Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közleményben jelentette ki ma reggel, hogy „Izrael továbbra is ellenzi egy palesztin állam egyoldalú elismerését”.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közleményben jelentette ki ma reggel, hogy „Izrael továbbra is ellenzi egy palesztin állam egyoldalú elismerését”.
(tovább…) Continue ReadingMeghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus – közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN). „Navalnij séta után…
Continue Reading
Közel száz évig tartott ki a kisiratosi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom nagyharangja. Az 1924-ben a Hönig Frigyes által alapított aradi műhelyben készült harang tavaly megrepedt, és a szakemberek cserét javasoltak.
(tovább…) Continue Reading
Minisztereket, polgármestereket, papokat, egészségügyi dolgozókat, menyasszonyokat, vőlegényeket és még a nehézségeket is kifigurázták szombaton a 32. Hargita megyei farsangbúcsúztató résztvevői.
(tovább…) Continue Reading
Ma romantikusabb lesz a hangulat, mint korábban; több okunk is van rá. Szó lesz a házasság világnapjáról, a házasság hetéről, illetve a sokat emlegetett Bálint-napról, amely a magyar nyelvterületen az angol név közvetlen átvétele miatt főként Valentin-napként ismerős. És nem hagyhatom ki a két kakukktojást, a rádiózás világnapját, valamint a könyvajándékozás világnapját; utóbbi célja, hogy a szakemberek felhívják a figyelmet az olvasás fontosságára.
(tovább…) Continue Reading
A döntés a jelenlegi miniszterelnök Narendra Modi pártját, a Bháratíja Dzsanatá Pártot (BJP) érinti a leghátrányosabban.
Continue ReadingA közös közleményt arra válaszul adták ki, hogy Izrael szárazföldi katonai művelet megindítását tervezi Rafah városa ellen.
Continue Reading
A közvetítésben részt vevő egyiptomi tisztségviselők úgy vélekedtek, hogy az egyeztetés folytatódik a következő napokban.
Continue Reading
A fiatalok mentális egészségi állapotának károsodása miatt perel New York
Continue Reading
A légiriadó több mint két órán át tartott országszerte.
Continue ReadingEgy halálos áldozat mellett több mint 20 sebesültje van a lövöldözésnek.
Continue Reading
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság nyomatékosan ajánlja, hogy a kórházak ne fizessenek váltságdíjat a Hippokratészról elnevezett informatikai rendszer támadóinak, mivel ez amúgy sem szavatolná az adatok helyreállítását, és felbátorítja az online bűnöz
Continue ReadingBenjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közleményben jelentette ki ma reggel, hogy „Izrael továbbra is ellenzi egy palesztin állam egyoldalú elismerését”.
Az izraeli miniszterelnök Joe Biden amerikai elnökkel folytatott telefon beszélgetése után közölte, szerinte Izraelt nem kényszeríthetik rá, hogy elfogadja egy palesztin állam megszületését. Ugyanakkor Joe Biden ismét óva intette Benjamin Netanjahut az izraeli hadsereg rafahi hadműveletének megindításától mindaddig, amíg nem születik olyan gyakorlati és megvalósítható terv, amely biztosítja a városban tartózkodó palesztin civilek biztonságát.
" ["post_title"]=> string(51) "Óva inti Biden a rafahi hadművelettől Netanjahut" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ova-inti-biden-a-rafahi-hadmuvelettol-netanjahut" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:03:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:03:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435230" ["menu_order"]=> int(10809) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(435227) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:01:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:01:46" ["post_content"]=> string(447) "Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus - közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN). "Navalnij séta után rosszul lett. A kiérkezõ orvosok megállapították a halálát" - áll a közleményben. A FSZIN szerint az õrizetes február 16-án lett rosszul a 3. számú büntetõtelepen a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben.
" ["post_title"]=> string(39) "Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "meghalt-a-bortonben-alekszej-navalnij" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:01:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:01:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435227" ["menu_order"]=> int(10810) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3483 (24) { ["ID"]=> int(435209) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-15 15:11:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 13:11:22" ["post_content"]=> string(1196) "Közel száz évig tartott ki a kisiratosi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom nagyharangja. Az 1924-ben a Hönig Frigyes által alapított aradi műhelyben készült harang tavaly megrepedt, és a szakemberek cserét javasoltak.
Az új harang öntése, felszerelése, valamint a másik három kisharanggal való összehangolása meghaladta a helyi közösség erejét, de a közadakozás mellett jelentős állami segítséggel sikerült újat készíteni. Az Innsbruckban öntött új harag tavaly ősszel megérkezett Kisiratosra, és néhány nappal karácsony előtt meg is szólalt: december 20. óta szólítja imára a híveket reggel, délben és este a több mint 80 százalékban magyarok lakta Arad megyei községben. A harangcseréről szól Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Minisztereket, polgármestereket, papokat, egészségügyi dolgozókat, menyasszonyokat, vőlegényeket és még a nehézségeket is kifigurázták szombaton a 32. Hargita megyei farsangbúcsúztató résztvevői.
