Másfél milliárd lejt utalt ki legutóbbi ülésén a kormány a tartalékalapból a helyi önkormányzatoknak.Marcel Ciolacu miniszterelnök közlése szerint a pénzt…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3794 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3845 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Másfél milliárd lejt utalt ki legutóbbi ülésén a kormány a tartalékalapból a helyi önkormányzatoknak.Marcel Ciolacu miniszterelnök közlése szerint a pénzt…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kunos Lajos székelyzsombori evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Ma december elseje van, Románia nemzeti ünnepe, amely eltérő jelentéssel bír a románok és a magyarok számára. Mai egy órás…
Continue Reading
A bukaresti Konzervatórium nagytermében tartott lemezbemutató koncertet a budapesti Attacca World Music világzenei együttes a hónap elején a Bukaresti Liszt…
Continue Reading
A Bukaresti Rádió egy órás András napi különkiadását hallják.
Continue Reading
A kormány fenntartható fejlődés főosztálya szerint a 20 éve megalakult, 40 ország több mint 400 tagszervezetét tömörítő ESDN az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség egyik legbefolyásosabb egyesülete a fenntarthatóság területén.
Continue Reading
A törvény azt is előírja, hogy a külföldön élő román állampolgárságú nyugdíjasoknak életbenléti igazolást kell aláírniuk az illető ország hatóságai előtt.
Continue Reading
Az egyik elfogadott módosító javaslat megtiltja, hogy a hagyományos romániai termékek rovarlisztet tartalmazzanak.
Continue Reading
Második helyen az olaszok vannak 10,7 százalékkal, majd a hollandok következnek 13,3 százalékkal – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat adataiból.
Continue Readingian Muresan bíboros és a görög-katolikus püspökök jelenlétében zajló megemlékezésre várják Klaus Iohannis államfőt is.
Continue Reading
Brüsszelben folytatódik a NATO miniszteri szintű tanácskozása, amelyen az ukrajnai és közép-keleti, valamint a nyugat-balkáni helyzetet vitatják meg. Jens Stoltenberg…
Continue ReadingRoberta Metsola, az Európai Parlament elnöke videó üzenetében reményét fejezte ki, hogy a decemberi uniós csúcstalálkozón kedvezően döntenek a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Moldova Köztársasággal.
Continue Reading
Másfél milliárd lejt utalt ki legutóbbi ülésén a kormány a tartalékalapból a helyi önkormányzatoknak.Marcel Ciolacu miniszterelnök közlése szerint a pénzt tőkekiadások fedezésére és infrastrukturális beruházásokra fordíthatják az önkormányzatok.
A miniszterelnök ugyanakkor arról biztosított minden polgármestert, hogy a kormány a továbbiakban is jóvá fogja hagyni a helyi önkormányzatok alapvető, működési kiadásainak fedezéséhez és az elsődleges fontosságú beruházásokhoz szükséges pénzösszegeket. Összesen 3044 közigazgatási egységnek utalnak pénzt. Az ellenzéki alakulatok már jelezték, hogy a kormány részrehajló volt a pénz elosztásában.

Mai egyházi műsorunkban Kunos Lajos székelyzsombori evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

Ma december elseje van, Románia nemzeti ünnepe, amely eltérő jelentéssel bír a románok és a magyarok számára. Mai egy órás különkiadásunkban meghallgathatják Kiss Tamásnak, a kolozsvári Nemzeti Kisbebségkutató Intézet munkatársának augusztusban Marosvásárhelyen rögzített előadása szerkesztett változatát. A szociológus Novák Csaba Zoltánnak, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetőjének kérdéseire válaszolva a 2021 népszámlálás módszertani kérdéseiről, a népességfogyásról és annak okairól beszélt.
Adásunk második felében beszámolunk egy kolozsvári történészi konferenciáról, amelyen három jeles erdélyi magyar személyiségről, Bánffy Miklósról, Kós Károlyról és Kemény Jánosról emlékeztek meg. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán működő Magyar Történeti Intézet november 10-ikén megszervezett konferenciája után Tóth Szilárd tanszékvezetőt, Fodor János egyetemi adjunktust és Hunyadi Attila Gábor habilitált egyetemi docenst kérdezte László Tibor, a Kolozsvári Rádió munkatársa.
