Véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén – tájékoztatott a szövetség.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3444 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3485 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén – tájékoztatott a szövetség.
(tovább…) Continue Reading
A Kis- és közepes Vállalkozók Munkaadói Szövetsége nem támogatja az európai minimálbér romániai alkalmazását, mivel az sem a munkavállalóknak, sem a munkaadóknak nem segítene – jelentette ki Florin Jianu, az országos tanács elnöke Brassóban.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió tagállamai közül Romániában jegyzik a legnagyobb különbséget a legmagasabb és legkisebb jövedelem között – derül ki a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány kimutatásából, amely az Eurostat 2022-es adatait vette alapul.
(tovább…) Continue Reading
Az Országos Adóhatóság honlapján hozta nyilvánosságra a magánszemélyek saját javaiknak bérbeadása nyomán szerzett jövedelme adózási útmutatóját.
(tovább…) Continue Reading
Az önkéntes véradók fektették be a legnagyobb összeget a Fidelis államkötvények idei második kiírása során.
(tovább…) Continue Reading
A kormány jóváhagyja és az év közepéig gyakorlatba ülteti a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelem országos stratégiáját – jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Az ország összes katonai egységében szerveznek különböző rendezvényeket a román szárazföldi erők napja alkalmából. A rendezvényeket szombattól keddig tartják a helyi közigazgatással partnerségben, kulturális-oktatási programokat, sportversenyeket, kiállításokat, koncerteket szerveznek.
(tovább…) Continue Reading
Megalapozatlannak ítélte és elutasította a Kolozs megyei Ítélőtábla Cătălin Cherecheş fellebbezését. A döntés jogerős. A volt nagybányai polgármester eljárási hibára hivatkozva kérvényezte a korrupcióért kiszabott börtönbüntetése eltörlését.
(tovább…) Continue Reading
Nemzeti stratégiai cél Románia felvétele az amerikai vízummentességi programba, és az ország egyre közelebb kerül a szükséges technikai feltételek teljesítéséhez – tájékoztat a kormány.
(tovább…) Continue Reading
Ylva Johansson, az Európai Unió belügyi biztosa reméli, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően még idén pontos időpontot határoznak meg Románia és Bulgária teljes körű csatlakozására a szabad mozgást biztosító schengeni övezethez.
(tovább…) Continue Reading
Az iráni honvédelem ma kora reggel légvédelmi ütegeket lőtt ki, miután jelentések szerint robbanások történtek Iszfahán városának egyik légibázisa közelében – jelentette az állami IRNA hírügynökség.
(tovább…) Continue Reading
A Microsoft közleménye szerint beindultak a közelgő amerikai elnökválasztás befolyásolását célzó orosz online kampányok. A vállalat azt is megemlítette, hogy ezúttal lassabb ütemben osztják meg tartalmaikat az orosz felhasználók, mint a korábbi választásokon.
(tovább…) Continue ReadingVéglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén – tájékoztatott a szövetség.
A közlemény szerint az elmúlt egy hónapban több mint 5250 személy méretkezett meg az RMDSZ által szervezett előválasztásokon. Kelemen Hunor azt nyilatkozta, az RMDSZ-nek tizenkét megyében lesz megyeitanácselnök-jelöltje. A szövetség minden erdélyi megyében állít megyei tanácsosi listát: plusz két Erdélyen kívül megyében, Gorjban és Bákóban. Az RMDSZ-nek jelenleg tíz megyében 93 megyei tanácsosa van. A szövetségi elnök arról is beszámolt, hogy 280 polgármesterjelöltet indít a szervezet a júniusi helyhatósági választásokon, és 525 helyi közigazgatási egységben állít helyi tanácsosi listát.
" ["post_title"]=> string(51) "RMDSZ megyei tanácsosi lista Gorjban és Bákóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "rmdsz-megyei-tanacsosi-lista-gorjban-es-bakoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:12:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:12:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437482" ["menu_order"]=> int(10135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(437480) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:10:21" ["post_content"]=> string(750) "A Kis- és közepes Vállalkozók Munkaadói Szövetsége nem támogatja az európai minimálbér romániai alkalmazását, mivel az sem a munkavállalóknak, sem a munkaadóknak nem segítene – jelentette ki Florin Jianu, az országos tanács elnöke Brassóban.
