A Hormuzi-szoros körüli feszültség hatására a kőolaj világpiaci ára több mint három százalékkal emelkedett. A hazai kutaknál egy liter normál…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.
A kormányprogramot és a javasolt miniszterek listáját a hét végéig véglegesítik, hogy a jövő hét elején megtarthassák a parlamenti meghallgatásokat, majd a plenáris szavazást – mondta Siegfried Mureșan a Román Rádiónak adott interjúban.
A kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, komoly, tapasztalattal rendelkező személyeket jelölnek miniszteri tisztségekre. Siegfried Mureșan ismét kijelentette, hogy nem terveznek adó- és illetékemeléseket. A kormányprogramnak fontos szociális eleme lesz, ugyanakkor megőriznék a költségvetési-pénzügyi fegyelmet, és nagyobb hatékonyságot szeretnének elérni a közszférában.
Siegfried Mureșan szerint a parlamenti szavazás az igazság próbája lesz a PSD számára. Azt mondta, a Szociáldemokrata Párt ezzel bizonyíthatja, hogy Európa-párti politikai erő, és hozzájárulhat a jelenlegi politikai válság lezárásához. A szociáldemokraták azonban továbbra sem mutatják jelét annak, hogy megváltoztatnák döntésüket, miszerint nem támogatják a liberális európai parlamenti képviselő által vezetett kormányt. Sorin Grindeanu pártelnök tegnap ismét kijelentette, hogy Mureșannak vissza kellene adnia a kormányalakítási megbízatását. Azt mondta, rendkívül kevés esélyt lát a Mureșan-kabinet parlamenti jóváhagyására. Azt állítja, ha a kormány nem kapja meg a parlament bizalmát, és ezt követően ő kapna miniszterelnöki megbízást, valamennyi párttal tárgyalni fog. Sorin Grindeanu azt is kijelentette, hogy a PSD arra az esetre is felkészült, ha előrehozott választásokat írnának ki, bár szerinte ezt a helyzetet el kellene kerülni.
Közben Nicușor Dan államfő ismét arra szólította fel a pártokat, hogy jussanak politikai kompromisszumra. Az államfő úgy véli, hogy az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az új kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti meghallgatását és az új kabinet beiktatásáról szóló szavazást jövő héten tartják.
" ["post_title"]=> string(70) "Hétvégéig véglegesítik a kormány összetételét és programját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "hetvegeig-veglegesitik-a-kormany-osszetetelet-es-programjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:19:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:19:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468459" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3471 (24) { ["ID"]=> int(468457) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:06" ["post_content"]=> string(725) "Van pénz a bérek és a nyugdíjak kifizetésére, ezek esetében nincs kockázat – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter az Europa FM rádióban Hozzátette, Romániának egyre magasabb kamatokat kell fizetnie az államadósság után.
A pénzügyminiszter szerint egy mielőbb megalakuló kormány hozzájárulhatna ahhoz, hogy csökkenjenek a Románia által felvett hitelek kamatai. Az ország idén több mint 60 milliárd lejt, mintegy 12 milliárd eurót fordít kamatfizetésre. Ez a bruttó hazai termék körülbelül 3 százalékának felel meg.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem lesz gond a nyugdíjakkal és bérekkel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-lesz-gond-a-nyugdijakkal-es-berekkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468457" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3832 (24) { ["ID"]=> int(468455) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:10" ["post_content"]=> string(830) "A TollRo elektronikus díjszabási rendszer alkalmazásának elhalasztását vagy legalább a büntetések felfüggesztését kérik az áruszállítók, mert az applikációt még nem tesztelték és hibákat eredményez.
A helyzetet elismeri a rendszert üzemeltető Országos Útigazgatóság is, amely 2027. április 1-et javasolja a rendszer életbe lépésének időpontjaként. Az október elsején üzembe helyezni tervezett új díjszabási rendszer megszünteti az átkelési díjakat a dunai hidakon, illetve új mechanizmust vezet be az útadó kiszámítására, amelyben a személygépkocsiknál a légszennyezési mutatók függvényében szabják meg a díjat.
