A klímaváltozás és a különböző járványok mezőgazdaságra gyakorolt hatása kivédésének, a megoldások keresésének szakmai műhelye az aradi Magyar Gazdafórum, amelyet…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

A klímaváltozás és a különböző járványok mezőgazdaságra gyakorolt hatása kivédésének, a megoldások keresésének szakmai műhelye az aradi Magyar Gazdafórum, amelyet…
Continue Reading
Mesélő Alfalu címmel adott ki a gyergyóalfalusi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület könyvet, amelyben a helyi civil szervezetektől a szokásokig, receptekig sokmindent megtalál az olvasó. De kinek is mesél ez a könyv? – teszi fel a kérdést ajánlójában az egyik szerkesztő Vargyas Hajnalka.
(tovább…) Continue Reading
A mai részben a százhuszonhét éve született Tamási Áronra összpontosítunk. A Kossuth-díjas író 1897. szeptember 20-án látta meg a napvilágot Farkaslakán. Kezdésként egy személyes történetet szeretnék megosztani Önökkel. Gyerekkoromban nagy kedvencem volt az Ábel-trilógia, vagyis az Ábel a rengetegben, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetek, amelyeket a könyvtárból kölcsönöztem ki.
(tovább…) Continue Reading
Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólította fel Izraelt, hogy egy éven belül vonuljon ki a megszállt palesztin területekről. A világszervezet 193…
Continue Reading
Az illegális migráció megfékezése érdekében drasztikus lépésekre van szükség, ezért Magyarország, csatlakozva Hollandiához, mentességet fog kérni az európai uniós…
Continue Reading
Xantus Géza csíkszeredai festő- és grafikusművész és Fülei Balázs zongoraművész vehette át idén a Szervátiusz Jenő-díjat. Az egy évre szóló…
Continue Reading
A kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadott el annak kapcsán, hogy a 2023/2024-es tanévben érettségit illetve képességvizsgát tett diákok egy részét…
Continue Reading
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője tegnap azt nyilatkozta, hogy a Szövetség törvénymódosító javaslatot iktatott a szenátusban, amellyel arra kötelezi a kormányt, fizesse…
Continue Reading
A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntettek csütörtökön 10 és 14 óra között a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka…
Continue Reading
A vonatok csütörtök reggel álltak le Temesvár és Arad között, miután a 2601-es számú Regio utasszállító vonat második és egyben…
Continue Reading
A következő napokban megduplázódik a Duna vízhozama, elérve akár a 8 ezer köbmétert másodpercenként, ami jóval meghaladja a szeptemberi sokéves…
Continue Reading
Frissítették ma a hidrológusok a moldvai és dobrudzsai folyókra kiadott előrejelzéseket.
Continue ReadingA klímaváltozás és a különböző járványok mezőgazdaságra gyakorolt hatása kivédésének, a megoldások keresésének szakmai műhelye az aradi Magyar Gazdafórum, amelyet negyed évszázaddal ezelőtt indítottak útjára, és amely ma is a régió gazdaközösségeinek egyik legfontosabb találkozási helyszíne. A tanácskozást az Agromalim nemzetközi mezőgazdasági vásáron tartották meg. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Mesélő Alfalu címmel adott ki a gyergyóalfalusi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület könyvet, amelyben a helyi civil szervezetektől a szokásokig, receptekig sokmindent megtalál az olvasó. De kinek is mesél ez a könyv? – teszi fel a kérdést ajánlójában az egyik szerkesztő Vargyas Hajnalka.
