Adina Vălean közlekedési EU-biztos szerint nem jelent megoldást Görögország, Bulgária és Románia közötti schengeni szárazföldi határellenőrzés megszüntetése, mert túl nagy…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Adina Vălean közlekedési EU-biztos szerint nem jelent megoldást Görögország, Bulgária és Románia közötti schengeni szárazföldi határellenőrzés megszüntetése, mert túl nagy…
Continue Reading
Túl magasnak tartja a legfőbb ügyész az egymillió eurós összeghatárt, amely alatt megszűnne az adócsalás büntethetősége, ha az elkövető kifizeti…
Continue Reading
Bíróság elé kell állnia annak a kézdivásárhelyi zenetanárnak és kórusvezetőnek, aki ellen a sepsiszentgyörgyi városi ügyészség emelt vádat kiskorúak ellen…
Continue Reading
A 16-17 éves serdülők egyharmada jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten, 14 százalékuk pedig ennél is többet…
Continue Reading
Maláriában halt meg Camelia Tişe, a Kolozs megyei tanácselnök, Alin Tişe volt felesége, akit hétfőn holtan találtak meg a lakásában…
Continue Reading
Egy autó-motorháztető méretű lemezdarab vált le repülés közben tegnap egy repülőgépről, amely a marosvásárhelyi repülőklubtól szállt fel. A lemezdarab a…
Continue Reading
Rabszolgasorban tarthatott hat embert Giurgiu megyében egy család két tagja. A rendőrség tájékoztatása szerint tegnap házkutatást tartottak egy Giurgiu megyei…
Continue Reading
Az enyhe időjárás miatt romlott a Hargita megyei sípályák minősége – figyelmeztettek a hegyimentők. Fekete Örs, a Hargita megyei Salvamont…
Continue Reading
A nyers adatok szerint 1,9 százalékkal nőtt tavaly egész évben a kiskereskedelmi forgalom hazánkban tavaly előtthöz képest – közölte az…
Continue Reading
Az Európai Parlament strasbourgi ülésén tartott beszédet ma Klaus Iohannis államelnök, aki Roberta Metsola EP-elnök meghívására vett részt az Európai…
Continue Reading
Benyújtotta lemondását posztjáról Julija Laputyina veteránügyi miniszter. A hírt közlő parlamenti államtitkár, Tarasz Melnicsuk nem tért ki arra, milyen indokkal mondott le a miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Az ENSZ humanitárius megfigyelői szerint már a Gázai övezet kétharmadára, mintegy 246 négyzetkilométerre terjed ki az izraeli evakuálási parancs.
(tovább…) Continue ReadingAdina Vălean közlekedési EU-biztos szerint nem jelent megoldást Görögország, Bulgária és Románia közötti schengeni szárazföldi határellenőrzés megszüntetése, mert túl nagy nyomást helyezne a román-magyar határra.
Január végén a három ország európai parlamenti képviselői javasolták ezt. Adina Vălean elmondta, szerinte Romániának nem részmegoldásokra kell törekednie.
" ["post_title"]=> string(55) "Adina Vălean nem tartja jó ötletnek a mini-Schengent" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "adina-valean-nem-tartja-jo-otletnek-a-mini-schengent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:36:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:36:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434928" ["menu_order"]=> int(10913) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(434926) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:35:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:35:13" ["post_content"]=> string(531) "Túl magasnak tartja a legfőbb ügyész az egymillió eurós összeghatárt, amely alatt megszűnne az adócsalás büntethetősége, ha az elkövető kifizeti az okozott kárt.
Alex Florenţa a közszolgálati televíziónak elmondta, nem feltétlenül elhibázott a kezdeményezés, de a megszabott összeghatár "vitás". - Úgy gondolom, hogy az egymillió eurós küszöb túl magas - fogalmazott a legfőbb ügyész.
" ["post_title"]=> string(110) "A legfőbb ügyész túl magasnak tartja az egymillió eurós összeghatárt az adócsalás büntetlenségére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(97) "a-legfobb-ugyesz-tul-magasnak-tartja-az-egymillio-euros-osszeghatart-az-adocsalas-buntetlensegere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:35:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:35:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434926" ["menu_order"]=> int(10914) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(434924) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:33:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:33:31" ["post_content"]=> string(630) "Bíróság elé kell állnia annak a kézdivásárhelyi zenetanárnak és kórusvezetőnek, aki ellen a sepsiszentgyörgyi városi ügyészség emelt vádat kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények és nemi erőszak gyanújával.
A vádlottat három évvel ezelőtt elbocsátották a tanügyből, később letartóztatták, majd vizsgálati fogságban és házi őrizetben is volt. A munkaszerződése felbontásakor a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban oktatott helyettesítő tanárként.
