Újabb sorozat Tezaur államkötvény jegyezhető. Az állampapírok futamideje egy, illetve három év. Az éves kamat ennek megfelelően 6, illetve 6,85 század%.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Újabb sorozat Tezaur államkötvény jegyezhető. Az állampapírok futamideje egy, illetve három év. Az éves kamat ennek megfelelően 6, illetve 6,85 század%.
(tovább…) Continue Reading
A héten megkezdik a támogatások kifizetését azoknak a növénytermesztő illetve állattenyésztő gazdáknak, akiknek veszteségeket okozott az ukrajnai háború. A szubvenció…
Continue Reading
Az elmúlt 24 órában csaknem 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát a közlekedési szabályok megszegése miatt – közölte a Román Rendőrség.
(tovább…) Continue Reading
Vlagyimir Putyin tegnap késő este beterjesztette a javaslatot Szergej Sojgu felmentésére. Az Euronews értesülése szerint Sojgu a Biztonsági Tanács elnöke lesz, ezért távozik annak eddigi elnöke, Nyikolaj Patrusev.
(tovább…) Continue Reading
Húsz embert vettek õrizetbe, köztük külföldi állampolgárokat a georgiai belügyi erõk hétfõre virradóra a külföldi ügynökökrõl szóló törvény tervezete elleni újabb tüntetésen Tbilisziben – közölte a georgiai belügyminisztérium.
(tovább…) Continue Reading
A litvániai elnökválasztás vasárnap rendezett elsõ fordulójából a hivatalban lévõ államfõ, Gitanas Nauseda és a miniszterelnök, Ingrida Simonyte jutott be a második fordulóba az összes leadott szavazat összeszámlálása alapján – közölte a balti ország központi választási bizottsága hétfõ reggel.
(tovább…) Continue Reading
A mai egyházi műsorunkban Kassay Géza brassói református lelkipásztor igehirdetését hallják.
Continue Reading
Kihirdette Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
(tovább…) Continue Reading
Sidewinder Block II rakétákkal szerelik fel a román légierőt. Az Egyesült Államok jóváhagyta az eladást.
(tovább…) Continue Reading
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
(tovább…) Continue Reading
Több mint 1 millió lej pénzbírságot róttak ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrei halat vagy hal készítményeket áruló kereskedőkre az április végén tartott ellenőrzés során.
(tovább…) Continue Reading
Máramarosszigeten ma tartották a görög-katolikus egyház éves zarándoklatát, amelyen fejet hajtanak a börtönökben szenvedő elődök emléke előtt.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb sorozat Tezaur államkötvény jegyezhető. Az állampapírok futamideje egy, illetve három év. Az éves kamat ennek megfelelően 6, illetve 6,85 század%.
A Virtuális Magántérben – Spatiul Privat Virtualban regisztráltak online is vásárolhatnak, de az Államkincstár és a posta fiókjaiban is válthatók. Az állampapírok kamata adómentes, a kötvényekből befolyt pénzt a költségvetési hiány és a közadósság finanszírozására használják.
" ["post_title"]=> string(41) "Ismét lehet államkötvényt vásárolni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ismet-lehet-allamkotvenyt-vasarolni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:28:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:28:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438244" ["menu_order"]=> int(9928) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(438242) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:27:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:27:27" ["post_content"]=> string(382) "A héten megkezdik a támogatások kifizetését azoknak a növénytermesztő illetve állattenyésztő gazdáknak, akiknek veszteségeket okozott az ukrajnai háború. A szubvenció hektáronként, állattenyésztők esetében nagy szarvasmarha-egyenértékenként 100 euro. A jogosultaknak az utalások május 15-én kezdődnek.
" ["post_title"]=> string(42) "Kezdődik a mezőgazdasági kártérítés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "kezdodik-a-mezogazdasagi-karterites" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:27:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:27:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438242" ["menu_order"]=> int(9929) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(438240) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:26:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:26:34" ["post_content"]=> string(928) "Az elmúlt 24 órában csaknem 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát a közlekedési szabályok megszegése miatt – közölte a Román Rendőrség.
Összesen 798 sofőrnek vonták be a vezetői engedélyét, közülük 387-nek gyorshajtás, 77-nek alkoholos befolyásoltság, tizenkettőnek drog vagy egyéb tiltott szer hatása alatti vezetés miatt. Emellett 354 járműnek bevonták a forgalmi engedélyét. Az elmúlt 24 órában a rendőrök több mint 11.200 szabálysértést észleltek, amelyek miatt összesen több mint 4 és fél millió lej értékben róttak ki bírságokat. A hatóságok kézre kerítettek 22 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt, és 43 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést.