Azoknak az embereknek, akik évtizedeken át őrizgették, mint féltett kincset múltunk egy-egy darabkáját, majd átadták nekünk, hogy tovább élhessen, örök életűvé váljon. Miről mesél? Az alfalvi emberekről, történelmükről, nagyjaikról, viseletükről, ételeikről, ragadványneveikről, mondáikról. A múltidézés mellett a jelen is helyet kap ebben a mesében. Hiszen ahhoz, hogy a mese tovább éljen szükség van emberekre, akik összegyűjtik, ápolják, átadják. A Mesélő Alfalu című könyv valójában a pandémia alatti kényszerszünetben állt össze, de a gyűjtőmunka évek óta folyik – mondta Hunyadi Irénke, a kötetet kiadó gyergyóalfalusi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület elnöke.
A mai részben a százhuszonhét éve született Tamási Áronra összpontosítunk. A Kossuth-díjas író 1897. szeptember 20-án látta meg a napvilágot Farkaslakán. Kezdésként egy személyes történetet szeretnék megosztani Önökkel. Gyerekkoromban nagy kedvencem volt az Ábel-trilógia, vagyis az Ábel a rengetegben, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetek, amelyeket a könyvtárból kölcsönöztem ki.
Kilenc éve, az egyik székelyföldi karácsonyi vásáron egyetlen kiadványban lehetett hozzájutni az említett művekhez, és szerettem volna újraolvasni őket. Amikor az elárusító hölgytől érdeklődtem a könyv felől, kikerekedett szemmel nézett rám, és megjegyezte, hogy mostanában nem nagyon olvasnak ilyet az emberek, pedig sokat lehetne tanulni belőle. Igazat adtam neki, majd a szabadidőmben újraolvastam a könyveket. Egyébként érdemes beszélni a trilógia keletkezéséről, amelynek kapcsán ez olvasható a Magyar életrajzi lexikonban: „Az 1923-tól 1926-ig az USA-ban élt, többnyire New Yorkban. Itt szerzett élményei ihlették legsikerültebb művét, az Ábel a rengetegben c. regényét, amelynek humorát, ízességét a patriarchális székely világ találkozása adja az elgépiesedett modern kapitalizmussal.”
Most pedig szeretnék megosztani Önökkel egy Tamási Árontól származó, magyar nyelvvel kapcsolatos idézetet, amelyet érdemes megszívlelni: „A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe, hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.” Tamási Áron szavait főként manapság kellene megszívlelni, amikor egyre többen fordítanak hátat a magyar nyelvnek.
Egy másik idézet így szól: „Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban ahonnét jöttek. Azonban megfüröszthetjük őket, ha fáradtan érkeznek, rendes ruhát adhatunk nekik, ha rongyosak, s jó ételt, ha a szolgálatban elszigorodtak. S főleg üzenhetünk általuk, hadd mondják meg minden magyarnak, ahol szolgálatot hűséggel teljesítenek: becsüljetek meg minket, magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet s igazságos magyar társadalmat tudjunk teremteni!” Egyébként 2017-ben volt Tamási Áron születésének 120. évfordulója, és ennek kapcsán az író szülőfalujában, Farkaslakán ötnapos rendezvényt szerveztek.
Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólította fel Izraelt, hogy egy éven belül vonuljon ki a megszállt palesztin területekről.
A világszervezet 193 tagállamát tömörítő testületben 124 ország támogatta a nem kötelező erejű határozatot. Negyvenhárom ország tartózkodott, tizennégyen – köztük Izrael és az Egyesült Államok – az előterjesztés ellen szavaztak. Több ország pedig nem vett részt a szavazáson.
Az izraeli külügyminisztérium reagálásában úgy fogalmazott, hogy az ENSZ-közgyűlés határozata a terrorizmust bátorítja és rontja a béke kilátásait.

