Közvitára bocsátotta a közlekedési minisztérium a vasúti infrastruktúra 2026-2030-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiáját A dokumentumból a többi között az is…
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Nincs itt az ideje az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentésének, ahogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók enyhítésének sem, éppen ellenkezőleg: az Európai Uniónak fokoznia kell a támogatást és az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke ma Brüsszelben. Ursula von der Leyen érkezési beszédében kijelentette: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút.
Az Európai Unió már újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ma Brüsszelben, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.
Az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásról szólva Kallas hangsúlyozta, hogy több lehetséges finanszírozási forrás is rendelkezésre áll, köztük a befagyasztott orosz vagyoneszközök. Kallas aggodalmát fejezte ki a Starlink-kapcsolatok lassulása miatt, amely Ukrajna közlése szerint kedvezőtlen következményekkel járt a harctéren. Figyelmeztetett arra, hogy Európa rövid távon nem képes helyettesíteni ezt a kommunikációs képességet.
" ["post_title"]=> string(79) "ET: Az EU Ukrajnának nyújtott támogatása továbbra is rendíthetetlen marad" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az EU újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "et-az-eu-ukrajnanak-nyujtott-tamogatasa-tovabbra-is-rendithetetlen-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 14:33:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 11:33:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469314" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3820 (24) { ["ID"]=> int(469312) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:09" ["post_content"]=> string(678) "Ötévi kihagyás után október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága - közölte ma a TASZSZ hírügynökséggel az orosz kormány sajtószolgálata.
"Olyan konkrét témák halmozódtak fel, amelyekre megoldást szeretnénk találni. Ilyen például a gázellátás, a Gazprom és az a hosszú távú szerződés, amelyet állami vállalatunk, az SPP kötött vele" - nyilatkozott Juraj Blanár szlovák külügy- és európai ügyekért felelős miniszter lesz.
" ["post_title"]=> string(77) "Öt év után először ül össze az orosz-szlovák kormányközi bizottság" ["post_excerpt"]=> string(154) "Október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "ot-ev-utan-eloszor-ul-ossze-az-orosz-szlovak-kormanykozi-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-16 13:57:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:57:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469312" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3808 (24) { ["ID"]=> int(469310) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-16 13:55:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-16 10:55:54" ["post_content"]=> string(802) "Volodimir Zelenszkij várhatóan jövő héten Budapestre látogat, miután meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjúban helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva.
A tervezett, de még nem véglegesített látogatás a kijevi és budapesti kapcsolatok újraindítására tett erőfeszítések közepette valósulna meg.
A meghívás azt megelőzően érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter ma reggel Brüsszelben, az uniós csúcs margóján első hivatalos kétoldalú megbeszélésüket tartották.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.

Közvitára bocsátotta a közlekedési minisztérium a vasúti infrastruktúra 2026-2030-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiáját A dokumentumból a többi között az is…
Continue Reading
Július 20-ától kezdődően igényelhetnek állami támogatást a magánszemélyek új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében – közölte tegnap a Környezetvédelmi Alapkezelő…
Continue Reading
Ilie Bolojan ma, július 16-án a rendszerváltás utáni időszak leghosszabb ideig hivatalban lévő ügyvezető miniszterelnöke lett – kormányát május 5-én…
Continue Reading
Turos Lóránd, a szövetség szenátusi frakcióvezetője szerint egy ilyen lépés rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozná Romániát. A politikus a Digi24-nek nyilatkozva…
Continue Reading
A mai műsorban a 23. alkalommal megrendezett csombordi rózsafesztiválról hallhatnak, valamint arról, hogy 2026 tavaszán Kolozsvár új kulturális térrel gazdagodott,…
Continue Reading
Szijjártó Péter volt magyar külgazdasági és külügyminiszter bejelentette ma, hogy benyújtotta lemondását a parlamenti mandátumáról. Ennek okaként azt jelölte meg,…
Continue Reading
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős magyar miniszter ma bejelentette, hogy visszaszereztek 1,3 milliárd forintot Orbán János Dénes Kossuth-díjas,…
Continue Reading
Az Egyesült Államok kedd este újabb légitámadásokat indított Irán ellen, és újra blokád alá vonta az ország kikötőit. Teherán az…
Continue Reading
Iránban felakasztottak egy férfit, aki a vád szerint Iszfahán tartományban Molotov-koktélt dobott a kormányzati épületre és megtámadott egy rendőrőrsöt januárban,…
Continue Reading
