A Nicușor Dan bukaresti főpolgármester által kezdeményezett konzultatív népszavazás érvényes és eredményes volt. A részvétel ugyanis meghaladta a törvény által…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3469 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


A Nicușor Dan bukaresti főpolgármester által kezdeményezett konzultatív népszavazás érvényes és eredményes volt. A részvétel ugyanis meghaladta a törvény által…
Continue Reading
Kigyulladt ma reggel egy csíkszeredai bútorgyár fűrészport raktározó silója – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A közlemény szerint…
Continue Reading
Karol Nawrocki történészt indítja jövőre az elnökválasztáson a lengyel PiS. Az ellenzéki tömörülés ezáltal megkerülte a tapasztalt politikusokat, köztük Mateusz…
Continue Reading
Az Osztrák Szabadságpárt újabb fölényes győzelmet aratott Ausztriában, ahol az előzetes eredmények szerint az FPÖ 35 százalékkal végzett az élen…
Continue Reading
A szavazatok 99,93 százalékos feldolgozottságánál Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje feljött a második helyre, miután megelőzte…
Continue Reading
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában meglepő módon első helyen végzett Călin Georgescu a vasgárdista…
Continue Reading
Valóságos politikai horror-thrillerbe csapott át az éjszaka a romániai elnökválasztás első fordulója, amelyet a szinte végleges eredmények szerint egy olyan…
Continue Reading
Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök és Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államfőjelöltje kerülhet be…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Székely Zoltán Márton szászmedgyesi református lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Két nappal a hazai szavazókörzetek megnyitása előtt megkezdődött tegnap az elnökválasztás első fordulója a külföldi választókörzetekben. Belföldön vasárnap lehet szavazni…
Continue Reading
A román külügyminisztérium szerint nem lehet egyenlőségjelet tenni Izrael, vagyis egy demokratikus ország és olyan terrorista szervezetek közé, mint a…
Continue Reading
Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke szerint hiába mond mást Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése Benjamin…
Continue ReadingA Nicușor Dan bukaresti főpolgármester által kezdeményezett konzultatív népszavazás érvényes és eredményes volt. A részvétel ugyanis meghaladta a törvény által érvényességi küszöbként megszabott 30 százalékot. Emellett mindhárom kérdés esetében elsöprő többségbe kerültek az igen szavazatok. Az első két kérdés arra hivatott, hogy az építkezési engedélyek és a pénzek elosztásában megerősítse a főpolgármester és a főpolgármesteri hivatal jogosítványait a kerületi polgármesterekkel és polgármesteri hivatalokkal szemben. A harmadik kérdés szerint a bukarestiek 83 százalékban egyetértettek azzal, hogy a polgármesteri hivatal finanszírozzon minden iskolában egy drogmegelőzési programot.
" ["post_title"]=> string(57) "Érvényes és eredményes volt a bukaresti népszavazás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "ervenyes-es-eredmenyes-volt-a-bukaresti-nepszavazas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-25 15:24:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 13:24:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444849" ["menu_order"]=> int(7889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(444846) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-25 15:00:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 13:00:19" ["post_content"]=> string(378) "Kigyulladt ma reggel egy csíkszeredai bútorgyár fűrészport raktározó silója - számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A közlemény szerint a 156 köbméter űrtartalmú, 13 méter magas létesítményben tárolt fűrészpor lobbant lángra. Az oltásban három tűzoltóegység vett részt.
" ["post_title"]=> string(48) "Kigyulladt egy csíkszeredai bútorgyár silója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "kigyulladt-egy-csikszeredai-butorgyar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-25 15:23:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 13:23:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444846" ["menu_order"]=> int(7890) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(444844) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-25 14:58:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 12:58:27" ["post_content"]=> string(485) "Karol Nawrocki történészt indítja jövőre az elnökválasztáson a lengyel PiS. Az ellenzéki tömörülés ezáltal megkerülte a tapasztalt politikusokat, köztük Mateusz Morawiecki volt miniszterelnököt, és egy párton kívüli, kevésbé ismert személyt jelölt a legmagasabb tisztségre. A 41 éves Nawrocki 2021 óta vezeti a Nemzeti Emlékezet Intézetét, amely a totalitárius rendszerek kutatásával foglalkozik.
