A kormány intézkedéseinek köszönhetően a kórházak a kormány jóváhagyása nélkül is alkalmazhatnak személyzetet, és megoldást kell találni arra, hogy fellendítsék…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3478 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A kormány intézkedéseinek köszönhetően a kórházak a kormány jóváhagyása nélkül is alkalmazhatnak személyzetet, és megoldást kell találni arra, hogy fellendítsék…
Continue Reading
Románia a Moldovai Köztársaság európai jövőjének egyik határozott támogatója, ezért a kétoldalú energetikai és pénzügyi támogatási projekteken kívül Bukarest az…
Continue Reading
Az államháztartási hiány csaknem a kétszeresére nőtt az idei első két hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten. A pénzügyminisztérium…
Continue Reading
A koronavírus-járvány után létrehozott uniós helyreállítási alap keretében elindított beruházásokat 2026 augusztusáig be kell fejezni – figyelmeztetett Adrian Câciu beruházásokért…
Continue Reading
A körkörös gazdasághoz kapcsolódó beruházási projektekkel elégedetlen Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, aki szerint annak ellenére, hogy hazánk milliárdokat költött erre…
Continue Reading
Ha folytatódik a megújuló energiaforrásokba való beruházás, akkor az év végére a termelő-fogyasztók, az úgynevezett prosumerek száma elérheti a 200…
Continue Reading
A fogyasztóvédelem arra figyelmeztetett, hogy egyes cégek színezik a csirkehúst, hogy szebbnek tűnjön. Néha az etetés során végzik el az…
Continue Reading
Adásunkban Száva Csanád költő, író, műfordító, filozófus, könyves szakemberrel beszélget László Tibor, majd a Helikon folyóirat márciusi számait Mărcuțiu-Rácz Dóra,…
Continue Reading
A Netanjahu-kormány ezzel tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Államok nem vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfői határozatát, amely…
Continue Reading
A folyóba omlott egy híd a marylandi Baltimore-ban helyi idő szerint hajnali fél kettőkor, miután nekiütközött egy konténerszállító hajó.
(tovább…) Continue Reading
Ezt Kelemen Hunor jelentette ki az M1 magyar közszolgálati hírcsatornának adott interjújában. Az RMDSZ elnöke rámutatott: a június 9-i összevont választásokkal kapcsolatban magas szavazói részvételt ígérnek a közvélemény-kutatások.
(tovább…) Continue Reading
A Környezetvédelmi Tanács hétfői brüsszeli ülésén Mircea Fechet arra kérte az Európai Bizottságot: fontolja meg az európai barnamedve átminősítését szigorúan védettről – védettre.
(tovább…) Continue ReadingA kormány intézkedéseinek köszönhetően a kórházak a kormány jóváhagyása nélkül is alkalmazhatnak személyzetet, és megoldást kell találni arra, hogy fellendítsék a munkaerő alkalmazását a nagy kórházakba - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ciolacu emlékeztetett, hogy a tanügyben és az egészségügyben feloldották a létszámstopot, a kórházaknak tehát nem kell memorandum formájában kiállított jóváhagyást kapniuk a kormánytól az álláshelyek meghirdetésére.
" ["post_title"]=> string(93) "A kormányfő az egészségügyi személyzet alkalmazását szorgalmazza a nagy kórházakban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-kormanyfo-az-egeszsegugyi-szemelyzet-alkalmazasat-szorgalmazza-a-nagy-korhazakban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:36:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:36:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436780" ["menu_order"]=> int(10368) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(436778) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-27 14:34:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:34:28" ["post_content"]=> string(626) "Románia a Moldovai Köztársaság európai jövőjének egyik határozott támogatója, ezért a kétoldalú energetikai és pénzügyi támogatási projekteken kívül Bukarest az európai uniós tapasztalatát is megosztja az uniós tagságra pályázó keleti szomszédjával - fejtette ki Marcel Ciolacu kormányfő.