Politikai vereséget szenvedett Olaszországban Giorgia Meloni miniszterelnök. Az olasz parlament alsóháza tegnap este egy vokssal elutasította a kormány választási rendszer…
Continue Reading
Nicușor Dan államfő tegnap délutáni párizsi sajtótájékoztatóján közölte, hogy egyelőre nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet, mert jelenleg nincs olyan politikus, aki…
Continue Reading
Az Európai Unió a 450,6 millió lakosával közeledik a történelmi demográfiai csúcsához, azonban a következő évtizedekben lakosságszáma csökkenni fog –…
Continue ReadingKözvitára bocsátotta a közlekedési minisztérium a vasúti infrastruktúra 2026-2030-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiáját
A dokumentumból a többi között az is kiderül, hogy az elmúlt öt évben a fenntartáshoz szükséges költségvetésnek csak kevesebb, mint fele jutott a vasúthoz, a deficit pedig jelenleg meghaladja a 12 milliárd lejt. A stratégia szerint a sebességkorlátozások is az elmúlt 35 év folyamatos finanszírozási hiányának az eredményei. Emellett kiderül a dokumentumból, hogy 9800 km-nyi pályaszakasz szorul felújításra, ami a teljes pályahossz közel háromnegyedét jelenti. A most közvitára bocsátott stratégia vállalja, hogy 2030-ig behozza a felújításoknál felhalmozott késéseket, feloldjon valamennyit a sebességkorlátozásokból, és versenyképesebbé, illetve vonzóbbá tegye a vasúti közlekedést.
" ["post_title"]=> string(22) "Vasúti "stratégiák"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "vasuti-strategiak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-16 15:07:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 12:07:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(59) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/16/vasuti-strategiak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3478 (24) { ["ID"]=> int(465598) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-16 14:59:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 11:59:15" ["post_content"]=> string(1103) "Július 20-ától kezdődően igényelhetnek állami támogatást a magánszemélyek új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében - közölte tegnap a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A jelentkezés online történik, a Környezetvédelmi Alapkezelő honlapján elérhető informatikai alkalmazáson keresztül. A magánszemélyeknek a következő dokumentumokat kell feltölteniük a platformra: a honlapról letöltött, számítógéppel kitöltött, aláírás nélküli támogatási kérelem; a kérelem benyújtásakor érvényes személyazonosító okmány; pénzügyminisztériumi adóigazolás; a helyi adókra és illetékekre vonatkozó önkormányzati adóigazolás.
A tájékoztatás szerint egy magánszemély legfeljebb két ökoutalványt igényelhet, minden megvásárolni kívánt új járműre egyet. Az új gépkocsik vásárlását támogató program idei költségvetése 300 millió lej.
" ["post_title"]=> string(23) "Roncsautó-program 2026" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "roncsauto-program-2026" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-16 14:59:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 11:59:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(64) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/16/roncsauto-program-2026/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(465597) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-16 14:48:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 11:48:25" ["post_content"]=> string(375) "Ilie Bolojan ma, július 16-án a rendszerváltás utáni időszak leghosszabb ideig hivatalban lévő ügyvezető miniszterelnöke lett – kormányát május 5-én buktatta meg egy bizalmatlansági indítvány, és azóta korlátozott jogkörrel vezeti az országot, túlszárnyalva Emil Boc 2009-es, 71 napos rekordját.
" ["post_title"]=> string(16) "Ügyvivő-rekord" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "ugyvivo-rekord" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-16 14:48:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 11:48:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(56) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/16/ugyvivo-rekord/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(465596) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-16 14:46:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 11:46:22" ["post_content"]=> string(953) "Turos Lóránd, a szövetség szenátusi frakcióvezetője szerint egy ilyen lépés rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozná Romániát.
A politikus a Digi24-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, a parlament feloszlatásával az ország átmenetileg törvényhozás nélkül maradna, miközben ügyvivő kormány irányítaná az országot. Ez szerinte nemcsak politikai, hanem gazdasági és nemzetbiztonsági szempontból is komoly kockázatot jelentene. Hangsúlyozta, hogy a pártoknak vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, és meg kell találniuk a megoldást a kormányalakításra. Hozzátette, a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján az előrehozott választások sem oldanák meg a parlamenti többség kérdését, mivel várhatóan egyik politikai erő sem szerezne önálló kormányalakításhoz elegendő támogatást.
