Az izraeli légierő csapást mért a Hezbollah síita szervezet feltételezett helyszínére a libanoni főváros központi részén ma hajnalban. Legalább tizenegyen…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Az izraeli légierő csapást mért a Hezbollah síita szervezet feltételezett helyszínére a libanoni főváros központi részén ma hajnalban. Legalább tizenegyen…
Continue Reading
Több mint 1300 személy maradt péntek este áramellátás nélkül Hargita megyei településeken, miután a sűrű havazás és a viharos szél…
Continue Reading
Bulgária és Románia teljes jogú schengeni tagságával a magyar EU-elnökség egyik prioritása teljesül – hívta fel a figyelmet Bóka János,…
Continue Reading
Bulgária és Románia teljes mértékben a schengeni övezethez tartozik, a szárazföldi határellenőrzés eltörlése csupán az utolsó akadály – jelentette ki…
Continue Reading
Kórházba került tegnap délután rosszulléttel egy temesvári óvodából öt kisgyerek – tájékoztatott a Temes megyei főtanfelügyelő. Aura Danielescu szerint az…
Continue Reading
Az Európai Unión kívülről érkező illegális bevándorlókat Bulgária területén szállító, román bűnszövetkezet tagjaira csaptak le a hatóságok Bihar megyében –…
Continue Reading
A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany pénteken 415 lej 30 banit ért, 9 lej 41 banival…
Continue Reading
Az év első tíz hónapjában 162 502 személy jutott álláshoz az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) közvetítésével, és közülük több mint…
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: A heti hírösszefoglalóban szó lesz a Román Postáról, hogy a vállalat vezetősége milyen reformokat tervez a hatékonyság növelése…
Continue Reading
Erről állapodott meg Ausztria, Románia és Bulgária belügyminisztere a magyar soros uniós elnökség közvetítésével, Budapesten tartott találkozón. A hírt közös…
Continue ReadingRadoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter is indul a májusban esedékes elnökválasztáson, azonban esélyeit nagyban befolyásolhatja – mégpedig negatívan –, hogy neje, Anne Applebaum történész és újságíró a frissen megválasztott amerikai elnök egyik legismeretebb és legélesebb hangú kritikusa – írja a Politico.
(tovább…) Continue Reading
A korábbi jelölt, Matt Gaetz ellen a képviselőház etikai bizottsága vizsgálatot indított állítólagos kábítószerfogyasztás és fiatalkorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt. Gaetz jelölésének az ellenzői emellett még a jogi tapasztalat hiányát is kifogásolták.
(tovább…) Continue ReadingAz izraeli légierő csapást mért a Hezbollah síita szervezet feltételezett helyszínére a libanoni főváros központi részén ma hajnalban. Legalább tizenegyen meghaltak, a sebesültek száma 33 - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium. Helyi beszámolók szerint az izraeli légierő egy bizonyos épületet célzott meg, amelyre négy rakétát lőtt. A Hamász al-Hadat tévécsatornája szerint az izraeli hadsereg célja az volt, hogy megöljék a Hezbollah külső biztonsági szervezetének vezetőjét, Talal Hamiehet, akinek sorsáról azonban nem adott tájékoztatást.
" ["post_title"]=> string(59) "Az izraeli légierő csapást mért egy libanoni épületre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "az-izraeli-legiero-csapast-mert-egy-libanoni-epuletre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:58:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:58:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444815" ["menu_order"]=> int(7902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(444813) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:56:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:56:43" ["post_content"]=> string(1348) "Több mint 1300 személy maradt péntek este áramellátás nélkül Hargita megyei településeken, miután a sűrű havazás és a viharos szél megrongálta a hálózatot. A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szerint a szélsőséges időjárás 31 transzformátorállomást rongált meg. Maros megyében a vasúti pályára dőltek ki fák, ezért négy személyszállító vonat vesztegelt Déda és Galócás, illetve Gödemesterháza és Maroshévíz között. Az Érmihályfalva és Brassó, a Bukarest és Marosvásárhely, illetve a Szatmárnémeti és Bukarest között közlekedő járatok voltak kénytelenek vesztegelni. A szóban forgó vasúti pályán hajnali fél hatkor indult újra a közlekedés.
