A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint Szíriában is felrobbant számos személyhívó.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3818 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint Szíriában is felrobbant számos személyhívó.
Continue Reading
Hét személy ellen indult büntetőeljárás a puccskísérlet ügyében – írta az örmény Nyomozó Bizottság.
Continue Reading
Az egyik mozdonyvezető ittas volt, két ezrelék alkoholt találtak a vérében – közölte Jan Danek rendőrségi szóvivő a Novinky hírportállal.
Continue Reading
Portugália északi- és középső részén mintegy negyven erdőtűz pusztít.
Continue Reading
Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a Duna.
Continue Reading
A tiltakozó akciósorozatot a FAIR-MediaSind szakszervezet hirdette meg október elsejére.
Continue Reading
Az ukrán külügyminiszter arra kérte ma Bukarestben a román partnereket, hogy elemezzék a Románia légterének közelébe kerülő orosz drónok lelövésének lehetőségét.
Continue Reading
A marosvásárhelyi és a nagyváradi színház is díjakat kapott azon a budapesti gálán, amelyen 45. alkalommal adta át a magyar…
Continue Reading
Winkler Gyula Roxana Mînzatu megbizatásáról és az újjáalakuló Európai Bizottságról nyilatkozott.
Continue Reading
A votcorect.ro platformon kérdéseket lehet feltenni, amelyekre az EFOR szakemberei válaszolni fognak – ígéri az Expert Forum közleménye.
Continue Reading
A találkozó végén Románia és Lengyelország védelmi minisztere nyilatkozik a sajtónak.
Continue Reading
A külügyminisztérium arra figyelmeztette ma a Magyarországra utazó vagy azon áthaladni készülő román állampolgárokat, hogy az áradások miatt forgalomkorlátozásokra lehet számítani az országban.
Continue ReadingA Hezbollah gyanúja kényszerítette Izraelt a libanoni személyhívók elleni támadás felgyorsítására - jelentette ma az Al-Monitor című közel-keleti hírportál. Izrael nem tervezte a személyhívók felrobbantását a Hezbollah elleni teljes körű háború előtt, de a biztonsági szervek vezetői az utolsó pillanatban emellett döntöttek, miután legalább két Hezbollah-tag azt gyanította, hogy valami nincs rendben ezekkel a személyhívó eszközökkel.
A vádak szerint Izrael áll a Hezbollah tagjainak személyhívóival végrehajtott támadás mögött, mely tegnap Libanon különböző részein több ezer embert megsebesített és tizenegyet megölt. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint Szíriában is felrobbant számos személyhívó, Damaszkuszban és az ország távolabbi vidékein tizennégyen sérültek meg az ottani incidensekben.
Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk február 13-i televíziós beszédében arra figyelmeztette híveit, hogy okostelefonjaik veszélyesebbek az izraeli kémeknél, s felszólította őket, hogy a lehallgatás veszélyét rejtő telefonkészülékeiket törjék össze, ássák el vagy
zárják ládába. Helyettük személyhívókat osztottak ki a Hezbollah tagjainak.
Örményország nemzetbiztonsági szolgálata fegyveres hatalomátvételi kísérletet hiúsított meg, amelyet több örmény állampolgár és hegyi-karabahi születésű személy készített elő - közölte ma az örmény Nyomozó Bizottság.
A tájékoztatás szerint a csoport "tudatosan kidolgozta a tervezett hatalomátvétel feltételeit, mely célból erőszakot és erőszakkal való fenyegetést alkalmazott volna".
A Nyomozó Bizottság szerint a csoport tagjai az oroszországi Rosztov-no-Donuban, egy bizonyos Arbat bázison kaptak kiképzést. Hét személy ellen indult büntetőeljárás a puccskísérlet ügyében, közülük hármat őrizetbe vettek, négyet köröznek - írta az örmény Nyomozó Bizottság.
