A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást.
Continue Reading
Franciaország elsőként a világon alkotmányba foglalta a terhességmegszakításhoz való jog védelmét.
Continue Reading
A beiktatási ünnepség időpontjáról ezután döntenek – közölte a magyar Alkotmánybíróság sajtóosztálya.
Continue Reading
Erről rendelkezik az az RMDSZ által is kezdeményezett jogszabály, amely megadja a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy szabadon dönthessenek az adókedvezmény mértékéről és annak bevezetéséről. törvény célja ösztönözni a véradást és segíteni az életmentő orvosi beavatkozásokat.
Continue Reading
Februárban 18 millió csomagolóanyagot váltottak vissza a januári kétmillióval szemben – mutatott rá a környezetvédelmi miniszter.
Continue Reading
A kongresszusra 44 országból mintegy 2000 résztvevőt hívtak meg.
Continue Reading
A katonák kiképzése céljából szervezett gyakorlatokban a Védelmi Minisztérium (MAPN) helikopterei is részt vesznek,
Continue Reading
Lavinaveszély van a Fogarasi-havasokban és a Páring-hegység egyes részein – közölte a Vâlcea megyei Salvamont vezetője.
Continue Reading
A kedvezményezett fiatalok 21 megyéből származnak, valamint Bukarestből.
Continue Reading
Az ingyenes tanfolyamot Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Baróton is megszervezik.
Continue Reading
Március 8-ig hosszabbította meg a Védelmi Minisztérium a katonai állások iránt érdeklődők jelentkezési határidejét.
Continue Reading
A Fekete-tengeri szélenergia-beruházások fejlesztését célzó jogi keret kialakításáról fogadott el törvénytervezetet a Szenátus.
Continue ReadingAz Egyesült Államok 15 államában és egy szövetségi államként el nem ismert csendes-óceáni területén tartanak ma előválasztásokat, amelyeken az elnökjelöltek személyéről dönt több millió, pártokhoz regisztrált szavazó.
A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást. Az elmúlt öt napban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások alapján a republikánus előválasztási versenyben országos szinten Donald Trump előnye behozhatatlannak látszik.
A Republikánus Párt július közepén Milwaukee-ban tartja az elnökjelölő konvenciót, a Demokrata Párt augusztus közepén Chicagóban, és ekkor válik véglegessé, hogy a két párt kit indít a november 5-i elnökválasztáson.
" ["post_title"]=> string(84) "Több mint egy tucat államban tartanak előválasztást ma az Egyesült Államokban" ["post_excerpt"]=> string(140) "A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "tobb-mint-egy-tucat-allamban-tartanak-elovalasztast-ma-az-egyesult-allamokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 14:03:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 12:03:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435866" ["menu_order"]=> int(10591) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(435863) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 14:03:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 12:03:02" ["post_content"]=> string(770) "Franciaország elsőként a világon alkotmányba foglalta a terhességmegszakításhoz való jog védelmét.
A versailles-i kastélyban 16 év után ültek össze újból együtt a képviselők és a szenátorok alkotmánymódosításra, és nagy többséggel, 780 igennel 72 nem ellenében fogadták el a kormány törvényjavaslatát, amelynek szövegét már külön-külön is jóváhagyta a nemzetgyűlés és a szenátus.
Emmanuel Macron államfő "francia büszkeségként" és "egyetemes üzenetként" üdvözölte a módosítást. A terhességmegszakítást 1975-ben legalizálták Franciaországban.
" ["post_title"]=> string(21) "Elsőként a világon" ["post_excerpt"]=> string(110) "Franciaország elsőként a világon alkotmányba foglalta a terhességmegszakításhoz való jog védelmét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "elsokent-a-vilagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 14:03:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 12:03:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435863" ["menu_order"]=> int(10592) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(435861) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 14:00:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 12:00:54" ["post_content"]=> string(543) "Ma lép hivatalba az új magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás. A beiktatási ünnepség időpontjáról ezután döntenek majd – közölte a magyar Alkotmánybíróság sajtóosztálya. Mint arról beszámoltunk, Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét a fideszes többségű Országgyűlés február 26-án választotta meg államfőnek.
Sulyok Tamás a hetedik magyar köztársasági elnök a rendszerváltás óta.
