Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Az Állandó Választási Hatóság (BEC) legfrissebb adatai szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) 11, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 9, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 4, az Egyesült Jobboldali Szövetség (ADU) 3, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 2, az SOS Románia szintén 2 mandátumot szerez az Európai Parlamentben. A független Nicu Ștefănuță szintén bejutott a brüsszeli testületbe. Az RMDSZ listájára 578 ezren voksoltak, ami 6,53 százalékos eredménynek felel meg.
Bár a szélsőjobb és a szélsőbal a korábbinál nagyobb támogatást szerzett, az Európai Parlamentben megmarad az Európa-párti többség. Az uniós törvényhozás legnagyobb ereje, az Európai Néppárt még javított is 5 évvel korábbi eredményén.
A Fidesz-KDNP 11 képviselőt küldhet Brüsszelbe, míg a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Tisza Párt kilencet. Az európai parlamenti képviselők magyarországi választásán…
Rendkívüli döntésre kényszerült Emmanuel Macron, miután pártja leszerepelt az európai parlamenti választásokon, a francia elnök feloszlatta a nemzetgyűlést és előrehozott…
Gal Alina személyében első alkalommal lett helyi, csángó származású polgármestere a Bákó megyei Gajcsána (Găiceana) községnek, amely magába foglalja a…
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) párhuzamos szavazatszámlálása szerint Emil Boc marad Kolozsvár polgármestere és Alin Tişe Kolozs megye tanácsának elnöke. Az…
Az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása szerint Soós Zoltán újabb polgármesteri mandátumot szerzett Marosvásárhelyen a tegnapi helyhatósági választásokon. Az RMDSZ által támogatott,…
A részleges eredmények szerint az RMDSZ polgármesterjelöltje, Szakács-Paál István több mint kétharmados aránnyal nyerte meg a székelyudvarhelyi polgármesteri választást, várhatóan…
Az országos átlaghoz közeli érdeklődés mellett zajlott tegnap Háromszéken az önkormányzati és az európai parlamenti választás. A helyhatósági voksolásnak számos…
Az Állandó Választási Hatóság (BEC) legfrissebb adatai szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) 11, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 9, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 4, az Egyesült Jobboldali Szövetség (ADU) 3, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 2, az SOS Románia szintén 2 mandátumot szerez az Európai Parlamentben. A független Nicu Ștefănuță szintén bejutott a brüsszeli testületbe. Az RMDSZ listájára 578 ezren voksoltak, ami 6,53 százalékos eredménynek felel meg.
A jövendő EP-képviselők:
Szociáldemokrata Párt–Nemzeti Liberális párt (PSD-PNL):
Bár a szélsőjobb és a szélsőbal a korábbinál nagyobb támogatást szerzett, az Európai Parlamentben megmarad az Európa-párti többség. Az uniós törvényhozás legnagyobb ereje, az Európai Néppárt még javított is 5 évvel korábbi eredményén.
Itthon és Magyarországon önkormányzati választásokat is tartottak. Az előrejelzések szerint az RMDSZ 6,5 százalékot kapott az európai parlamenti választáson a hétfőn kora délután közölt részleges adatok szerint. Az önkormányzatokban az RMDSZ 200 körüli polgármesteri tisztségre számít.
Az EP-választáson közös listával induló kormánypártok megőrizték pozíciójukat, bár Bukarestben csúnyán alulmaradtak jelöltjeik az újrázni tudó Nicuşor Dannal szemben.
A Fidesz-KDNP 11 képviselőt küldhet Brüsszelbe, míg a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Tisza Párt kilencet. Az európai parlamenti képviselők magyarországi választásán az eredmények 91,29 százalékos feldolgozottságnál a Fidesz-KDNP 44,29 százalékon áll. A kormánypártok 1 791 018 szavazatot szereztek, írja az MTI.
