő lesz a nap hátralévő részében és holnap is. Erős szélre számíthatunk mindenfelé, 45-50 km/órás széllökésekkel.

Ezen felül az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú (sárga) riasztása szerint szerda reggelig a hegyvidéken kiadós havazásra lehet számítani, a lehulló csapadékmennyiség 20-35 liter lesz négyzetméterenként. 1500 méter fölött a 60-75 kilométeres óránkénti sebességgel fújó szél felkavarja a havat és csökkenti a látótávolságot.
A Déli-Kárpátokban és a Kárpát-kanyarban másodfokú (narancssárga) riasztás lesz érvényben holnap este 23 óráig. 1700 méter fölött a széllökések sebessége elérheti a 90-110 kilométert óránként, a hóvihar miatt 50 méter alá csökken a látótávolság.
Elfogták és őrizetbe vették tegnap a bajor rendőrök Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a kolozsvári táblabíróság.
A jogerős ítéletet pénteken hirdették ki, de Cherecheş aznap reggel egy rokonának személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot.
" ["post_title"]=> string(57) "Elfogták Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert" ["post_excerpt"]=> string(223) "Elfogták és őrizetbe vették tegnap a bajor rendőrök Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a kolozsvári táblabíróság. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elfogtak-catalin-chereches-nagybanyai-polgarmestert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 14:39:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 12:39:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433005" ["menu_order"]=> int(11573) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2d228384d800f1d5a602c15f0fb8fbcc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2b835c91d6ca03eecfee795c69c07b0e" }