A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
A kormányprogramot és a javasolt miniszterek listáját a hét végéig véglegesítik, hogy a jövő hét elején megtarthassák a parlamenti meghallgatásokat, majd a plenáris szavazást – mondta Siegfried Mureșan a Román Rádiónak adott interjúban.
A kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, komoly, tapasztalattal rendelkező személyeket jelölnek miniszteri tisztségekre. Siegfried Mureșan ismét kijelentette, hogy nem terveznek adó- és illetékemeléseket. A kormányprogramnak fontos szociális eleme lesz, ugyanakkor megőriznék a költségvetési-pénzügyi fegyelmet, és nagyobb hatékonyságot szeretnének elérni a közszférában.
Siegfried Mureșan szerint a parlamenti szavazás az igazság próbája lesz a PSD számára. Azt mondta, a Szociáldemokrata Párt ezzel bizonyíthatja, hogy Európa-párti politikai erő, és hozzájárulhat a jelenlegi politikai válság lezárásához. A szociáldemokraták azonban továbbra sem mutatják jelét annak, hogy megváltoztatnák döntésüket, miszerint nem támogatják a liberális európai parlamenti képviselő által vezetett kormányt. Sorin Grindeanu pártelnök tegnap ismét kijelentette, hogy Mureșannak vissza kellene adnia a kormányalakítási megbízatását. Azt mondta, rendkívül kevés esélyt lát a Mureșan-kabinet parlamenti jóváhagyására. Azt állítja, ha a kormány nem kapja meg a parlament bizalmát, és ezt követően ő kapna miniszterelnöki megbízást, valamennyi párttal tárgyalni fog. Sorin Grindeanu azt is kijelentette, hogy a PSD arra az esetre is felkészült, ha előrehozott választásokat írnának ki, bár szerinte ezt a helyzetet el kellene kerülni.
Közben Nicușor Dan államfő ismét arra szólította fel a pártokat, hogy jussanak politikai kompromisszumra. Az államfő úgy véli, hogy az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az új kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti meghallgatását és az új kabinet beiktatásáról szóló szavazást jövő héten tartják.
Van pénz a bérek és a nyugdíjak kifizetésére, ezek esetében nincs kockázat – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter az Europa FM rádióban Hozzátette, Romániának egyre magasabb kamatokat kell fizetnie az államadósság után.
A pénzügyminiszter szerint egy mielőbb megalakuló kormány hozzájárulhatna ahhoz, hogy csökkenjenek a Románia által felvett hitelek kamatai. Az ország idén több mint 60 milliárd lejt, mintegy 12 milliárd eurót fordít kamatfizetésre. Ez a bruttó hazai termék körülbelül 3 százalékának felel meg.
A TollRo elektronikus díjszabási rendszer alkalmazásának elhalasztását vagy legalább a büntetések felfüggesztését kérik az áruszállítók, mert az applikációt még nem tesztelték és hibákat eredményez.
A helyzetet elismeri a rendszert üzemeltető Országos Útigazgatóság is, amely 2027. április 1-et javasolja a rendszer életbe lépésének időpontjaként. Az október elsején üzembe helyezni tervezett új díjszabási rendszer megszünteti az átkelési díjakat a dunai hidakon, illetve új mechanizmust vezet be az útadó kiszámítására, amelyben a személygépkocsiknál a légszennyezési mutatók függvényében szabják meg a díjat.
A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Ma kezdődik a Szatmári Tavasz nevű rendezvénysorozat Szatmárnémeti felújított történelmi városközpontjában. A rendezvénysorozat május végéig tart, és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal illetve a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ közös terve…
Eredményt hirdetett a Környezetvédelmi Alap a fiataloknak szóló környezeti nevelési és tudatosító programokat támogató pályázati programban. Országszerte összesen 106 millió…
Marcel Ciolacu miniszterelnök a tegnapi kormányülés elején az energetikai átállást segítő legjelentősebb beruházásnak nevezte a több mint 3 milliárd euró…
A romániai kutatók egyetemi oktatói szintű bérezésben részesülnek majd – írja elő az újonnan jóváhagyott törvénytervezet. Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és…
A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját. „Ez a magyar összefogás…
Nicolae Ciucă liberális elnök a PSD-PNL választási szövetség EP-jelöltlistájának benyújtása után kijelentette, hogy a dokumentum a két párt ‘Románia iránti elkötelezettségét’…
A miniszterelnök szerint a cabinet csütörtöki ülésén elfogad egy sürgősségi rendeletet, és eltörli a betegszabadság idején folyósított juttatásra számolt járulékot a daganatos betegségben szenvedők, a beteg gyereket nevelő anyák, a várandós nők és a sürgősségi orvosi ellátásra szorulók esetében.
