A Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője, Daniel Fenechiu elismerte, hogy a választások összevonására vonatkozó tárgyalások kudarcának egyik legfőbb oka az államfőjelölt személye körüli vita.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője, Daniel Fenechiu elismerte, hogy a választások összevonására vonatkozó tárgyalások kudarcának egyik legfőbb oka az államfőjelölt személye körüli vita.
(tovább…) Continue Reading
Az energiaár-sapkákon 2025 márciusáig nem kíván módosítani a kormány – jelentette be Sebastian Burduja.
(tovább…) Continue Reading
Románia tegnap kibocsátotta az első zöldkötvényeket. A régóta várt lépés célja a befektetői bázis diverzifikálása, tekintettel az ilyen típusú állampapírok iránti növekvő keresletre – írja a Reuters.
(tovább…) Continue Reading
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa megvitatta az alapkamat csökkentésének lehetséges ütemtervét, de csak két hónap múlva derül ki, hogy a…
Continue Reading
Sorin Grindeanu közlekedési és infrastrukturális miniszter ma részt vesz az A8-as autópálya közúti beruházási projekt részét képező Marosvásárhely-Nyárádszereda szakasz tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés aláírásán.
(tovább…) Continue Reading
Januárban több mint kétmillió italcsomagolást váltottak vissza országszerte a fogyasztók a betétdíjas visszaváltási rendszeren keresztül – jelentette be a környezetvédelmi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Az OTP Bank Románia 2024. február 29-éig meghosszabbította az elmúlt tanévre szóló Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások kifizetésének határidejét.
(tovább…) Continue Reading
Románia a 2. helyen áll az Európai Unióban a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretben elérhető kohéziós alapok lehívásának tekintetében – közölte a Facebook-oldalán az európai projektekért felelős miniszter.
(tovább…) Continue Reading
A NATO Ukrajnával együtt közös katonai elemző- és oktatási központot hoz létre Lengyelországban. Ez lehetővé teszi majd Ukrajna számára, hogy megossza az orosz háború tanulságait, és elősegíti, hogy az ukrán erők szövetséges társaikkal együtt képezzék tovább magukat – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára tegnap, a szervezethez tartozó tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue Reading
A görög parlament tegnap jóváhagyta az azonos nemű párok polgári házasságkötésének legalizálását.
(tovább…) Continue Reading
A gázai harcok szüneteltetésére szólította fel Benjámin Netanjahut a brit kormányfő. Rishi Sunak a Downing Street tájékoztatása szerint II. Abdalláh jordániai királlyal is tárgyalt, szintén elsősorban a tűzszünet szükségességéről.
(tovább…) Continue Reading
Négy beteg vesztette életét a Gázai övezetben lévő Nasszer kórház elleni izraeli légicsapásban, miközben az izraeli erők szobáról szobára járnak.
(tovább…) Continue ReadingA Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője, Daniel Fenechiu elismerte, hogy a választások összevonására vonatkozó tárgyalások kudarcának egyik legfőbb oka az államfőjelölt személye körüli vita.
A politikus szerint a Szociáldemokrata Párt rá akarja erőltetni koalíciós partnerére, hogy a két párt közös államfőjelöltet indítson Marcel Ciolacu szociáldemokrata párt-elnök, jelenlegi kormányfő személyében. A szenátor szerint a Nemzeti Liberális Párt nem fogja megváltoztatni álláspontját a választások összevonásának kérdésében a ma esedékes tárgyalásokon sem. Eljárási szempontból a kormánynak március elején kell határozatot hoznia a választások megszervezéséről. Első alkalommal a június 9-én, az európai parlamenti választásokkor várják az urnákhoz a polgárokat. Ha esetleg ezt összevonnák a helyhatósági választásokkal, a kormánynak külön határozatot kell kiadnia, amely június 9-re időzíti az önkormányzati választásokat. A dokumentum kiállításának határideje április eleje. Ha a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt vezetői ma sem tudnak megegyezni a választások menetrendjéről, a tárgyalások elméletileg folytatódhatnak a következő napokban, de a pártok belső szervezésével kapcsolatos okokból nem húzódhatnak el túl sokáig, hiszen közölni kell a helyi jelöltek kilétét.