A miniszterelnök Romániának a Besszarábiával 1918-ban történt egyesülése napján kiadott üzenetben fejtette ki ezt. A parlament 2017-ben szavazott ennek az ünnepnapnak a bevezetéséről.
" ["post_title"]=> string(47) "Románia támogatja Moldova európai jövőjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "romania-tamogatja-moldova-europai-jovojet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:34:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:34:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436778" ["menu_order"]=> int(10369) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(436776) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-27 14:32:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:32:51" ["post_content"]=> string(664) "Az államháztartási hiány csaknem a kétszeresére nőtt az idei első két hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten.
A pénzügyminisztérium adatai szerint a deficit elérte a bruttó hazai termék 1,67 százalékát, ami abszolút értékben csaknem 29 milliárd lej. Tavaly az első két hónap után 17 milliárd lej volt a deficit, ami a GDP alig valamivel több mint 1 százalékát tette ki. Az idén a költségvetést a kormány 5 százalékos államháztartási hiánycéllal tervezte meg az előző évi 5,68 százalékhoz képest.
" ["post_title"]=> string(74) "Csaknem kétszeresére nőtt az államháztartási hiány február végén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "csaknem-ketszeresere-nott-az-allamhaztartasi-hiany-februar-vegen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:32:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:32:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436776" ["menu_order"]=> int(10370) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(436774) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-27 14:30:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:30:59" ["post_content"]=> string(783) "A koronavírus-járvány után létrehozott uniós helyreállítási alap keretében elindított beruházásokat 2026 augusztusáig be kell fejezni - figyelmeztetett Adrian Câciu beruházásokért és az uniós alapokért felelős miniszter.
A tárcavezető egy energetikai témájú konferencián beszélt erről. Elmondta, hogy nagyon sok energetikai beruházás meg van késve. A miniszter felhívta a figyelmet egy jelenségre, amikor úgynevezett projektvadászok pályáznak egy beruházásra, de végül eladják, és nem ők valósítják meg. A miniszter szerint ez idézi elő a késéseket, és az ilyen projektvadászokat eleve ki kellene iktatni a rendszerből.
" ["post_title"]=> string(56) "Adrian Câciu miniszter kizárná a "projektvadászokat"" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "adrian-caciu-miniszter-kizarna-a-projektvadaszokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:31:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:31:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436774" ["menu_order"]=> int(10371) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(436772) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-27 14:27:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:27:59" ["post_content"]=> string(683) "A körkörös gazdasághoz kapcsolódó beruházási projektekkel elégedetlen Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, aki szerint annak ellenére, hogy hazánk milliárdokat költött erre a célra, van ugyan némi előrelépés, de az eredmények várakozáson aluliak.
Ezen beruházások közé tartoznak az integrált hulladéktárolók is. A miniszter szerint az az ijesztő, hogy Románia ahelyett, hogy ledolgozná a fejlett országokkal szembeni hátrányát ezen a téren, a különbség egyre nagyobb, és Románia „egy szégyenteljes százalékon rekedt meg”.
" ["post_title"]=> string(83) "Környezetvédelmi miniszter: Nagy a lemaradás a körkörös gazdaság területén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "kornyezetvedelmi-miniszter-nagy-a-lemaradas-a-korkoros-gazdasag-teruleten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:28:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:28:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436772" ["menu_order"]=> int(10372) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(436770) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-27 14:25:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:25:44" ["post_content"]=> string(638) "Ha folytatódik a megújuló energiaforrásokba való beruházás, akkor az év végére a termelő-fogyasztók, az úgynevezett prosumerek száma elérheti a 200 ezret - jelentette ki George Niculescu, az országos energiaár-szabályozó hatóság elnöke.