" ["post_title"]=> string(31) "Ma lép hivatalba Sulyok Tamás" ["post_excerpt"]=> string(119) "A beiktatási ünnepség időpontjáról ezután döntenek – közölte a magyar Alkotmánybíróság sajtóosztálya." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "ma-lep-hivatalba-sulyok-tamas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 14:00:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 12:00:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435861" ["menu_order"]=> int(10593) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3783 (24) { ["ID"]=> int(435858) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 13:59:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 11:59:27" ["post_content"]=> string(711) "Ingatlanadó-kedvezményben részesíthetik jövőtől az önkormányzatok azokat, akik idén legalább háromszor vesznek részt véradáson.
Erről rendelkezik az az RMDSZ által is kezdeményezett jogszabály, amely megadja a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy szabadon dönthessenek az adókedvezmény mértékéről és annak bevezetéséről. törvény célja ösztönözni a véradást és segíteni az életmentő orvosi beavatkozásokat.
Az intézkedésről ma szavazott a képviselőház plénuma – írja közleményében az RMDSZ.
" ["post_title"]=> string(68) "Ingatlanadó-kedvezményben részesíthetik jövőtől a véradókat" ["post_excerpt"]=> string(312) "Erről rendelkezik az az RMDSZ által is kezdeményezett jogszabály, amely megadja a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy szabadon dönthessenek az adókedvezmény mértékéről és annak bevezetéséről. törvény célja ösztönözni a véradást és segíteni az életmentő orvosi beavatkozásokat. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ingatlanado-kedvezmenyben-reszesithetik-jovotol-a-veradokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 13:59:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 11:59:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435858" ["menu_order"]=> int(10594) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(435856) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 13:57:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 11:57:49" ["post_content"]=> string(736) "A betétdíjas rendszer hónapról hónapra jobban működik, jelenleg naponta legalább egymillió csomagolást gyűjtenek be – közölte ma Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Februárban 18 millió csomagolóanyagot váltottak vissza a januári kétmillióval szemben, decemberben pedig 30 ezer darabot sikerült begyűjteni – mutatott rá a miniszter. Abban az esetben, ha az automaták nem fogadják be a csomagolási hulladékot értesíteni kell az Országos Környezetvédelmi Őrséget. Ők azt is ellenőrzik, hogy a kereskedők eleget tesznek-e a törvényi kötelezettségeknek – mondta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(46) "Egyre jobban működik a betétdíjas rendszer" ["post_excerpt"]=> string(143) "Februárban 18 millió csomagolóanyagot váltottak vissza a januári kétmillióval szemben – mutatott rá a környezetvédelmi miniszter. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "egyre-jobban-mukodik-a-betetdijas-rendszer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 13:57:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 11:57:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435856" ["menu_order"]=> int(10595) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(435846) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 12:37:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:37:22" ["post_content"]=> string(2370) "A felmérések szerint az EU vezető politikai erejének számító Európai Néppárt (EPP) a holnap és csütörtökön tartandó bukaresti kongresszusán kezdi el a kampányát a júniusi európai parlamenti választásokra.
Az eseményen Ursula von der Leyen 65 éves német politikus, az Európai Bizottság jelenlegi vezetője lesz reflektorfényben, aki az EPP egyedüli jelöltjeként újabb öt évre elnyerheti az EU végrehajtó testületének elnöki tisztségét. Tizenegy uniós állam- és kormányfő lesz jelen Bukarestben, ahol az EPP elfogadja a programját is a június 6-9-i európai parlamenti választásokra.
A kongresszuson felszólaló állam- és kormányfők: Klaus Iohannis román elnök, Petteri Orpo finn miniszterelnök, Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök, Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, Níkosz Hrisztodulídisz ciprusi miniszterelnök, Karl Nehammer osztrák kancellár, Leo Varadkar ír miniszterelnök, Andrej Plenković horvát miniszterelnök, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök és Ingrida imonyte litván miniszterelnök.
A tanácskozás első napján EU-n kívüli európai vezetők, néppárti politikusok is felszólalnak, mint például Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke vagy Viola Amherd svájci államfő. A kongresszusra 44 országból mintegy 2000 résztvevőt hívtak meg.
Az esemény honlapja szerint a kongresszus holnap a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă, az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor és az EPP elnöke, Manfred Weber üdvözlő beszédével kezdődik. Ezt követi a 'falvak, városok és régiók hangjáról' szóló vita, majd a panelbeszélgetések három témára összpontosítanak: biztonság és védelem; szolidaritás a generációk között; gazdaság és munkahelyek.