" ["post_title"]=> string(60) "Karol Nawrockit indítja a lengyel elnökválasztáson a PiS" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "karol-nawrockit-inditja-a-lengyel-elnokvalasztason-a-pis" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-25 14:58:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 12:58:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444844" ["menu_order"]=> int(7891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(444842) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-25 14:55:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 12:55:31" ["post_content"]=> string(729) "Az Osztrák Szabadságpárt újabb fölényes győzelmet aratott Ausztriában, ahol az előzetes eredmények szerint az FPÖ 35 százalékkal végzett az élen a stájerországi tartományi választásokon - adta hírül az Euronews. Ez 17,5 százalékpontos növekedést jelent. A konzervatív Néppárt (ÖVP), amely korábban a szociáldemokratákkal együtt kormányzott, alig 27 százalékon áll. Míg az FPÖ szövetségi szinten továbbra is politikailag elszigetelt a vezetője, a túl radikálisnak tartott Herbert Kickl miatt, addig Stájerországban az FPÖ csúcsjelöltje, Mario Kunasek a jelek szerint talál majd koalíciós partnereket a helyi kormányzáshoz.
" ["post_title"]=> string(55) "Az Osztrák Szabadságpárt újabb fölényes győzelme" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "az-osztrak-szabadsagpart-ujabb-folenyes-gyozelme" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-25 14:55:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 12:55:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444842" ["menu_order"]=> int(7892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(444834) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-25 09:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 07:30:00" ["post_content"]=> string(396) "A szavazatok 99,93 százalékos feldolgozottságánál Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje feljött a második helyre, miután megelőzte a szociáldemokrata Marcel Ciolacut. Lasconi 1.769.483 voksot gyűjtött, míg Marcel Ciolacu 1.769.049-et. A két jelöltet tehát 434 szavazat választja el egymástól.
" ["post_title"]=> string(76) "Elena Lasconi feljött a második helyre, de továbbra is szoros a küzdelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "elena-lasconi-feljott-a-masodik-helyre-de-tovabbra-is-szoros-a-kuzdelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-25 09:30:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 07:30:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444834" ["menu_order"]=> int(7894) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(444830) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-25 09:08:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 07:08:22" ["post_content"]=> string(1493) "Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában meglepő módon első helyen végzett Călin Georgescu a vasgárdista ideológiát képviseli. Úgy vélte, hogy a romániai magyaroknak most saját magukat kell megmenteniük, majd december 8-án, ha tudnak, akkor hozzájárulnak az ország megmentéséhez is, de ebben a pillanatban a december 1-jei parlamenti választás a fontos. - Lesz állásfoglalásunk a második fordulóval kapcsolatban, de a közösség képviseletét kell mindenek elé helyeznünk - mondta az RMDSZ elnöke ma reggel a Kossuth Rádiónak.
Hangsúlyozta: először is azt kell látni, hogy milyen veszély fenyegetheti a közösséget, és úgy vélte, hogy ez a veszély ma sokkal nagyobb, mint a tegnap reggel, mert amennyiben Călin Georgescu és George Simion (AUR) egyesítik erejüket a parlamenti választáson, akkor az messze 30 százalék fölötti eredményt ad. - Olyan erős magyarellenes, szélsőséges, vasgárdista, legionárius ideológiát képviselő tábor alakult ki, amely a magyar közösségre veszélyt jelent. Nekünk ezt kell valahogy tudatosítanunk - mondta Kelemen Hunor.
Valóságos politikai horror-thrillerbe csapott át az éjszaka a romániai elnökválasztás első fordulója, amelyet a szinte végleges eredmények szerint egy olyan független jelölt nyert meg Călin Georgescu személyében, akiről az ország jelentős része mai napig nem halott és nem ismeri a politikai tevékenységét, hiszen soha nem tartozott a politika élvonalába. Az urnazárás utáni exit poll eredmények Georgescut még a harmadik helyre sorolták Marcel Ciolacu és Elena Lasconi mögé. A második helyért ádáz csatát vív a szociáldemokrata Marcel Ciolacu és a Mentsétek meg Romániát (USR) színeiben induló Elena Lasconi, akiket reggel 8-kor, a szavazatok 99,79 százalékos feldolgozottságánál alig 3700 voks választott el egymástól, de az eredmény percről-percre változik. Lasconi abban reménykedik, hogy a hátramaradt bukaresti szavazatoknak köszönhetően az utolsó pár méteren megelőzheti Ciolacut, és bejuthat a második fordulóba, amelyet december 8-án rendeznek.
