Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását – erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását – erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által…
Continue Reading
Grúzia parlamentje megszavazta a vitatott külföldiügynök-törvényt. A tervezet ellen hetekig tüntettek azok, akik szerint a most elfogadott jogszabály egy elnyomó…
Continue Reading
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára – jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter. A tárcavezető újságírói kérdésre…
Continue Reading
A hazai gazdaság a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal bővült az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest…
Continue Reading
Elhunyt 92 éves korában Alice Munro irodalmi Nobel-díjas kanadai írónő – közölte a Globe and Mail kanadai lap a novelláiról…
Continue Reading
Szombaton délután 4 órakor Szotyori Nagy Gábor magyarországi orgonista tart koncertet a bukaresti római katolikus Olasz templomban. A budapesti Szent…
Continue Reading
Marcel Ciolacu kormányfő bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt. Közölte, hogy már beszélt…
Continue Reading
A Román Nemzeti Bank felfele, 4,9 százalékra módosította az idei év végi inflációs előrejelzését a korábban közölt 4,7 százalékról. A…
Continue Reading
A kormány tegnapi ülésén jóváhagyta 365 millió lej átutalását a mezőgazdasági tárcának, így hétfőtől mintegy 250 000 mezőgazdasági termelő kaphatja…
Continue Reading
Immár nemcsak letöltendő börtönbüntetést, hanem vezetői engedélyének akár tíz évre szóló felfüggesztését is kockáztatja az, aki ittasan vagy kábítószer hatása…
Continue Reading
A Tudor Giurgiu által rendezett Libertate ‘89 – Nagyszeben című nagyjátékfilm nyerte el idén a legjobb filmért járó Gopo-trófeát. A…
Continue Reading
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
(tovább…) Continue ReadingVolodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását - erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján. Az okokat nem közölték. Az ukrán elnöknek Portugáliába is el kellett volna látogatnia, de a portugál média értesülései szerint valószínűleg ez a látogatás is elmarad. Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon. Moszkva május 10-én indított újabb támadása Harkiv ellen az ország második legnagyobb városát fenyegeti, amely az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekszik. Az ukrán hadsereg tegnap este bejelentette, hogy az északi front egyes területein, Harkiv térségében vissza kell vonulnia.
" ["post_title"]=> string(52) "Zelenszkij lemondta a spanyolországi látogatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "zelenszkij-lemondta-a-spanyolorszagi-latogatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:43:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:43:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438323" ["menu_order"]=> int(9902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3443 (24) { ["ID"]=> int(438321) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:42:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:42:03" ["post_content"]=> string(906) "Grúzia parlamentje megszavazta a vitatott külföldiügynök-törvényt. A tervezet ellen hetekig tüntettek azok, akik szerint a most elfogadott jogszabály egy elnyomó oroszországi törvény tükörképeként az ország euroatlanti integrációját fenyegeti. A harmadik, egyben utolsó olvasatban a képviselők 84:30 arányban fogadták el a törvénytervezetet, amelyet a kormányzó Grúziai Álom párt terjesztett elő. A zárószavazás előtt összetűzés tört ki a parlamentben a beterjesztők és az ellenzék képviselői között. A törvénytervezetet az Egyesült Államok, az Európai Unió és jogvédő szervezetek egyaránt elítélték, mivel annak az orosz törvénynek a mintájára készült, amelyet Vlagyimir Putyin elnök használ a másként gondolkodók elhallgattatására és a független intézmények megfojtására.
" ["post_title"]=> string(70) "A grúz parlament megszavazta a vitatott külföldiügynök-törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-gruz-parlament-megszavazta-a-vitatott-kulfoldiugynok-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:42:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:42:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438321" ["menu_order"]=> int(9903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(438319) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:39:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:39:47" ["post_content"]=> string(982) "A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára - jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter. A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, Ukrajnának szüksége van légvédelmi ütegekre, de senki nem mondta, hogy Romániának át kellene adnia egy Patriot rendszert a szomszédos országnak. A miniszter szerint hazánknak négy Patriot légvédelmi rendszere van, amelyek közül egy működőképes. A másik hármat ezután fogják beüzemelni, addig csak a jelenleg működőt tudják használni, így az nélkülözhetetlen az ország számára. Tîlvăr megerősítette, hogy ezt a kérdést a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak kell megvitatnia. A múlt szerdán Klaus Iohannis elnök Joe Biden amerikai elnökkel folytatott megbeszélésen jelentette ki, hogy nyitott tárgyalni arról, hogy Románia küldjön Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának.