" ["post_title"]=> string(79) "Vádat emeltek nemi erőszak miatt egy kézdivásárhelyi volt zenetanár ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "vadat-emeltek-nemi-eroszak-miatt-egy-kezdivasarhelyi-volt-zenetanar-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:33:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:33:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434924" ["menu_order"]=> int(10915) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(434922) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:30:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:30:49" ["post_content"]=> string(785) "A 16-17 éves serdülők egyharmada jelentős mennyiségű időt, napi 4-6 órát tölt az interneten, 14 százalékuk pedig ennél is többet - derül ki a Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felméréséből.
A megkérdezett szülők szerint gyerekeik főként rövid videókat nézegetnek, illetve játszanak. A videótartalmak nézése az 5 év alatti gyermekek körében a legmagasabb, 80 százalék körüli, a serdülőknél pedig 50 százalékra csökken. A korral együtt jelentősen nő a közösségi média - főként az Instagram és Whatsapp - használata. A serdülők 86 százaléka használja ezeket, a TikTokot pedig mintegy 70 százalékuk.
" ["post_title"]=> string(67) "Már a kisgyerekeket is beszippantja az internet és a technológia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "mar-a-kisgyerekeket-is-beszippantja-az-internet-es-a-technologia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:30:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:30:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434922" ["menu_order"]=> int(10916) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(434920) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:27:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:27:54" ["post_content"]=> string(644) "Maláriában halt meg Camelia Tişe, a Kolozs megyei tanácselnök, Alin Tişe volt felesége, akit hétfőn holtan találtak meg a lakásában - derült ki a halotti bizonyítványból.
A dokumentum szerint Camelia Tişe súlyos maláriában szenvedett, miután visszatért egy zanzibári üdülésről. Az orvosok elmondták, hogy ez a betegség nem tud terjedni csak vérátömlesztés következtében, de ebben az esetben erről nem volt szó. Hazánkban kilenc maláriás megbetegedést és két halálesetet regisztráltak az idén.
" ["post_title"]=> string(72) "Maláriában halt meg a Kolozs megyei tanács elnökének volt felesége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "malariaban-halt-meg-a-kolozs-megyei-tanacs-elnokenek-volt-felesege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:27:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:27:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434920" ["menu_order"]=> int(10917) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(434918) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:26:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:26:00" ["post_content"]=> string(442) "Egy autó-motorháztető méretű lemezdarab vált le repülés közben tegnap egy repülőgépről, amely a marosvásárhelyi repülőklubtól szállt fel.
A lemezdarab a náznánfalvi óvoda közelében landolt. Szerencsére senki nem sérült meg. A Maros megyei prefektusi hivatal közölte, hogy a repülő biztonságban leszállt.
" ["post_title"]=> string(71) "Óvoda közelébe esett a repülő egyik levált lemeze Maros megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "ovoda-kozelebe-esett-a-repulo-egyik-levalt-lemeze-maros-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:26:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:26:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434918" ["menu_order"]=> int(10918) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(434916) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:24:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:24:38" ["post_content"]=> string(592) "Rabszolgasorban tarthatott hat embert Giurgiu megyében egy család két tagja.
A rendőrség tájékoztatása szerint tegnap házkutatást tartottak egy Giurgiu megyei lakásban. Az ügyészek szerint a két gyanúsított fizikai munkára kényszerítette és rabszolgasorban tartotta a hat sértettet, kihasználva súlyos fizikai és mentális állapotukat, illetve azt, hogy a megélhetéshez szükséges eszközök hiányában képtelenek védekezni vagy akaratukat kifejezni.
" ["post_title"]=> string(57) "Rabszolgasorban tartottak hat személyt Giurgiu megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "rabszolgasorban-tartottak-hat-szemelyt-giurgiu-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434916" ["menu_order"]=> int(10919) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(434914) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:23:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:23:09" ["post_content"]=> string(517) "Az enyhe időjárás miatt romlott a Hargita megyei sípályák minősége - figyelmeztettek a hegyimentők.
Fekete Örs, a Hargita megyei Salvamont vezetője szerint a megye több pontján 10 fokot is mértek, az eső is esett, ami nagymértékben rontja a sípályák állapotát. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy mínusz 5 fok fölött hóágyúval sem lehet jó minőségű mesterséges havat előállítani.
" ["post_title"]=> string(41) "Romlott az itthoni sípályák minősége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "romlott-az-itthoni-sipalyak-minosege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:23:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:23:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434914" ["menu_order"]=> int(10920) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(434912) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:21:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:21:35" ["post_content"]=> string(593) "A nyers adatok szerint 1,9 százalékkal nőtt tavaly egész évben a kiskereskedelmi forgalom hazánkban tavaly előtthöz képest - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,8 százalékos, valamint az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítésének 3,6 százalékos gyarapodása járult hozzá. Az üzemanyagok kiskereskedelmi értékesítése 4,4 százalékkal esett vissza a vizsgált időszakban.