A jelöltek eredményei:
1. CĂLIN GEORGESCU 2.111.247 szavazat - 22,91 %
2. ION-MARCEL CIOLACU 1.768.392 - 19,19 %
3. ELENA-VALERICA LASCONI 1.764.661 - 19,15 %
4. GEORGE-NICOLAE SIMION 1.278.530 - 13,87 %
5. NICOLAE-IONEL CIUCĂ 810.863 - 8,8 %
6. MIRCEA-DAN GEOANĂ 582.415 - 6,32 %
7. KELEMEN HUNOR 416.563 - 4,52 %
8. CRISTIAN DIACONESCU 286.213 - 3,11 %
9. CRISTIAN-VASILE TERHEȘ 95.156 - 1,03 %
10. ANA BIRCHALL 42.665 - 0,46 %
11. LUDOVIC ORBAN 20.144 - 0,22 %
12. SEBASTIAN-CONSTANTIN POPESCU 14.654 - 0,16 %
13. ALEXANDRA-BEATRICE BERTALAN-PĂCURARU 14.481 - 0,16 %
14. SILVIU PREDOIU 11.226 - 0,12 %
Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök és Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államfőjelöltje kerülhet be a romániai elnökválasztás december 8-án tartandó második fordulójába a vasárnapi első forduló urnazárása után közzétett exit pollok szerint. A PSD elnöke mind a CURS, mind pedig az Avangarde-CIRA exit-pollja szerint 25 százalékkal került az első helyre, míg az USR jelöltje mindkét becslés szerint a hazai voksok 18 százalékát kaphatta meg. Harmadik helyen - általános meglepetésre - Călin Georgescu független jelöltet mérték az exit pollok, akit a 2020-as parlamenti választásokat követően az akkor frissen képviselethez jutott, a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kormányfőnek javasolt. Később Georgescu holtvágányra került az AUR-ban, miután a legionárius Corneliu Zelea Codreanut, illetve a zsidók és a romák eldeportálásáért felelős Ion Antonescut mentegette és dicsérte. Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnök-jelöltje ugyanakkor a szavazatok 4 százalékára számíthat az exit poll szerint.
Ugyanakkor a részleges eredmények bombameglepetést vetítenek előre, hiszen a szavazatok 50 százalékos feldolgozottságánál Marcel Ciolacu vezet 23,14 százalékkal, második Călin Georgescu 21,84 százalékkal. Őket követi George Simion 15,11 százalékkal és Elena Lasconi 14,33 százalékkal.
" ["post_title"]=> string(137) "Az exit poll-eredmények Marcel Ciolacu-Elena Lasconi döntőt jósolnak, de a részleges eredmények bombameglepetést vetítenek előre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(127) "az-exit-poll-eredmenyek-marcel-ciolacu-elena-lasconi-dontot-josolnak-de-a-reszleges-eredmenyek-bombameglepetest-vetitenek-elore" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-24 23:41:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-24 21:41:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(169) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/11/24/az-exit-poll-eredmenyek-marcel-ciolacu-elena-lasconi-dontot-josolnak-de-a-reszleges-eredmenyek-bombameglepetest-vetitenek-elore/" ["menu_order"]=> int(7897) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(444669) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-24 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-24 05:00:00" ["post_content"]=> string(785) "Mai egyházi műsorunkban Székely Zoltán Márton szászmedgyesi református lelkész igehirdetését hallják.

Két nappal a hazai szavazókörzetek megnyitása előtt megkezdődött tegnap az elnökválasztás első fordulója a külföldi választókörzetekben. Belföldön vasárnap lehet szavazni reggel 7 és este 9 óra között. Külföldön 951 szavazókört rendeztek be. A külföldön élő román állampolgárok közül 6650-en kérték a választási levélcsomagot. A hatóság emailben értesíti azokat, akiknek a szavazata nem érkezett meg idejében postai úton, figyelmeztetve őket, hogy választójogukat már csak személyesen gyakorolhatják valamely hazai vagy külföldi szavazókörben. Az Állandó Választási Hatóság közlése szerint több mint 18 millió szavazati joggal rendelkező állampolgár szerepel a választói névjegyzékben. Az intézmény adatai szerint ebből több mint 989 ezren laknak és szavazhatnak külföldön. Több mint 19 ezer személynek ideiglenesen fel van függesztve a szavazati joga. Külföldön éjfélig szavazhatnak az állampolgárok, amennyiben sorok alakulnak ki.