Több vonat vesztegelt
A péntekről szombatra virradó éjszaka a havazás és az erős szél több országúton is fennakadásokat okozott. Hargita mgyében Maroshévíz és Borszék között a Borszéki hágón állt a közlekedés, akárcsak a 13 B jelzésű úton Parajd és Gyergyószentmiklós között. Az említett szakaszokon az erős széllökések miatt fák dőltek ki az országútra. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
" ["post_title"]=> string(93) "Áramkiesést, illetve vasúti és közúti közlekedési fennakadást okozott a télies idő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "aramkiesest-illetve-vasuti-es-kozuti-kozlekedesi-fennakadast-okozott-a-telies-ido" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:56:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:56:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444813" ["menu_order"]=> int(7903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(444811) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:54:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:54:10" ["post_content"]=> string(860) "Bulgária és Románia teljes jogú schengeni tagságával a magyar EU-elnökség egyik prioritása teljesül - hívta fel a figyelmet Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős magyar miniszter. A tárcavezető történelmi jelentőségű találkozónak nevezte a soros magyar EU-elnökség keretében Budapesten lezajlott tegnapi megbeszélést. Kiemelte, Budapesten Ausztria, Magyarország, Románia és Bulgária belügyminiszterei áttekintették az illegális migráció elleni közös küzdelem eredményeit, és arra a következtetésre jutottak, hogy immár nincsen akadály Románia és Bulgária teljes jogú schengeni tagsága előtt. Erről a hivatalos döntést az Európai Unió belügyminiszterei december 12-én, Brüsszelben hozhatják meg - emlékeztetett Bóka János miniszter.
" ["post_title"]=> string(78) "A magyar EU-elnökség egyik prioritása teljesül a schengeni csatlakozással" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-magyar-eu-elnokseg-egyik-prioritasa-teljesul-a-schengeni-csatlakozassal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:54:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:54:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444811" ["menu_order"]=> int(7904) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(444809) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:49:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:49:44" ["post_content"]=> string(569) "Bulgária és Románia teljes mértékben a schengeni övezethez tartozik, a szárazföldi határellenőrzés eltörlése csupán az utolsó akadály - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A tegnapi budapesti bejelentést Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is üdvözölte, leszögezve, hogy az erősebb schengeni övezet erősebb Európát jelent. Ylva Johansson belügyi biztos hangsúlyozta: Romániának és Bulgáriának joga van a schengeni övezet adta előnyökhöz.
" ["post_title"]=> string(105) "Európai vezetők üdvözölték Románia és Bulgária várható teljes körű schengeni csatlakozását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "europai-vezetok-udvozoltek-romania-es-bulgaria-varhato-teljes-koru-schengeni-csatlakozasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:51:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:51:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444809" ["menu_order"]=> int(7905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(444807) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:48:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:48:16" ["post_content"]=> string(441) "Kórházba került tegnap délután rosszulléttel egy temesvári óvodából öt kisgyerek - tájékoztatott a Temes megyei főtanfelügyelő. Aura Danielescu szerint az óvoda a temesvári erdészeti és mezőgazdasági szakközépiskolához tartozik, és az óvodaépület is az iskola udvarán van. A főtanfelügyelő szerint az öt gyermek rosszullétre és hasmenésre panaszkodott.
" ["post_title"]=> string(43) "Öt óvodás került kórházba Temesváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ot-ovodas-kerult-korhazba-temesvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:48:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:48:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444807" ["menu_order"]=> int(7906) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(444805) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:45:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:45:41" ["post_content"]=> string(682) "Az Európai Unión kívülről érkező illegális bevándorlókat Bulgária területén szállító, román bűnszövetkezet tagjaira csaptak le a hatóságok Bihar megyében - közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség, a DIICOT. A vádhatóság szerint a nagyváradi rendőrök 13 helyszínen tartottak házkutatást 11 Bihar megyei településen, miután október 30-án a nyomozást irányító bolgár hatóságok 16 román állampolgár ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. A DIICOT közlése szerint az embercsempész-hálózatot egy 50 éves, Bihar megyei gyanúsított irányította.
