A belügyminisztérium közlése szerint szombat reggelig 124 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés. Ez 13 százalékkal kevesebb, mint a négy évvel…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


A belügyminisztérium közlése szerint szombat reggelig 124 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés. Ez 13 százalékkal kevesebb, mint a négy évvel…
Continue Reading
Az alkotmánybíróság hétfőre halasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmények érvényesítését. A taláros testület tegnap a választási eredmények megsemmisítését kérő,…
Continue Reading
Kincses Előd marosvásárhelyi jogász és Mircea Dinescu költő vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint…
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: Mai adásunkban rendkívüli módon egy interjút hallhatnak a közösségi médiáról és a kereskedelmi marketingről, elsősorban arról, hogy mindez…
Continue Reading
Kibertámadások történtek a romániai elnökválasztás első fordulójának befolyásolása érdekében – állapította meg csütörtöki ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács.
(tovább…) Continue Reading
A fővárosi ítélőtáblán óvta meg az USR a Központi Választási Iroda döntését, amellyel elrendelte az elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámolását. A…
Continue Reading
Precedens nélküli helyzetet vonhat maga után az alkotmánybíróság tegnapi határozata, amelyben a taláros testület elhalasztotta az államfőválasztás első fordulója eredményének…
Continue Reading
Az elnökválasztás második fordulójának kampánya csak azután kezdődhet el, miután az alkotmánybíróság érvényesítette az első forduló eredményeit, és hivatalossá válik, hogy melyik két jelölt jutott tovább – nyilatkozta az AGERPRES-nek Toni Greblă.
(tovább…) Continue Reading
A tartalékosok jogait védő szervezetek képviselőivel találkozott a délelőtt Marcel Ciolacu miniszterelnök az állami katonai nyugdíjakkal kapcsolatos gondok miatt.
(tovább…) Continue Reading
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a gazdaságbeli bruttó minimálbér emelésére vonatkozó kormányhatározat. Ennek megfelelően január 1-től a minimálbér 3700-ról 4050 lejre emelkedik, ami majdnem 9,5 százalékos növekedést jelent.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt hónapban több mint 9 százalékkal csökkent a lakóházakra kiadott építkezési engedélyek száma, amely elérte a 3200-at. Éves összevetésben viszont több mint 5 százalékos növekedés tapasztalható – derül ki az országos statisztikai intézet adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Október végén 3,2 százalékra emelkedett a munkanélküliség, az állást keresők száma pedig majdnem 260 ezer – derül ki az országos foglalkoztatási hivatal adataiból.
(tovább…) Continue ReadingA belügyminisztérium közlése szerint szombat reggelig 124 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés. Ez 13 százalékkal kevesebb, mint a négy évvel ezelőtti választási kampányban, és 34 százalékkal marad el az elnökválasztás első fordulóját megelőző kampányban jegyzettől A belügyminisztérium közölte, hogy a 124 bejelentés közül 12-t még vizsgálnak, 14 pedig alaptalannak bizonyult.
" ["post_title"]=> string(63) "124 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "124-lehetseges-valasztasi-incidensrol-erkezett-bejelentes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-30 13:02:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-30 11:02:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444991" ["menu_order"]=> int(7836) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(444989) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-30 12:59:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-30 10:59:22" ["post_content"]=> string(1395) "Az alkotmánybíróság hétfőre halasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmények érvényesítését. A taláros testület tegnap a választási eredmények megsemmisítését kérő, Cristian Terheș államfőjelölt által beterjesztett alkotmányossági óvásának elbírálását is hétfőre halasztotta. Bár a testület nem fűzött indoklást a határozathoz, a román médiában ezt a döntést az előző napi határozattal hozták összefüggésbe, amikor - szintén a választáson a 9. helyen végző Cristian Terheș óvásának elbírálása kapcsán - az alkotmánybíróság elrendelte a november 24-i választásokon leadott mind a 9,5 millió érvényes és 223 ezer érvénytelen szavazat újraszámolását. A központi választási bizottság vasárnap este 22 órára tűzött ki határidőt a megyei, fővárosi kerületi és külföldi választási bizottságoknak arra, hogy az újraszámlálás eredményét jelentsék. Ugyanakkor tegnap délután a külügyminisztérium jelezte, hogy - bár mindenütt a leggyorsabb megoldást választják - vannak olyan külképviseletek, ahol csak a jövő hét elején, december másodikán vagy harmadikán tudják útnak indítani a szavazatokat tartalmazó csomagokat Romániába. Belföldön már megkezdődött a szavazatok újraszámolása.
" ["post_title"]=> string(128) "Az alkotmánybíróság hétfőre halasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmény érvényesítését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(109) "az-alkotmanybirosag-hetfore-halasztotta-az-elnokvalasztas-elso-fordulojaban-szuletett-eredmeny-ervenyesiteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-30 12:59:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-30 10:59:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444989" ["menu_order"]=> int(7837) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(444987) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-30 12:57:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-30 10:57:16" ["post_content"]=> string(612) "Kincses Előd marosvásárhelyi jogász és Mircea Dinescu költő vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport által közösen alapított Petőfi-díjat tegnap Budapesten. Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a díjosztók részéről méltó és igazságos, hogy a XIX. században élt szenvedélyes szabadságharcosról, Petőfi Sándorról elnevezett díjat egy magyar és egy román XXI. századi szabadságharcos együtt kapja meg.