" ["post_title"]=> string(64) "Az új díjszabási rendszer elhalasztását kérik a fuvarozók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-uj-dijszabasi-rendszer-elhalasztasat-kerik-a-fuvarozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468455" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(468382) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 12:30:00" ["post_content"]=> string(1273) "A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.

A Hormuzi-szoros körüli feszültség hatására a kőolaj világpiaci ára több mint három százalékkal emelkedett. A hazai kutaknál egy liter normál…
Continue Reading
Dominic Fritz szerint Romániának egy olyan kormányra van szüksége, amelyik a polgárokért dolgozik, nem pedig a kiváltságosokat védi a stabilitásra hivatkozva. Az…
Continue Reading
Hivatalos programja szerint az államfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Sorin Grindeanuval, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal,…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkipásztor igehirdetését hallják.
Continue Reading
Több mint négy év után újra találkozott Amerikában élő unokáival III. Károly brit király. A Buckingham-palota péntek esti közleménye szerint…
Continue Reading
Jóváhagyta egy ukrajnai bíróság annak a két férfinak a letartóztatását, akit a monacói merénylő megölésével vádolnak. Az ukrán hatóságok csütörtökön…
Continue Reading
Irán „teljes elpusztítását” helyezte kilátásba helyi idő szerint péntek éjjel Donald Trump amerikai elnök, amennyiben Teherán megpróbálná megölni az Egyesült…
Continue Reading
Heves esőkkel és erős széllel csapott le szombaton Japán déli részére a Bavi tájfun, a hatóságok áradásokra és földcsuszamlásokra figyelmeztettek.…
Continue Reading
Székelyudvarhelyen ezekben a napokban megtisztítják a bozótos, sűrű növényzettel borított közterületeket, hogy távol tartsák a lakott területek közelébe egyre gyakrabban…
Continue Reading
A nemzetközi vándorlás stabilizálta Románia lakónépességét, miközben a természetes fogyás évente 70–100 ezer fő közé tehető – jelentette ki pénteken…
Continue Reading
Az Európai Unióban 2025-ben körülbelül 8,9 millióan dolgoztak a kulturális ágazatban, ami a tagállamok összes munkahelyének 4,3 százalékát jelentette –…
Continue Reading
Románia szolidáris a Spanyolországban, Dél-Franciaországban, Portugáliában és Görögországban pusztító erdőtüzek károsultjaival, és kész támogatást nyújtani európai partnereinek – nyilatkozta az…
Continue ReadingA Hormuzi-szoros körüli feszültség hatására a kőolaj világpiaci ára több mint három százalékkal emelkedett. A hazai kutaknál egy liter normál benzinért ma 8 lej 59 banit, a gázolajért pedig 9 lej 34 banit kellett fizetni.
A szakértők szerint az olaj drágulása egyelőre mérsékelt, de a térségben kialakult helyzet továbbra is bizonytalanságot okoz az energiahordozók piacán. Júniusban egyébként a villamos energia, a lakbérek és az üzemanyagok drágultak a legnagyobb mértékben. Drágább lett az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás, az autójavítás, az egészségügyi ellátás és a közúti személyszállítás is.
" ["post_title"]=> string(33) "Emelkedtek az árak júniusban is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "emelkedtek-az-arak-juniusban-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-13 13:44:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-13 10:44:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(73) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/13/emelkedtek-az-arak-juniusban-is/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(465488) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-13 13:41:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-13 10:41:11" ["post_content"]=> string(1119) "Dominic Fritz szerint Romániának egy olyan kormányra van szüksége, amelyik a polgárokért dolgozik, nem pedig a kiváltságosokat védi a stabilitásra hivatkozva.
