Drágultak a vonatjegyek 8,8 százalékkal; az új tarifák már december 10-étől, vasárnaptól érvényesek. A vasúti reformért felelős hatóság Facebook-oldalán közzétett…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Drágultak a vonatjegyek 8,8 százalékkal; az új tarifák már december 10-étől, vasárnaptól érvényesek. A vasúti reformért felelős hatóság Facebook-oldalán közzétett…
Continue Reading
A minimálbér emeléséről tanácskoztak kedden Bukarestben. A Marcel Ciolacu kormányfő által elnökölt háromoldalú érdekegyeztető ülésen a munkaadók azt javasolták, hogy…
Continue Reading
Elfogadta kedden a parlament az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött hitelszerződés ratifikálásáról szóló törvénytervezetet – tájékoztatott az igazságügyi minisztérium.…
Continue Reading
A korrupcióellenes ügyészség Botoşani és Iaşi megyében összesen 92 helyszínen, köztük kórháznál és pártszékházban tartott ma házkutatást. Az Agerpres hírügynökség…
Continue Reading
Elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt a magyar Országgyűlés, létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A kormánypárti képviselők által benyújtott jogszabályt…
Continue Reading
A Natura Stúdió mai adásában a marosvásárhelyi Waldorf iskola adventi bazáráról sugározunk összeállítást.
Continue Reading
December 14–15. között tartják az európai uniós vezetők csúcstalálkozóját, amelynek témái között szerepel az uniós bővítés és ezen belül Ukrajna…
Continue Reading
Az amerikai szenátus vezetői után Joe Biden amerikai elnökkel is találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Washingtonban. A találkozón Biden arról…
Continue Reading
Mari Rantanen finn belügyminiszter közölte, a határátkelők közül kettőt nyitnak újra, amelyek 2024. január 14-ig maradnak nyitva, de újabb bezárásról…
Continue Reading
A tanügyi szakszervezetek abban állapodtak meg a kormány képviselőivel, hogy jövőre 6 milliárd lejjel nő az oktatás költségvetése, a tanárok pedig két részletben összesen 20 százalékos fizetésemelést kapnak.
(tovább…) Continue Reading
A lengyel parlamenti alsóház (szejm) Donald Tuskot választotta meg kormányfőnek tegnap este.
(tovább…) Continue Reading
Jövőre Romániában lesz a második legnagyobb a gazdasági növekedés Európában, az ország GDP-je várhatóan 3,4 százalékkal fog bővülni – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingDrágultak a vonatjegyek 8,8 százalékkal; az új tarifák már december 10-étől, vasárnaptól érvényesek.
A vasúti reformért felelős hatóság Facebook-oldalán közzétett bejegyzés értelmében a vonatjegyek árát az Országos Statisztikai Intézet által októberre becsült inflációs rátának megfelelő mértékben, azaz 8,8 százalékkal növelték. Az új tarifákat az új vasúti menetrend hatályba lépésétől alkalmazzák, és 2024. december 13-áig érvényesek.
" ["post_title"]=> string(24) "Drágultak a vonatjegyek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "dragultak-a-vonatjegyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:42:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:42:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433396" ["menu_order"]=> int(11432) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(433394) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:39:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:39:57" ["post_content"]=> string(942) "A minimálbér emeléséről tanácskoztak kedden Bukarestben. A Marcel Ciolacu kormányfő által elnökölt háromoldalú érdekegyeztető ülésen a munkaadók azt javasolták, hogy a minimálbér-emelés két szakaszban történjen, 2024. július 1-jétől 3500 lejre, majd 2025. január 1-jétől 3700 lejre. A szakszervezetek azt kérik, hogy a minimálbér már jövő év március elsejétől 3800 lejre nőjön. A kormány ajánlata alapján 2024. július 1-től nőne 3700 lejre a minimálbér a jelenlegi 3300-ról. A javaslat szerint az élelmiszeriparban dolgozók minimálbére 3700 lej lenne, az építőipari munkavállalók esetében 4500 lej maradna.