" ["post_title"]=> string(67) "Hatalomátvételi kísérletet hiúsítottak meg Örményországban" ["post_excerpt"]=> string(115) "Hét személy ellen indult büntetőeljárás a puccskísérlet ügyében - írta az örmény Nyomozó Bizottság." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "hatalomatveteli-kiserletet-hiusitottak-meg-ormenyorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-18 14:23:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:23:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442752" ["menu_order"]=> int(8625) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(442750) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-18 14:21:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:21:58" ["post_content"]=> string(733) "Két személyvonat ütközött össze ma reggel Prágában a külvárosi Libe vasútállomáson, sok utas megsérült. A baleset következtében három tucat ember közepes vagy könnyebb sérüléseket szenvedett, néhányat közülük kórházba szállítottak ellenőrzés végett - közölte a prágai mentőszolgálat.
Az egyik mozdonyvezető ittas volt, két ezrelék alkoholt találtak a vérében - közölte Jan Danek rendőrségi szóvivő a Novinky hírportállal.
A két szerelvény több mint 200 utasát buszokkal szállították át más vasútállomásokra.
" ["post_title"]=> string(70) "Két személyvonat ütközött össze Prágában, sok utas megsérült" ["post_excerpt"]=> string(152) "Az egyik mozdonyvezető ittas volt, két ezrelék alkoholt találtak a vérében - közölte Jan Danek rendőrségi szóvivő a Novinky hírportállal. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ket-szemelyvonat-utkozott-ossze-pragaban-sok-utas-megserult" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-18 14:22:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:22:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442750" ["menu_order"]=> int(8626) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(442748) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-18 14:21:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:21:01" ["post_content"]=> string(1050) "Portugália északi- és középső részén mintegy negyven erdőtűz pusztít a térséget több napja sújtó hőség és a szél által gerjesztve, legalább hét ember életét vesztette.
A helyi katasztrófavédelmi hatóság a honlapján 42 aktív tüzet sorol fel, mintegy 3900 tűzoltót mozgósítottak, őket több mint ezer jármű támogatja. A helyi média szerint tegnap este további evakuálásokat kellett végrehajtani a Porto régióban (északon) fekvő Gondomar településen, míg a tűzoltók "ellenőrizhetetlen" helyzetről számoltak be az Aveiro körzetben lévő Arouca településen, a tűz által leginkább sújtott területen. Ez utóbbi régióban mintegy 20 ezer hektárnyi növényzet égett le hétfő óta - derül ki az Európai Erdőtűz-információs Rendszer (EFFIS) adataiból, amely mintegy tizenöt másik, 1000 hektárnál nagyobb területet felemésztő tűzvészt sorol fel szerte az országban.
" ["post_title"]=> string(56) "Portugáliában több tucatnyi helyen pusztít erdőtűz" ["post_excerpt"]=> string(80) "Portugália északi- és középső részén mintegy negyven erdőtűz pusztít." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "portugaliaban-tobb-tucatnyi-helyen-pusztit-erdotuz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-18 14:21:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:21:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442748" ["menu_order"]=> int(8627) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3513 (24) { ["ID"]=> int(442746) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-18 14:19:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:19:28" ["post_content"]=> string(2072) "A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren; a budapesti rakpartokat valamikor a jövő hét közepén nyithatják újra - mondta ma reggeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök közölte, a védekezésben résztvevők rendkívül magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.
A miniszterelnök ismertetése szerint a Lajta holnap Mosonmagyaróvárnál fog tetőzni a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítve. Közölte, jelenleg 544 kilométer hosszúságban folyik árvízi védekezés a Dunán, a Lajtán, a Rábán és a Marcalon. Orbán Viktor komoly, fontos sikernek nevezte, hogy 2013 után 435 milliárd forint értékben hajtott végre a kormány árvízvédelmi fejlesztéseket, beruházásokat. Ezek eredményeként most több helyen nincs szükség további védekezésre, mert a megépített védművek jól működnek és megtartják a vizet. Kérdésre válaszolva a 2013 után épült védművekről azt mondta, a mostani árvíz minőségpróba, most derül ki, hogy alkalmasak-e arra, amiért megépítettük őket, mert most kerülnek először nyomás alá. A sok politikai okoskodásra se tér, se szükség nincs, inkább árt, mint használ - közölte, jelezve, "együttműködésre vagyunk ítélve".