Az USR elnöke egy Facebook-bejegyzésben azt írta, ha nem sikerül olyan parlamenti többséget alakítani, amely ezt támogatná, akkor a döntést a választókra kell bízni. Fritz szerint az USR-t 'gyűlölők' valójában egy igazságos és működőképes Romániától tartanak. Mint írta, az USR miniszterei az erdők védelmén, a kritikus infrastruktúra fejlesztésén, az állami vállalatok 'megtisztításán', a közszolgáltatások digitalizálásán, az ország védelmének megerősítésén dolgoznak, és méltóan képviselik az országot a világban. Véleménye szerint éppen ezek az eredmények jelentenek fenyegetést azok számára, akik nem érdekeltek a változásban, ezért érik folyamatos politikai támadások a párt politikusait.
" ["post_title"]=> string(61) "Polgárokért dolgozó kormányra van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "polgarokert-dolgozo-kormanyra-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-13 13:41:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-13 10:41:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(95) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/13/polgarokert-dolgozo-kormanyra-van-szuksege-romanianak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3475 (24) { ["ID"]=> int(465487) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-13 13:36:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-13 10:36:54" ["post_content"]=> string(1094) "Hivatalos programja szerint az államfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Sorin Grindeanuval, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal, az USR vezető Dominic Fritzcel, az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetőjével, Varujan Pambucciannal egyeztetett.
Az Ilie Bolojan vezette kormányt május 5-én bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, és azóta folyamatosak az egyeztetések egy új kabinet beiktatásához szükséges parlamenti többség kialakításáról. Két korábbi miniszterelnök-jelölt (Eugen Tomac, majd Adrian Veștea) is elbukott – utóbbi nem kapta meg a parlamenti bizalmat. Nicușor Dan, aki azt szeretné, hogyha jövő hét végéig lezárulna a válság egy új miniszterelnök kijelölésével elmondta, hogy a parlamenti többség kialakítása nem az államfő feladata, a megoldást a pártvezetőknek kell megtalálniuk.
" ["post_title"]=> string(126) "A korábbi kormánykoalíció pártjainak vezetőivel egyeztetett ma reggel Nicușor Dan államfő a Cotroceni-palotában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(111) "a-korabbi-kormanykoalicio-partjainak-vezetoivel-egyeztetett-ma-reggel-nicusor-dan-allamfo-a-cotroceni-palotaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-13 13:36:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-13 10:36:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(153) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/13/a-korabbi-kormanykoalicio-partjainak-vezetoivel-egyeztetett-ma-reggel-nicusor-dan-allamfo-a-cotroceni-palotaban/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3787 (24) { ["ID"]=> int(465350) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-12 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-12 04:00:00" ["post_content"]=> string(696) "Mai egyházi műsorunkban Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Több mint négy év után újra találkozott Amerikában élő unokáival III. Károly brit király. A Buckingham-palota péntek esti közleménye szerint Harry sussexi herceg és felesége, Meghan hercegnő „szigorúan magánjellegű látogatást” tettek a király nyugat-angliai Highgrove rezidenciáján, ahol jelen volt két gyermekük, a hétéves Archie és az ötéves Lilibet is.
Károly a két unokával legutóbb 2022 júniusában, néhai édesanyja, a nem sokkal később elhunyt II. Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából rendezett platinajubileumi ünnepségsorozaton találkozott.
A hercegi család 2020-ban költözött Kaliforniába, miután lemondott hivatalos királyi feladatairól. Kapcsolatuk azóta feszült, különösen Vilmos trónörökössel, akivel Harry most sem találkozik.
A 77 éves uralkodónál két éve daganatos betegséget diagnosztizáltak, de továbbra is ellátja államfői feladatait, és az utóbbi hónapokban több hivatalos külföldi látogatást is tett.