Alex Florenţa főügyész kérte Klaus Iohannis elnök jóváhagyását Ion Iliescu volt államfő vád alá helyezéséhez az 1990. júniusi bányászjárás ügyében – közölték igazságügyi források az Agerpresszel.
A pozsonyi törvényhozás elnöke hisz abban, hogy a szlovákiai magyar közösséggel fokozatosan úgy tudják megoldani a problémákat, hogy „az együttélés problémamentes és baráti legyen”, akárcsak akkor, amikor ő volt a miniszterelnök.
Világszerte 2781 olyan ember van, akinek a vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt – derül ki a Forbes új, gazdagokról szóló listájából. A milliárdosoknak összesen 14,2 billió, vagyis 14 ezer 200 milliárd dollár vagyona van.
Ma kezdődik a Szatmári Tavasz nevű rendezvénysorozat Szatmárnémeti felújított történelmi városközpontjában. A rendezvénysorozat május végéig tart, és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal illetve a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ közös terve és szevezése. Közleményük szerint a tavaszi hétvégéken változatos és izgalmas, minden korosztályt megszólító rendezvények várják a szatmáriakat.
Könnyű- és komolyzenei koncertekre, gyermekeket megszólító programokra és foglalkozásokra lehet számítani áprilisban és májusban a történelmi városközpont területén. A Szatmári Tavasz április 5–7-én rajtol, pénteken a legkisebbek szórakoztatásáról gondoskodnak, míg szombaton és vasárnap egy-egy koncerttel kedveskednek a szatmáriaknak.
A Szeben megyei hegyimentő-szolgálat arra hívja fel a túrázók figyelmét, hogy az elmúlt napokban tapasztalt felmelegedés hatására a Fogarasi- és Radnai-havasokban, 2000 méter felett megnőtt a lavinák keletkezésének veszélye.A meteorológusok szerint idén korábban következhet be a „Bâlea-tavi klasszikusnak” nevezett óriáslavina, ugyanis az időjárás korábban fordult tavasziasra. Jelenleg a 2000 méteres magasságban fekvő Bâlea-tónál 1 méter 30 centis hótakarót mérnek.
Eredményt hirdetett a Környezetvédelmi Alap a fiataloknak szóló környezeti nevelési és tudatosító programokat támogató pályázati programban. Országszerte összesen 106 millió lej támogatást ítéltek meg. Az iskolákkal és önkormányzatokkal partnerségben pályázó civil szervezeteknek szóló programot még tavaly indította el a Tánczos Barna vezette környezetvédelmi tárca. Az erdélyi megyékből összesen 111 környezettudatos nevelési program nyert, egyenként mintegy 100 ezer eurós támogatást.
A nyertes pályázatok listája a Környezetvédelmi Alap oldalán (www.afm.ro) érhető el.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a tegnapi kormányülés elején az energetikai átállást segítő legjelentősebb beruházásnak nevezte a több mint 3 milliárd euró értékű programot, amelyet európai uniós forrásokból finanszíroznak.
Az állami támogatás a szél-, a nap-, a víz-, az atom- és a hidrogénenergia termelésének növelését célozza. Emellett az energia tárolását szolgáló technológiákat is finanszírozzák. „Ezeknek a beruházásoknak a megvalósítása közép- és hosszú távon alacsonyabb árakat, illetve a zöldenergia-termelés arányának növelését fogja eredményezni” – mondta Ciolacu.