A Duna budapesti tetőzését a magyar főváros felkészülten várja, minden árvízivédelmi munkálattal elkészültek a szakemberek - közölte Karácsony Gergely főpolgármester.
Jelenleg 1677 katona teljesít szolgálatot országosan a védekezésben, és 24 órán belül további 4000-el bővíthető ez a létszám, bárhol, ahol szükséges - mondta ma a magyar honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a váci Duna-parton.
" ["post_title"]=> string(64) "Orbán Viktor: Megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza" ["post_excerpt"]=> string(64) "Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a Duna." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "orban-viktor-megkezdodott-a-vedekezes-legnehezebb-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-18 14:19:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:19:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442746" ["menu_order"]=> int(8628) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(442744) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-18 14:17:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 11:17:58" ["post_content"]=> string(933) "Október elsején figyelmeztető sztrájkot tartanak a Román Közszolgálati Rádió alkalmazottai. A tiltakozó akciósorozatot a FAIR-MediaSind szakszervezet hirdette meg azt követően, hogy az intézmény vezetőségével, több mint három hónapja zajló intenzív bértárgyalások nem vezettek eredményre.
A figyelmeztető sztrájkra október elsején 13 és 15 óra között kerül sor, az akciót további megmozdulások követik. A tiltakozáshoz csatlakoznak a főbb sajtó- és kulturális intézmények, így a Román Közszolgálati Televízió, az Agerpres hírügynökség, a bukaresti Operaház, színházak, filharmóniák munkatársai, akik elégedetlenek a kormány szociális-, gazdasági politikájával és kultúraellenes intézkedéseivel – áll a szakszervezet közleményében.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte ma Bukarestben a román partnereket, hogy elemezzék a Románia légterének közelébe kerülő orosz drónok lelövésének lehetőségét.
Szibiha román hivatali kollégájával, Luminiţa Odobescuval tartott közös sajtótájékoztatót.
A marosvásárhelyi és a nagyváradi színház is díjakat kapott azon a budapesti gálán, amelyen 45. alkalommal adta át a magyar Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díját elismerve ezáltal a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit. A tegnap esti gálát a Trafóban tartották – számolt be a szinhaz.online oldal.
A legtöbb díjat, négyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vihetett haza, ebből három Az igazság gyertyái című előadás alkotóinak (a legjobb előadás, új magyar dráma/színpadi szöveg és női főszereplő, azaz Sebestyén Aba rendező, Székely Csaba író és B. Fülöp Erzsébet színművész) elismerése. Elismerést kapott a nagyváradi Szigligeti Színház is, amelynek a Csárdáskirálynő című produkciója elnyerte a legjobb szórakoztató színházi előadásnak járó díjat. Ezt a produkciót október 4-én a bukaresti közönség is láthatja az Odeon Színházban.
A képzeletbeli dobogó második helyére az Örkény Színház került három nyertes kategóriával (gyerek- és ifjúsági előadás, női és férfi epizódszereplő) míg a Katona József Színház, a Radnóti Színház és a Stúdió K alkotói két-két kategóriában (díszlet és jelmez; férfi főszereplő és pályakezdő; független előadás és különdíj) bizonyultak a legjobbnak.
Négy díjazott neve már a díjátadó előtt ismert volt. A Színházi Kritikusok Céhe életműdíjjal ismerte el Hernyák György vajdasági rendezőt. Az évadokon átívelő, progresszív, társadalmi értelemben is jelentős munkát végző társulatok vagy személyek, illetve ilyen előadások számára adható Jövő díjat a Stereo Akt kapta. A szervezet különdíjjal ismerte el a THEALTER fesztivált. A legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadás az Örkény Színházban bemutatott Klara és a Nap lett.
