A következő vakáció a február 10. és március 2. közötti időszak egyik hetében lesz.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A következő vakáció a február 10. és március 2. közötti időszak egyik hetében lesz.
Continue Reading
Adásunkban a Páskándi Géza Pornokrácia című írásából született színházi előadás kolozsvári ősbemutatójáról beszélget Rácz Éva Szabó K. István rendezővel és…
Continue Reading
A sokéves átlagnál magasabb hőmérséklet várható januárban, főként a déli és keleti országrészben – közölte a középtávú előrejelzési európai központ.
(tovább…) Continue Reading
Románia elegendő földgázzal rendelkezik a tél átvészelésére – jelentette ki az energiaügyi miniszter. Sebastian Burduja a sajtóban megjelentekre reagált, amelyek szerint az Európai Unió gáztározói fokozott ütemben ürülnek.
(tovább…) Continue Reading
Az országos erdőgazdálkodási társaság tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében összesen 7,3 millió lejre rúgtak az illegális fakitermelésből származó károk, ami 8 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.
(tovább…) Continue Reading
Aggasztóan nőtt az utóbbi időszakban a rákos megbetegedések száma a fiatalok körében és ez nem csak Romániára érvényes, hanem az egész világra.
(tovább…) Continue Reading
Bármilyen kategóriájú sofőriskola tanulmányi költségeinek fedezésére nyerhetnek támogatást a hátrányos körülmények között élő fiatalok.
(tovább…) Continue Reading
Több mint 1300 beavatkozást hajtottak végre a hegyimentők a téli szünetben országszerte, ami rekordot jelent a szolgálat történetében.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt év első 11 hónapjában 3,5 százalékkal nőtt a családon belüli bűncselekmények száma, elérve az 54 800-at. A rendőrség szerint ez az emelkedés a jelenség méreteit tükrözi, akárcsak azt, hogy az áldozatok mernek a hatóságokhoz fordulni.
(tovább…) Continue Reading
Működnek az A1 és A2 autópályán, valamint a 2-es országúton Vrancea megyében üzembe helyezett sebesség megfigyelő kamerák.
(tovább…) Continue Reading
Potápi Árpád János, a Magyar Miniszterelnökség néhai nemzetpolitikáért felelős államtitkárának emlékére kopjafát avattak hétfőn este a madéfalvi Siculicidium-emlékmű közelében.
(tovább…) Continue Reading
Erõteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében.
(tovább…) Continue ReadingA tanév rendje alapján a következő vakáció a február 10. és március 2. közötti időszak egyik hetében lesz. Arról, hogy melyik legyen ez a hét, a megyei tanfelügyelőségek döntenek. Ezután a tanítás az április 18-27. közötti húsvéti vakációig folytatódik. A 2024-2025-ös tanév június 20-án ér véget, majd következik a szeptember 7-ig tartó nyári vakáció.
Az Iskola másként hetet és a Zöld hetet legkésőbb május 30-ig kell megszervezniük a tanintézményeknek. Ezek nem fedhetik egymást, és az iskolák vezetősége dönt az időpontjukról.
Adásunkban a Páskándi Géza Pornokrácia című írásából született színházi előadás kolozsvári ősbemutatójáról beszélget Rácz Éva Szabó K. István rendezővel és Bessenyei Gedő István dramaturggal, majd László Tibor interjúját sugározzuk Hary Judit szopránénekessel, aki decemberben Incze-Gergely Katalin zongorakíséretével előadta Giacomo Puccini 16 kevésbé ismert dalát.
A sokéves átlagnál magasabb hőmérséklet várható januárban, főként a déli és keleti országrészben - közölte a középtávú előrejelzési európai központ.
A csapadékmennyiség a megszokottnál több lesz az ország északi részén ezen a héten. Az európai központ által kidolgozott egy hónapos előrejelzések a hőmérséklet és a csapadékmennyiség eltérését mutatják az elmúlt 20 év átlagához képest. A szélsőséges, rövid időjárási jelenségek azonban nem jelezhetők előre ezzel a módszerrel.
" ["post_title"]=> string(29) "Tovább tart a tavaszias idő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "tovabb-tart-a-tavaszias-ido" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:20:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:20:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445936" ["menu_order"]=> int(7517) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(445933) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:18:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:18:38" ["post_content"]=> string(872) "Románia elegendő földgázzal rendelkezik a tél átvészelésére - jelentette ki az energiaügyi miniszter. Sebastian Burduja a sajtóban megjelentekre reagált, amelyek szerint az Európai Unió gáztározói fokozott ütemben ürülnek.