Csütörtökön az Európai Néppárt európai bizottsági elnökjelöltjének megválasztása lesz a legfontosabb napirendi pont. A kongresszus az EPP legfontosabb döntéshozó szerve, és háromévente ülésezik.
" ["post_title"]=> string(59) "Tizenegy uniós állam- és kormányfő érkezik Bukarestbe" ["post_excerpt"]=> string(70) "A kongresszusra 44 országból mintegy 2000 résztvevőt hívtak meg. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "tizenegy-unios-allam-es-kormanyfo-erkezik-bukarestbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 12:37:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:37:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435846" ["menu_order"]=> int(10596) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(435844) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 12:30:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:30:03" ["post_content"]=> string(1004) "Március 15-ig tartó terepgyakorlatot kezdtek tegnap a hadsereg szárazföldi és légi egységei a Sepsiszentgyörgy közelében lévő kiképző létesítményekben – jelentette be a 61-es román hegyivadász dandár.
A katonai egység közösségi oldalán megjelent közlemény szerint a katonák kiképzése céljából szervezett gyakorlatokban a Védelmi Minisztérium (MAPN) helikopterei is részt vesznek, amelyek a következő két hét folyamán Sepsiszentgyörgy térsége felett végeznek repüléseket.
A műveletekben részt vevő katonák a gyakorlatozás során vaktöltényeket fognak használni - részletezte a közlemény, amelyből az is kiderül, hogy ebben az időszakban a térségben másutt is - Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyében - katonai alakulatok fognak csapatszállító járművekkel áthaladni.
" ["post_title"]=> string(63) "Március 15-ig tartó hadgyakorlat kezdődött Székelyföldön" ["post_excerpt"]=> string(126) " A katonák kiképzése céljából szervezett gyakorlatokban a Védelmi Minisztérium (MAPN) helikopterei is részt vesznek, " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "marcius-15-ig-tarto-hadgyakorlat-kezdodott-a-szekelyfoldon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 13:54:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 11:54:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435844" ["menu_order"]=> int(10597) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(435841) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 12:13:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:13:02" ["post_content"]=> string(500) "Lavinaveszély van a Fogarasi-havasokban és a Páring-hegység egyes részein - közölte a Vâlcea megyei Salvamont vezetője.
A Fogarasi-havasokban és a Páring-hegységben általában 3-as a lavinaveszély, de vannak régiók, ahol 4-es vagy 5-ös, a hó magától lezúdulhat. 'Ezeket a helyeket el kell kerülni' – mondta a Salvamont vezetője. A lavinaveszély április végéig tart.
" ["post_title"]=> string(14) "Lavinaveszély" ["post_excerpt"]=> string(129) "Lavinaveszély van a Fogarasi-havasokban és a Páring-hegység egyes részein - közölte a Vâlcea megyei Salvamont vezetője. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(15) "lavinaveszely-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 12:13:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:13:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435841" ["menu_order"]=> int(10598) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(435838) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 12:11:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:11:40" ["post_content"]=> string(1009) "Ingyenesen végezheti el a sofőriskolát 35 hátrányos helyzetű fiatal a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány támogatásával zajló Jogosítvány a jövőhöz program 9. kiírásának keretében B, C/CE, és D/DE kategóriájú gépjárművezetői engedély megszerzéséért.
A program korábbi nyolc kiírásában 337 fiatal nyert hasonló támogatást. A 2023. november 24. és 2024. január 24. közötti kéthónapos pályázati időszakban 381 fiatal nyújtott be támogatási kérelmet, ezzel túllépve a jelentkezések minden eddigi számát. A kedvezményezett fiatalok 21 megyéből származnak, valamint Bukarestből.
A program tízedik kiírását november végén hirdetik meg. A Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból.
" ["post_title"]=> string(73) "Ingyenesen végezheti el a sofőriskolát 35 hátrányos helyzetű fiatal" ["post_excerpt"]=> string(78) "A kedvezményezett fiatalok 21 megyéből származnak, valamint Bukarestből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "ingyenesen-vegezheti-el-a-soforiskolat-35-hatranyos-helyzetu-fiatal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 12:28:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:28:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435838" ["menu_order"]=> int(10599) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(435836) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 12:10:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:10:26" ["post_content"]=> string(945) "Tizenkét hétig tartó nyelvtanfolyamot indít a Kovászna megyei RMDSZ. A képzés célja, hogy segítse a tizenkettedikes diákokat az érettségi vizsgára való felkészülésben. Az ingyenes tanfolyamot Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Baróton is megszervezik.