" ["post_title"]=> string(93) "Megkezdődött az államelnök-választás első fordulója a külföldi szavazókörzetekben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "megkezdodott-az-allamelnok-valasztas-elso-forduloja-a-kulfoldi-szavazokorzetekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 14:05:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 12:05:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444821" ["menu_order"]=> int(7899) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(444819) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 14:03:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 12:03:30" ["post_content"]=> string(727) "A román külügyminisztérium szerint nem lehet egyenlőségjelet tenni Izrael, vagyis egy demokratikus ország és olyan terrorista szervezetek közé, mint a Hamász és a Hezbollah. A külügyi tárca így reagált tegnap a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsára, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen adott ki. A közlemény szerint a jelenlegi közel-keleti helyzetben a tűzszüneti megállapodásra, a túszok szabadon bocsátására és a gázai humanitárius válság enyhítésére kell törekedni. Ugyanilyen fontos azonban Románia álláspontja szerint Izrael joga arra, hogy a nemzetközi joggal összhangban megvédje magát.
" ["post_title"]=> string(100) "Román külügy: nem lehet egyenlőségjelet tenni Izrael, valamint a Hamász és a Hezbollah közé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "roman-kulugy-nem-lehet-egyenlosegjelet-tenni-izrael-valamint-a-hamasz-es-a-hezbollah-koze" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 14:03:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 12:03:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444819" ["menu_order"]=> int(7900) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(444817) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-23 14:01:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 12:01:40" ["post_content"]=> string(940) "Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke szerint hiába mond mást Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel kapcsolatosan, Magyarországra nézve is kötelező. Emlékeztetett: Budapest is aláírt erről egy megállapodást. A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Izrael miniszterelnöke és a nemrégiben leváltott védelmi minisztere, Joáv Galant ellen, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolva őket. Orbán Viktor tegnap úgy fogalmazott, hogy miután "felháborítóan pimasznak és cinikusnak" ítéli a döntést, meghívja Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, és garantálja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát Magyarországon nem hajtják végre. Netanjahu megköszönte Orbán Viktornak a meghívást.
" ["post_title"]=> string(121) "Vera Jourova: Magyarországra is kötelező a Benjamin Netanjahuval kapcsolatos nemzetközi büntetőbírósági döntés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(109) "vera-jourova-magyarorszagra-is-kotelezo-a-benjamin-netanjahuval-kapcsolatos-nemzetkozi-buntetobirosagi-dontes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-23 14:01:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-23 12:01:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444817" ["menu_order"]=> int(7901) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(444849) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-25 15:24:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 13:24:49" ["post_content"]=> string(809) "A Nicușor Dan bukaresti főpolgármester által kezdeményezett konzultatív népszavazás érvényes és eredményes volt. A részvétel ugyanis meghaladta a törvény által érvényességi küszöbként megszabott 30 százalékot. Emellett mindhárom kérdés esetében elsöprő többségbe kerültek az igen szavazatok. Az első két kérdés arra hivatott, hogy az építkezési engedélyek és a pénzek elosztásában megerősítse a főpolgármester és a főpolgármesteri hivatal jogosítványait a kerületi polgármesterekkel és polgármesteri hivatalokkal szemben. A harmadik kérdés szerint a bukarestiek 83 százalékban egyetértettek azzal, hogy a polgármesteri hivatal finanszírozzon minden iskolában egy drogmegelőzési programot.
" ["post_title"]=> string(57) "Érvényes és eredményes volt a bukaresti népszavazás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "ervenyes-es-eredmenyes-volt-a-bukaresti-nepszavazas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-25 15:24:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-25 13:24:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444849" ["menu_order"]=> int(7889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c670c4a40b5ce35cfa7b92e5b9fa03fd" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f13e48abeb40ba2f8b14642b36651739" }