Tavaly év végén több mint 110 ezer termelő-fogyasztó volt rácsatlakozva az országos villamosenergia-hálózatra, akiknek nagyrésze magánszemély. Ők 1442 megawatt villamosenergiát termeltek. Tavaly havonta 4-5 ezer termelő-fogyasztót vettek nyilvántartásba.
" ["post_title"]=> string(63) "200 ezerre nőhet az év végéig a termelő-fogyasztók száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "200-ezerre-nohet-az-ev-vegeig-a-termelo-fogyasztok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:25:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:25:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436770" ["menu_order"]=> int(10373) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(436768) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-27 14:24:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:24:18" ["post_content"]=> string(360) "A fogyasztóvédelem arra figyelmeztetett, hogy egyes cégek színezik a csirkehúst, hogy szebbnek tűnjön. Néha az etetés során végzik el az eljárást, így a festék nem mosható le. Horia Constantinescu, a szakhatóság elnöke jelezte, hogy egyes farmokon szalmonellát is találtak a kollégái.
" ["post_title"]=> string(55) "Festett csirkékre figyelmeztetett a fogyasztóvédelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "festett-csirkekre-figyelmeztetett-a-fogyasztovedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:24:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:24:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436768" ["menu_order"]=> int(10374) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(436689) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-26 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 12:00:00" ["post_content"]=> string(512) "Adásunkban Száva Csanád költő, író, műfordító, filozófus, könyves szakemberrel beszélget László Tibor, majd a Helikon folyóirat márciusi számait Mărcuțiu-Rácz Dóra, az Újvárad legfrissebb lapszámát Kemenes Henriette ismerteti.
A Netanjahu-kormány ezzel tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Államok nem vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfői határozatát, amely azonnali tűzszünetet követel Izrael és a Hamász között.
Az izraeli vezetés pénteken megállapodott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel arról, hogy a hadikabinet két tagja Joe Biden amerikai elnök kérésére ezen a héten Washingtonba utazik, megtárgyalni Izrael készülő hadműveletét a Gázai övezet déli részén található Rafah ellen. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezt a delegációt mondta le, miután az Egyesült Államok tartózkodott a hétfői ENSZ-szavazáson.
" ["post_title"]=> string(71) "Izrael leállította Washingtonba készülő tárgyalóküldöttségét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "izrael-leallitotta-washingtonba-keszulo-targyalokuldottseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-26 13:04:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 11:04:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436751" ["menu_order"]=> int(10377) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(436747) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-26 13:03:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 11:03:41" ["post_content"]=> string(902) "A folyóba omlott egy híd a marylandi Baltimore-ban helyi idő szerint hajnali fél kettőkor, miután nekiütközött egy konténerszállító hajó.
A hatóságok tömegszerencsétlenségnek minősítették a balesetet. Egyelőre ismeretlen számú jármű és személy zuhant a folyóba, ahol az alacsony hőmérséklet miatt kihűlés fenyegeti őket. A helyi tűzoltóság közlése szerint legalább húsz embert keresnek. Maryland kormányzója szükségállapotot rendelt el.
A hatóságok megerősítették, hogy az incidenst a szingapúri zászló alatt hajózó, Dali nevű konténerhajó okozta, amely a híd egyik pillérének ütközött. A híd ezután a Patapsco folyóba omlott.
" ["post_title"]=> string(52) "Leomlott a világ harmadik leghosszabb gerendahídja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "leomlott-a-vilag-harmadik-leghosszabb-gerendahidja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-26 13:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 11:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436747" ["menu_order"]=> int(10378) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(436745) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-26 12:30:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 10:30:22" ["post_content"]=> string(1578) "Ezt Kelemen Hunor jelentette ki az M1 magyar közszolgálati hírcsatornának adott interjújában. Az RMDSZ elnöke rámutatott: a június 9-i összevont választásokkal kapcsolatban magas szavazói részvételt ígérnek a közvélemény-kutatások.