" ["post_title"]=> string(66) "Március elejéig kell dönteni a választások összevonásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "marcius-elejeig-kell-donteni-a-valasztasok-osszevonasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:19:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:19:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435257" ["menu_order"]=> int(10797) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(435255) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:16:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:16:54" ["post_content"]=> string(638) "Az energiaár-sapkákon 2025 márciusáig nem kíván módosítani a kormány – jelentette be Sebastian Burduja.
Az energiaügyi miniszter kifejtette: 2025 márciusa után, a piaci fejlemények függvényében, továbbra is érvényben maradhat ez az intézkedés, vagy pedig úgy módosítják az árplafonokat, hogy a valóban kiszolgáltatott fogyasztókat segítsék. Az energiapiac szereplőivel együtt döntenek majd a következő lépésről - nyilatkozta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(38) "Tavaszig nem változik az energia ára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tavaszig-nem-valtozik-az-energia-ara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:16:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:16:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435255" ["menu_order"]=> int(10798) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(435253) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:15:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:15:57" ["post_content"]=> string(668) "Románia tegnap kibocsátotta az első zöldkötvényeket. A régóta várt lépés célja a befektetői bázis diverzifikálása, tekintettel az ilyen típusú állampapírok iránti növekvő keresletre - írja a Reuters.
A zöldkötvényeket a többi között a zöld közlekedés, az épületek energiahatékonyságának javítása és az erdőtelepítés finanszírozására fogják felhasználni. A zöldkötvény-kibocsátás jogi keretének előkészítése több mint egy évet vett igénybe Romániában.
" ["post_title"]=> string(32) "Zöldkötvények vásárolhatók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "zoldkotvenyek-vasarolhatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:15:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:15:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435253" ["menu_order"]=> int(10799) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(435251) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:14:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:14:36" ["post_content"]=> string(574) "A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa megvitatta az alapkamat csökkentésének lehetséges ütemtervét, de csak két hónap múlva derül ki, hogy a januári emelkedés után egyértelműen csökken-e az infláció – közölte a jegybank inflációs jelentését ismertető sajtótájékoztatón Mugur Isărescu. A jegybank vezetője elmondta: legalább két hónapnak kell eltelnie a drágulások mérséklődéséről szóló prognózisok megerősítéséhez, utána már szóba kerülhet az alapkamatcsökkentés.
" ["post_title"]=> string(56) "Legalább két hónapig nem csökken az irányadó kamat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "legalabb-ket-honapig-nem-csokken-az-iranyado-kamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:14:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:14:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435251" ["menu_order"]=> int(10800) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(435249) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:13:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:13:15" ["post_content"]=> string(671) "Sorin Grindeanu közlekedési és infrastrukturális miniszter ma részt vesz az A8-as autópálya közúti beruházási projekt részét képező Marosvásárhely-Nyárádszereda szakasz tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés aláírásán.
A 24 kilométeres szakaszt az országos helyreállítási terv részeként építik meg, a 211 kilométeres A8-as Marosvásárhely - Târgu Neamț autópálya három szakaszának egyikeként. Az A8-as Egyesülés autópálya több mint 304 km hosszú lesz.
" ["post_title"]=> string(36) "Tervezési szakaszban az autópálya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "tervezesi-szakaszban-az-autopalya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:13:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:13:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435249" ["menu_order"]=> int(10801) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(435247) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:12:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:12:14" ["post_content"]=> string(616) "Januárban több mint kétmillió italcsomagolást váltottak vissza országszerte a fogyasztók a betétdíjas visszaváltási rendszeren keresztül - jelentette be a környezetvédelmi miniszter.