A hatóságok azt tervezik, hogy idén július 1-jétől ismét 3300 lejről 3700 lejre emelik a minimálbért. Emellett Romániának 2025. január 1-jétől be kell vezetnie az európai minimálbért. Az utolsó részletek véglegesítése érdekében az üzleti környezet képviselői a jövő héten tárgyalnak a kormánnyal.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem az európai minimálbér bevezetésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-az-europai-minimalber-bevezetesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:10:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:10:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437480" ["menu_order"]=> int(10136) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(437478) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:08:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:08:56" ["post_content"]=> string(919) "Az Európai Unió tagállamai közül Romániában jegyzik a legnagyobb különbséget a legmagasabb és legkisebb jövedelem között – derül ki a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány kimutatásából, amely az Eurostat 2022-es adatait vette alapul.
A jelentés szerint a lakosság 10 százalékát kitevő leggazdagabb réteg havi átlag jövedelme ötször nagyobb az ugyancsak 10 százalékot kitevő legszegényebb réteg átlag kereseténél. Ez a szorzó az Európai Unióban átlag 3,6. Romániához hasonlóan nagy bérszakadékot jegyeznek Bulgáriában, Lettországban és Litvániában is. Az ellenpóluson pedig Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Finnország áll, ahol a legnagyobb és legkisebb jövedelem között 3-szoros különbség van.
" ["post_title"]=> string(55) "Élen jár az ország a bérszakadék nagysága szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "elen-jar-az-orszag-a-berszakadek-nagysaga-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:08:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:08:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437478" ["menu_order"]=> int(10137) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(437475) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:07:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:07:42" ["post_content"]=> string(794) "Az Országos Adóhatóság honlapján hozta nyilvánosságra a magánszemélyek saját javaiknak bérbeadása nyomán szerzett jövedelme adózási útmutatóját.
A dokumentum tájékoztat a bérbeadási szerződésről, ennek adóhatósági bejegyzéséről, az adó és az egészségügyi hozzájárulás, valamint a hozzáadottérték-adó kifizetéséről, illetve a büntetésekről. Az útmutató szerint bérbeadásból származó jövedelemnek számít a mezőgazdasági javak haszonbérbe adásából befolyó összeg, illetve a magánlakásokban lévő szobák turisztikai célra történő bérbeadásából befolyó összeg is.
" ["post_title"]=> string(47) "Adózzák a szobák bérbeadását turistáknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "adozzak-a-szobak-berbeadasat-turistaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:07:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:07:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437475" ["menu_order"]=> int(10138) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(437473) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:04:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:04:59" ["post_content"]=> string(734) "Az önkéntes véradók fektették be a legnagyobb összeget a Fidelis államkötvények idei második kiírása során.
A pénzügyiminisztérium adatai szerint több mint 1600 véradó vásárolt 266 millió lejt meghaladó összegért Fidelis államkötvényt, miután nekik a lejben kibocsátott kötvényekre fizetett legnagyobb értékű kamatot, 7 százalékot biztosított az állam. A bukaresti vérközpont szakértői szerint az idei két államkötvény vásárlási szakaszban a több mint 3 ezer véradótól származó vér több mint 9 ezer életet fog megmenteni.
" ["post_title"]=> string(40) "Államkötvényekbe befektető véradók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "allamkotvenyekbe-befekteto-veradok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:05:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:05:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437473" ["menu_order"]=> int(10139) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(437471) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:03:42" ["post_content"]=> string(996) "A kormány jóváhagyja és az év közepéig gyakorlatba ülteti a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelem országos stratégiáját – jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
A stratégia célja, hogy felmérje a szív- és érrendszeri, valamint agyi érrendszeri betegségek gyakoriságát és hatásait a romániai lakosság körében, megelőzési programokat dolgozzon ki, bővítse a beavatkozó neurológiával foglalkozó szakemberek számát, kiterjessze a stroke-központok országos hálózatát, és országszerte növelje a neurológiai rehabilitációs szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Romániában a halálesetek felét szív- és érrendszeri betegségek okozzák, a háziorvosok nyilvántartásában szereplő páciensek egynegyede szenvedett szív- és érrendszeri betegségekben.