" ["post_title"]=> string(47) "Bevándorlókat szállító bandára csaptak le" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "bevandorlokat-szallito-bandara-csaptak-le" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:45:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:45:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444805" ["menu_order"]=> int(7907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(444803) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:44:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:44:11" ["post_content"]=> string(245) "A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany pénteken 415 lej 30 banit ért, 9 lej 41 banival többet, mint csütörtökön. Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.
" ["post_title"]=> string(27) "Rekordmagasságban az arany" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "rekordmagassagban-az-arany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:44:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:44:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444803" ["menu_order"]=> int(7908) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(444801) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:43:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:43:09" ["post_content"]=> string(517) "Az év első tíz hónapjában 162 502 személy jutott álláshoz az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) közvetítésével, és közülük több mint 82 ezren 45 évnél idősebbek - tájékoztatott az intézmény. Az álláshoz jutott személyek közül 51 578-an a nehezen vagy nagyon nehezen foglalkoztathatók kategóriájába tartoznak. A legtöbb munkanélkülinek Bukarestben, illetve Brassó és Buzău megyében sikerült elhelyezkednie.
" ["post_title"]=> string(84) "A legtöbb munkanélküli Bukarestben, Brassó és Buzău megyében talált állást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-legtobb-munkanelkuli-bukarestben-brasso-es-buzau-megyeben-talalt-allast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:43:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:43:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444801" ["menu_order"]=> int(7909) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(444643) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-22 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-22 13:30:00" ["post_content"]=> string(1245) "Műsorunk tartalmából:
A heti hírösszefoglalóban szó lesz a Román Postáról, hogy a vállalat vezetősége milyen reformokat tervez a hatékonyság növelése érdekében, és ezek a szándékok, hogyan verték ki a biztosítékot a választási kampány hajrájában. Ismét terítékre kerülnek a nyugdíjak, amelyek decemberi folyósítása a kormány tartalékalapjából történik. Ukrajnában csökken a lakosság háborús kedve, illetve Párizsban különösen erőszakos rablás során törtek be egy múzeumba.
Szőcs Levente összeállítása arról, hogy Donald Trump újraválasztása az Egyesült Államok elnökévé nem egyedülálló jelenség, hiszen a világ egyre több országában jobbra tolódik a politika, így a progresszívnek tekintett Új-Zélandon is.
Garzó Ferenc jegyzete: Fellegek felett, fellegek alatt
Erről állapodott meg Ausztria, Románia és Bulgária belügyminisztere a magyar soros uniós elnökség közvetítésével, Budapesten tartott találkozón. A hírt közös sajtótájékoztatón jelentette be Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök.
A hivatalos döntés az uniós belügyminiszterek decemberi tanácskozásán születik meg, de a mai egyeztetésen az osztrák belügyminiszter közölte, hogy Bécs nem gördít akadályokat a továbbiakban a két ország csatlakozása elé.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón emlékeztett rá, hogy legutóbbi, bukaresti találkozóján megígérte a magyar soros uniós elnökség segítségét Románia teljes jogú Schengen-tagsága érdekében.
Marcel Ciolacu megköszönte Orbánnak, hogy Románia schengeni tagságának ügyét mindvégig az uniós elnökség napirendjén tartotta. Külön köszönetet mondott a közbenjárásáért Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, akit „barátjának és szövetségesének” nevezett.
