Ciolacu elmondta: nem azért jött, hogy összeugrassza a helyi közösség különböző etnikumú tagjait.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3453 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Ciolacu elmondta: nem azért jött, hogy összeugrassza a helyi közösség különböző etnikumú tagjait.
Continue Reading
Az Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a találkozót Emmanuel Macron fancia elnök szervezi.
Continue Reading
Monsenior Giampiero Gloder érseket nevezte ki Ferenc pápa Románia és a Moldovai Köztársaság új apostoli nunciusává – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Continue Reading
Az országos képességfelmérő próbavizsgán részt vett nyolcadikos diákok csaknem 74%-ad ért el ötöst vagy annál nagyobb jegyet román nyelv és irodalomból, matematikából több mint 42 % százalék, anyanyelvből közel 83% kapott legalább 5-öst – közölte a Tanügyminisztérium.
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: • Hallgassák meg az elmúlt hét legfontosabb híreinek összefoglalóját • Szőcs Levente háttere az amerikai demokraták jobboldali fordulatáról…
Continue Reading
Az új uniós hatóság székhelyét az uniós tanács és az uniós parlament képviselői kilenc tagállam kérelmei közül választotta ki.
Continue ReadingAz Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Francioaország és Németország is Mark Rutte holland miniszterelnököt támogatja a NATO főtitkári tisztségre.
Continue Reading
A dán miniszterelnök egy újabb, 1,7 milliárd dán korona értékű azonnali katonai segélycsomagot is bejelentett Ukrajna számára.
Continue Reading
A tiltakozásokat a bolgár, a horvát, a román és a szlovén gazdák képviselői is támogatták. A
Continue Reading
Kocsis közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének.
Continue Reading
A megkerült paradicsom címmel Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész székelyföldi és csángóföldi képeiből nyílik kiállítás március 5-én Bukarestben, a Parlamentben.
Continue Reading
A dolgozatok javítása idén először országos szinten digitálisan történt.
Continue ReadingMarcel Ciolacu szerint nem a "magyar etnikumú románok" ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében, hiszen Erdély elcsatolása nem reális veszély, és szerinte sosem lesz "semmilyen Székelyföld" Romániában.
A miniszerelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként pártja Maros megyei szervezetének tisztújító gyűlésén mondott beszédet tegnap este. A Kultúrpalota dísztermében összegyűlt párttársai és újságírók előtt kifejtette: tudja, hogy Maros, Szatmár, Kovászna és Hargita megyében sajátosabb a helyzet, "görcsösebb a történelmi örökség", de a maga részéről nem tartozik azon bukaresti politikusok közé, akik népszerűségük átmeneti, távolról sem meghatározó növelése érdekében "összeugrasztják a románokat más etnikumú románokkal", majd visszamennek Bukarestbe, ahol nem érinti őket, ami ezekben a közösségekben történik.
Ciolacu elmondta: nem azért jött, hogy összeugrassza a helyi közösség különböző etnikumú tagjait. Úgy vélekedett: nem kell visszatérni a
soviniszta diskurzushoz. Mint mondta: nem fog beleszólni abba, hogy a PSD helyi szervezetei milyen lokális választási együttműködést hoznak létre, de a marosváráshelyi párttársainak azt tanácsolta: ne más etnikumú románok ellen egyesüljenek, egy összefogásnak csak az lehet a
célja, hogy jobb vezetőt válasszanak a városháza, a megyei tanács élére.
Az orosz-ukrán háborúról és az Ukrajna további támogatására tett erőfeszítések fokozásáról szóló munkaülésen vesz részt hétfőn Párizsban Klaus Iohannis államfő több szövetséges ország vezetőivel együtt.
Az Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a találkozót Emmanuel Macron fancia elnök szervezi. A megbeszélések középpontjában az orosz-ukrán háború fejleményei, annak az európai és euroatlanti biztonságra gyakorolt hatása, valamint Ukrajna támogatásának fokozása áll. Klaus Iohannis üdvözölte a francia elnök kezdeményezését – áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(60) "Munkaülésen vesz részt hétfőn Párizsban Klaus Iohannis" ["post_excerpt"]=> string(98) "Az Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a találkozót Emmanuel Macron fancia elnök szervezi." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "munkaulesen-vesz-reszt-hetfon-parizsban-klaus-iohannis" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-24 09:07:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-24 07:07:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435521" ["menu_order"]=> int(10720) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3789 (24) { ["ID"]=> int(435519) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-24 09:05:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-24 07:05:36" ["post_content"]=> string(1148) "Kuba eddigi nunciusát, Monsenior Giampiero Gloder érseket nevezte ki Ferenc pápa Románia és a Moldovai Köztársaság új apostoli nunciusává – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
A nuncius pápai követ, az Apostoli Szentszéknek egy adott államhoz, annak a kormányához akkreditált állandó képviselője püspöki vagy érseki rangban.