A Hargita Megyei Kulturális Központ és partnerei szervezte rendezvény házigazdája ezúttal az ásványvizek hazája Csíkszentkirály volt, amelynek utcáin tizenegy település hagyományőrzői felvonultak és bemutatták jellegzetes télűző szokásaikat. Bíró István összeállítása.
Ma romantikusabb lesz a hangulat, mint korábban; több okunk is van rá. Szó lesz a házasság világnapjáról, a házasság hetéről, illetve a sokat emlegetett Bálint-napról, amely a magyar nyelvterületen az angol név közvetlen átvétele miatt főként Valentin-napként ismerős. És nem hagyhatom ki a két kakukktojást, a rádiózás világnapját, valamint a könyvajándékozás világnapját; utóbbi célja, hogy a szakemberek felhívják a figyelmet az olvasás fontosságára.
Most visszatérek a házasság világnapjához, amelyet minden év február második vasárnapján ünnepelnek, és idén 11-ére esett; házaspárok kezdeményezésére, az 1980-as években indult útjára Amerikából. Ahogy már korábban is szóba került, a magasztos érzelmi töltet ellenére a házasság világnapját kis kezdőbetűvel kell írni, ugyanúgy, mint az ünnepek, történelmi események, időszakok nevét.
A bevezetőben már említett, szintén kisbetűs házasság hete 2024-ben február 11-én kezdődött és 18-án ér véget. Közel két évtizede, Angliában kezdeményezték, és minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára szeretné irányítani a figyelmet. Ma már négy kontinens huszonegy országában ünneplik.
És megérkeztem a február 14-i Valentin-naphoz, vagyis a Bálint-naphoz. Az elmúlt napokban feltűnt, hogy bár egyre több vendéglátóipari egység, színház, könyvtár hirdetett különféle programokat a szerelmesek napja alkalmával, az esetek nagy százalékában elírták a megnevezést.
Szabály szerint, ha egy tulajdonnév valamilyen jelöletlen kapcsolatot alkot egy köznévvel, a két tagot kötőjellel kell összekapcsolni. Mai példánknál maradva: amennyiben a Valentin vagy a Bálint nevet a nap köznévvel társítjuk, kötőjelet teszünk a kettő közé. Legtöbb helyen a kötőjel nélküli írásmód fordult elő, de az is megtörtént, hogy hosszú í betűvel írták a Valentin nevet.
Ideje rátérni az első kakukktojásra, vagyis a rádiózás világnapjára, amelyet 2012 óta ünnepelünk minden év február 13-án arra emlékezve, hogy 1946-ban az ENSZ ezen a napon határozott arról, hogy saját rádiót hoz létre. A másik kakukktojás a könyvajándékozás világnapja; a Bálint-naphoz hasonlóan február 14-én ünneplik. Bár az angol megnevezésben minden szó nagy kezdőbetűs, a magyar névnél maradunk a csupa kisbetűs írásmódnál. A témával kapcsolatban egy rövid, de igencsak megszívlelendő idézetet ragadtam ki Móra Ferenctől: „A jó könyveket el kellene tiltani, hogy olvassák is őket.”
Indiában a legfelsőbb bíróság ma alkotmányellenesnek minősítette azt a 2017-ben életbe léptetett jogszabályt, amely lehetővé tette a pártok névtelen és felső korlát nélküli támogatását magánszemélyek és vállalatok számára.
A testület elnökének elmondása szerint a jogszabállyal az volt a legnagyobb baj, hogy fennállt a veszélye annak, hogy az adományozók a felajánlásért cserébe ellenszolgáltatást várnak el. A bíróság érvénytelenítette a 2017-es jogszabályt és a korábbi szabályozás visszaállítását rendelte el.
A döntés a jelenlegi miniszterelnök Narendra Modi pártját, a Bháratíja Dzsanatá Pártot (BJP) érinti a leghátrányosabban – jegyzi meg a Reuters hírügynökség.