Az illegális migráció megfékezése érdekében drasztikus lépésekre van szükség, ezért Magyarország, csatlakozva Hollandiához, mentességet fog kérni az európai uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól – jelentette be az európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban szerdán. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a magyar kormány tájékoztatást kapott arról, hogy Hollandia kormánya bejelentette: kérni fogják, hogy Hollandia mentességet kaphasson az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól. A magyar kormány is úgy látja, hogy az illegális migráció megfékezése érdekében drasztikus lépésekre van szükség, ezért a magyar kormány hasonló kezdeményezést kíván tenni.

Xantus Géza csíkszeredai festő- és grafikusművész és Fülei Balázs zongoraművész vehette át idén a Szervátiusz Jenő-díjat. Az egy évre szóló Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat Simó István, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum diákja érdemelte ki.
A Szervátiusz Alapítvány a díjjal azokat a művészeket tünteti ki, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. A díjat a 2018 áprilisában elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész feleségével alapította 2003-ban édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. Évfordulóján.
A kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadott el annak kapcsán, hogy a 2023/2024-es tanévben érettségit illetve képességvizsgát tett diákok egy részét ösztöndíjjal jualmazza – elsősoran azokat a diákokat akinek sikerült 10-esre érettségizniük illetve képességvizsgázniuk. A kormány összesen 548 000 lej összegű támogatás megítéléséről döntött ennek kapcsán.
Országos szinten a 2023/2024-es tanévben 74 tanuló ért el tízes átlagot a képességvizsgán őket fejenként 2000 lejjel jutalmazzák, illetve az érettségi vizsgja 80 diáknak lett színtízes, őket 5000 lejes pénzjutalomban részesíti a kormány. Az említett összegeket az Oktatási Minisztérium költségvetéséből különítik el. A kedvezményezettek listáját és az anyagi ösztönzés módját az oktatási miniszter rendeletében hagyja jóvá.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője tegnap azt nyilatkozta, hogy a Szövetség törvénymódosító javaslatot iktatott a szenátusban, amellyel arra kötelezi a kormányt, fizesse ki a fogyatékkal élő személyeknek járó támogatásnak a felvállalt 90 százalékát, s ne maradjon kiskapu az ezzel való sakkozásra.
A fogyatékkal élő személyek állami juttatásban részesülnek, azok pedig, akik a legsúlyosabb fogyatékossági csoportba tartoznak, és folyamatos segítségre szorulnak a mindennapi teendők elvégzésében, külön állami támogatást kapnak, amiből az őket gondozó személyeket fizethetik. Mindkét összegnek 10 százalékát a helyi önkormányzat, a hatályos törvény szerint pedig a legtöbb 90 százalékát a kormány fizeti. Ezért sok esetben nem folyósította, vagy csak részben folyósította ezeket az összegeket a kormány, nagy gondokat okozva ezzel a fogyatékkal élőknek, családjaiknak és a helyi önkormányzatoknak – mutatott rá az RMDSZ-es szenátor.(forrás:rmdsz.ro)

A bukaresti kormánypalota előtti téren tüntettek csütörtökön 10 és 14 óra között a Romániai Nemlátók Egyesületének tagjai. Elégedetlenségük fő oka az új nyugdíjtörvény, amely szerintük súlyosan megrövidíti a látássérülteket.
Daniela Tontsch, a Romániai Fogyatékkal Élők Országos Tanácsának elnöke azt nyilatkozta az AGERPRES-nek, hogy akciójuk a hétfői tüntetés folytatása, ugyanis 'abszolút semmi nem történt' azóta. Kijelentette, hogy a munkaügyi minisztérium tervezetében kompenzálásként felajánlott szociális segély csak tovább növelné a fogyatékkal élők társadalmi elszigeteltségét. A Romániai Fogyatékkal Élők Országos Tanácsa szerint a szeptember elsejétől hatályba lépett új nyugdíjtörvény alapján 60-80 százalékkal csökken a fogyatékkal élők juttatása, nyugdíjukat nem igazítják az inflációhoz, és 'sok-sok évre befagyasztják', így az fokozatosan elértéktelenedik, így a látássérült nyugdíjasok társadalmi státusa és méltóságteljes élethez való joga hosszú időre sérül.Közleményük szerint addig folytatják a tiltakozó akcióikat, míg a döntéshozók elfogadható megoldást találnak problémáikra. Addig is arra biztatják az érintetteket, hogy forduljanak bírósághoz, akár az újraszámolt nyugdíjról szóló egyéni határozatok megtámadásával, akár alkotmányossági kifogással.