A bukaresti Konzervatórium nagytermében tartott lemezbemutató koncertet a budapesti Attacca World Music világzenei együttes a hónap elején a Bukaresti Liszt Intézet szervezésében. A Bihar című lemez Bartók Béla bihari gyűjtéséből tartalmaz szemelvényeket, valamint néhány eredeti fonográf felvételt.
A Bukaresti Rádió egy órás András napi különkiadását hallják.
Borbély László államtanácsost az Európai Fenntartható Fejlődési Hálózat (ESDN) elnökévé választották - számolt be ma a kormány fenntartható fejlődés főosztálya.
A közlemény szerint az ESDN 'az egyik legbefolyásosabb szervezet a fenntarthatóság területén az Európai Gazdasági Térségben és az Európai Unióban'. Borbély László közölte, megtiszteltetés számára, hogy betöltheti ezt a pozíciót, amely új lehetőségeket jelent Románia számára a fenntartható fejlődés terén.
A kormány fenntartható fejlődés főosztálya szerint a 20 éve megalakult, 40 ország több mint 400 tagszervezetét tömörítő ESDN az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség egyik legbefolyásosabb egyesülete a fenntarthatóság területén. Az egyesület a tanulásnak és a jó megoldások tapasztalatcseréjének ad szervezeti keretet a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos nemzeti stratégiák előkészítése és végrehajtása terén.
" ["post_title"]=> string(53) "Az ESDN elnökévé választották Borbély Lászlót" ["post_excerpt"]=> string(262) "A kormány fenntartható fejlődés főosztálya szerint a 20 éve megalakult, 40 ország több mint 400 tagszervezetét tömörítő ESDN az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség egyik legbefolyásosabb egyesülete a fenntarthatóság területén. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "az-esdn-elnokeve-valasztottak-borbely-laszlot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 15:33:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:33:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433054" ["menu_order"]=> int(11554) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(433046) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 15:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:18:36" ["post_content"]=> string(1354) "A jogszabály szerint 2024. január elsejétől 13,8 százalékkal 1785 lejről 2032 lejre nő a nyugdíjpont értéke, 2024. szeptember elsejétől pedig ismét nőni fognak a nyugdíjak az új képlet szerinti újraszámolás nyomán.
A törvény azt is előírja, hogy a nyugdíjjogosultságot legalább 15 év járulékfizetés után lehet megszerezni, de ebbe az időszakba nem számítják bele a nem járulékfizetéses időszakokat (egyetemi tanulmányok, katonai szolgálat, betegszabadság, munkanélküliség, kitoloncolás, börtön vagy politikai fogva tartás ideje). Ugyanakkor a nők nyugdíjkorhatára 2035-ig fokozatosan eléri a férfiakét, és 65 év lesz.
A jogszabály leszögezi, hogy a különleges munkakörülményeknek megfelelő nyugdíjra jogosultak a széntüzelésű erőművek villamosenergia-termelő egységeiben, illetve a villamosenergia-termelési folyamatban vagy a szénbányászatban közvetlenül részt vevő dolgozók.
A törvény azt is előírja, hogy a külföldön élő román állampolgárságú nyugdíjasoknak életbenléti igazolást kell aláírniuk az illető ország hatóságai előtt.
" ["post_title"]=> string(52) "Kihirdette ma az államfő az új nyugdíjtörvényt" ["post_excerpt"]=> string(180) "A törvény azt is előírja, hogy a külföldön élő román állampolgárságú nyugdíjasoknak életbenléti igazolást kell aláírniuk az illető ország hatóságai előtt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "kihirdette-ma-az-allamfo-az-uj-nyugdijtorvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 15:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433046" ["menu_order"]=> int(11555) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(433043) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 15:15:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:15:26" ["post_content"]=> string(1921) "A képviselőház elfogadta ma a rovarlisztet tartalmazó élelmiszerek elkészítését és forgalmazását szabályozó törvénytervezetet, amely előírja a gazdasági szereplők számára, hogy egyértelmű és teljes körű tájékoztatást nyújtsanak a fogyasztóknak az ilyen lisztet tartalmazó élelmiszerekről.