Ez 11 mandátumra elég, kettővel kevesebbre, mint amennyit a Fidesz-KDNP a 2019-es EP-választáson szerzett. A második helyen a néhány hete alakult Tisza Párt végzett 29,93 százalékkal. A Magyar Péter nevével fémjelzett alakulat 1 210 292 szavazatot kapott, ami 7 mandátumot jelent. Az MSZP-DK-Párbeszéd koalícióra 331 366-an voksoltak, ami 8,19 százalékos támogatottságotíjelent, és 2 mandátumot ér.
A Mi Hazánk Mozgalom 272 743 szavazatot kapott, az érvényes voksok 6,75 százalékát, ezáltal egy 1 mandátumhoz jutott. A többi induló nem érte el az 5 százalékos küszöböt.
Jelenleg a Fidesz-KDNP-nek 13, a DK-nak 4, a Momentumnak 2, a Jobbiknak és az MSZP-Párbeszédnek pedig 1-1 képviselője van az Európai Parlamentben.
Rendkívüli döntésre kényszerült Emmanuel Macron, miután pártja leszerepelt az európai parlamenti választásokon, a francia elnök feloszlatta a nemzetgyűlést és előrehozott parlamenti választásokat kezdeményezett. A választópolgárok június 30-án szavazhatnak az új parlamentről, majd július 7-én lesz a második forduló.
A váratlan döntése annak következtében született, hogy Macron pártja, a Reneszánsz súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon. A jobboldali ellenzék, a Nemzeti Tömörülés pedig hatalmas győzelmet aratott. Az előzetes eredmények kihirdetése után a Nemzeti Tömörülés vezetője, Jordan Bardella és Marine Le Pen is úgy reagált, hogy ez az eredmény nem találhat süket fülekre az elnöki palotában.
27 országban 185 millió ember adta le a szavazatát az elmúlt napokban az európai parlamenti választásokon. Az egyik legfontosabb eredmény: a sok elemző által várt szélsőjobboldali áttörés elmaradt ugyan, de az euroszkeptikus, populista pártok azért megerősödtek Európában.
Az EP-választások legnagyobb győztese az Európai Néppárt (EPP), tovább erősítve befolyását az EU egyetlen közvetlenül választott intézményében. Az előzetes adatok szerint a jobbközépnek mintegy 184 törvényhozója lesz a parlamentben, ami a 720 képviselő egynegyede. A balközép Szocialisták és Demokraták (S&D) megőrizte pozícióit, míg a liberális Renew Europe képviselőcsoport 22 mandátumot vesztett.
Romániában az RMDSZ lehet az utolsó Európai Parlamentbe bejutó párt. A vasárnap esti urnazárást követően jöttek ki az országban az első Exit Poll eredmények. Ez alapján az RMDSZ megszerezte a voksok 5 százalékát az európai parlamenti választásokon.
Az RMDSZ listavezető európai parlamenti képviselőjelöltje, Winkler Gyula az Exit Poll eredmények után azt nyilatkozta: az előzetes eredmények szokatlan számot hoztak, de az RMDSZ adatai is azt mutatják, hogy a Szövetség megszerezhette a szavazatok 5 százalékát, ami mintegy félmillió szavazatot jelenthet. Amennyiben az RMDSZ valóban elérte ezt a küszöböt, úgy továbbra is két EP képviselője lehet Brüsszelben – mondta el Winkler Gyula.
Gal Alina személyében első alkalommal lett helyi, csángó származású polgármestere a Bákó megyei Gajcsána (Găiceana) községnek, amely magába foglalja a többségében magyar nyelvű, katolikus csángók által lakott Magyarfalut (Arini) is. A fiatal, közgazdász végzettséggel rendelkező politikus munkáját négy RMDSZ-es tanácsos segítheti a következő négy évben a község képviselőtestületében.
Szatmárnémetiből még nincsenek meg a végleges adatok, de 65% feletti az RMDSZ jelöltjére leadott szavazatok aránya, így az már biztos, hogy Kereskényi Gábor újabb 4 évig vezetheti a várost.