" ["post_title"]=> string(74) "Románia január elsejétől a schengeni térség teljes jogú tagja lehet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "romania-januar-elsejetol-a-schengeni-terseg-teljes-jogu-tagja-lehet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-22 13:39:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-22 11:39:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444798" ["menu_order"]=> int(7911) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(444792) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-22 13:10:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-22 11:10:22" ["post_content"]=> string(1345) "Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter is indul a májusban esedékes elnökválasztáson, azonban esélyeit nagyban befolyásolhatja – mégpedig negatívan –, hogy neje, Anne Applebaum történész és újságíró a frissen megválasztott amerikai elnök egyik legismeretebb és legélesebb hangú kritikusa – írja a Politico.
A portál emlékeztet, hogy az Egyesült Államok Lengyelország fő külpolitikai szövetségese és fegyverbeszállítója. Sikorski ellenfelei nem felejtik majd el felidézni a kampányban, hogy a jelenlegi nemzetközi kontextusban Lengyelország számára katasztrofális következményekkel járhat a legkisebb összetűzés is a közismerten haragtartó Donald Trumppal.
Sikorski konzervatív ellenfelei máris megpróbálták ellene hangolni a megválasztott amwerikai elnököt.
A Donald Tusk vezette Polgári Koalíció előválasztásán Sikorski legfőbb ellenfele Varsó polgármestere, Rafał Trzaskowski, aki a 2020-as elnökválasztás alkalmával kis különbséggel veszített a regnáló államfővel, Andrzej Dudával szemben.
" ["post_title"]=> string(51) "Indul az elnökségért a lengyel külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "indul-az-elnoksegert-a-lengyel-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-22 13:10:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-22 11:10:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444792" ["menu_order"]=> int(7912) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(444789) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-22 12:45:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-22 10:45:05" ["post_content"]=> string(1251) "A korábbi jelölt, Matt Gaetz ellen a képviselőház etikai bizottsága vizsgálatot indított állítólagos kábítószerfogyasztás és fiatalkorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt. Gaetz jelölésének az ellenzői emellett még a jogi tapasztalat hiányát is kifogásolták.
Visszalépése után alig néhány órával Donald Trump megválasztott amerikai elnök Pam Bondi egykori floridai főügyészt jelölte az igazságügy-miniszteri posztra. Hangsúlyozta, hogy Florida első női főügyészeként keményen lépett fel a bűnözés ellen.
Az 59 éves Bondi 2011 és 2019 között az ország harmadik legnépesebb állama bűnüldöző szerveit vezette, és Trump első kormányzása idején az opioid- és kábítószer-visszaélésekkel foglalkozó bizottságban is dolgozott. Bondi tagja volt a Trump első alkotmányos perében a védelmét ellátó ügyvédi csapatnak, illetve részt vett a leendő kormányzati politika kidolgozását segítő America First Policy Institute jogi részlegének az irányításában.
" ["post_title"]=> string(80) "Az egykori floridai főügyészt jelölte Donald Trump igazságügy-miniszternek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "az-egykori-floridai-fougyeszt-jelolte-donald-trump-igazsagugy-miniszternek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-22 12:45:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-22 10:45:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444789" ["menu_order"]=> int(7913) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(444815) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 13:58:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:58:18" ["post_content"]=> string(653) "Az izraeli légierő csapást mért a Hezbollah síita szervezet feltételezett helyszínére a libanoni főváros központi részén ma hajnalban. Legalább tizenegyen meghaltak, a sebesültek száma 33 - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium. Helyi beszámolók szerint az izraeli légierő egy bizonyos épületet célzott meg, amelyre négy rakétát lőtt. A Hamász al-Hadat tévécsatornája szerint az izraeli hadsereg célja az volt, hogy megöljék a Hezbollah külső biztonsági szervezetének vezetőjét, Talal Hamiehet, akinek sorsáról azonban nem adott tájékoztatást.
" ["post_title"]=> string(59) "Az izraeli légierő csapást mért egy libanoni épületre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "az-izraeli-legiero-csapast-mert-egy-libanoni-epuletre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 13:58:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 11:58:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444815" ["menu_order"]=> int(7902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bc3185dd282a3786b1227eefbe6b4f8a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:4b6ae26f6530f94b76292b7ffff22f46" }