A tervezet elfogadása mellett 170, ellene két törvényhozó szavazott, 41-en tartózkodtak. A projektet korábban pozitívan véleményezte az alsóház ipari, illetve mezőgazdasági bizottsága.
Az egyik elfogadott módosító javaslat megtiltja, hogy a hagyományos romániai termékek rovarlisztet tartalmazzanak.
A tervezet előírja ugyanakkor, hogy azokat az európai uniós termékeket, amelyek rovarlisztet is tartalmaznak, csak elkülönített polcokon lehet árusítani. A címkéken jól láthatóan fel kell tüntetni ezeket az összetevőket, függetlenül attól, hogy milyen arányban vannak jelen a termékben.
Az Európai Unió által idéntől engedélyezett új élelmiszereket (mint a lisztbogár lárvája, a házitücsök, a szöcske és a sárga lisztkukac) bármilyen formában tartalmazó termékek címkéin, közvetlenül az összetevők listája mellett ugyanakkor jól láthatóan azt is fel kell tüntetni, hogy ezek allergiás reakciókat válthatnak ki az erre érzékeny fogyasztóknál. Éttermek esetében az étlapon fel kell tüntetni, hogy használtak-e rovarlisztet az ételhez, és erről a vásárlót is tájékoztatni kell.
A képviselőház döntő házként szavazott a tervezetről, a szenátus már korábban elfogadta azt.
Romániában élnek a legkarcsúbb európaiak, ugyanis itt a lakosság csupán 9,4 százaléka túlsúlyos. Második helyen az olaszok vannak 10,7 százalékkal, majd a hollandok következnek 13,3 százalékkal. A túlsúly szempontjából a legrosszabb a helyzet Máltán, ahol a lakosság több mint egynegyede elhízott. Ez utóbbi szempontból második és harmadik helyett Lettország és Magyarország van - derül ki az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat adataiból.
A túlsúly általában a zöldségben és gyümölcsben szegény étrendhez társul, a napi szükséglet 5 adag. Mindemellett a román étrendben nagyon kevés a zöldség és a gyümölcs. Minél idősebb egy személy, annál nagyobb az esélye a túlsúlyosságra.
A 18-34 év közötti korcsoportban a túlsúlyosok aránya még csak 5-7 százalék, miközben a 65-74 év közöttieknél már 20 százalék ez az arány. Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint az ország lakosságának 20,6 százaléka túlsúlyos. Az Egészségügyi Világszervezet szabályai szerint egy személyt akkor elhízott, ha a testtömeg-indexe (súlya és magassága közötti arány) meghaladja a 30-cat.
Túlsúlyosnak minősül ugyanakkor az a személy, akinek testtömeg-indexe 25 és 30 között van. Az európai országok különböző i intézkedéseket hoznak, hogy rábírják a lakosságot étkezési szokásai megváltoztatására. A hollandiai Rotterdam városa például megállapodott az egyik amerikai gyorsétterem-lánccal, hogy készítsen egy egészségesebb menüt is és azt aktívan reklámozza.
" ["post_title"]=> string(45) "Romániában élnek a legkarcsúbb európaiak" ["post_excerpt"]=> string(174) "Második helyen az olaszok vannak 10,7 százalékkal, majd a hollandok következnek 13,3 százalékkal - derül ki az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat adataiból. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "romaniaban-elnek-a-legkarcsubb-europaiak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 15:10:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:10:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433040" ["menu_order"]=> int(11557) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(433038) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 15:08:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:08:30" ["post_content"]=> string(533) "A megemlékezésen felelevenítik a görög-katolikusok történetének drámaio pillanatait, amelyek az egyház 1948. december 1-jén történt hivatalos felszámolásában csúcsosodott ki. Felidézik egyben a kommunista börtönökben elhunyt mártír püspökök személyiségeit is.