Megemlítette azt is, hogy a román diaszpóra legalább három országban Spanyolországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában nagyon szervezett, rendszeresen nagy létszámban vesz részt a választásokon. “Ez torzítja a romániai arányokat, ezért nekünk otthonról, nagyvárosokból, a szórványból, a Székelyföldről plusz szavazatokat kell hozni” - hangsúlyozta az RMDSZ vezetője.
A politikus szerint az RMDSZ-nek várhatóan meglesz a kétszáz polgármestere, illetve a négy megyei tanácselnöke, de a helyhatósági választásokkal egy időben tartandó EP-választásokon el kell érnie az öt százalékot. A közösséget elsősorban az önkormányzatokon keresztül tudja szolgálni a szövetség, de az EP-ben is ott kell lenni, mert „ha nem vagyunk ott, rólunk senki nem beszél; mindenkinek a saját közössége a fontos”.
A Románok Egyesüléséért Szövetségről (AUR) szólva azt mondta, a múlt század elejének azt a legionárius ideológiáját hozza vissza, amelynek nagyon erős eleme volt a magyarellenesség.
" ["post_title"]=> string(91) "Ott kell lenni az Európai Parlamentben, mert ha nem vagyunk ott, senki nem beszél rólunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "ott-kell-lenni-az-europai-parlamentben-mert-ha-nem-vagyunk-ott-senki-nem-beszel-rolunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-26 12:30:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 10:30:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436745" ["menu_order"]=> int(10379) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(436743) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-26 12:21:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 10:21:26" ["post_content"]=> string(1156) "A Környezetvédelmi Tanács hétfői brüsszeli ülésén Mircea Fechet arra kérte az Európai Bizottságot: fontolja meg az európai barnamedve átminősítését szigorúan védettről – védettre.
Brüsszeli felszólalásában a tárcavezető azzal érvelt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szakértőire hivatkozva, hogy az európai barnamedve-populáció stabil, a fajállomány állapota jó, a veszélyeztetettsége pedig alacsony. Emlékeztetett arra, hogy Románia bebizonyította: képes Európa legnagyobb medvepopulációját kezelni, sőt biztosítani tudja a feltételeket a gyarapodásához. Ugyanakkor Romániában – a miniszter szavai szerint – „a biológiai sokféleségnek ez a gazdagsága kezdi fenyegetni az ország legértékesebb kincsét, az embereket”. A brüsszeli ülésen közölt adatok szerint a Kárpátokban mintegy 6400-7200 medve él, a teljes európai barnamedve-populáció 40 százaléka.
" ["post_title"]=> string(90) "A barnamedve státuszának gyengítését szeretné elérni a környezetvédelmi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "a-barnamedve-statuszanak-gyengiteset-szeretne-elerni-a-kornyezetvedelmi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-26 12:21:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-26 10:21:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436743" ["menu_order"]=> int(10380) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3443 (24) { ["ID"]=> int(436780) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-03-27 14:36:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:36:14" ["post_content"]=> string(622) "A kormány intézkedéseinek köszönhetően a kórházak a kormány jóváhagyása nélkül is alkalmazhatnak személyzetet, és megoldást kell találni arra, hogy fellendítsék a munkaerő alkalmazását a nagy kórházakba - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ciolacu emlékeztetett, hogy a tanügyben és az egészségügyben feloldották a létszámstopot, a kórházaknak tehát nem kell memorandum formájában kiállított jóváhagyást kapniuk a kormánytól az álláshelyek meghirdetésére.
" ["post_title"]=> string(93) "A kormányfő az egészségügyi személyzet alkalmazását szorgalmazza a nagy kórházakban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-kormanyfo-az-egeszsegugyi-szemelyzet-alkalmazasat-szorgalmazza-a-nagy-korhazakban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-03-27 14:36:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-03-27 12:36:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=436780" ["menu_order"]=> int(10368) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "976186e82af6f51abd48bd1b933239ab" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2a4e15870021296d81eaaee2fcf907a6" }