A rendszer működésének első hónapjában, 2023 decemberében az italforgalmazók körülbelül 45 millió SGR-jelzéssel ellátott csomagolású italt hoztak forgalomba, januárban ezek száma megközelítőleg 180 millióra nőtt – közölte Mircea Fechet.
" ["post_title"]=> string(54) "Működik a betétdíjas palack-visszaváltó rendszer" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "mukodik-a-betetdijas-palack-visszavalto-rendszer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:12:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:12:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435247" ["menu_order"]=> int(10802) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(435245) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:10:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:10:56" ["post_content"]=> string(733) "Az OTP Bank Románia 2024. február 29-éig meghosszabbította az elmúlt tanévre szóló Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások kifizetésének határidejét.
A bank a kedvezményezett ügyfelek több mint 99%-ának már átutalta az 1260 lejes oktatási-nevelési vagy hallgatói támogatást. A Bethlen Gábor Alapkezelő iránymutatása szerint meghosszabbított határidő azon személyeket célozza, akik még nem éltek a támogatás kifizetéséhez szükséges számla megnyitására vonatkozó lehetőséggel – közölte a pénzintézet.
" ["post_title"]=> string(52) "Február végéig lehet számlát nyitni az OTP-nél" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "februar-vegeig-lehet-szamlat-nyitni-az-otp-nel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:10:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:10:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435245" ["menu_order"]=> int(10803) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(435243) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:09:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:09:31" ["post_content"]=> string(711) "Románia a 2. helyen áll az Európai Unióban a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretben elérhető kohéziós alapok lehívásának tekintetében – közölte a Facebook-oldalán az európai projektekért felelős miniszter.
Adrian Câciu bejegyzése szerint összesen 23,113 milliárd eurót hívott le az ország a kohéziós alapokból, az abszorpciós ráta pedig elérte a 96 százalékot. Emellett további támogatási kérelmek elbírálása van folyamatban az Európai Bizottságnál, ezek összértéke 600 millió euró - írta a miniszter.
" ["post_title"]=> string(42) "Jó ütemben érkeznek a kohéziós alapok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "jo-utemben-erkeznek-a-kohezios-alapok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:09:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:09:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435243" ["menu_order"]=> int(10804) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(435241) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:08:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:08:33" ["post_content"]=> string(1302) "A NATO Ukrajnával együtt közös katonai elemző- és oktatási központot hoz létre Lengyelországban. Ez lehetővé teszi majd Ukrajna számára, hogy megossza az orosz háború tanulságait, és elősegíti, hogy az ukrán erők szövetséges társaikkal együtt képezzék tovább magukat – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára tegnap, a szervezethez tartozó tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
Elmondta: 2024-ben a NATO európai tagországai összesen 380 milliárd dollárt fognak védelmi célokra fordítani, ami most először éri majd el a hazai össztermék két százalékát. Mint mondta, növelni kell a lőszergyártást a készletek feltöltése és Ukrajna védelme érdekében. Jens Stoltenberg hangsúlyozta: biztos benne hogy az Egyesült Államok továbbra is a NATO elkötelezett tagországa marad, mivel ez Washington nemzetbiztonsági érdeke, Észak-Amerikában erős a szövetség támogatottsága. Továbbá arra számít, hogy az amerikai kongresszus elfogadja az Ukrajnának nyújtandó 61 milliárd dolláros katonai segélycsomagot.
" ["post_title"]=> string(48) "NATO-ukrán oktatási központ Lengyelországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "nato-ukran-oktatasi-kozpont-lengyelorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:08:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:08:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435241" ["menu_order"]=> int(10805) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(435239) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:07:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:07:31" ["post_content"]=> string(823) "A görög parlament tegnap jóváhagyta az azonos nemű párok polgári házasságkötésének legalizálását.
Miközben a közvélemény-kutatások szerint a görögök többsége támogatta a jobbközép kormány által kidolgozott és négy baloldali párt által támogatott törvénytervezetet, addig a befolyásos görög ortodox egyház határozottan ellenezte azt. A törvény lehetővé teszi az azonos nemű párok számára az örökbefogadást, de továbbra is tiltja a szülővé válást béranyák segítségével. A törvény elfogadásával Görögország az első ortodox keresztény ország, ahol legális az azonos nemű párok házasságkötése.