" ["post_title"]=> string(99) "Alkotmányellenesnek minősítették a politikai pártok anonim pénzügyi támogatását Indiában" ["post_excerpt"]=> string(132) "A döntés a jelenlegi miniszterelnök Narendra Modi pártját, a Bháratíja Dzsanatá Pártot (BJP) érinti a leghátrányosabban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "alkotmanyellenesnek-minositettek-a-politikai-partok-anonim-penzugyi-tamogatasat-indiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-15 14:46:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:46:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435196" ["menu_order"]=> int(10816) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(435194) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-15 14:44:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:44:28" ["post_content"]=> string(790) "Azonnali humanitárius tűzszünetre szólítottak fel a Gázai övezetben ma Kanada, Ausztrália és Új-Zéland vezetői. A közös közleményt arra válaszul adták ki, hogy Izrael szárazföldi katonai művelet megindítását tervezi Rafah városa ellen.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő tegnap megerősítette, hogy az izraeli erők a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban folytatják az előrenyomulást. A kanadai-ausztrál-új-zélandi felhívásban arra is figyelmeztettek azonban, hogy egy esetleges tűzszünet semmiképp nem lehet egyoldalú, és a Hamásznak is le kellene tennie a fegyvert, és azonnal szabadon kellene bocsátania az izraeli túszokat.
" ["post_title"]=> string(74) "Azonnali tűzszünetre szólított fel Kanada, Ausztrália és Új-Zéland" ["post_excerpt"]=> string(137) "A közös közleményt arra válaszul adták ki, hogy Izrael szárazföldi katonai művelet megindítását tervezi Rafah városa ellen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "azonnali-tuzszunetre-szolitott-fel-kanada-ausztralia-es-uj-zeland" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-15 14:44:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:44:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435194" ["menu_order"]=> int(10817) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(435192) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-15 14:43:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:43:28" ["post_content"]=> string(1481) "Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezúttal nem engedte el hazája küldöttségét a kairói tárgyalásokra, amelyeken a Gázai övezetbe túsznak elhurcolt emberek szabadon engedésének feltételeiről tárgyaltak volna közvetítők útján a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel. "Izrael nem enged a Hamász tévhiten alapuló követeléseinek. A szervezetnek enyhítenie kell feltételein" - olvasható a miniszterelnöki hivatal közleményében. Ezt azután adták ki tegnap, hogy a helyi média jelentette: Netanjahu nem hagyta jóvá az izraeli delegáció visszaküldését Kairóba, a még a Hamász fogságában lévő 134 élő vagy holt túsz elengedéséről szóló tárgyalások következő fordulójára.
Az elrabolt izraeliek családtagjai dühödten reagáltak a bejelentésre. Kijelentették, hogy ez a halálos ítélettel egyenlő az életben lévők számára. "A kormány egyes tagjai szemmel láthatóan úgy döntöttek, hogy feláldozzák az elraboltak életét, de ezt nem ismerik be" - közölte képviselőjük. A túszok szabadon bocsátásáról folytatott tárgyalások első szakasza jelentős előrelépés nélkül ért véget.
A közvetítésben részt vevő egyiptomi tisztségviselők úgy vélekedtek, hogy az egyeztetés folytatódik a következő napokban.
" ["post_title"]=> string(89) "Az izraeli miniszterelnök nem engedte el hazája küldöttségét a túsztárgyalásokra" ["post_excerpt"]=> string(134) "A közvetítésben részt vevő egyiptomi tisztségviselők úgy vélekedtek, hogy az egyeztetés folytatódik a következő napokban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "az-izraeli-miniszterelnok-nem-engedte-el-hazaja-kuldottseget-a-tusztargyalasokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-15 14:43:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:43:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435192" ["menu_order"]=> int(10818) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(435189) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-15 14:42:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:42:02" ["post_content"]=> string(1268) "Eric Adams, New York város polgármestere helyi idő szerint tegnap bejelentette, hogy pert indítottak több közösségi médiaplatform ellen, mert használatukkal hozzájárulnak a fiatalok mentális egészségének válságához.
Egy kaliforniai bíróságon benyújtott kereset szerint a Meta tulajdonában álló Facebook, Instagram, továbbá az Alphabet érdekeltségébe tartozó Youtube, valamint a Snapchat és a kínai fejlesztésű TikTok "szándékosan veszik rá és teszik függővé a fiatalokat a közösségi média használatára".
Az említett alkalmazások hatása miatt számos iskolai körzetben indítottak pert a gyerekekért a vállalatokkal szemben az elmúlt hónapokban, a közösségi médiát felügyelő szabályozó testületek pedig a gyerekek védelme érdekében szigorúbb követelményeket fogalmaztak meg a szolgáltatókkal szemben.
Múlt hónapban Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója a szenátus előtt kért elnézést az emberektől a közösségi média gyerekekre kifejtett kártékony hatásai miatt.
" ["post_title"]=> string(26) "New York bepereli a Metát" ["post_excerpt"]=> string(80) "A fiatalok mentális egészségi állapotának károsodása miatt perel New York" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "new-york-beperli-metat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-15 15:18:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 13:18:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435189" ["menu_order"]=> int(10819) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(435187) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-15 14:40:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:40:06" ["post_content"]=> string(666) "Oroszország mára virradóra újabb rakétatámadást intézett Ukrajna ellen. A támadás hét ukrán régióra terjedt ki a főváros Kijev mellett többek között Dnyipro, Zaporizzsja és Lviv városok is a célpontok között voltak az ukrán hadsereg mai közleménye szerint.