" ["post_title"]=> string(55) "Az RMDSZ nem támogatja az előrehozott választásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "az-rmdsz-nem-tamogatja-az-elorehozott-valasztasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-16 14:46:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 11:46:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(93) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/16/az-rmdsz-nem-tamogatja-az-elorehozott-valasztasokat/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(465591) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-16 12:15:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 09:15:20" ["post_content"]=> string(762) "A mai műsorban a 23. alkalommal megrendezett csombordi rózsafesztiválról hallhatnak, valamint arról, hogy 2026 tavaszán Kolozsvár új kulturális térrel gazdagodott, a Balázs Art Galéria- kávézó és borozó is – ahol a képzőművészet mellett az irodalom is teret kap – megnyitása óta például László Noémi költőt és közönségét hívták meg „egy pohár irodalomra” - ez tehát mai műsorunk kínálata Pat Metheny zenéjével fűszerezve – tartsanak velünk!
Szijjártó Péter volt magyar külgazdasági és külügyminiszter bejelentette ma, hogy benyújtotta lemondását a parlamenti mandátumáról. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy rendkívül megtisztelő ajánlatot kapott a világgazdaság egyik meghatározó vállalatától egy nemzetközi pozíció betöltésére. Közölte, hogy a kínai BYD az elmúlt húsz év egyik legnagyobb autóipari sikertörténete és egyben az új energiájú járművek világelső gyártója is. Bejelentette, hogy a mai naptól a vállalatcsoport külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőjeként dolgozik.
" ["post_title"]=> string(100) "Szijjártó Péter lemondott a parlamenti mandátumáról, egy kínai multinacionálisnál folytatja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "szijjarto-peter-lemondott-a-parlamenti-mandatumarol-egy-kinai-multinacionalisnal-folytatja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-15 15:39:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 12:39:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465589" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(465583) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-15 13:34:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:34:23" ["post_content"]=> string(880) "Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős magyar miniszter ma bejelentette, hogy visszaszereztek 1,3 milliárd forintot Orbán János Dénes Kossuth-díjas, erdélyi születésű költőtől. Neki ennyit fizetett volna a műveiért a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására. Tarr Zoltán közölte: miközben kiderült, hogy Orbán János Dénes több mint 400 millió forintért adta el saját műveit annak az intézménynek, ahol szakmai vezetőként is közreműködött, a minisztériumban egy másik, ugyanehhez a szervezethez köthető, már megítélt támogatásra bukkantak. Hozzátette: a minisztérium felvette a kapcsolatot az érintett állami céggel, és vissza tudták szerezni a támogatást.
" ["post_title"]=> string(60) "Visszavettek 1,3 milliárd forintot Orbán János Dénestől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszavettek-13-milliard-forintot-orban-janos-denestol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-15 14:30:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 11:30:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465583" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(465581) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-15 13:31:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:31:49" ["post_content"]=> string(812) "Az Egyesült Államok kedd este újabb légitámadásokat indított Irán ellen, és újra blokád alá vonta az ország kikötőit. Teherán az amerikai támadásokat követően a térségben lévő amerikai létesítmények ellen indított csapásokat. A tengeri blokád újraindítása, valamint az áprilisi tűzszünet óta példátlan mértékű bombázások aláássák azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyek célja a június 17-én aláírt megállapodás tartós érvényben tartása. Az iráni külügyminiszter-helyettes elítélte az amerikai tengeri blokád újbóli bevezetését, és úgy vélte, hogy az amerikaiak megszegték a megállapodást. Közben Donald Trump amerikai elnök megismételte Teheránnal szembeni fenyegetéseit.
" ["post_title"]=> string(55) "Újabb légitámadásokat indított Amerika Irán ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "ujabb-legitamadasokat-inditott-amerika-iran-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-15 13:31:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:31:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465581" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(465579) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-15 13:30:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:30:28" ["post_content"]=> string(766) "Iránban felakasztottak egy férfit, aki a vád szerint Iszfahán tartományban Molotov-koktélt dobott a kormányzati épületre és megtámadott egy rendőrőrsöt januárban, az országszerte zajló kormányellenes tüntetések során - jelentette szerdán az iráni igazságügyi minisztériumhoz közel álló Mízán hírügynökség. A Mohammad Amini Dehagani nevű férfit azt követően akasztották fel, hogy az ítéletet a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta. Iránban tavaly december végén kezdődtek tüntetések a gazdasági válság miatt, és hamar a teheráni vezetés ellen tiltakozó tömegtüntetésekké váltak. Az állam vérbe fojtotta a tiltakozást, több ezer tüntetőt megöltek.