Az ülésről Florin Jianu, a kis- és középvállalatok országos tanácsának elnöke számolt be. Mint mondta: ezek voltak a javaslatok, de a döntés a kormányé
" ["post_title"]=> string(73) "Háromoldalú érdekegyeztető tanácskozás a minimálbér emeléséről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "haromoldalu-erdekegyezteto-tanacskozas-a-minimalber-emeleserol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:39:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:39:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433394" ["menu_order"]=> int(11433) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(433392) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:38:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:38:26" ["post_content"]=> string(810) "Elfogadta kedden a parlament az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött hitelszerződés ratifikálásáról szóló törvénytervezetet - tájékoztatott az igazságügyi minisztérium. A törvénytervezet szerint az összesen 100 millió eurós hitelt az igazságügyi szolgáltatások javítását célzó projektekre fordíthatják.
Az összegből finanszírozzák többek között a bukaresti igazságügyi negyed tervezési költségeit, a Szeben megyei törvényszék, valamint több – köztük a szilágysomlyói és az oravicabányai - bíróság épületének felújítását, valamint az igazságügyi rendszer digitalizálására irányuló stratégia kidolgozását is.
" ["post_title"]=> string(73) "Százmillió eurós hitel az igazságügyi szolgáltatások javítására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "szazmillio-euros-hitel-az-igazsagugyi-szolgaltatasok-javitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:38:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:38:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433392" ["menu_order"]=> int(11434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(433389) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:34:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:34:32" ["post_content"]=> string(360) "A korrupcióellenes ügyészség Botoşani és Iaşi megyében összesen 92 helyszínen, köztük kórháznál és pártszékházban tartott ma házkutatást. Az Agerpres hírügynökség szerint az ügy bizonyos kórházi állásokra 2018 és 2023 között meghirdetett versenyvizsgákkal áll kapcsolatban.
" ["post_title"]=> string(43) "Korrupció gyanújával vizsgálódik a DNA" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korrupcio-gyanujaval-vizsgalodik-a-dna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:34:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:34:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433389" ["menu_order"]=> int(11435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(433387) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:30:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:30:04" ["post_content"]=> string(2057) "Elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt a magyar Országgyűlés, létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A kormánypárti képviselők által benyújtott jogszabályt 140 igen, 50 nem szavazattal hagyták jóvá a képviselők.
A törvény preambuluma szerint Magyarország szuverenitását egyre gyakrabban éri jogellenes támadás. Évek óta tetten érhető befolyásszerzési kísérletek történnek, amelyek során külföldi szervezetek és személyek a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni az országban, szemben a magyar érdekekkel és szabályokkal. Példaként a 2022-es országgyűlési választási kampányban az egységes baloldalhoz érkezett több millió amerikai dollárt említik.
A törvény bevezetése szerint sérül Magyarország szuverenitása – egyúttal kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot hordoz –, ha a politikai hatalom olyan személyek, szervezetek kezébe kerül, akik és amelyek függőségi viszonyban állnak bármely külföldi hatalommal, szervezettel vagy személlyel. A demokratikus vita, az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok kapcsán támasztott átláthatóság követelményének érvényesülése, a külföldi beavatkozási kísérletek nyilvánosságra hozatala és a beavatkozási kísérletek megakadályozása érdekében szükséges egy ezeket vizsgáló független szerv létrehozása, valamint a választással összefüggésben történő külföldi támogatás felhasználásának büntetőjogi szankcionálása is – áll a jogszabályban.
A törvényt már elfogadása előtt bírálták Brüsszelben. Egyes civil szervezetek szerint a jogszabály célja a kritikus hangok elhallgattatása. David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete azt mondta, a jogszabály az orosz ügynöktörvényhez hasonló.
" ["post_title"]=> string(64) "Megszavazták a szuverenitásvédelmi törvényt Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "megszavaztak-a-szuverenitasvedelmi-torvenyt-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:30:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:30:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433387" ["menu_order"]=> int(11436) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(433404) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:30:00" ["post_content"]=> string(1565) "Hangulatos adventi bazárt szervezett a hétvégén a marosvásárhelyi Waldorf iskola közössége is. Idén a számos újdonság mellett a tanulok által kialakított kávézóban és cukrászdában is melegedhettek és beszélgethettek az odalátogatók.
A vásár mellett egyéb programokkal is készültek: kiállítás nyílt a gyerekek munkáiból, kreatív és művészeti műhelyekkel, valamint zenesarokkal és kézműves foglalkozással is hangolódhattak a résztvevők a karácsonyra.