A román nyelv felkészítőre még csütörtökig lehet jelentkezni az RMDSZ háromszéki szervezetének Facebook oldalán. A képzés jövő héten indul és június 16-ig tart. Eddig több mint 210 végzős magyar diák iratkozott be az érettségire felkészítő román nyelvtanfolyamokra.
A tanfolyamra azok az előző években végzettek is beiratkozhatnak, akik nem tettek érettségi vizsgát. Az ingyenes felkészítőről kizárják azokat, akik kettőnél több hiányzást gyűjtenek össze.
" ["post_title"]=> string(39) "Ingyenes felkészítő román nyelvből" ["post_excerpt"]=> string(96) "Az ingyenes tanfolyamot Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Baróton is megszervezik. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "ingyenes-felkeszito-roman-nyelvbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 12:10:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:10:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435836" ["menu_order"]=> int(10600) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(435834) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 12:08:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:08:26" ["post_content"]=> string(499) "Március 8-ig hosszabbította meg a Védelmi Minisztérium a katonai állások iránt érdeklődők jelentkezési határidejét. A szaktárca több mint ötezer hivatásos katonát alkalmazna.
Ugyancsak ebben az időszakban zajlik a jelentkezés a katonaiskolák következő évfolyamára is. Az ország öt ilyen jellegű főgimnáziumában 816 helyet bocsátottak a diákok rendelkezésére.
" ["post_title"]=> string(74) "Több mint ötezer hivatásos katonát alkalmazna a Védelmi Minisztérium" ["post_excerpt"]=> string(129) "Március 8-ig hosszabbította meg a Védelmi Minisztérium a katonai állások iránt érdeklődők jelentkezési határidejét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "tobb-mint-otezer-hivatasos-katonat-alkalmazna-a-vedelmi-miniszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 12:08:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:08:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435834" ["menu_order"]=> int(10601) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(435832) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 12:06:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:06:31" ["post_content"]=> string(673) "A Fekete-tengeri szélenergia-beruházások fejlesztését célzó jogi keret kialakításáról fogadott el törvénytervezetet a Szenátus.
A javaslat indoklása szerint a tengeri szélenergia-beruházások világszerte teret nyernek, ezért elengedhetetlen a vonatkozó jogi és adózási keret létrehozása. A törvénytervezet hozzájárul az országos helyreállítási terv 116. mérföldkövének eléréséhez - teszik hozzá a kezdeményezők.
A tervezetről a Képviselőház szavaz döntő házként.
" ["post_title"]=> string(63) "A tengeri szélenergia-beruházások világszerte teret nyernek" ["post_excerpt"]=> string(142) "A Fekete-tengeri szélenergia-beruházások fejlesztését célzó jogi keret kialakításáról fogadott el törvénytervezetet a Szenátus. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-tengeri-szelenergia-beruhazasok-vilagszerte-teret-nyernek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 12:06:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 10:06:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435832" ["menu_order"]=> int(10602) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(435866) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-05 14:03:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 12:03:58" ["post_content"]=> string(975) "Az Egyesült Államok 15 államában és egy szövetségi államként el nem ismert csendes-óceáni területén tartanak ma előválasztásokat, amelyeken az elnökjelöltek személyéről dönt több millió, pártokhoz regisztrált szavazó.
A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást. Az elmúlt öt napban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások alapján a republikánus előválasztási versenyben országos szinten Donald Trump előnye behozhatatlannak látszik.
A Republikánus Párt július közepén Milwaukee-ban tartja az elnökjelölő konvenciót, a Demokrata Párt augusztus közepén Chicagóban, és ekkor válik véglegessé, hogy a két párt kit indít a november 5-i elnökválasztáson.
" ["post_title"]=> string(84) "Több mint egy tucat államban tartanak előválasztást ma az Egyesült Államokban" ["post_excerpt"]=> string(140) "A szuperkedd néven ismert előválasztási napon a nyugati parttól a keleti partig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "tobb-mint-egy-tucat-allamban-tartanak-elovalasztast-ma-az-egyesult-allamokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-05 14:03:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-05 12:03:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=435866" ["menu_order"]=> int(10591) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "1205e53e2c4304dfd17fca26e5a77145" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:4fef67532ae7a27cb6fa5a7372212e1e" }