Mons. Giampiero Gloder 1958. május 15-én született Olaszországban, filozófiai és teológiai tanulmányait Pádovában végezte. 1983-ban szentelték pappá, majd a Pápai Gregoriana Egyetemen szerzett teológiai doktorátust. 1992 és 2013 között különböző diplomáciai feladatokat látott el Guatemalában, valamint a Szentszék Államtitkárságán. 2013. szeptember 21-én Ferenc pápa püspökké, valamint a Pápai Egyházi Akadémia elnökévé nevezte ki. 2014 és 2019 között a Római Egyház alkamarása, majd 2019-től a mai napig Kuba apostoli nunciusa volt – tájékoztat az érsekség.
" ["post_title"]=> string(70) "Kuba eddigi nunciusát nevezték ki Románia új apostoli nunciusává" ["post_excerpt"]=> string(187) "Monsenior Giampiero Gloder érseket nevezte ki Ferenc pápa Románia és a Moldovai Köztársaság új apostoli nunciusává – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "kuba-eddigi-nunciusat-neveztek-ki-romania-uj-apostoli-nunciusava" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-24 09:44:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-24 07:44:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435519" ["menu_order"]=> int(10721) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(435517) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-24 09:03:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-24 07:03:15" ["post_content"]=> string(1548) "Az országos képességfelmérő próbavizsgán részt vett nyolcadikos diákok csaknem 74%-ad ért el ötöst vagy annál nagyobb jegyet román nyelv és irodalomból, matematikából több mint 42 % százalék, anyanyelvből közel 83% kapott legalább 5-öst - közölte tegnap a Tanügyminisztérium.
A javítást 11.593 tanár végezte. A 3747 vizsgaközpontban több mint 12 ezer pedagógus segített a dolgozatok beszkennelésében és az erre a célra létrehozott platformra való feltöltésében. Ez volt az első alkalom, amikor a próbavizsgát a valódi képességfelmérő vizsgáéval azonos körülmények között szervezték meg, és a dolgozatokat digitálisan javították a rendszerben véletlenszerűen kijelölt értékelők - emlékeztetett a minisztérium.
A szabályzat szerint ha a két javító tanár által adott osztályzat közötti különbség meghaladja az egy pontot, a rendszer automatikusan továbbítja a dolgozatot másik két véletlenszerűen kijelölt javító tanárnak. Románból a dolgozatok 11,39 százaléka, matematikából 0,25 százalék, anyanyelvből 8 százalék esetében volt szükség újrajavításra – közölték.
A próbavizsga eredményeit továbbították a tanfelügyelőségeknek, és az iskoláknak lehetőségük lesz megvitatni ezeket a tanulókkal, szülőkkel.
" ["post_title"]=> string(75) "A matematika okozott fejtörést az idei képességfelmérő próbavizsgán" ["post_excerpt"]=> string(298) "Az országos képességfelmérő próbavizsgán részt vett nyolcadikos diákok csaknem 74%-ad ért el ötöst vagy annál nagyobb jegyet román nyelv és irodalomból, matematikából több mint 42 % százalék, anyanyelvből közel 83% kapott legalább 5-öst - közölte a Tanügyminisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-matematika-okozott-fejtorest-az-idei-kepessegfelmero-probavizsgan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-24 09:03:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-24 07:03:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435517" ["menu_order"]=> int(10722) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(435302) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-23 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 13:00:00" ["post_content"]=> string(692) "Műsorunk tartalmából:
• Hallgassák meg az elmúlt hét legfontosabb híreinek összefoglalóját
• Szőcs Levente háttere az amerikai demokraták jobboldali fordulatáról a bevándorlás kapcsán
• Garzó Ferenc jegyzete: Politikai gyilkosságok: érdekek, szimbólumok és a közjó
Frankfurt lesz a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemmel foglalkozó európai hatóság (AMLA) székhelye - tájékoztatott tegnap az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament (EP).
A brüsszeli közlemény szerint az új uniós hatóság székhelyét az uniós tanács és az uniós parlament képviselői kilenc tagállam kérelmei közül választotta ki. Az uniós hatóság több mint 400 alkalmazottal 2025 közepén kezdi meg működését Frankfurtban.
Az AMLA közvetlenül felügyel majd bizonyos számú, az EU-ban a legkockázatosabbak közé tartozó hitelintézetet és pénzügyi intézményt, köztük a kriptoeszköz-szolgáltatókat, támogató szerepet fog betölteni a nem pénzügyi ágazat tekintetében, koordinálni fogja a pénzügyi információs egységeket a tagállamokban, és közigazgatási bírságokat szab majd ki súlyos jogsértések esetén.