A romániai kutatók egyetemi oktatói szintű bérezésben részesülnek majd – írja elő az újonnan jóváhagyott törvénytervezet. Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter elmondta, a jogszabályjavaslat a kutatásban, fejlesztésben és innovációban dolgozók szakmai pályáját szabályozza, és felváltja a jelenlegi elavult törvényt, amelyet legutóbb 2004-ben módosítottak.
Bogdan Ivan kifejtette, az új törvény szerint a romániai kutatók jogállása a többi uniós tagállam kutatóiéval azonos lesz. Ennek megfelelően az egyetemi oktatói szintű javadalmazásban részesülnek majd, ami vonzóbbá teszi ezt a pályát. A miniszter hozzátette, hogy a jogszabály előírásai ösztönözni fogják a külföldön dolgozó mintegy 10.000 román kutató hazatérését is.
A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját.
„Ez a magyar összefogás listája, amelyet minden magyar magáénak érezhet” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a döntést követően. A szövetségi elnök kiemelte: a 2024-es év sorsdöntő év, a nagy változások és fontos választások éve. „Miközben a világ átalakulóban van, mindenhol sok a bizonytalanság, és a jövő kiszámíthatatlan, Bukarestben káosz és kapkodás uralkodik, Brüsszel nem az Unió polgáraival foglalkozik. Nekünk, magyaroknak az egész Kárpát-medencében most az a tét, hogy változást érjünk el: az új évtized nyertesei, ne vesztesei legyünk. A nagy próbatételhez tapasztalt, edzett emberek kellenek, amilyenek az RMDSZ EP-képviselőjelöltjei” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ 46 jelöltet indít az európai parlamenti választáson, a jelöltek listája elérhető a Szövetség honlapján.
Nicolae Ciucă liberális elnök a PSD-PNL választási szövetség EP-jelöltlistájának benyújtása után kijelentette, hogy a dokumentum a két párt 'Románia iránti elkötelezettségét' bizonyítja.'A listán szerepel néhány olyan jelölt, akinek van tapasztalata és dolgozott az Európai Unió Parlamentjében. Vannak új emberek is. Alapvetően egy olyan csapatról van szó, amelyet közösen vállaltunk, hogy teljesíteni tudjuk azt az elkötelezettségünket, hogy továbbra is ugyanazzal a felelősséggel biztosítsuk a kormány stabilitását és Románia fejlődését' - jelentette ki Ciucă a Központi Választási Irodánál, ahol Ciolacuval közösen nyilatkozott a sajtónak. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.
A miniszterelnök szerint a cabinet csütörtöki ülésén elfogad egy sürgősségi rendeletet, és eltörli a betegszabadság idején folyósított juttatásra számolt járulékot a daganatos betegségben szenvedők, a beteg gyereket nevelő anyák, a várandós nők és a sürgősségi orvosi ellátásra szorulók esetében.
Ugyanazon jogszabály keretében 2027-ig egyszeri, 2000 lejes támogatást utal ki a kormány a hátrányos vagy válságos helyzetben lévő anyák számára minden újszülött után, idézi Marcel Ciolacu nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
A kormányfő azzal indokolta a tervezett jogszabályt, hogy Európa-szerte Romániában van a legtöbb kiskorú anya, akiknek nagy szükségük van a segítségre. A támogatást egy 120 millió eurós uniós keretből fedezik.
A román államfő az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel tartott találkozója után nyilatkozott erről újságírói kérdésre válaszolva.
A sajtó képviselői annak kapcsán faggatták Iohannist, hogy az elmúlt napokban több jelentős NATO-tagország is megerősítette, hogy Mark Rutte holland miniszterelnököt támogatja a főtitkári posztra.
A román elnök kijelentette: nem áll szándékában visszalépni, sem más brüsszeli funkcióról tárgyalni, hanem továbbra is a NATO-ra fókuszál, és úgy véli, valósak az esélyei - mondta.
Charles Michel az Európai Unió új stratégiai menetrendjét előkészítő munkamegbeszélésre érkezett Bukarestbe, amelyre Klaus Iohannis államfő Alexander De Croo belga, Andrej Plenkovic horvát és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is meghívta.