A támadások elsősorban infrastrukturális létesítmények ellen irányultak, de lakó- és kereskedelmi épületek is megrongálódtak és legalább hat ember megsérült az ország különböző területein. A légiriadó több mint két órán át tartott országszerte.
" ["post_title"]=> string(74) "Rakétatámadás ért több infrastrukturális létesítményt Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(63) "A légiriadó több mint két órán át tartott országszerte." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "raketatamadas-ert-tobb-infrastrukturalis-letesitmenyt-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-15 14:40:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:40:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435187" ["menu_order"]=> int(10820) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(435184) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-15 14:38:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:38:11" ["post_content"]=> string(855) "Több embert meglőttek tegnap az amerikai Kansas City pályaudvaránál, amelynek közelében felvonulást tartottak az idei amerikaifutball-bajnokság döntőjén győztes csapat tiszteletére - közölte a helyi rendőrség. Az egy halálos áldozat mellett több mint 20 sebesültje van a lövöldözésnek, 15 ember életveszélyes sérüléssel került kórházba. A sebesültek között 8 gyermek van.
Kansas City rendőrfőnöke arról számolt be, hogy három embert vettek őrizetbe, a nyomozók fegyvereket foglaltak le, ám a támadás lehetséges indítékáról nem beszélt. Az incidens idején a Kansas City Chiefs csapat tagjai közül többen még az ünneplésre állított színpadon voltak, de közülük nem sérült meg senki.
" ["post_title"]=> string(72) "Több embert meglőttek tegnap az amerikai Kansas City pályaudvaránál" ["post_excerpt"]=> string(80) "Egy halálos áldozat mellett több mint 20 sebesültje van a lövöldözésnek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "tobb-embert-meglottek-tegnap-az-amerikai-kansas-city-palyaudvaranal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-15 14:38:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:38:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435184" ["menu_order"]=> int(10821) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(435182) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-15 14:35:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:35:03" ["post_content"]=> string(1036) "Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság nyomatékosan ajánlja, hogy a kórházak ne fizessenek váltságdíjat a Hippokratészról elnevezett informatikai rendszer támadóinak, mivel ez amúgy sem szavatolná az adatok helyreállítását, és felbátorítja az online bűnözőket.
Mai közleményében az igazgatóság a hálózati számítógépek és szerverek távoli kapcsolatainak korlátozását, összetett jelszavak használatát és rendszeres megváltoztatását, a kritikus adatok biztonsági mentését és offline tárolását, illetve a titkosított adatok elkülönítését és megőrzését javasolja az egészségügyi intézményeknek. A szakértők azt tanácsolják a kórházi alkalmazottaknak, hogy ellenőrizzék víruskeresővel a bejövő e-maileket, különösen, ha gyanús mellékleteket vagy linkeket tartalmaznak, a gyanús leveleket pedig jelentsék az informatikai osztály munkatársainak.
" ["post_title"]=> string(48) "DNSC: A kórházak ne fizessenek váltságdíjat" ["post_excerpt"]=> string(282) "Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság nyomatékosan ajánlja, hogy a kórházak ne fizessenek váltságdíjat a Hippokratészról elnevezett informatikai rendszer támadóinak, mivel ez amúgy sem szavatolná az adatok helyreállítását, és felbátorítja az online bűnöz" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "dnsc-a-korhazak-ne-fizessenek-valtsagdijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-15 14:35:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-15 12:35:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435182" ["menu_order"]=> int(10822) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3488 (24) { ["ID"]=> int(435230) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:03:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:03:55" ["post_content"]=> string(804) "Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közleményben jelentette ki ma reggel, hogy „Izrael továbbra is ellenzi egy palesztin állam egyoldalú elismerését”.
Az izraeli miniszterelnök Joe Biden amerikai elnökkel folytatott telefon beszélgetése után közölte, szerinte Izraelt nem kényszeríthetik rá, hogy elfogadja egy palesztin állam megszületését. Ugyanakkor Joe Biden ismét óva intette Benjamin Netanjahut az izraeli hadsereg rafahi hadműveletének megindításától mindaddig, amíg nem születik olyan gyakorlati és megvalósítható terv, amely biztosítja a városban tartózkodó palesztin civilek biztonságát.
" ["post_title"]=> string(51) "Óva inti Biden a rafahi hadművelettől Netanjahut" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ova-inti-biden-a-rafahi-hadmuvelettol-netanjahut" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:03:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:03:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435230" ["menu_order"]=> int(10809) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "46d90114ffda3d7a73124f971219df54" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e0a9f7d5efcb7abe40e77c7a89843986" }