" ["post_title"]=> string(65) "Frankfurt lesz az EU pénzmosás elleni hatóságának székhelye" ["post_excerpt"]=> string(144) "Az új uniós hatóság székhelyét az uniós tanács és az uniós parlament képviselői kilenc tagállam kérelmei közül választotta ki. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "frankfurt-lesz-az-eu-penzmosas-elleni-hatosaganak-szekhelye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-23 14:08:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:08:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435505" ["menu_order"]=> int(10724) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(435503) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-23 14:07:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:07:33" ["post_content"]=> string(935) "Az Egyesült Államok támogatja, hogy Mark Rutte leköszönő holland kormányfő váltsa Jens Stoltenberget a NATO főtitkári tisztségében - közölte tegnap John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora. A NATO jelenlegi főtitkára októberig tölti be a tisztséget.
Az idén 65 éves egykori norvég miniszterelnök 2014. október 1. óta a NATO főtitkára. Az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Francioaország és Németország is Mark Rutte holland miniszterelnököt támogatja a NATO főtitkári tisztségre.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora egyben közölte, hogy a napokban újabb szankciókat vetnek ki az Iránra, illetve gyors és kemény választ ígért, amennyiben Teherán ballisztikus rakétákat is elad Moszkvának.
" ["post_title"]=> string(89) "Fehér Ház: Washington támogatja, hogy Mark Rutte legyen a NATO következő főtitkára" ["post_excerpt"]=> string(164) "Az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia, Francioaország és Németország is Mark Rutte holland miniszterelnököt támogatja a NATO főtitkári tisztségre. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "feher-haz-washington-tamogatja-hogy-mark-rutte-legyen-a-nato-kovetkezo-fotitkara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-23 14:07:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:07:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435503" ["menu_order"]=> int(10725) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(435501) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-23 14:06:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:06:18" ["post_content"]=> string(802) "Hosszútávú biztonsági megállapodást kötött Dánia és Ukrajna, ennek keretében Koppenhága 10 éven át katonai támogatást nyújt Kijevnek - közölte Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki egy újabb, 1,7 milliárd dán korona értékű azonnali katonai segélycsomagot is bejelentett Ukrajna számára.
Frederiksen közölte továbbá, hogy a most bejelentetett, az ukrajnai háború kezdete óta 15. katonai segélycsomag részeként egyebek közt 15 ezer tüzérségi lövedék beszerzését finanszírozzák.
A lőszert Csehországgal együttműködve a következő hónapokban szállítják le Ukrajnának adományként.
" ["post_title"]=> string(74) "Tíz évre szóló biztonsági megállapodást kötött Dánia és Ukrajna" ["post_excerpt"]=> string(138) "A dán miniszterelnök egy újabb, 1,7 milliárd dán korona értékű azonnali katonai segélycsomagot is bejelentett Ukrajna számára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "tiz-evre-szolo-biztonsagi-megallapodast-kotott-dania-es-ukrajna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-23 14:06:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:06:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435501" ["menu_order"]=> int(10726) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(435499) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-23 14:04:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:04:53" ["post_content"]=> string(1572) "Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tiltakoztak tegnap forgalomakadályozó demonstrációkkal a négy visegrádi ország, valamint Lettország és Litvánia gazdaszervezetei.
A tiltakozásokat a bolgár, a horvát, a román és a szlovén gazdák képviselői is támogatták. A közép- és kelet-európai gazdáknak kifogásaik vannak az EU Zöld Megállapodása (Green Deal) teljesítésének feltételei, valamint az adómentes mezőgazdasági termékek behozatala ellen Ukrajnából és Dél-Amerikából. A cseh gazdák százai traktorokon és más mezőgazdasági gépeken a Szlovákiába, Lengyelországba és Németországba vezető határátkelőkre vonultak, és délelőtt egy időre teljesen leállították, majd akadályozták a közúti forgalmat.
A helyi rendezvényeken kívül a cseh, a magyar és a szlovák gazdák képviselői találkozót tartottak a dél-morvaországi Hodonínban, hogy közösen adjanak hangot elégedetlenségüknek. Az agrárkamarák által a cseh-szlovák határátkelőhöz megszervezett tiltakozó nagygyűlésre meghívást kapott a cseh és a szlovák mezőgazdasági miniszter is.
A határátkelőknél megtartott akciók mellett gazdák százai vonultak gépeikkel a cseh nagyvárosok utcáira, és ott is akadályozták a forgalmat, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
" ["post_title"]=> string(101) "Az EU mezőgazdasági politikája ellen demonstráltak a közép- és kelet-európai gazdaszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(104) "A tiltakozásokat a bolgár, a horvát, a román és a szlovén gazdák képviselői is támogatták. A " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "az-eu-mezogazdasagi-politikaja-ellen-demonstraltak-a-kozep-es-kelet-europai-gazdaszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-23 14:04:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:04:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435499" ["menu_order"]=> int(10727) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(435497) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-23 14:03:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:03:26" ["post_content"]=> string(991) "Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tegnap.