Szatmár megyében a hétfő délelőtti nem végleges választási adatok szerint az RMDSZ-nek és a Német Demokrata Fórumnak (NDF) összesen 27 polgármestere lesz. Egyetlen községet veszített el a Szövetség, Vetést, ahol eddig Illyés Gyula volt a polgármester.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) párhuzamos szavazatszámlálása szerint Emil Boc marad Kolozsvár polgármestere és Alin Tişe Kolozs megye tanácsának elnöke.
Az adatok szerint Emil Boc a szavazatok 45 százalékát, Alin Tişe a 47 százalékát szerezte meg. Második helyen Sabin Sărmaș független polgármesterjelölt áll 32 százalékkal, a harmadik helyen Oláh Emese, az RMDSZ polgármesterjelöltje. A párhuzamos szavazatszámlálás szerint a PNL jelöltje nyert polgármesteri mandátumot Kolozs megye más városaiban (Dés, Torda, Aranyosgyéres, Bánffyhunyad) és az ország legnagyobb községében, Szászfenesen is.
Az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása szerint Soós Zoltán újabb polgármesteri mandátumot szerzett Marosvásárhelyen a tegnapi helyhatósági választásokon. Az RMDSZ által támogatott, függetlenként induló elöljáró a város 77 szavazókörzetében (a 85-ből) leadott szavazatok szerinti részleges eredmények alapján 40 százalék fölötti relatív többséggel nyert.
A párhuzamos szavazatszámlálás eddigi eredménye szerint Soós 22.299 voksot kapott a 77 szavazókörzetben, míg fő ellenjelöltje, Dorin Florea 15.879-et (29%). A polgármester köszönetet mondott a marosvásárhelyieknek a bizalomért és csapatának a kampányban folytatott nehéz munkáért.
A részleges eredmények szerint az RMDSZ polgármesterjelöltje, Szakács-Paál István több mint kétharmados aránnyal nyerte meg a székelyudvarhelyi polgármesteri választást, várhatóan az önkormányzati testületben is abszolút többséget szerezve.Hargita megye tanácselnöki tisztségét az udvarhelyszéki Bíró Barna Botond nyerte el,ő a csíkszéki Borboly Csabát váltja a megye élén, aki alelnökként fogja folytatni.
Gyergyószentmiklóson a függetlenként induló Nagy Zoltán nyerte a választásokat az RMDSZ színeibven induló Len Emil Balázzsal szemben. Borszéken Mik József, Gyergyóremetén Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóditróban Puskás Elemér újrázott. Nem okozott különösebb nehézséget a választási győzelem megszerzése Márton László Szilárd gyergyócsomafalvi, Gáll Szabolcs gyergyóalfalvi RMDSZ-es polgármestereknek sem. Gyergyószárhegyen független polgármester, Danguly Ervin folytatja a munkát, Gyergyóújfaluban pedig Egyed József, az Erdélyi Magyar Szövetség polgármestere újrázott.
Az országos átlaghoz közeli érdeklődés mellett zajlott tegnap Háromszéken az önkormányzati és az európai parlamenti választás. A helyhatósági voksolásnak számos településen nem volt különösebb tétje, hiszen egyetlen induló volt, ugyanakkor több helységben kiélezett verseny zajlott.
Az előzetes eredmények szerint Sepsiszentgyörgyön újrázhat Antal Árpád, Kovásznán Gyerő József, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, Baróton Benedek-Huszár János. A megyei tanács elnökségéért folytatott versenyben Tamás Sándor elsöprő fölénnyel nyert.
Az RMDSZ-nek több polgármestere lesz, mint volt, az Erdélyi Magyar Szövetségnek és az Magyar Polgári Erőnek nem lesz egy sem.
Az Állandó Választási Hatóság (BEC) legfrissebb adatai szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) 11, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 9, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 4, az Egyesült Jobboldali Szövetség (ADU) 3, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 2, az SOS Románia szintén 2 mandátumot szerez az Európai Parlamentben. A független Nicu Ștefănuță szintén bejutott a brüsszeli testületbe. Az RMDSZ listájára 578 ezren voksoltak, ami 6,53 százalékos eredménynek felel meg.
A jövendő EP-képviselők:
Szociáldemokrata Párt–Nemzeti Liberális párt (PSD-PNL):