" ["post_title"]=> string(58) "Négy év után újra találkozott unokáival III. Károly" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "negy-ev-utan-ujra-talalkozott-unokaival-iii-karoly" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:40:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:40:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465473" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3804 (24) { ["ID"]=> int(465469) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-11 15:39:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:39:01" ["post_content"]=> string(1475) "Jóváhagyta egy ukrajnai bíróság annak a két férfinak a letartóztatását, akit a monacói merénylő megölésével vádolnak. Az ukrán hatóságok csütörtökön Kijev közelében, fejlövéssel megtalálták az Interpol által körözött Anasztaszija Berezovszka holttestét, akit egy ukrán üzletember elleni június 29-i pokolgépes merénylettel gyanúsítottak. A nő megölésével a katonai hírszerzés (HUR) egyik tisztjét és egy volt rendvédelmi dolgozót vádolnak; a kijevi bíróság óvadék nélküli letartóztatásukat rendelte el. Lapértesülések szerint a hírszerző visszavonta korábbi vallomását, azt állítva, hogy a másik gyanúsított lőtt, ő csak félelemből vallott korábban másképp.
A merénylet célpontja Vadim Jermolajev ukrán származású, ciprusi állampolgárságú ingatlanfejlesztő volt, akinek monacói lakása előtt múlt hétfőn robbant fel egy csomagba rejtett pokolgép, megsebesítve őt, feleségét és fiukat is. Jermolajevet Ukrajna 2023 decemberében szankcionálta a Krímben folytatott üzleti tevékenysége miatt. Stéphane Thibault monacói ügyész szerint egyelőre nincs információ sem az indítékról, sem a robbanószerkezet eredetéről. Az ukrán titkosszolgálatok azonban az utóbbi években több orosz vagy oroszbarátnak tartott személyt is meggyilkoltak külföldön.
" ["post_title"]=> string(69) "Letartóztatták a monacói merénylő két feltételezett gyilkosát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "letartoztattak-a-monacoi-merenylet-ket-gyanusitottjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:42:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:42:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465469" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3798 (24) { ["ID"]=> int(465467) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-11 15:33:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:33:26" ["post_content"]=> string(2882) "Irán „teljes elpusztítását” helyezte kilátásba helyi idő szerint péntek éjjel Donald Trump amerikai elnök, amennyiben Teherán megpróbálná megölni az Egyesült Államok elnökét.
„Ezer, Irán felé irányított rakéta áll készen, és további ezrek indulnának, ha az iráni kormány beváltaná világszerte hangoztatott fenyegetését, és végezne vagy megpróbálna végezni az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökével, jelen esetben VELEM” – szögezte le Truth Social nevű közösségi oldalán Trump.
A bejegyzést az elnök nem sokkal azt követően tette közzé, hogy lezárult Ali Hamenei, Irán volt vallási és politikai vezetőjének több napon át tartó temetési szertartása, amelyen többen a gyászoló tömegből Trump megölésére biztattak, megbosszulandó Hamenei halálát, akivel februárban amerikai–izraeli légicsapás végzett.
Hameneit pénteken helyezték végső nyugalomra az iráni Meshed városában, és bár Donald Trump korábban azt közölte, a megemlékezések idejére leállítanak minden harci cselekményt, a felek között a héten ismét fellángolt az erőszak.
Irán külügyminisztere bírálta Washingtont a megállapodás megszegése miatt
Az iráni külügyminiszter bírálta szombaton az Egyesült Államokat, amiért szerinte Washington nem tartotta magát a két ország közötti egyetértési megállapodáshoz, és leszögezte: Irán mostanáig megtartotta a szavát.
Az X-en közzétett bejegyzésében Abbász Aragcsi leszögezte: az amerikai kormány tettei a vállalt kötelezettségek nyilvánvaló megszegéséről árulkodnak.
Utalt Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter nem sokkal korábban tett bejelentésére, miszerint az Egyesült Államok új szankciót hozott iráni pénzügyi intézmények és vagyonkezelők ellen. A közlemény szerint büntetőintézkedés alá került egy Dubajban élő vagyonkezelő, aki a többi között Irán nemrég kinevezett legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei külföldi gazdasági érdekeltségeiért felel, valamint több olyan devizaváltó pénzügyi szervezet, amely már szankcióval sújtott iráni bankoknak nyújt szolgáltatást, és csatornáz pénzeket.