" ["post_title"]=> string(54) "Kincses Előd és Mircea Dinescu kapott Petőfi-díjat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "kincses-elod-es-mircea-dinescu-kapott-petofi-dijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-30 12:57:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-30 10:57:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444987" ["menu_order"]=> int(7838) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(444840) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 13:30:00" ["post_content"]=> string(1399) "Műsorunk tartalmából:
Mai adásunkban rendkívüli módon egy interjút hallhatnak a közösségi médiáról és a kereskedelmi marketingről, elsősorban arról, hogy mindez hogyan működik a TikTokon. Az elmúlt napokban rengeteg szó esett a TikTokról, főleg arról, hogy politikusok hogyan használták politikai reklámra. Az ügy nemzetbiztonsági aggályokat keltett, hiszen a Legfelsőbb Védelmi Tanács is megvizsgálta, hogy a vasárnapi elnökválasztáson történt-e beavatkozás a választási folyamatba. Mint ismert, Călin Georgescu független jelölttel szemben az a vád fogalmazódott meg, hogy pusztán TikTokon, tehát virtuálisan lebonyolított kampánynak köszönhetően gyorsan felfutott az elmúlt hetekben, s ezt oly hatékonysággal tette, hogy valamennyi vetélytársát beelőzte, s ezzel a rendszerváltozás óta a legnagyobb meglepetést okozta a belpolitikában. Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa egy évvel ezelőtt Petki Milán marketinges szakembert kérdezte a TikTok gyors sikeréről, működési elveiről, ami ma különösen aktuálissá vált.
Kibertámadások történtek a romániai elnökválasztás első fordulójának befolyásolása érdekében – állapította meg csütörtöki ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács.
Hozzátették, az elnökválasztáson az egyik jelölt hatalmas nyilvánosságot kapott annak köszönhetően, hogy a TikTok platform kedvezményes elbánásban részesítette. Ezért a védelmi tanács felkérte a nemzetbiztonságért felelős és más illetékes hatóságokat, hogy törvényes hatáskörüknek megfelelően tegyék meg a szükséges lépéseket a védelmi tanács ülésén elhangzottak tisztázása érdekében.
" ["post_title"]=> string(42) "Mégis voltak számítógépes támadások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "megis-voltak-szamitogepes-tamadasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:13:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:13:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444980" ["menu_order"]=> int(7840) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(444978) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 14:10:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:10:37" ["post_content"]=> string(529) "A fővárosi ítélőtáblán óvta meg az USR a Központi Választási Iroda döntését, amellyel elrendelte az elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámolását. A párt vezetősége indokolatlannak, törvényen kívülinek tartja a döntést és azt mondja, hogy a szavazatok újraszámolásánál a pártok képviselőinek is jelen kell lenniük, az eljárást pedig audio-video eszközökkel kell rögzíteni.
" ["post_title"]=> string(42) "Óvás a szavazatok újraszámolása ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "ovas-a-szavazatok-ujraszamolasa-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:10:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:10:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444978" ["menu_order"]=> int(7841) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(444976) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 14:09:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:09:37" ["post_content"]=> string(844) "Precedens nélküli helyzetet vonhat maga után az alkotmánybíróság tegnapi határozata, amelyben a taláros testület elhalasztotta az államfőválasztás első fordulója eredményének érvényesítését, és elrendelte a november 24-én leadott csaknem 9,5 millió szavazat újraszámolását.
Mindamellett, hogy a taláros testület határozata precedens nélküli Romániában, olyan következménye lehet, amelyre szintén nem volt még példa az országban – írja a Krónika. Az államelnök-választás megrendezéséről szóló 2004/370-es számú törvény kimondja ugyanis, hogy meg kell ismételni az államfőválasztás első fordulóját, ha változik a jelöltek sorrendje a szavazatok újraszámolása nyomán.
" ["post_title"]=> string(35) "Megismételhetik az első fordulót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "megismetelhetik-az-elso-fordulot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:09:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:09:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444976" ["menu_order"]=> int(7842) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(444974) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 14:08:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:08:37" ["post_content"]=> string(709) "Az elnökválasztás második fordulójának kampánya csak azután kezdődhet el, miután az alkotmánybíróság érvényesítette az első forduló eredményeit, és hivatalossá válik, hogy melyik két jelölt jutott tovább - nyilatkozta az AGERPRES-nek Toni Greblă.
Az Állandó Választási Hatóság elnöke rámutatott, a törvény szerint a választási kampány hivatalosan nem kezdődhet el addig, amíg az alkotmánybíróság nem közli, hogy melyik két jelölt szerezte a legtöbb szavazatot és jutott be ezáltal a második fordulóba.