A Lucian Muresan bíboros és a görög-katolikus püspökök jelenlétében zajló megemlékezésre várják Klaus Iohannis államfőt is.
" ["post_title"]=> string(119) "Balázsfalván emlékeznek meg ma a görög-katolikus egyház törvényen kívül helyezésének 75. évfordulójáról" ["post_excerpt"]=> string(134) "ian Muresan bíboros és a görög-katolikus püspökök jelenlétében zajló megemlékezésre várják Klaus Iohannis államfőt is." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(102) "balazsfalvan-emlekeznek-meg-ma-a-gorog-katolikus-egyhaz-torvenyen-kivul-helyezesenek-75-evfordulojarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 15:08:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:08:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433038" ["menu_order"]=> int(11558) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(433035) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 15:07:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:07:03" ["post_content"]=> string(773) "Brüsszelben folytatódik a NATO miniszteri szintű tanácskozása, amelyen az ukrajnai és közép-keleti, valamint a nyugat-balkáni helyzetet vitatják meg. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár üdvözölte, hogy a szövetségesek egyre nagyobb támogatást nyújtanak Ukrajna légvédelmének az orosz dróntámadások elszaporodása közepette. Elmondta, Romániában hoztak létre kiképző központot az ukrán pilótáknak az F-16-os gépek használata érdekében.
A Közép-keleti feszültséggel kapcsolatban a szövetség főtitkára üdvözölte az Izrael és a Hámász közötti tűzszünetet, ami minél több túsz szabadon engedését teheti lehetővé.
" ["post_title"]=> string(66) "Brüsszelben folytatódik a NATO miniszteri szintű tanácskozása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "brusszelben-folytatodik-a-nato-miniszteri-szintu-tanacskozasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 15:07:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:07:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433035" ["menu_order"]=> int(11559) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(433033) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2023-11-29 15:05:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:05:14" ["post_content"]=> string(760) "Kisinyovban csütörtökig tart az EUROSFAT 2023 európai üzleti fórum, amelyen moldovai és brüsszeli hivatalosságok vesznek részt.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke videó üzenetében reményét fejezte ki, hogy a decemberi uniós csúcstalálkozón kedvezően döntenek a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Moldova Köztársasággal.
Janis Mazeiks, ay EU kisinyovi nagykövete szerint a csatlakozási tárgyalások megnkezdése új fejezetet nyit Moldova Köztársaság és az Európai Unió közötti kapcsolatokban, illetve megkezdődik a társadalom átlaakulása.
" ["post_title"]=> string(42) "Kisinyovban holnapig tart az EUROSFAT 2023" ["post_excerpt"]=> string(228) "Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke videó üzenetében reményét fejezte ki, hogy a decemberi uniós csúcstalálkozón kedvezően döntenek a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Moldova Köztársasággal. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "kisinyovban-holnapig-tart-az-eurosfat-2023" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-11-29 15:05:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-11-29 13:05:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433033" ["menu_order"]=> int(11560) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3835 (24) { ["ID"]=> int(433066) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-04 14:16:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-04 12:16:27" ["post_content"]=> string(1135) "
Másfél milliárd lejt utalt ki legutóbbi ülésén a kormány a tartalékalapból a helyi önkormányzatoknak.Marcel Ciolacu miniszterelnök közlése szerint a pénzt tőkekiadások fedezésére és infrastrukturális beruházásokra fordíthatják az önkormányzatok.
A miniszterelnök ugyanakkor arról biztosított minden polgármestert, hogy a kormány a továbbiakban is jóvá fogja hagyni a helyi önkormányzatok alapvető, működési kiadásainak fedezéséhez és az elsődleges fontosságú beruházásokhoz szükséges pénzösszegeket. Összesen 3044 közigazgatási egységnek utalnak pénzt. Az ellenzéki alakulatok már jelezték, hogy a kormány részrehajló volt a pénz elosztásában.