" ["post_title"]=> string(58) "Szív- és érrendszeri betegségek stratégiája készül" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "sziv-es-errendszeri-betegsegek-strategiaja-keszul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:03:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:03:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437471" ["menu_order"]=> int(10140) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(437469) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:02:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:02:30" ["post_content"]=> string(687) "Az ország összes katonai egységében szerveznek különböző rendezvényeket a román szárazföldi erők napja alkalmából. A rendezvényeket szombattól keddig tartják a helyi közigazgatással partnerségben, kulturális-oktatási programokat, sportversenyeket, kiállításokat, koncerteket szerveznek.
Bukarestben több parkban és bevásárlóközpontban tisztelegnek a román szárazföldi erők előtt szombaton 11 órától. Április 23-én a román szárazföldi erők létrejöttének 165. évfordulóját ünneplik.
" ["post_title"]=> string(52) "Szombattól keddig ünneplik a szárazföldi erőket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "szombattol-keddig-unneplik-a-szarazfoldi-eroket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:02:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:02:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437469" ["menu_order"]=> int(10141) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(437467) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:01:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:01:25" ["post_content"]=> string(807) "Megalapozatlannak ítélte és elutasította a Kolozs megyei Ítélőtábla Cătălin Cherecheş fellebbezését. A döntés jogerős. A volt nagybányai polgármester eljárási hibára hivatkozva kérvényezte a korrupcióért kiszabott börtönbüntetése eltörlését.
Az Ítélőtábla emellett elutasította Cherecheşnek a bűncselekmény elévülésére hivatkozó folyamodványát is, emellett pedig 800 lejes perköltség kifizetésére kötelezte az egykori politikust. A volt polgármestert vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság 2023. november 24-én.
" ["post_title"]=> string(55) "Szabadulás helyett fizetnie kell újabb perköltséget" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "szabadulas-helyett-fizetnie-kell-ujabb-perkoltseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:01:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:01:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437467" ["menu_order"]=> int(10142) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(437465) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:00:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:00:38" ["post_content"]=> string(919) "Nemzeti stratégiai cél Románia felvétele az amerikai vízummentességi programba, és az ország egyre közelebb kerül a szükséges technikai feltételek teljesítéséhez – tájékoztat a kormány.
Románia csak akkor csatlakozhat a programhoz, ha az elutasított vízumkérelmek aránya 3 százalék alá csökken. A kormány szerint, ehhez szükség van minden olyan román állampolgár támogatására, aki rendelkezik vagy rendelkezett amerikai üzleti és turisztikai vízummal. A romániai vízumkérelmek 8,79 százalékát utasította el az Egyesült Államok a 2023-as pénzügyi évben. Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent az elutasított kérelmek aránya, amely 2021-ben még 17,03 százalék, 2022-ben pedig 12,61 százalék volt.
" ["post_title"]=> string(60) "Folyamatosan csökken az elutasított vízumkérelmek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "folyamatosan-csokken-az-elutasitott-vizumkerelmek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:00:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:00:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437465" ["menu_order"]=> int(10143) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(437463) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 13:59:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:59:44" ["post_content"]=> string(797) "Ylva Johansson, az Európai Unió belügyi biztosa reméli, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelően még idén pontos időpontot határoznak meg Románia és Bulgária teljes körű csatlakozására a szabad mozgást biztosító schengeni övezethez.
Az uniós szakpolitikus Szófiában azt mondta, a témát a Bel- és Igazságügyi Tanács június közepén tartandó ülésén fogják megvitatni. Románia és Bulgária a múlt hónap végén részlegesen csatlakozott a schengeni övezethez, a légi és tengeri határokon megszűnt az ellenőrzés. A szárazföldi határokon azonban továbbra is kérik az útiokmányokat.