" ["post_title"]=> string(59) "Tízéves minimumon a kiskereskedelmi forgalom növekedése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "tiz-eves-minimumon-a-kiskereskedelmi-forgalom-novekedese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:55:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:55:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434912" ["menu_order"]=> int(10921) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(434909) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:19:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:19:32" ["post_content"]=> string(859) "Az Európai Parlament strasbourgi ülésén tartott beszédet ma Klaus Iohannis államelnök, aki Roberta Metsola EP-elnök meghívására vett részt az Európai Unió jövőjéről szervezett vitán.
Iohannis a beszéd megtartása előtt megbeszélést is folytatott az EP elnökével. Kifejtette, Románia támogatja, hogy Moldova, Ukrajna és a nyugat-balkáni országok mielőbb az unió tagjává váljanak. Szóvá tette, hogy a nyugat-balkáni országok közül egyesek már húsz éve várnak a sorukra, ezért az uniónak fel kell gyorsítania a csatlakozási tárgyalásokat - mondta Klaus Iohannis. Emellett szorgalmazta Románia teljes körű schengeni csatlakozását és az EU döntéshozási mechanizmusa hatékonyságának növelését.
" ["post_title"]=> string(67) "Klaus Iohannis hatékonyabbá tenné az EU döntési mechanizmusát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "klaus-iohannis-hatekonyabba-tenne-az-eu-dontesi-mechanizmusat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:21:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:21:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434909" ["menu_order"]=> int(10922) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(434898) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-06 12:43:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-06 10:43:54" ["post_content"]=> string(1347) "Benyújtotta lemondását posztjáról Julija Laputyina veteránügyi miniszter. A hírt közlő parlamenti államtitkár, Tarasz Melnicsuk nem tért ki arra, milyen indokkal mondott le a miniszter.
A parlament 2020. december 18-án nevezte ki Laputyinát veteránügyi miniszternek Denisz Smihal kormányfő javaslatára. Laputyina azt megelőzően csaknem harminc évig szolgált az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU), 2014 áprilisál részt vet a donyecki szakadárok elleni harcokban. 2020-ban ő lett a második női tábornok Ukrajna történelmében.
Hetek óta olyan kiszivárogtatások jelentek meg az ukrán és a nemzetközi sajtóban, hogy az ukrán elnök leváltani készül az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Valerij Zaluzsnijt. Volodimir Zelenszkij a RAI olasz állami televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjújában azt mondta, hogy több magasrangú tisztségviselő leváltásával új kezdetet fontolgat a csaknem két éve zajló orosz-ukrán háború menetében. Zelenszkij ugyanakkor kijelentette, hogy az esetleges változások túlmutatnak egyetlen személy leváltásán.
" ["post_title"]=> string(59) "Benyújtotta lemondását az ukrán veteránügyi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "benyujtotta-lemondasat-az-ukran-veteranugyi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-06 12:43:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-06 10:43:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434898" ["menu_order"]=> int(10924) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(434896) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-06 12:32:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-06 10:32:00" ["post_content"]=> string(1181) "Az ENSZ humanitárius megfigyelői szerint már a Gázai övezet kétharmadára, mintegy 246 négyzetkilométerre terjed ki az izraeli evakuálási parancs.
Az érintett területen élt a gázai lakosság több mint háromnegyede, 1,78 millió palesztin, mielőtt október 7-én kitört a háború Izrael és a Hamász között.
A háború elején, a megszálló csapatok inváziója előtt az izraeli hadsereg még csak azokat a palesztinokat szólította fel otthonaik elhagyására, akik a Vádi folyótól északra éltek - ez az utasítás is a gázai lakosság felét, közel 1,1 millió embert érintett.
A háború során a kényszerevakuáció kiterjedt a déli területekre, beleértve Hán Júnisz városát, amely jelenleg az izraeli szárazföldi műveletek centruma. Ezt követően újabb tízezrek szorultak még délebbre, Rafah városába, a Sínai-félsziget és az egyiptomi határ tőszomszédságába.
" ["post_title"]=> string(63) "Már Gáza kétharmadára kiterjed Izrael evakuálási parancsa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "mar-gaza-ketharmadara-kiterjed-izrael-evakualasi-parancsa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-06 12:32:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-06 10:32:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434896" ["menu_order"]=> int(10925) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(434928) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-07 14:36:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:36:23" ["post_content"]=> string(511) "Adina Vălean közlekedési EU-biztos szerint nem jelent megoldást Görögország, Bulgária és Románia közötti schengeni szárazföldi határellenőrzés megszüntetése, mert túl nagy nyomást helyezne a román-magyar határra.
Január végén a három ország európai parlamenti képviselői javasolták ezt. Adina Vălean elmondta, szerinte Romániának nem részmegoldásokra kell törekednie.
" ["post_title"]=> string(55) "Adina Vălean nem tartja jó ötletnek a mini-Schengent" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "adina-valean-nem-tartja-jo-otletnek-a-mini-schengent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-07 14:36:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-07 12:36:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=434928" ["menu_order"]=> int(10913) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b6c68e7c5884bff28590860cfcf43db5" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:efcbdb19795c065c9cadde5c60f416c8" }