A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.
Szeptemberben 49,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Törökországban. Éves összevetésben a növekedési ütem az augusztusi 52 százalékról lassult, és 2023 júliusa óta a legalacsonyabb volt. Törökországban negyedik hónapja gyengült az infláció.
A székelyföldi természetes ásványvizeket vizsgálja egy kutatócsoport 2019 óta. A vizsgálat eredményeinek ismeretében, egyes városok ivóvizének összetételét is elemezték az elmúlt években.
Emlékhelyet avattak Kelemen Didák tiszteletére az Arad-belvárosi minorita templomban a minorita rend és a miskolci székhelyű Éltető Lélek Alapítvány közreműködésével.
A legutóbbi rész végén beharangoztam, hogy legközelebb nagyító alá kerül a magyar népmese napja, amelyet csupa kisbetűvel kell írni. 2005 óta, a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére ünnepeljük, és azzal a céllal indult útjára, hogy a népmesék fennmaradjanak, illetve a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódhasson az új generációkra. Az ötletgazdák Benedek Elek születésnapját, szeptember 30-át jelölték ki az évről évre visszatérő jeles nap dátumának; a nagy székely mesemondó százhatvanöt éve, 1859-ben született Kisbaconban.
Az új francia kormány 210 napra szeretné meghosszabbítani az illegális migránsok adminisztratív őrizetének maximális időtartamát – jelentette be szerdán Bruno…
Ha adottak a feltételek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a választások után szeretne kormányra kerülni, az elnökválasztás első fordulójában pedig…
Mai adásunkban előbb az egészségügy legújabb slágeréről, a mikrobiomról, majd a hulladékkezelésben fontos tényezőnek számító egyéni felelősségvállalásról, végül pedig az…
Ma a Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg libanoni szárazföldi hadműveletének második napján – közölte…
Válaszcsapást helyezett kilátásba az Izraelt ért iráni rakétatámadásra Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki szerint az iráni támadás kuadrc. Irán nagy…
Szeptemberben 49,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Törökországban. Éves összevetésben a növekedési ütem az augusztusi 52 százalékról lassult, és 2023 júliusa óta a legalacsonyabb volt. Törökországban negyedik hónapja gyengült az infláció.
Ugyancsak a statisztikai hivatal közölte, hogy a termelői áremelkedés 33,09 százalékra lassult szeptemberben az augusztusi 35,75 százalékról.
A török jegybank idén március óta 50 százalékon tartja irányadó kamatát, a szigorú monetáris politika pedig segít az infláció mérséklésében. 2023 júniusában a kamatszint még 8,5 százalék volt.
A székelyföldi természetes ásványvizeket vizsgálja egy kutatócsoport 2019 óta. A vizsgálat eredményeinek ismeretében, egyes városok ivóvizének összetételét is elemezték az elmúlt években.
A kutatásról és mindennapi ivóvizünkről dr. Zsigmond Andrea vegyésszel, a Sapientia EMTE adjunktusával kolozsvári kolléganőnk Rácz Éva beszélgetett.
Emlékhelyet avattak Kelemen Didák tiszteletére az Arad-belvárosi minorita templomban a minorita rend és a miskolci székhelyű Éltető Lélek Alapítvány közreműködésével.
A háromszéki származású, egyház- és iskolaszervezői tevékenységének java részét a mai Észak-Magyarországon kifejtő néhai szerzetes és tudós háromszáz évvel ezelőtt Aradon is megfordult, a ferencesek egy korábbi templomában. Az emlékhelyek kialakításával, Kelemen Didák szellemi örökségének ápolásával a folyamatban lévő boldoggá avatását szeretnék segíteni. Az Erdély-szerte gyermekotthon-hálózatot működtető Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált ünnepi szentmise után az aradi minorita templom előcsarnokában leplezték le a domborművet, Máger Ágnes miskolci festőművész alkotását. Az ünnepség végén készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
A legutóbbi rész végén beharangoztam, hogy legközelebb nagyító alá kerül a magyar népmese napja, amelyet csupa kisbetűvel kell írni. 2005 óta, a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére ünnepeljük, és azzal a céllal indult útjára, hogy a népmesék fennmaradjanak, illetve a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódhasson az új generációkra. Az ötletgazdák Benedek Elek születésnapját, szeptember 30-át jelölték ki az évről évre visszatérő jeles nap dátumának; a nagy székely mesemondó százhatvanöt éve, 1859-ben született Kisbaconban.