Elmondta, Romániában jelenleg a télen szükséges mennyiségnél több van a tározókban. Összesen kétmilliárd köbméterrel rendelkezik Románia, miközben az átlagos napi fogyasztás 20 millió köbméter, tehát tavaszra még marad mintegy 800 millió köbméter. A tárcavezető hozzátette, Románia tavaly óta a legnagyobb földgáz-termelő az Európai Unióban, 2027-től pedig a Neptun Deep projekt beindításával a belföldi termelés kétszeresére nő.
" ["post_title"]=> string(19) "Nem lesz gázhiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "nem-lesz-gazhiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:18:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:18:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445933" ["menu_order"]=> int(7518) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(445931) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:15:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:15:39" ["post_content"]=> string(898) "Az országos erdőgazdálkodási társaság tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében összesen 7,3 millió lejre rúgtak az illegális fakitermelésből származó károk, ami 8 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A Romsilva tájékoztatása szerint 42 fegyelmi szankciót róttak ki, hat személy munkaszerződését felbontották. Ugyanakkor 191 pénzbüntetést adtak. A Romsilva adatai szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában három erőszakos cselekmény történt erdőőrök ellen. A 2919 erdészeti büntetőügyből eddig 34-et zártak le. A Romsilva 3,13 millió hektár állami tulajdonban lévő erdőt kezel, ami az ország erdeinek 48 százalékát teszi ki.
" ["post_title"]=> string(37) "Csökkent az illegális fakitermelés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "csokkent-az-illegalis-fakitermeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:15:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:15:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445931" ["menu_order"]=> int(7519) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(445929) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:14:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:14:04" ["post_content"]=> string(1089) "Aggasztóan nőtt az utóbbi időszakban a rákos megbetegedések száma a fiatalok körében és ez nem csak Romániára érvényes, hanem az egész világra.
A BMJ Oncology által idézett tanulmány, amely 29 fajta rákos megbetegedést vizsgált a 14-49 éves korosztály sorában, megállapította, hogy mintegy 79 százalékkal nőtt a megbetegedések száma 1990 és 2019 között. Mircea Beuran orvos professzor a közszolgálati rádióban ezt többek között az életmód megváltozásával magyarázza. Az étkezéssel kapcsolatban Mircea Beurean felhívta a figyelmet, hogy egyre több feldolgozott vagy túl feldolgozott ételt fogyasztunk, ami számos káros anyag bevitelét eredményezi a szervezetbe, ez pedig nem azonnal, de idővel daganatok kialakulásához vezet. Az orvos szerint az alkoholfogyasztás is veszélyes, hiszen a kis mennyiségben fogyasztott alkohol is hét fajta rákkal hozható összefüggésbe.
" ["post_title"]=> string(33) "Egyre több a fiatal rákos beteg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "egyre-tobb-a-fiatal-rakos-beteg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:14:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:14:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445929" ["menu_order"]=> int(7520) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(445926) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:12:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:12:47" ["post_content"]=> string(982) "Bármilyen kategóriájú sofőriskola tanulmányi költségeinek fedezésére nyerhetnek támogatást a hátrányos körülmények között élő fiatalok.
A 10. kiírásához érkezett Jogosítvány a jövőhöz program pályázati rendszerben működik. A program anyagi támogatást biztosít 18-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú gépjárművezetői engedély tanulmányi költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltétel vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak. A pályázatokat 2025. január 27-ig lehet benyújtani postán vagy elektronikus úton. A pályázati űrlap és egyéb szükséges információk a Közösségért Alapítvány internetes honlapján érhetők el.
" ["post_title"]=> string(40) "Három héten belül lejár a határidő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "harom-heten-belul-lejar-a-hatarido" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:12:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:12:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445926" ["menu_order"]=> int(7521) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(445924) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:11:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:11:03" ["post_content"]=> string(703) "Több mint 1300 beavatkozást hajtottak végre a hegyimentők a téli szünetben országszerte, ami rekordot jelent a szolgálat történetében.
A hegyimentők felhívják a figyelmet arra, hogy az egyik leggyakoribb probléma a szánkók használata a sípályákon, ami nemcsak a saját, hanem mások életét is veszélyezteti. A szülőknek fokozottan oda kell figyelniük gyermekeikre a sípályákon, és kerülniük kell azokat a tevékenységeket, amelyek veszélybe sodorhatják őket – nyomatékosítják a felhívásban a hegyimentők.