Washington és Teherán június 18-án kötött egyetértési megállapodást annak érdekében, hogy lezárják az Irán ellen február 28-án, Izraellel közösen indított háborút.
" ["post_title"]=> string(59) "Trump Irán „teljes elpusztításával” fenyegetőzött" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "trump-iran-teljes-elpusztitasaval-fenyegetozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:42:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:42:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465467" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3797 (24) { ["ID"]=> int(465465) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-11 15:32:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:32:17" ["post_content"]=> string(1260) "Heves esőkkel és erős széllel csapott le szombaton Japán déli részére a Bavi tájfun, a hatóságok áradásokra és földcsuszamlásokra figyelmeztettek.
A tájfun a Japán déli részén lévő Szakisima-szigeteket érte, a Bavit kísérő széllökések helyi hatóságok szerint elérték az óránkénti 144 kilométeres sebességet, a meteorológiai előrejelzések szerint pedig ez az érték akár 198 kilométerre is nőhet a nap folyamán.
A légitársaságok összesen 345 járatot töröltek a térségben, Okinaván pedig több mint 24 ezer háztartás jelentett áramkimaradást.
A Bavi várhatóan Tajvan északi része felé veszi az irányt, ahol máris több mint 14 ezer embert evakuáltak a sziget hegyvidéki területeiről.
A Bavi várhatóan vasárnap reggel ér a Kína keleti részén lévő, tízmilliós Vencsou városához, ahol a hatóságok már több mint 600 ezer embert szólítottak fel evakuálásra, 100 ezret pedig a szomszédos Fucsien tartományban.
" ["post_title"]=> string(47) "Heves tájfun csapott le Japán déli részére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "heves-tajfun-csapott-le-japan-deli-reszere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:32:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:32:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465465" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3472 (24) { ["ID"]=> int(465463) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-11 15:31:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:31:24" ["post_content"]=> string(1177) "Székelyudvarhelyen ezekben a napokban megtisztítják a bozótos, sűrű növényzettel borított közterületeket, hogy távol tartsák a lakott területek közelébe egyre gyakrabban bejáró medvéket.
A polgármesteri hivatal szóvivője, Zörgő Noémi elmondta: a városháza műszaki igazgatóságának munkatársai és szociális segélyben részesülők dolgoznak a területek megtisztításán.
A hatóságok a magánterületek tulajdonosait is arra kérik, hogy csatlakozzanak, mivel a magas növényzet menedéket nyújthat a nagyvadaknak.
A helyi tanács határozata értelmében a belterületi telkek tulajdonosai és bérlői kötelesek rendben tartani területeiket.
A város medvestratégiáját a tusnádfürdői tapasztalatok ihlették. Udvarhelyen a hónap elejétől már 11 bejelentés érkezett medvék észleléséről. A legtöbb esetben sikerült visszaterelni az állatokat az erdőbe.
" ["post_title"]=> string(74) "Székelyudvarhelyen bozótirtással védekeznek a betévedő medvék ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "szekelyudvarhelyen-bozotirtassal-vedekeznek-a-betevedo-medvek-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:31:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:31:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465463" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3802 (24) { ["ID"]=> int(465461) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-11 15:30:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:30:26" ["post_content"]=> string(919) "A nemzetközi vándorlás stabilizálta Románia lakónépességét, miközben a természetes fogyás évente 70–100 ezer fő közé tehető – jelentette ki pénteken Tudorel Andrei, az Országos Statisztikai Intézet elnöke. Elmondta: a gazdasági növekedés munkaerőt vonzott külföldről, főként Ázsiából, és sok román állampolgár hazatérését is elősegítette, így a lakónépesség 19 millió körül maradt, szemben a korábbi, 2030-ra 18 milliót jósló előrejelzésekkel.