Mielőtt kiderülne, hogyan vallott a szülőfalujáról, a népmesékkel kapcsolatban idéznék a Magyar Olvasótársaság 2005-ös felhívásából: „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra, és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”
Most pedig következzen a beígért idézet, Benedek Elek vallomása a szülőfalujáról, Kisbaconról: „Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó felerészét az én nemzetségem tevé.”
A mai rész második felében kitérek a 2020 októberében hungarikummá nyilvánított, Magyar népmesék című, összesen százrészes rajzfilmsorozatra, amely a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban készült 1976 és 2011 között. Egyebek között terítékre került A só című népmese, amelyben elhangzott egy emlékezetes mondat, azaz én úgy szeretem édesapámat, mint a sót az ételben. A folytatást mindenki tudja. A harmadik évadtól, pontosabban 1984-től kizárólag Szabó Gyula volt a mesemondó, de néhány részben már korábban is lehetett hallani a jellegzetes hangját; 2005 nyarán a 7. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon életmű-díjat kapott három évtizedes tevékenységéért. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész 2014 áprilisában hunyt el.
A mai rész vége felé közeledve megosztok a hallgatókkal egy hírt: a Kecskemétfilm Kft. kedden közölte, hogy tizenhárom epizóddal folytatódik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat; az új részek várhatóan 2025-re készülnek el.
Az új francia kormány 210 napra szeretné meghosszabbítani az illegális migránsok adminisztratív őrizetének maximális időtartamát - jelentette be szerdán Bruno Retailleau belügyminiszter a Le Figaro című napilap heti magazinjában szerdán megjelent interjúban.
Azt is jelezte, kérni fogja a prefektusokat, hogy szisztematikusan fellebbezzenek a közigazgatási fogságból történő bírói szabadlábra helyezés ellen, még akkor is, ha a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya".
Előző nap Michel Barnier miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondott általános politikai programbeszédében felvetette, hogy a vízumpolitikát a kiutasított külföldiek származási országukba történő kitoloncolásához akarja kötni. Például Franciaország csaknem 240 ezer vízumot adott ki Marokkónak, de csak 725 konzuli engedélyt kapott a kitoloncolásokhoz 2023-ban.
Ha adottak a feltételek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a választások után szeretne kormányra kerülni, az elnökválasztás első fordulójában pedig a leghasznosabb szavazat az RMDSZ jelöltjének támogatása – nyilatkozta Kelemen Hunor elnök, miután a szervezet benyújtotta a központi választási irodánál a jelöltjeit támogató negyedmilliónyi aláírást. A szövetség vezetője egyúttal beszélt az elnökjelölti kampányának céljairól is.
Kelemen Hunor hozzátette: az államelnök pozíciójából fakadóan példát adhat, irányt mutathat, és ő tudja a kormánynak megjelölni a nagy kérdésekben az utat, amelyen haladni kell, mert közvetlenül választják, nagy legitimitása és nagy a súlya.
Mai adásunkban előbb az egészségügy legújabb slágeréről, a mikrobiomról, majd a hulladékkezelésben fontos tényezőnek számító egyéni felelősségvállalásról, végül pedig az Erdélyi Magyar Szervátültetettek, Szervátültetésre várók és Dializáltak Egyesületének bejegyzéséről hallhatnak.