" ["post_title"]=> string(78) "Románia egyelőre nem tud Patriot légvédelmi rendszert küldeni Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "romania-egyelore-nem-tud-patriot-legvedelmi-rendszert-kuldeni-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:45:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:45:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438319" ["menu_order"]=> int(9904) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(438317) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:38:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:38:19" ["post_content"]=> string(974) "A hazai gazdaság a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal bővült az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 1,8 százalék volt a vizsgált időszakban. Január és március között a bruttó hazai termék 0,1 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. A 2024-es költségvetésben a kormány 3,4 százalékos éves gazdasági növekedéssel számol. Áprilisi jelentésében a Nemzetközi Valutaalap 2,8 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált, míg a Világbank januári jelentésében 3,3 százalékos növekedést valószínűsített. A hazai kereskedelmi bankok elemzői 2,6 és 3 százalék közötti növekedésre számítanak. Tavaly 2 százalékkal nőtt a hazai gazdaság.
" ["post_title"]=> string(44) "Nőtt a gazdaság az idei első negyedévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nott-a-gazdasag-az-idei-elso-negyedevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:38:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:38:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438317" ["menu_order"]=> int(9905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(438315) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:35:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:35:11" ["post_content"]=> string(467) "Elhunyt 92 éves korában Alice Munro irodalmi Nobel-díjas kanadai írónő - közölte a Globe and Mail kanadai lap a novelláiról híres szerző családjára hivatkozva. Alice Munro hétfőn egy ontariói ápolási otthonban halt meg. Halálhírét kiadója is megerősítette. Az írónő, aki 2013-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, családja szerint már legalább egy évtizede demenciában szenvedett.
" ["post_title"]=> string(19) "Elhunyt Alice Munro" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "elhunyt-alice-munro" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:35:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:35:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438315" ["menu_order"]=> int(9906) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(438313) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:33:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:33:32" ["post_content"]=> string(389) "Szombaton délután 4 órakor Szotyori Nagy Gábor magyarországi orgonista tart koncertet a bukaresti római katolikus Olasz templomban. A budapesti Szent István Bazilika orgonaművésze a Filharmónia Magyarország Orgonák éjszakája elnevezésű programsorozat részeként koncertezik fővárosban a Liszt Intézet szervezésében.
" ["post_title"]=> string(70) "Magyar orgonaművész koncertje szombaton a bukaresti Olasz templomban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "magyar-orgonamuvesz-koncertje-szombaton-a-bukaresti-olasz-templomban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:33:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:33:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438313" ["menu_order"]=> int(9907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(438311) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:27:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:27:32" ["post_content"]=> string(483) "Marcel Ciolacu kormányfő bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt. Közölte, hogy már beszélt erről az intézmény elnökével. Az Országos Statisztikai Intézet kedden közzétett adatai szerint áprilisban a postai szolgáltatások, a mosószerek és a gyógyszerek drágultak a legnagyobb mértékben a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva.
" ["post_title"]=> string(78) "Kartellezés gyanúja miatt vizsgálatot indítanak a mosószergyártók ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "kartellezes-gyanuja-miatt-vizsgalatot-inditanak-a-mososzergyartok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:27:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:27:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438311" ["menu_order"]=> int(9908) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(438309) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:26:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:26:09" ["post_content"]=> string(601) "A Román Nemzeti Bank felfele, 4,9 százalékra módosította az idei év végi inflációs előrejelzését a korábban közölt 4,7 százalékról. A Mugur Isărescu jegybankelnök által ismertetett prognózis szerint 2025-ban a központi bank 3,5 százalékos inflációs rátára számít. Isarescu felhívta a figyelmet, hogy hazánk számára gondot okoz az úgynevezett ikerdeficit, vagyis túl magas az államháztartási hiány és a folyó fizetési mérleg hiánya, ami a térség országai közül hazánkat teszi legsérülékenyebbé.
" ["post_title"]=> string(62) "Felfele módosította a jegybank az inflációs előrejelzést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "felfele-modositotta-a-jegybank-az-inflacios-elorejelzest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:26:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:26:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438309" ["menu_order"]=> int(9909) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(438307) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:24:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:24:20" ["post_content"]=> string(387) "A kormány tegnapi ülésén jóváhagyta 365 millió lej átutalását a mezőgazdasági tárcának, így hétfőtől mintegy 250 000 mezőgazdasági termelő kaphatja meg a májusi állami támogatásokat a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségen (APIA) keresztül - közölte Mihai Constantin kormányszóvivő.