56 színház és társulat, 116 előadás: ennyi szerepelt a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak 19 szavazólapján. Összesen 20 független, kő- és befogadó színház előadásai és művészei szerepeltek a 14 kategória várományosai között.
A díj történetében először fordult elő, hogy hármas holtversenyt kellett hirdetni (legjobb női epizódszereplő: Berekméri Katalin, Mentes Júlia, Zsigmond Emőke).
Színikritikusok díja 2023/2024
Életműdíj: Hernyák György
Jövő díj: STEREO AKT
A legjobb független színházi előadás: Prudencia Hart különös kivetkezése (Stúdió K Színház, rendező: Kovács D. Dániel)
A legjobb kőszínházi előadás: Az igazság gyertyái (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat, rendező: Sebestyén Aba)
A legjobb szórakoztató színházi előadás: Csárdáskirálynő (Nagyváradi Szigligeti Színház, rendező: Novák Eszter)
A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás: Klara és a Nap (Örkény Színház, koncepció: Fodor Orsolya, Hajós Zsuzsa, Neudold Júlia)
A legjobb rendezés: Liliom (Budaörsi Latinovits Színház, rendező: Kovalik Balázs)
A legjobb női főszereplő: B. Fülöp Erzsébet (Az igazság gyertyái, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat)
A legjobb férfi főszereplő: Pál András (Oidipusz, Radnóti Színház)
A legjobb női epizódszereplő: Berekméri Katalin (Csónak, avagy előttünk az özönvíz, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat); Mentes Júlia (Extázis, Katona József Színház); Zsigmond Emőke (Lidércek, Shaxpeare, Delírium, Örkény István Színház)
A legjobb férfi epizódszereplő: Znamenák István (Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza, Örkény István Színház)
A legígéretesebb pályakezdő: Major Erik
A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Székely Csaba: Az igazság gyertyái
A legjobb díszlet: Extázis (Katona József Színház, tervező: Devich Botond)
A legjobb jelmez: Pekingi ősz (Katona József Színház, tervező: Szakos Kriszta)
A legjobb színházi zene: Üvöltő szelek (Benoit Produkció–Szentendrei Teátrum, zeneszerző: Kákonyi Árpád)
Különdíj: Závada Péter, David Greig: Prudencia Hart különös kivetkezése című darabjának fordításáért és a Stúdió K Színház-beli előadás szövegének létrehozásáért
" ["post_title"]=> string(77) "Erdélyi színházak sikere a magyar színikritikusok díjkiosztó gáláján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "erdelyi-szinhazak-sikere-a-magyar-szinikritikusok-dijkioszto-galajan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-18 12:24:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 09:24:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442739" ["menu_order"]=> int(8631) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3816 (24) { ["ID"]=> int(442732) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-18 12:00:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 09:00:01" ["post_content"]=> string(1092) "Az október elsejére tervezett helyett, reálisan inkább november elsején kezdheti meg a munkát az új Euróoai Bizottság.
Roxana Mînzatu az Európai Parlamentben a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének tagja, a Szociáldemokrata Párt listáin szerzett mandátumot. Mostanig a parlament Régiófejlesztési bizottságának volt a tagja. Brassóban született, és ott is élt mandátuma megszerzése előtt. Több mint egy évtizedig volt megyei tanécsos, és uniós alapok lehívásában tartják specialistának.
Mînzatu megbizatásáról és az újjáalakuló Európai Bizottságról Winkler Gyula Euro-parlamenti képviselőt kérdezte Rácz Éva:
Elindította az Expert Forum (EFOR) a votcorect.ro platformot, amelyen az idei államfő- és parlamenti választásokról lehet tájékozódni.