" ["post_title"]=> string(58) "Júniusban lesz napirenden a teljes schengeni csatlakozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "juniusban-lesz-napirenden-a-teljes-schengeni-csatlakozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 13:59:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:59:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437463" ["menu_order"]=> int(10144) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(437461) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 13:58:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:58:29" ["post_content"]=> string(1574) "Az iráni honvédelem ma kora reggel légvédelmi ütegeket lőtt ki, miután jelentések szerint robbanások történtek Iszfahán városának egyik légibázisa közelében – jelentette az állami IRNA hírügynökség.
Amerikai kormánytisztviselők megerősítették, Izrael figyelmeztette Washingtont csütörtökön, hogy katonai műveletet terveznek végrehajtani Irán ellen a következő 24-48 órában, de pontos részleteket nem közöltek. A CNN szerint Izrael biztosította szövetségesét arról, hogy az iráni nukleáris létesítményeket nem veszik célba.
Cáfolta az izraeli rakétatámadás hírét az iráni Nemzeti Kibertér Központjának szóvivője. Hosszein Dalirian az X-en azt írta: Nem történt a határokon kívülről érkező légitámadás Iszfahán vagy az ország más részei ellen. A szóvivő állítása szerint Izrael „csak egy sikertelen és megalázó kísérletet tett, hogy drónokat reptessen be, és ezeket le is lőtték.
Irán nem tervez azonnali megtorlást Izrael ellen – erről egy neve elhallgatását kérő iráni tisztségviselő nyilatkozott a Reutersnek. Azt mondta, egyelőre nem erősítették meg, hogy a támadás külső forrásból érkezett, hangsúlyozta, az eddigi információk inkább beszivárgásra, és nem támadásra utalnak.
" ["post_title"]=> string(39) "Nem biztos, hogy Izrael támadta Iránt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "nem-biztos-hogy-izrael-tamadta-irant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 13:58:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:58:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437461" ["menu_order"]=> int(10145) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(437459) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 13:57:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:57:10" ["post_content"]=> string(819) "A Microsoft közleménye szerint beindultak a közelgő amerikai elnökválasztás befolyásolását célzó orosz online kampányok. A vállalat azt is megemlítette, hogy ezúttal lassabb ütemben osztják meg tartalmaikat az orosz felhasználók, mint a korábbi választásokon.
Az Oroszországhoz köthető fiókok megosztó tartalmakat terjesztenek az amerikai népesség körében, többek között az Ukrajnának az Oroszországgal vívott háborúban nyújtott amerikai támogatást kritizálva – idézi a Microsoft kutatóinak jelentését a Reuters. A Kreml a múlt hónapban azt ígérte, hogy nem fog beavatkozni a novemberi amerikai választásokba.
" ["post_title"]=> string(51) "Megkezdődött az orosz online kampány Amerikában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "megkezdodott-az-orosz-online-kampany-amerikaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 13:57:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 10:57:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437459" ["menu_order"]=> int(10146) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3452 (24) { ["ID"]=> int(437482) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-04-19 14:12:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:12:04" ["post_content"]=> string(948) "Véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén – tájékoztatott a szövetség.
A közlemény szerint az elmúlt egy hónapban több mint 5250 személy méretkezett meg az RMDSZ által szervezett előválasztásokon. Kelemen Hunor azt nyilatkozta, az RMDSZ-nek tizenkét megyében lesz megyeitanácselnök-jelöltje. A szövetség minden erdélyi megyében állít megyei tanácsosi listát: plusz két Erdélyen kívül megyében, Gorjban és Bákóban. Az RMDSZ-nek jelenleg tíz megyében 93 megyei tanácsosa van. A szövetségi elnök arról is beszámolt, hogy 280 polgármesterjelöltet indít a szervezet a júniusi helyhatósági választásokon, és 525 helyi közigazgatási egységben állít helyi tanácsosi listát.
" ["post_title"]=> string(51) "RMDSZ megyei tanácsosi lista Gorjban és Bákóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "rmdsz-megyei-tanacsosi-lista-gorjban-es-bakoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-04-19 14:12:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-04-19 11:12:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=437482" ["menu_order"]=> int(10135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "10f17defabe4bb28b6c8c7f6bfffb809" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:69ebfe57f3580f482eef78953d388eee" }