A román és a magyar kormánynak közös érdeke a kelet-nyugati irányú közlekedési infrastruktúra fejlesztése - jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán, miután magyar hivatali kollégájával, Orbán Viktorral egyeztetett a Victoria-palotában.
A X platformon közzétett bejegyzésében Ciolacu azt írta, eredményes megbeszélése volt Orbán Viktorral a második félévben esedékes magyar EU-elnökség prioritásairól.
Alex Florenţa főügyész kérte Klaus Iohannis elnök jóváhagyását Ion Iliescu volt államfő vád alá helyezéséhez az 1990. júniusi bányászjárás ügyében – közölték igazságügyi források az Agerpresszel.
Eredetileg 2017 júniusában már vádat emeltek a volt államfő ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt, Petre Roman volt miniszterelnökkel és Virgil Măgureanu volt SRI-igazgatóval egyetemben, de 2020 decemberében a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy visszautalja az ügyet a katonai ügyészségnek a nyomozás újrakezdése érdekében.
A bírák törvénytelennek találták a vádiratot Ion Iliescu és társai ellen, és semmissé nyilvánították az ügyészek által összegyűjtött összes bizonyítékot. Emiatt az ügyészeknek újra kell indítaniuk az egész eljárást, beleértve azt is, hogy az államfő beleegyezését kérjék Ion Iliescu vád alá helyezéséhez.
A pozsonyi törvényhozás elnöke hisz abban, hogy a szlovákiai magyar közösséggel fokozatosan úgy tudják megoldani a problémákat, hogy „az együttélés problémamentes és baráti legyen", akárcsak akkor, amikor ő volt a miniszterelnök.
A hárompárti szlovák kormánykoalíció második legerősebb pártja, a Hang (Hlas-SD) köztársaságielnök-jelöltje az M1 aktuális csatornán szerda este közzétett interjúban azt is hangsúlyozta: meg van győződve arról, hogy a magyar és a szlovák kormány közötti jó kapcsolatok jó alapként szolgálnak a két nemzet jó együttéléséhez.
Pellegrini hangsúlyozta: a magyar közösségről „őszintén kell gondoskodnunk". Hozzátette, hogy szerinte Ivan Korcok korábbi külügyminiszter – aki az első helyen végzett a szlovákiai államfőválasztás első fordulójában – „csak beszél" a régiók felzárkóztatásáról.
A szlovákiai elnökválasztás második fordulóját holnapután, április 6-án tartják.
Világszerte 2781 olyan ember van, akinek a vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt – derül ki a Forbes új, gazdagokról szóló listájából. A milliárdosoknak összesen 14,2 billió, vagyis 14 ezer 200 milliárd dollár vagyona van.
A listán hat román is szerepel. A leggazdagabb az UiPath szoftver startup alapítója, Daniel Dines, akinek 2,7 milliárd dollárra becsülik a vagyonát. A második helyen a banki és biztosítási szektorban aktív egykori teniszező, Ion Tiriac áll 2,1 milliárddal, majd a Dedeman barkácsáruházat üzemeltető Pavăl testvérpár következik (2, illetve 1,4). Szintén a szoftveriparból szerezte vagyonát Ion Stoica (1,2) és Matei Zaharia (1,2).
Ma kezdődik a Szatmári Tavasz nevű rendezvénysorozat Szatmárnémeti felújított történelmi városközpontjában. A rendezvénysorozat május végéig tart, és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal illetve a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ közös terve és szevezése. Közleményük szerint a tavaszi hétvégéken változatos és izgalmas, minden korosztályt megszólító rendezvények várják a szatmáriakat.
Könnyű- és komolyzenei koncertekre, gyermekeket megszólító programokra és foglalkozásokra lehet számítani áprilisban és májusban a történelmi városközpont területén. A Szatmári Tavasz április 5–7-én rajtol, pénteken a legkisebbek szórakoztatásáról gondoskodnak, míg szombaton és vasárnap egy-egy koncerttel kedveskednek a szatmáriaknak.