" ["post_title"]=> string(48) "Görög parlamenti igen a melegek házasságára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "gorog-parlamenti-igen-a-melegek-hazassagara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-21 11:54:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-21 09:54:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435239" ["menu_order"]=> int(10806) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(435237) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:06:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:06:24" ["post_content"]=> string(839) "A gázai harcok szüneteltetésére szólította fel Benjámin Netanjahut a brit kormányfő. Rishi Sunak a Downing Street tájékoztatása szerint II. Abdalláh jordániai királlyal is tárgyalt, szintén elsősorban a tűzszünet szükségességéről.
A brit miniszterelnök közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Londont mélységesen aggasztják a gázai civil lakosság által elszenvedett emberveszteségek, valamint a Rafah területére is kiterjedő katonai műveletek potenciálisan pusztító humanitárius következményei. London a hét eleje óta másodszor adja Izrael tudtára a dél-gázai Rafah körzetében tervezett hadműveletekkel szembeni komoly fenntartásait.
" ["post_title"]=> string(68) "Ismét a gázai tűzszünetre szólított fel a brit miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "ismet-a-gazai-tuzszunetre-szolitott-fel-a-brit-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:06:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:06:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435237" ["menu_order"]=> int(10807) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(435235) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:04:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:04:56" ["post_content"]=> string(591) "Négy beteg vesztette életét a Gázai övezetben lévő Nasszer kórház elleni izraeli légicsapásban, miközben az izraeli erők szobáról szobára járnak.
A hadsereg csütörtökön indította támadását a kórház ellen, mert olyan hiteles információkat kapott, hogy ott túszokat tartanak fogva. A kórház igazgatója a BBC-nek azt mondta, négy beteg hunyt el a hadművelet idején bekövetkezett áramkimaradások miatt.
" ["post_title"]=> string(47) "Négy beteg áldozat az izraeli támadás miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "negy-beteg-aldozat-az-izraeli-tamadas-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:04:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:04:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435235" ["menu_order"]=> int(10808) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(435257) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-16 14:19:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:19:20" ["post_content"]=> string(1587) "A Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője, Daniel Fenechiu elismerte, hogy a választások összevonására vonatkozó tárgyalások kudarcának egyik legfőbb oka az államfőjelölt személye körüli vita.
A politikus szerint a Szociáldemokrata Párt rá akarja erőltetni koalíciós partnerére, hogy a két párt közös államfőjelöltet indítson Marcel Ciolacu szociáldemokrata párt-elnök, jelenlegi kormányfő személyében. A szenátor szerint a Nemzeti Liberális Párt nem fogja megváltoztatni álláspontját a választások összevonásának kérdésében a ma esedékes tárgyalásokon sem. Eljárási szempontból a kormánynak március elején kell határozatot hoznia a választások megszervezéséről. Első alkalommal a június 9-én, az európai parlamenti választásokkor várják az urnákhoz a polgárokat. Ha esetleg ezt összevonnák a helyhatósági választásokkal, a kormánynak külön határozatot kell kiadnia, amely június 9-re időzíti az önkormányzati választásokat. A dokumentum kiállításának határideje április eleje. Ha a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt vezetői ma sem tudnak megegyezni a választások menetrendjéről, a tárgyalások elméletileg folytatódhatnak a következő napokban, de a pártok belső szervezésével kapcsolatos okokból nem húzódhatnak el túl sokáig, hiszen közölni kell a helyi jelöltek kilétét.
" ["post_title"]=> string(66) "Március elejéig kell dönteni a választások összevonásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "marcius-elejeig-kell-donteni-a-valasztasok-osszevonasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-16 14:19:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-16 12:19:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435257" ["menu_order"]=> int(10797) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9380e9be15cd0640d4c52139f886cb85" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:08fd442506b631bd652776487d580a76" }