" ["post_title"]=> string(54) "Jogosítványokat és forgalmi engedélyeket vontak be" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "jogositvanyokat-es-forgalmi-engedelyeket-vontak-be" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:26:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:26:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438240" ["menu_order"]=> int(9930) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(438238) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:25:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:25:20" ["post_content"]=> string(701) "Vlagyimir Putyin tegnap késő este beterjesztette a javaslatot Szergej Sojgu felmentésére. Az Euronews értesülése szerint Sojgu a Biztonsági Tanács elnöke lesz, ezért távozik annak eddigi elnöke, Nyikolaj Patrusev.
Az új védelmi miniszter Andrej Belouszov volt miniszterelnök-helyettes lesz. Viszont marad a helyén Valerij Geraszimov vezérezredes, vezérkari főnök, bár eddig ő volt a katonai vezetést bíráló kritikusok fő célpontja, és az ő kivégzését tűzte célul a Moszkva ellen induló lázadó Wagner csoport.
" ["post_title"]=> string(43) "Új védelmi minisztere van Oroszországnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "uj-vedelmi-minisztere-van-oroszorszagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:25:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:25:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438238" ["menu_order"]=> int(9931) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(438235) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:24:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:24:14" ["post_content"]=> string(1346) "Húsz embert vettek õrizetbe, köztük külföldi állampolgárokat a georgiai belügyi erõk hétfõre virradóra a külföldi ügynökökrõl szóló törvény tervezete elleni újabb tüntetésen Tbilisziben - közölte a georgiai belügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint õrizetbe került egy orosz, két amerikai és egy moldovai állampolgár is. Ez utóbbit a gyûlések egyik szervezõjének nevezik. A résztvevõk a parlament elõtti sugárúton gyûltek össze, és ott maradtak éjszakára. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák a parlament jogi bizottságát abban, hogy megkezdje a tervezet tárgyalását harmadik olvasatban. Hétfõ reggelre a rendõrség kiszorította a tüntetõket a parlament szolgálati bejáratai elõl. A jogi bizottság idõközben harmadik olvasatban is elfogadta a kezdeményezést. A törvény értelmében minden olyan sajtóorgánumnak és szervezetnek be kell jegyeztetnie magát "idegen hatalom érdekeit követõ" szervezetként, amelyek forrásaik legalább 20 százalékát külföldrõl kapják. Április 15. óta ellenzéki és civil aktivisták tiltakozó gyûléseket tartanak Tbilisziben a törvény elfogadása ellen.
" ["post_title"]=> string(46) "Külföldieket is őrizetbe vettek Tbilisziben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kulfoldieket-is-orizetbe-vettek-tbilisziben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:24:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:24:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438235" ["menu_order"]=> int(9932) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(438233) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:22:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:22:13" ["post_content"]=> string(987) "A litvániai elnökválasztás vasárnap rendezett elsõ fordulójából a hivatalban lévõ államfõ, Gitanas Nauseda és a miniszterelnök, Ingrida Simonyte jutott be a második fordulóba az összes leadott szavazat összeszámlálása alapján - közölte a balti ország központi választási bizottsága hétfõ reggel.
Eszerint Nauseda a szavazatok 44,19 százalékát, míg Simonyte a voksok 19,78 százalékát szerezte meg. A harmadik helyen a szavazatok 12,37 százalékával Ignas Vegele független jelölt végzett. Mivel az elsõ fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a leadott szavazatok több mint 50 százalékát, az új államfõ személyérõl két hét múlva, a május 26-i második fordulóban döntenek a szavazók. Az elnökválasztáson nyolc jelölt indult az államfõi tisztség megszerzéséért.
" ["post_title"]=> string(62) "Második forduló is lesz az elnökválasztáson Litvániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "masodik-fordulo-is-lesz-az-elnokvalasztason-litvaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:22:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:22:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438233" ["menu_order"]=> int(9933) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(438105) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-12 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-12 04:00:00" ["post_content"]=> string(670) "A mai egyházi műsorunkban Kassay Géza brassói református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Kihirdette Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Az adócsalás megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvényt módosító jogszabály egyik előírása szerint nem büntetendő az adócsalás, ha a költségvetésnek okozott kár nem haladja meg az egymillió eurót, és az elkövetője a 15 százalékkal megnövelt adóhátralékát a kamatokkal és büntetőkamatokkal együtt a bűncselekmény megállapítását követő 30 napon belül kifizeti. A törvény azt is előírja, hogy megfelezhető az adócsalásért kiszabott börtönbüntetés, ha az elkövető az első bírósági tárgyalásig teljes mértékben megtéríti a költségvetésnek okozott kárt. Ha pedig a kár nem haladja meg az egymillió eurót, az ítélet szabadságvesztés helyett pénzbüntetés is lehet.