A szervezet mai közleménye szerint a platformon a választási eljárásról és szabályokról, a külföldön történő szavazásról, a levélszavazásról vagy a mozgóurna igénylésének módjáról is találhatók információk. Emellett a választási kampányok finanszírozásáról, a hivatalos kampányidőszakot megelőző periódus szabályairól, a jelölteket támogató aláírások gyűjtésének módjáról és a választásokkal kapcsolatos jogszabályokról is olvashatnak az érdeklődők.
A votcorect.ro platformon kérdéseket lehet feltenni, amelyekre az EFOR szakemberei válaszolni fognak - ígérték a közleményben. A szervezet tanácsadást is nyújt majd azoknak a választópolgároknak, akik úgy érzik, hogy sérülnek a jogaik. Az ilyen jellegű bejelentéseket a 0800.460.002-es és a 0318.222.800 telefonszámokon fogadják majd a választási napokon.
" ["post_title"]=> string(23) "Elindult a votcorect.ro" ["post_excerpt"]=> string(143) "A votcorect.ro platformon kérdéseket lehet feltenni, amelyekre az EFOR szakemberei válaszolni fognak - ígéri az Expert Forum közleménye." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "elindult-a-votcorect-ro" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-18 11:48:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 08:48:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442729" ["menu_order"]=> int(8634) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3804 (24) { ["ID"]=> int(442726) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-18 11:43:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-18 08:43:49" ["post_content"]=> string(852) "A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a találkozó napirendjén szerepel a regionális biztonsági helyzet, az orosz-ukrán háborúnak az euroatlanti biztonságra gyakorolt hatása, a fekete-tengeri térségnek nyújtandó NATO- és EU-s támogatás, valamint a NATO elrettentő erejének és védelmi pozíciójának megerősítését célzó intézkedések a keleti szárnyon.
A találkozó végén Románia és Lengyelország védelmi minisztere nyilatkozik a sajtónak.
A Bukaresti Kilencek tagjai a NATO keleti szárnyán fekvő államok: Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia.
A külügyminisztérium arra figyelmeztette ma a Magyarországra utazó vagy azon áthaladni készülő román állampolgárokat, hogy az áradások miatt forgalomkorlátozásokra lehet számítani az országban.
A szaktárca mai figyelmeztetése szerint a Duna vízszintjének emelkedése miatt a forgalmi korlátozások Budapestet is érintik.
A külügy emlékeztetett, hogy a román állampolgárok a budapesti román nagykövetség +3613847689-es, a szegedi főkonzulátus +3662424431-es és a gyulai főkonzulátus +3666464579-es, illetve +3666477147-es telefonszámán kérhetnek konzuli segítséget. Vészhelyzet esetén a +36305356912-es, a +36306777980-s és a +36306357181-es telefonszámot lehet hívni.
A Hezbollah gyanúja kényszerítette Izraelt a libanoni személyhívók elleni támadás felgyorsítására - jelentette ma az Al-Monitor című közel-keleti hírportál. Izrael nem tervezte a személyhívók felrobbantását a Hezbollah elleni teljes körű háború előtt, de a biztonsági szervek vezetői az utolsó pillanatban emellett döntöttek, miután legalább két Hezbollah-tag azt gyanította, hogy valami nincs rendben ezekkel a személyhívó eszközökkel.
A vádak szerint Izrael áll a Hezbollah tagjainak személyhívóival végrehajtott támadás mögött, mely tegnap Libanon különböző részein több ezer embert megsebesített és tizenegyet megölt. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint Szíriában is felrobbant számos személyhívó, Damaszkuszban és az ország távolabbi vidékein tizennégyen sérültek meg az ottani incidensekben.
Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk február 13-i televíziós beszédében arra figyelmeztette híveit, hogy okostelefonjaik veszélyesebbek az izraeli kémeknél, s felszólította őket, hogy a lehallgatás veszélyét rejtő telefonkészülékeiket törjék össze, ássák el vagy
zárják ládába. Helyettük személyhívókat osztottak ki a Hezbollah tagjainak.