A vonatok csütörtök reggel álltak le Temesvár és Arad között, miután a 2601-es számú Regio utasszállító vonat második és egyben utolsó kocsija kisiklott Temesságnál - jelentette be csütörtök délben a román állami vasúttársaság (CFR).Az utasok továbbszállításáról a vasúttársaság temesvári regionális kirendeltsége gondoskodott.A vasúti kocsi kisiklásának körülményeit a Román Vasúti Nyomozó Ügynökség (AGIFER) vizsgálja ki.

A következő napokban megduplázódik a Duna vízhozama, elérve akár a 8 ezer köbmétert másodpercenként, ami jóval meghaladja a szeptemberi sokéves átlagot – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet előrejelzéséből.
A hidrológusok szerint a Duna vízhozamának szeptemberi sokéves átlaga 3800 köbméter másodpercenként, ehhez képest a következő napokban folyamatosan nőni fog a folyam vízhozama, és szeptember 24-én reggel 7 órakor akár a 8000 köbmétert is eléri másodpercenként Vaskapu alatt.A szakemberek szerint eközben az ország folyóvizeinek átlaghozama általában csökkeni fog a következő időszakban. Kivételt képeznek Románia keleti részének nagy folyói, amelyek középső és alsó folyásain ezen a héten még nő a vízhozam.
Időközben az Országos Katasztrófavédelmi Alap (PAID) a kár bejelentése után 48 órával teljesítette az első kifizetést egy Costache Negri-i károsultnak és igyekeznek a többi árvízkárosulthoz is gyorsan eljuttatni a kártérítést, tájékoztatott a hivatal még szerdán. Az Országos Katasztrófavédelmi Alap a biztosítással rendelkező lakástulajdonosokat arra kéri, hogy minél hamarabb jelentsék be a károkat.

Frissítették ma a hidrológusok a moldvai és dobrudzsai folyókra kiadott előrejelzéseket, másodfokú (narancssárga jelzésű) készültség is érvénybe lép holnap reggel 5 órától Iaşi, Vaslui és Galac megyei folyóvizeken.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szerint holnap reggel 5 és este 6 óra között másodfokú árvízkészültség lesz a következő folyók vízgyűjtő területén: Bârlad (Iaşi, Vaslui és Galac megye), Szeret (Galac megye) és Prut (Vaslui és Galac megye).
Ugyanakkor ma déltől csütörtök éjfélig érvényben van egy elsőfokú (sárga) riasztás is Iaşi, Vaslui és Galac megyei folyóvizeken.
Szintén elsőfokú készültség lesz érvényes holnap hajnali 3 órától éjfélig egyes Botoşani, Iaşi, Neamţ, Vaslui megyei folyókon, valamint Tulcea megye folyóvizein is.
" ["post_title"]=> string(70) "Másodfokú készültség Iaşi, Vaslui és Galac megyei folyóvizeken" ["post_excerpt"]=> string(95) "Frissítették ma a hidrológusok a moldvai és dobrudzsai folyókra kiadott előrejelzéseket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "masodfoku-keszultseg-iasi-vaslui-es-galac-megyei-folyovizeken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-18 14:28:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:28:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442756" ["menu_order"]=> int(8623) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(442780) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-20 09:25:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 06:25:10" ["post_content"]=> string(703) "A klímaváltozás és a különböző járványok mezőgazdaságra gyakorolt hatása kivédésének, a megoldások keresésének szakmai műhelye az aradi Magyar Gazdafórum, amelyet negyed évszázaddal ezelőtt indítottak útjára, és amely ma is a régió gazdaközösségeinek egyik legfontosabb találkozási helyszíne. A tanácskozást az Agromalim nemzetközi mezőgazdasági vásáron tartották meg. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.