Olaf Scholz német kancellár felszólította szerdán Iránt és a libanoni Hezbollah milíciát, hogy azonnal vessenek véget az Izrael elleni támadásoknak, és arra figyelmeztetett, félő, hogy Irán lángba borítja a térséget. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) ma rendkívüli ülést tart az Izrael területe ellen intézett átfogó iráni rakétatámadás nyomán. A tanácskozást Franciaország és Izrael kezdeményezésére tartják.
Ma a Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg libanoni szárazföldi hadműveletének második napján - közölte az izraeli hadsereg. Az Irán támogatta szervezet számos rakétával támadta ma reggel a határ közelében fekvő falvakat, amelyeknek a lakosait már tavaly ősszel evakuálták a Hezbollah támadásai miatt. Egy szélesebb északi sávban még lakhelyükön élnek az emberek, őket most a polgári védelem felszólította, hogy a rakéták miatt maradjanak az óvóhelyek közelében. Az izraeli katonai rádió beszámolója szerint a libanoni hadműveletet végrehajtó izraeli különleges erők a határhoz közeli falvakban a házak alatt felfedeztek egy olyan alagútrendszert és katonai létesítményeket, amelyek a Gázai övezetiekhez hasonlók.
Válaszcsapást helyezett kilátásba az Izraelt ért iráni rakétatámadásra Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki szerint az iráni támadás kuadrc. Irán nagy hibát követett el, és meg fog fizetni érte - idézte a miniszterelnöki hivatal közleménye Netanjahut. A közleményből nem derül ki, hogy mikor kerülhet sor az Irán elleni megtorló csapásra. Az izraeli hadsereg szerint a rakéták többségét Izrael és az Egyesült Államok vezette védelmi koalíció elfogta. Ciszjordániában egy ember meghalt, Tel-Avivban pedig ketten megsebesültek a támadás következtében. Ugyanakkor Irán is figyelmeztette Izraelt, hogy tartózkodjon megtorló csapástól, mert súlyosabb válaszlépésre számíthat.
Marcel Ciolacu kormányfő határozottan elítélte Irán Izrael elleni támadásait, és teljes szolidaritását fejezte ki Izraellel és azzal a jogával, hogy megvédje magát. 'Határozottan elítéljük az Iránból Izrael ellen indított rakétatámadásokat. Ezek az agresszív cselekedetek aláássák a regionális békét, és egyértelműen meg kell szűnniük - írta Marcel Ciolacu az X platformra. A kormányfő azt követően foglalt állást, hogy Irán tegnap este mintegy 200 ballisztikus rakétával támadást indított Izrael ellen, megtorlásul Izraelnek az Irán-barát síita Hezbollah libanoni csoport elleni támadásaiért.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kijelentette, hogy az áruforgalmi adó, az áfa szintje 2025 márciusában sem fog módosulni, sőt az élelmiszerek és a gyógyszerek esetében is megmarad a 9 százalékos áfa. A PSD elnöke szerint a választási kampány számlájára tehető az, hogy például Rareş Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke 24-25 százalékos áfáról beszél. Elmondta, nem tudja, hogy az ilyen kijelentések kinek használnak. Hozzátette: ő már a kormányfői tisztség átvételekor leszögezte, hogy kizárt az áfa emelése, és azóta is ehhez tartja magát.
Szeptemberben 49,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Törökországban. Éves összevetésben a növekedési ütem az augusztusi 52 százalékról lassult, és 2023 júliusa óta a legalacsonyabb volt. Törökországban negyedik hónapja gyengült az infláció.
Ugyancsak a statisztikai hivatal közölte, hogy a termelői áremelkedés 33,09 százalékra lassult szeptemberben az augusztusi 35,75 százalékról.
A török jegybank idén március óta 50 százalékon tartja irányadó kamatát, a szigorú monetáris politika pedig segít az infláció mérséklésében. 2023 júniusában a kamatszint még 8,5 százalék volt.