" ["post_title"]=> string(52) "Nem büntetik az 1 millió euró alatti adócsalást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "nem-buntetik-az-1-millio-euro-alatti-adocsalast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-11 10:44:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:44:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438205" ["menu_order"]=> int(9936) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(438203) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-11 10:43:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:43:40" ["post_content"]=> string(680) "Sidewinder Block II rakétákkal szerelik fel a román légierőt. Az Egyesült Államok jóváhagyta az eladást.
Az utolsó generációs technológiával felszerelt Sidewinder Block II lehetőséget ad a pilótáknak, hogy a levegőben elsőként támadjanak a román légierő kötelékében lévő F-16-os vadászgépekkel. Michael Dickerson, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének ügyvivője azt mondta, ez nem csak egy üzlet, hanem bizonyítja a biztonság és a béke iránti közös elkötelezettséget.
" ["post_title"]=> string(50) "Levegő-levegő rakétákat vesz a román hadsereg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "levego-levego-raketakat-vesz-a-roman-hadsereg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-11 10:43:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:43:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438203" ["menu_order"]=> int(9937) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(438201) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-11 10:42:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:42:24" ["post_content"]=> string(1101) "Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
A CulturMedia május 18-ra hirdetett meg tüntetést a kormány elé, aznap, amikor Európa a múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot tartja. Elégedetlenségük oka, hogy a kulturális minisztérium és a kormány 'megalázóan és diszkriminatív módon' bánik a múzeumi alkalmazottakkal. A szakszervezetek szerint a nemzeti kulturális örökség megőrzéséért dolgozó alkalmazottaknak folyamatosan romlanak a munkakörülményeik, és a kormány hátrányosan különbözteti meg a múzeumok és könyvtárak személyzetét az előadóművészeti intézményekhez képest. Azt írják, a kulturális örökség megőrzésének szakértőit megalázzák és semmibe veszik, és magas képzettségük dacára 'nyomorúságra vannak ítélve', ezért az ágazat lassan elnéptelenedik.
" ["post_title"]=> string(57) "Tiltakoznak a kulturális örökségvédelemben dolgozók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "tiltakoznak-a-kulturalis-oroksegvedelemben-dolgozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-11 10:42:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:42:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438201" ["menu_order"]=> int(9938) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(438199) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-11 10:40:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:40:38" ["post_content"]=> string(733) "Több mint 1 millió lej pénzbírságot róttak ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrei halat vagy hal készítményeket áruló kereskedőkre az április végén tartott ellenőrzés során.
A felügyelők 85 figyelmeztetést írtak és több mint 1 tonna termék forgalmazását tiltották meg. A fő rendellenességek a termékek címkézésénél voltak, de találtak romlott vagy lejárt szavatossági idejű készítményeket. Az ellenőrök a működési engedély hiánya és a terméken szereplő súly és a valós súly közötti eltérések miatt is büntettek.
" ["post_title"]=> string(48) "Halkereskedőket büntetett a fogyasztóvédelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "halkereskedoket-buntetett-a-fogyasztovedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-11 11:43:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 08:43:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438199" ["menu_order"]=> int(9939) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(438197) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-11 10:39:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:39:15" ["post_content"]=> string(704) "Máramarosszigeten ma tartották a görög-katolikus egyház éves zarándoklatát, amelyen fejet hajtanak a börtönökben szenvedő elődök emléke előtt.
A zarándokok menete a kommunizmus Áldozatainak Múzeuma elől indult a város szélén lévő Szegények temetőjébe, ahol misét tartottak. Több mint húsz éve szervezik a zarándoklatot a temetőhöz, ahol a XX. század román mártírjainak és szemtanúinak szentélyét építik. A máramarosszigeti zarándoklatra több ezer zarándokot, hazai és külföldi lelkészeket várnak.
" ["post_title"]=> string(38) "A kommunizmus áldozataira emlékeznek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "a-kommunizmus-aldozataira-emlekeznek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-11 10:39:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-11 07:39:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438197" ["menu_order"]=> int(9940) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(438244) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-13 14:28:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:28:20" ["post_content"]=> string(631) "Újabb sorozat Tezaur államkötvény jegyezhető. Az állampapírok futamideje egy, illetve három év. Az éves kamat ennek megfelelően 6, illetve 6,85 század%.
A Virtuális Magántérben – Spatiul Privat Virtualban regisztráltak online is vásárolhatnak, de az Államkincstár és a posta fiókjaiban is válthatók. Az állampapírok kamata adómentes, a kötvényekből befolyt pénzt a költségvetési hiány és a közadósság finanszírozására használják.
" ["post_title"]=> string(41) "Ismét lehet államkötvényt vásárolni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ismet-lehet-allamkotvenyt-vasarolni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-13 14:28:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-13 11:28:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438244" ["menu_order"]=> int(9928) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "50e56cc45cf0470b296aa86460339184" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:255f46ca3744a18096492763a63afa05" }