" ["post_title"]=> string(73) "Iránban újabb férfit végeztek ki a kormányellenes tüntetések miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "iranban-ujabb-ferfit-vegeztek-ki-a-kormanyellenes-tuntetesek-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-15 13:30:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:30:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465579" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(465577) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-15 13:28:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:28:55" ["post_content"]=> string(635) "Politikai vereséget szenvedett Olaszországban Giorgia Meloni miniszterelnök. Az olasz parlament alsóháza tegnap este egy vokssal elutasította a kormány választási rendszer módosítására tett javaslatát. A Giorgia Meloni vezette kormánytöbbség a preferenciális szavazás visszavezetését kezdeményezte az olasz választási rendszerben. A 2022 októberétől kormányzó jobbközép koalíció első alkalommal maradt alul a parlamentben. A preferenciális választás során a választó nem csak egy jelöltre vagy pártra szavazhatna, hanem rangsorolhatja őket.
" ["post_title"]=> string(36) "Vereséget szenvedett Giorgia Meloni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "vereseget-szenvedett-giorgia-meloni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-15 13:28:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:28:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465577" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(465574) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-15 13:26:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:26:47" ["post_content"]=> string(749) "Nicușor Dan államfő tegnap délutáni párizsi sajtótájékoztatóján közölte, hogy egyelőre nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet, mert jelenleg nincs olyan politikus, aki mögött parlamenti többség állna. Az államfő emlékeztetett arra, hogy a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó jogszabálytervezetek elfogadásának határideje augusztus 31., és meggyőződését fejezte ki, hogy a pártoknak sikerül konszenzusra jutniuk. Az elnök ismét kitért az előre hozott választások lehetőségére. Elmondta: egy ilyen megmérettetés csak meghosszabbítaná a bizonytalanság időszakát, miközben nem változtatna lényegesen a jelenlegi politikai erőviszonyokon.
" ["post_title"]=> string(62) "Az elnök egyelőre nem nevez ki új miniszterelnök-jelöltet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-elnok-egyelore-nem-nevez-ki-uj-miniszterelnok-jeloltet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-15 13:26:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:26:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465574" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(465572) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-15 13:25:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:25:47" ["post_content"]=> string(748) "Az Európai Unió a 450,6 millió lakosával közeledik a történelmi demográfiai csúcsához, azonban a következő évtizedekben lakosságszáma csökkenni fog – derül ki egy közzétett jelentésből, amely egyúttal kiemeli az európai népesség elöregedéséből fakadó jelentős kihívásokat is. A francia AFP hírügynökség szerint az európaiak száma 2029-ig várhatóan enyhén növekedni fog. Ezt követően 2050-re Európa népessége várhatóan 445 millió főre csökken, majd 2100-ra 398,8 millióra – ami a 70-es évek végének szintjéhez hasonló. Ugyanakkor az európaiak soha nem éltek még ilyen sokáig: a várható élettartam 2024-ben elérte a 81,5 évet.
" ["post_title"]=> string(41) "Az EU közeledik a demográfiai csúcshoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "az-eu-kozeledik-a-demografiai-csucshoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-15 13:25:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-15 10:25:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465572" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(465599) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-16 15:07:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 12:07:53" ["post_content"]=> string(1059) "Közvitára bocsátotta a közlekedési minisztérium a vasúti infrastruktúra 2026-2030-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiáját
A dokumentumból a többi között az is kiderül, hogy az elmúlt öt évben a fenntartáshoz szükséges költségvetésnek csak kevesebb, mint fele jutott a vasúthoz, a deficit pedig jelenleg meghaladja a 12 milliárd lejt. A stratégia szerint a sebességkorlátozások is az elmúlt 35 év folyamatos finanszírozási hiányának az eredményei. Emellett kiderül a dokumentumból, hogy 9800 km-nyi pályaszakasz szorul felújításra, ami a teljes pályahossz közel háromnegyedét jelenti. A most közvitára bocsátott stratégia vállalja, hogy 2030-ig behozza a felújításoknál felhalmozott késéseket, feloldjon valamennyit a sebességkorlátozásokból, és versenyképesebbé, illetve vonzóbbá tegye a vasúti közlekedést.
" ["post_title"]=> string(22) "Vasúti "stratégiák"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "vasuti-strategiak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-16 15:07:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-16 12:07:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(59) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/16/vasuti-strategiak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40233) ["max_num_pages"]=> int(3353) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "26eeccec3b33b9da5bde5ab5da99d061" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d27bb927e4b0fea651d2f9592e522b11" }