Hallgassa meg a műsort!


December 14–15. között tartják az európai uniós vezetők csúcstalálkozóját, amelynek témái között szerepel az uniós bővítés és ezen belül Ukrajna kérdése, valamint a hétéves költségvetés felülvizsgálata. Ahhoz, hogy Ukrajna megkezdhesse az EU-hoz való csatlakozási tárgyalásokat a 27 tagállam egyetértésére van szükség. Ugyancsak az uniós vezetők dönthetnek az Ukrajnának szánt, 2027-ig 50 milliárd euróra rúgó gazdasági segélycsomag elfogadásáról is.
A leghangosabban Magyarország ellenzi az Ukrajnának nyújtott eddigi segítség folytatását. A Brüsszelben megjelenő Politico című lap Orbán Balázsra, a magyar miniszterelnök politikai igazgatójára hivatkozva arról ír, hogy Magyarország akkor vonná vissza az ukrajnai támogatás elleni vétóját, ha Brüsszel hajlandó kifizetni az összes olyan uniós pénzt, amit a jogállamisági aggályok miatt zároltak. Ez az összeg körülbelül 30 milliárd euróra rúg.
Az MTI arról tájékoztat, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség nyílt levélben fordult Orbán Viktor magyar kormányfőhöz, amelyben nyomatékosan kérik, támogassa Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. A magyar kormányfő válaszlevelében leszögezte: Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése jelenleg nem időszerű, mivel azt az Európai Bizottság nem tudta megfelelően előkészíteni az Európai Tanács decemberi ülésére. Ezért azzal a javaslattal fog élni, hogy a jogilag bonyolult tagság helyett az Európai Unió egy stratégiai partneri viszony kialakítását célozza meg Ukrajnával.
" ["post_title"]=> string(24) "Közeledik az EU-csúcs" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "kozeledik-az-eu-csucs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:27:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:27:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433385" ["menu_order"]=> int(11438) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(433383) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:23:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:23:27" ["post_content"]=> string(889) "Az amerikai szenátus vezetői után Joe Biden amerikai elnökkel is találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Washingtonban. A találkozón Biden arról beszélt, hogy az Egyesült Államok kongresszusának el kell fogadnia a 61 milliárd dolláros kiegészítő finanszírozást Ukrajna számára, különben a világ megkapja karácsonyra Putyint - tájékoztatott az Euronews.
A Fehér Ház szóvivője azt mondta, az Egyesült Államok nem hagyhatja, hogy az ukrajnai segélyek megszűnjenek, ezért az elnök hajlandó kompromisszumot kötni a republikánusokkal.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy reagált Biden és Zelenszkij találkozójára, hogy az nem változtat a „különleges hadművelet" menetén.
" ["post_title"]=> string(42) "Hajlandó kompromisszumot kötni Joe Biden" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "hajlando-kompromisszumot-kotni-joe-biden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:23:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:23:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433383" ["menu_order"]=> int(11439) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(433381) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:18:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:18:21" ["post_content"]=> string(735) "Mari Rantanen finn belügyminiszter közölte, a határátkelők közül kettőt nyitnak újra, amelyek 2024. január 14-ig maradnak nyitva, de újabb bezárásról dönthetnek, ha úgy látják, hogy a papírok nélküli menedékkérők megindulnak feléjük Oroszország belsejéből.
A finn kormány november végén jelentette be, hogy két hétre teljesen lezárja Oroszországgal közös határát a személyforgalom előtt az illegális bevándorlás megfékezése érdekében. Akkor azzal indokolták a döntést, hogy Moszkva menedékkérőket irányít az egyrészt uniós-, másrészt NATO-tagállam Finnország felé.
" ["post_title"]=> string(70) "Részlegesen, az ünnepek miatt újra megnyitják a finn-orosz határt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "reszlegesen-az-unnepek-miatt-ujra-megnyitjak-a-finn-orosz-hatart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:18:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:18:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433381" ["menu_order"]=> int(11440) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(433371) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-12 14:49:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-12 12:49:26" ["post_content"]=> string(962) "A tanügyi szakszervezetek abban állapodtak meg a kormány képviselőivel, hogy jövőre 6 milliárd lejjel nő az oktatás költségvetése, a tanárok pedig két részletben összesen 20 százalékos fizetésemelést kapnak.