A természetes szaporulat továbbra is negatív marad. Andrei szerint a fő probléma nem a rendszerváltás óta bekövetkezett mintegy 4 millió fős csökkenés, hanem a korcsoportok közötti arányeltolódás. Az INS pénteki előreszámítása szerint Románia népessége 2080-ra 15,6 millióra apadhat.
" ["post_title"]=> string(67) "A nemzetközi vándorlás stabilizálta Románia lakónépességét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "a-nemzetkozi-vandorlas-stabilizalta-romania-lakonepesseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:41:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:41:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465461" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(465459) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-11 15:29:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:29:23" ["post_content"]=> string(850) "Az Európai Unióban 2025-ben körülbelül 8,9 millióan dolgoztak a kulturális ágazatban, ami a tagállamok összes munkahelyének 4,3 százalékát jelentette – derül ki az Eurostat adataiból. Ezzel szemben Romániában több mint kétszer kisebb volt ez az arány, 1,8 százalék.
A kulturális ágazatban foglalkoztatottak aránya a legmagasabb Hollandiában volt (5,7 százalék), Észtországban (5,3 százalék) és Máltán (5,1 százalék).
Az adatok szerint 2025-ben Romániában megközelítőleg 137 000 személy dolgozott a kulturális szférában, míg a kétszer kisebb Magyarországon 204 000, Ausztriában 208 000, Csehországban 240 000 és Lengyelországban 679 000.
" ["post_title"]=> string(90) "Romániában a legalacsonyabb a kulturális ágazatban foglalkoztatottak aránya az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "romaniaban-a-legalacsonyabb-a-kulturalis-agazatban-foglalkoztatottak-aranya-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:41:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:41:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465459" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(465457) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-11 15:27:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:27:17" ["post_content"]=> string(708) "Románia szolidáris a Spanyolországban, Dél-Franciaországban, Portugáliában és Görögországban pusztító erdőtüzek károsultjaival, és kész támogatást nyújtani európai partnereinek – nyilatkozta az államelnök.
Nicușor Dan részvétét fejezte ki az Almería tartományban történt tragédiák miatt, ahol a bozóttüzek több emberéletet követeltek, és további eltűnteket keresnek a hatóságok. A spanyol hatóságok szerint azonban a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma még nőhet, mivel a helyi hatóságok további 19 eltűnt személy után kutatnak.
" ["post_title"]=> string(78) "Nicușor Dan részvétét fejezte ki a dél-európai erdőtüzek áldozatainak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "nicusor-dan-reszvetet-fejezte-ki-a-del-europai-erdotuzek-aldozatainak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-11 15:27:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-11 12:27:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465457" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(465489) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-13 13:44:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-13 10:44:21" ["post_content"]=> string(846) "A Hormuzi-szoros körüli feszültség hatására a kőolaj világpiaci ára több mint három százalékkal emelkedett. A hazai kutaknál egy liter normál benzinért ma 8 lej 59 banit, a gázolajért pedig 9 lej 34 banit kellett fizetni.
A szakértők szerint az olaj drágulása egyelőre mérsékelt, de a térségben kialakult helyzet továbbra is bizonytalanságot okoz az energiahordozók piacán. Júniusban egyébként a villamos energia, a lakbérek és az üzemanyagok drágultak a legnagyobb mértékben. Drágább lett az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás, az autójavítás, az egészségügyi ellátás és a közúti személyszállítás is.
" ["post_title"]=> string(33) "Emelkedtek az árak júniusban is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "emelkedtek-az-arak-juniusban-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-13 13:44:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-13 10:44:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(73) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/13/emelkedtek-az-arak-juniusban-is/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39996) ["max_num_pages"]=> int(3333) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d86b355816fe049944d71b82b0947263" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c3b7dd0e78622470c0ddbf17c0e4f626" }