" ["post_title"]=> string(37) "Bőven akadt dolguk a hegyimentőknek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "boven-akadt-dolguk-a-hegyimentoknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:11:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:11:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445924" ["menu_order"]=> int(7522) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(445922) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:09:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:09:57" ["post_content"]=> string(767) "Az elmúlt év első 11 hónapjában 3,5 százalékkal nőtt a családon belüli bűncselekmények száma, elérve az 54 800-at. A rendőrség szerint ez az emelkedés a jelenség méreteit tükrözi, akárcsak azt, hogy az áldozatok mernek a hatóságokhoz fordulni.
Az esetek 61 százalékában ütlegelésről 13 százalékában pedig fenyegetésekről van szó - közölte a rendőrség. Tavaly november végéig a rendőrök több mint 121 ezer esetben avatkoztak be, a kiadott ideiglenes védelmi parancsok száma meghaladta a 12 ezret, majdnem 5 ezer ilyen rendelkezést a bíróságok is helyben hagytak.
" ["post_title"]=> string(41) "Egyre terjed a családon belüli erőszak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "egyre-terjed-a-csaladon-beluli-eroszak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:09:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:09:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445922" ["menu_order"]=> int(7523) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(445920) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:08:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:08:46" ["post_content"]=> string(553) "Működnek az A1 és A2 autópályán, valamint a 2-es országúton Vrancea megyében üzembe helyezett sebesség megfigyelő kamerák.
A felvételeket utólag ellenőrzik, majd büntetik a vétkeseket a gépkocsivezető azonosítását követően. A vétkes postán kapja meg a büntetést. A rendszert fokozatosan az egész országra kiterjesztik a forgalom biztonságának növelése érdekében.
" ["post_title"]=> string(25) "Hazaküldik a büntetést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "hazakuldik-a-buntetest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:08:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:08:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445920" ["menu_order"]=> int(7524) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(445917) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:07:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:07:19" ["post_content"]=> string(1029) "Potápi Árpád János, a Magyar Miniszterelnökség néhai nemzetpolitikáért felelős államtitkárának emlékére kopjafát avattak hétfőn este a madéfalvi Siculicidium-emlékmű közelében.
A megemlékezésen jelen voltak a néhai államtitkár gyermekei, illetve székelyföldi barátai. Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere elmondta, tizenkét évvel ezelőtt engedélyezték a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének az emlékmű területén egy kopjafaállítást, de már akkor tudatában voltak annak, az a kopjafaállítás sok ötletnek csupán a kezdete, ezért úgy döntöttek, semmi másnak nem biztosítanak helyet, és immár a Potápi Árpád János, a Magyar Miniszterelnökség volt nemzetpolitikáért felelős államtitkárának emlékére állított kopjafa a harmadik az Erőss Zsolt hegymászó emlékére állított kopja mellett.
" ["post_title"]=> string(61) "Kopjafát állítottak Potápi Árpád Jánosnak Madéfalván" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kopjafat-allitottak-potapi-arpad-janosnak-madefalvan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:07:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:07:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445917" ["menu_order"]=> int(7525) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(445915) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:06:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:06:02" ["post_content"]=> string(478) "Erõteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében.
A regionális katasztrófavédelmi központ jelentése szerint a 6,8 erõsségû földrengésnek legalább 93 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk.
" ["post_title"]=> string(24) "Rengett a Föld Tibetben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "rengett-a-fold-tibetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:06:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:06:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445915" ["menu_order"]=> int(7526) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(445939) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 09:28:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 07:28:32" ["post_content"]=> string(713) "A tanév rendje alapján a következő vakáció a február 10. és március 2. közötti időszak egyik hetében lesz. Arról, hogy melyik legyen ez a hét, a megyei tanfelügyelőségek döntenek. Ezután a tanítás az április 18-27. közötti húsvéti vakációig folytatódik. A 2024-2025-ös tanév június 20-án ér véget, majd következik a szeptember 7-ig tartó nyári vakáció.
Az Iskola másként hetet és a Zöld hetet legkésőbb május 30-ig kell megszervezniük a tanintézményeknek. Ezek nem fedhetik egymást, és az iskolák vezetősége dönt az időpontjukról.