A tárgyalások eredményeiről a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu számolt be. Hăncescu szerint az a biztos, hogy a januári lesz a nagyobb arányú fizetésemelés, a második emelést júniustól kapják meg. Hozzátette, hogy a szakszervezetek elégedettek ezzel az eredménnyel. Marcel Ciolacu miniszterelnök elmondta, hogy az oktatásnak jövőre a bruttó hazai termék 4,1 százalékának megfelelő, rekord összegű költségvetése lesz, és 12 milliárd lejt fordítanak az oktatási infrastruktúra fejlesztésére.
" ["post_title"]=> string(43) "Megállapodás a tanárok béremeléséről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "megallapodas-a-tanarok-beremeleserol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-12 14:49:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-12 12:49:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433371" ["menu_order"]=> int(11442) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(433369) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-12 14:48:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-12 12:48:17" ["post_content"]=> string(862) "A lengyel parlamenti alsóház (szejm) Donald Tuskot választotta meg kormányfőnek tegnap este.
Tusk az október 15-i parlamenti választásokon többségbe került koalíció jelöltje volt. Támogatta őt a négy frakcióból álló többségi parlamenti tömb, ezen belül a Polgári Koalíció (KO) összes képviselője. Ellenszavazatot adott le az ellenzékbe került Jog és Igazságosság (PiS) listájáról megválasztott 184 jelenlévő képviselő mellett a nemzeti radikális és újliberális pártok szintén ellenzéki szövetsége, a Konföderáció 17 képviselője is. Ezt megelőzően a szejm nem szavazott bizalmat a Mateusz Morawiecki vezette, november végén beiktatott kormánynak.
" ["post_title"]=> string(42) "Donald Tusk lett a lengyel miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "donaald-tusk-lett-a-lengyel-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-12 15:51:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-12 13:51:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433369" ["menu_order"]=> int(11443) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(433367) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-12 14:47:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-12 12:47:08" ["post_content"]=> string(1099) "Jövőre Romániában lesz a második legnagyobb a gazdasági növekedés Európában, az ország GDP-je várhatóan 3,4 százalékkal fog bővülni - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Elmondta, hogy a jövő évben fenntartható költségvetése és gazdasági növekedése lesz hazánknak. Az állítását arra alapozta, hogy a kormány a deficitet jóval meghaladó összeget fordít beruházásokra, így 25 milliárd eurót. Számításai szerint az államadósság 1-2 százalékpontos mérséklődése várható. A kormányfő ugyanakkor cáfolta, hogy a jövő évben a nyugdíjak átlagban 40 százalékkal nőnek. Szerinte ha valaki ezt mondta, nem tudta pontosan elmagyarázni. Ciolacu szerint az átlagnyugdíj jelenleg 2100 lej, a szeptemberi újraszámolások után 2800 lejre nő. A nyugdíjak átlagban 40 százalékos növekedéséről egyébként november elején a szociáldemokrata munkaügyi miniszter beszélt.
" ["post_title"]=> string(51) "Nem fog átlagban 40 százalékkal nőni a nyugdíj" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "nem-fog-atlagban-40-szazalekkal-noni-a-nyugdij" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-12 14:47:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-12 12:47:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433367" ["menu_order"]=> int(11444) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(433396) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-12-13 15:42:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:42:24" ["post_content"]=> string(598) "Drágultak a vonatjegyek 8,8 százalékkal; az új tarifák már december 10-étől, vasárnaptól érvényesek.
A vasúti reformért felelős hatóság Facebook-oldalán közzétett bejegyzés értelmében a vonatjegyek árát az Országos Statisztikai Intézet által októberre becsült inflációs rátának megfelelő mértékben, azaz 8,8 százalékkal növelték. Az új tarifákat az új vasúti menetrend hatályba lépésétől alkalmazzák, és 2024. december 13-áig érvényesek.
" ["post_title"]=> string(24) "Drágultak a vonatjegyek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "dragultak-a-vonatjegyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-12-13 15:42:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-12-13 13:42:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=433396" ["menu_order"]=> int(11432) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "920ab39f91100c639f806bde97498bb2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9456448bbcaa1acd4a79b3bb05365b93" }