" ["post_title"]=> string(85) "Jóváhagyta a kormány a májusi mezőgazdasági állami támogatások átutalását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "jovahagyta-a-kormany-a-majusi-mezogazdasagi-allami-tamogatasok-atutalasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:24:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:24:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438307" ["menu_order"]=> int(9910) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(438305) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:22:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:22:47" ["post_content"]=> string(1472) "Immár nemcsak letöltendő börtönbüntetést, hanem vezetői engedélyének akár tíz évre szóló felfüggesztését is kockáztatja az, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezet gépjárművet közúton. Az erről szóló törvénymódosítást tegnap ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház. A kezdeményezők egyike, Robert Cazanciuc szociáldemokrata szenátor, volt igazságügyi miniszter szerint a mostani szigorítás az úgynevezett Anastasia-törvény folytatása, amelyet arról a falusi háza előtt játszó kislányról neveztek el, akinek az életét egy jogosítvány nélkül száguldozó járművezető oltotta ki 2022-ben. A tavaly júliusban kihirdetett törvény értelmében már nem lehet felfüggeszteni azoknak a börtönbüntetéseknek a letöltését, amelyeket érvényes jogosítvány nélküli vagy kábítószer, illetve alkohol hatása alatt álló járművezetőkre szab ki a bíróság. A kábítószer hatása alatt vagy ittas állapotban tetten ért járművezetők vezetői engedélyét eddig 1-től 5 évig terjedő időszakra vonhatta be a bíróság, ezt most tíz évre terjesztették ki. Tavaly a közutakon észlelt csaknem 54 ezer bűncselekmény közül a leggyakoribb az ittas vezetés volt, több mint 8300 esetben. További csaknem 3700 esetben a sofőrök kábítószerek vagy egyéb tudatmódosító anyagok hatása alatt ültek volán mögé.
" ["post_title"]=> string(103) "Tíz évre is bevonhatják a jogosítványát annak, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "tiz-evre-is-bevonhatjak-a-jogositvanyat-annak-aki-ittasan-vagy-kabitoszer-hatasa-alatt-vezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:22:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:22:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438305" ["menu_order"]=> int(9911) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(438035) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 11:00:00" ["post_content"]=> string(1306) "A Tudor Giurgiu által rendezett Libertate ‘89 – Nagyszeben című nagyjátékfilm nyerte el idén a legjobb filmért járó Gopo-trófeát. A Bukaresti Nemzeti Színházban április 29-én megszervezett gálán 14 jelölésből 10-et váltott díjra a történelmi filmdráma. Így a kolozsvári születésű Lemhényi Réka a film vágójaként, a Nagyváradról indult Székely Tamás pedig hangmesterként kapta meg a „román Oscart”.
Székely Tamás a 2000-es évek közepétől dolgozik főként utómunka-hangmesterként. Neve olyan filmekből ismert, mint a Varga Katalin balladája, a Saul fia, a Testről és lélekről, az Északi fény, a Jupiter holdja, vagy az Egy nap. Ez immár a második Gopo-díja, az elsőt a Nae Caranfil rendezte 6,9 a Richter-skálán című filmért kapta.
Mai adásunkban Pădureț Mónika beszélget Székely Tamás hangmesterrel.
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjártó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 13:55:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 10:55:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(9915) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3479 (24) { ["ID"]=> int(438323) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-15 14:43:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:43:15" ["post_content"]=> string(802) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lemondta péntekre tervezett spanyolországi látogatását - erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján. Az okokat nem közölték. Az ukrán elnöknek Portugáliába is el kellett volna látogatnia, de a portugál média értesülései szerint valószínűleg ez a látogatás is elmarad. Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon. Moszkva május 10-én indított újabb támadása Harkiv ellen az ország második legnagyobb városát fenyegeti, amely az orosz határtól mintegy harminc kilométerre fekszik. Az ukrán hadsereg tegnap este bejelentette, hogy az északi front egyes területein, Harkiv térségében vissza kell vonulnia.
" ["post_title"]=> string(52) "Zelenszkij lemondta a spanyolországi látogatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "zelenszkij-lemondta-a-spanyolorszagi-latogatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-15 14:43:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-15 11:43:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438323" ["menu_order"]=> int(9902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4db91a7d935b44340a0f12a981d95313" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ba6d24c0341e8334529c073633898106" }