Kocsis közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének. A Fidesz frakcióvezetője szerint hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal.
A politikus ma a házbizottság ülését követően azt közölte, hogy február 26-án, hétfőn választja meg az új köztársasági elnököt az Országgyűlés.
A politikus kifejtette: az ellenzéki pártok ezúttal nem állítanak közös jelöltet, ahogy 2022-ben Róna Péter esetén tették.
" ["post_title"]=> string(49) "Sulyok Tamást jelöli államfőnek a Fidesz-KDNP" ["post_excerpt"]=> string(114) "Kocsis közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "sulyok-tamast-jeloli-allamfonek-a-fidesz-kdnp" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-23 14:03:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:03:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435497" ["menu_order"]=> int(10728) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(435495) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-23 14:01:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:01:43" ["post_content"]=> string(947) "A megkerült paradicsom címmel Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész székelyföldi és csángóföldi képeiből nyílik kiállítás március 5-én Bukarestben, a Parlamentben.
A kiállítás egyik szervezője, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ tájékoztatása szerint A megkerült paradicsom című anyag a művész legreprezentatívabb, legértékesebb munkáiból készült válogatás. Hatvan fotót vonultat fel, főként kompozíciókat, portrékat.
A tárlat megnyitóját március 5-én 15 órától tartják a Parlament Constantin Brâncuși termében. A kiállítás társszervezői többek között az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Magyar Művészeti Akadémia. Ádám Gyula tárlata március 27-ig lesz megtekinthető.
" ["post_title"]=> string(34) "Ádám Gyula képei a Parlamentben" ["post_excerpt"]=> string(183) "A megkerült paradicsom címmel Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész székelyföldi és csángóföldi képeiből nyílik kiállítás március 5-én Bukarestben, a Parlamentben. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "adam-gyula-kepei-a-parlamentben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-23 14:01:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:01:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435495" ["menu_order"]=> int(10729) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(435486) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-23 12:59:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 10:59:05" ["post_content"]=> string(590) "Ma tették közzé a nyolcadikosok próbavizsgájának eredményeit, amelyeket az oktatási intézmények pedagógusai a diákokkal egyenként megbeszélnek, illetve osztályszinten és a szülőkkel, valamint a tanári közösségben is kiértékelnek.
A jegyeket csak a tanulók írásbeli kérésére vezetik be az osztálynaplóba. A dolgozatok javítása idén először országos szinten digitálisan történt. Ezt a módszert először a tavalyi pótérettségin alkalmazták.
" ["post_title"]=> string(67) "Ma tették közzé a nyolcadikosok próbavizsgájának eredményeit" ["post_excerpt"]=> string(81) "A dolgozatok javítása idén először országos szinten digitálisan történt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "ma-teszik-kozze-a-nyolcadikosok-probavizsgajanak-az-eredmenyeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-02-23 14:31:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-02-23 12:31:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435486" ["menu_order"]=> int(10731) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(435523) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-02-24 09:32:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-02-24 07:32:06" ["post_content"]=> string(1659) "Marcel Ciolacu szerint nem a "magyar etnikumú románok" ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében, hiszen Erdély elcsatolása nem reális veszély, és szerinte sosem lesz "semmilyen Székelyföld" Romániában.
A miniszerelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként pártja Maros megyei szervezetének tisztújító gyűlésén mondott beszédet tegnap este. A Kultúrpalota dísztermében összegyűlt párttársai és újságírók előtt kifejtette: tudja, hogy Maros, Szatmár, Kovászna és Hargita megyében sajátosabb a helyzet, "görcsösebb a történelmi örökség", de a maga részéről nem tartozik azon bukaresti politikusok közé, akik népszerűségük átmeneti, távolról sem meghatározó növelése érdekében "összeugrasztják a románokat más etnikumú románokkal", majd visszamennek Bukarestbe, ahol nem érinti őket, ami ezekben a közösségekben történik.
Ciolacu elmondta: nem azért jött, hogy összeugrassza a helyi közösség különböző etnikumú tagjait. Úgy vélekedett: nem kell visszatérni a
soviniszta diskurzushoz. Mint mondta: nem fog beleszólni abba, hogy a PSD helyi szervezetei milyen lokális választási együttműködést hoznak létre, de a marosváráshelyi párttársainak azt tanácsolta: ne más etnikumú románok ellen egyesüljenek, egy összefogásnak csak az lehet a
célja, hogy jobb vezetőt válasszanak a városháza, a megyei tanács élére.