" ["post_title"]=> string(64) "Várni kell a második forduló előtti kampány megkezdésével" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "varni-kell-a-masodik-fordulo-elotti-kampany-megkezdesevel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:08:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:08:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444974" ["menu_order"]=> int(7843) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(444972) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 14:07:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:07:35" ["post_content"]=> string(820) "A tartalékosok jogait védő szervezetek képviselőivel találkozott a délelőtt Marcel Ciolacu miniszterelnök az állami katonai nyugdíjakkal kapcsolatos gondok miatt.
Elmondta, a kormány hétfőig megküldi álláspontját az Alkotmánybíróságnak a népügyvédjének az állami katonai nyugdíjakkal kapcsolatos alkotmányellenességi kifogásaira. A miniszterelnök ugyanakkor december 2-ra tanácskozásra hívta a szervezetek képviselőit egy sürgősségi rendeletről, amelyet a kormány abban az esetben ad ki, ha az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősíti a katonai nyugdíjakra vonatkozó parlamentben elfogadott törvényt.
" ["post_title"]=> string(47) "Tartalékosokkal találkozott a miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "tartalekosokkal-talalkozott-a-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:07:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:07:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444972" ["menu_order"]=> int(7844) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(444970) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 14:05:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:05:26" ["post_content"]=> string(857) "Megjelent a Hivatalos Közlönyben a gazdaságbeli bruttó minimálbér emelésére vonatkozó kormányhatározat. Ennek megfelelően január 1-től a minimálbér 3700-ról 4050 lejre emelkedik, ami majdnem 9,5 százalékos növekedést jelent.
A minimálbérből levonják azonban a jövedelemadót, a szociális és egészségügyi hozzájárulást, ami azt jelenti, hogy az alkalmazott 2430 lejt kapna kézbe, ami csak 67 lejjel több, mint most. A jelentősebb emeléshez a kormánynak egy másik jogszabályt is el kellene fogadnia, amellyel 2025-re is kiterjeszti azt az intézkedést, hogy a minimálbérből 300 lej adómentes. Ezzel 2574 lejre emelkedne a nettó minimálbér a jövő évtől.
" ["post_title"]=> string(52) "A bruttó minimálbér nő, a nettó csak kevesebbet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-brutto-minimalber-no-a-netto-csak-kevesebbet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:05:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:05:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444970" ["menu_order"]=> int(7845) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(444968) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 14:04:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:04:27" ["post_content"]=> string(731) "Az elmúlt hónapban több mint 9 százalékkal csökkent a lakóházakra kiadott építkezési engedélyek száma, amely elérte a 3200-at. Éves összevetésben viszont több mint 5 százalékos növekedés tapasztalható - derül ki az országos statisztikai intézet adataiból.
A kiadott építkezési engedélyek 68,5 százaléka falura vonatkozik, az építendő lakóépületek hasznos területe viszont majdnem 50 százalékkal nőtt szeptemberhez képest. Az év elejétől 30 ezer építkezési engedélyt állítottak ki, ami 3,5 százalékkal több, mint 2023-ban.
" ["post_title"]=> string(30) "Lendületben az építkezések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "lenduletben-az-epitkezesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:04:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:04:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444968" ["menu_order"]=> int(7846) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(444966) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-29 14:02:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:02:47" ["post_content"]=> string(731) "Október végén 3,2 százalékra emelkedett a munkanélküliség, az állást keresők száma pedig majdnem 260 ezer - derül ki az országos foglalkoztatási hivatal adataiból.
A munkát keresők közül mintegy 190 ezer személy származik vidékről, a legtöbben 40 és 49 év közöttiek. A hivatal nyilvántartásában szereplő állástalanok többsége nem rendelkezik semmilyen tanulmányokkal, illetve elemi osztályt végzett. A munkanélküliek majdnem 32 százaléka végezte el gimnáziumi tanulmányait, míg 4 százaléka rendelkezik egyetemi végzettséggel.
" ["post_title"]=> string(37) "Nő a munkanélküliség Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "no-a-munkanelkuliseg-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-29 14:02:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-29 12:02:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444966" ["menu_order"]=> int(7847) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(444991) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-30 13:02:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-30 11:02:18" ["post_content"]=> string(486) "A belügyminisztérium közlése szerint szombat reggelig 124 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés. Ez 13 százalékkal kevesebb, mint a négy évvel ezelőtti választási kampányban, és 34 százalékkal marad el az elnökválasztás első fordulóját megelőző kampányban jegyzettől A belügyminisztérium közölte, hogy a 124 bejelentés közül 12-t még vizsgálnak, 14 pedig alaptalannak bizonyult.
" ["post_title"]=> string(63) "124 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "124-lehetseges-valasztasi-incidensrol-erkezett-bejelentes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-30 13:02:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-30 11:02:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444991" ["menu_order"]=> int(7836) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cee6be8ee69250939843bd08691366d9" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:12422627385fec41f915844db4200024" }