A brazil kormány médiapolitikáért felelős tagja azzal vádolta meg Zuckerberget, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök érdekeit szolgálja ezzel.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A brazil kormány médiapolitikáért felelős tagja azzal vádolta meg Zuckerberget, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök érdekeit szolgálja ezzel.
Continue Reading
Egy harmadik helyszínen is tűz keletkezett.
Continue Reading
Dohában ma folytatódnak a tárgyalások a túszok elengedéséről szóló megállapodás részleteiről.
Continue Reading
Az amerikai szankciók értelmében Rogán Antal minden amerikai érdekeltségű vagyonát befagyasztják, és az amerikai állampolgároknak tilos vele gazdasági kapcsolatokat fenntartani.
Continue Reading„Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen” – írta Trudeau.
Continue Reading
A politikus a stratégiai fontosságú ipari ágazatokat és ellátási láncokat érintő körútjának negyedik állomásaként érkezik hazánkba.
Continue Reading
Ezentúl engedélyt és útadót is kérvényezni kell.
Continue Reading
A közúti biztonságról szóló felmérés rámutat, hogy 2023-ban 4 527 súlyos közúti baleset következett be.
Continue ReadingA legtöbb külföldi munkavállaló Nepálból, Srí Lankáról, Indiából és Bangladesből érkezik.
Continue Reading
A Neptun Deep projektből származó 15 terawattóra földgázra vonatkozó ötéves megállapodás azután jött létre, hogy Oroszország a múlt hónapban leállította az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást.
Continue Reading
Délután 5 órakor kezdődik a koalíciós pártok vezetőinek megbeszélése.
Continue Reading
Több mint 120 ezer ember írta alá azt az online petíciót, amely a petárdák árusításának betiltását követeli.
Continue ReadingA brazil kormány és két német párt bírálta tegnap Mark Zuckerberget, a Meta technológiai óriáskonszern vezetőjét amiatt, hogy friss bejelentése szerint közösségimédia-platformjain a cég "a szólásszabadság helyreállítása érdekében" felhagy tényellenőrző programjával. A brazil kormány médiapolitikáért felelős tagja azzal vádolta meg Zuckerberget, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök érdekeit szolgálja ezzel.
Bírálta a Meta lépését Robert Habeck német alkancellár, a Zöldek kancellárjelöltje is. "A szabadság nem jelenti a szabályok teljes hiányát, és ez érvényes az együttélésben, a demokráciában, és érvényesnek kell lennie a virtuális térben is. Tévedés azt hinni, hogy több a szabadság, ha mindent szabad" - mondta a politikus kedden egy hamburgi választási rendezvényen.
" ["post_title"]=> string(55) "Brazília és német pártok bírálták a Meta tervét" ["post_excerpt"]=> string(163) "A brazil kormány médiapolitikáért felelős tagja azzal vádolta meg Zuckerberget, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök érdekeit szolgálja ezzel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "brazilia-es-nemet-partok-biraltak-a-meta-tervet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 14:03:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:03:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445973" ["menu_order"]=> int(7502) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(445971) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 14:01:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:01:42" ["post_content"]=> string(1745) "A kaliforniai erdőtüzek miatt vészhelyzetet hirdetett ki tegnap az amerikai állam kormányzója, Gavin Newsom, az erős szél miatt egyelőre fékezhetetlenül terjedő lángok ugyanis elérték Los Angeles egyik tehetős lakónegyedét. A katasztrófavédelem és a helyi hatóságok jelentése szerint a Hollywoodtól csupán néhány kilométerre fekvő Pacific Palisades városrészben sok lakóépület leégett és több ember megsérült. A Santa Monica és Malibu közötti tengerparti területen csaknem háromezer hektáron tomboló tűz miatt eddig 30 ezer embert kellett evakuálni.
A televíziós felvételek tanúsága szerint a tűzvész elől menekülő helyiek elhagyott gépjárműveit buldózerek takarították el az utakról, hogy a mentő- és tűzoltóautók áthaladhassanak. Eközben a szárazföld belsejében, Pasadena közelében szintén lángra kapott a növényzet, a tűz néhány óra alatt 400 hektárt perzselt fel el a Pacific Palisadestől mintegy 50 kilométerre fekvő területen.
A CBS News beszámolója szerint az egyik idősotthon csaknem száz lakóját is evakuálni kellett, és közülük sokan kerekesszékben vagy hordágyon, a füstös levegőjű parkolóban összezsúfolódva várták a tűzoltók és a mentők érkezését.
A kaliforniai tűzoltóság időközben közölte, hogy egy harmadik helyszínen is tűz keletkezett, ami miatt a Los Angelestől északnyugatra, a San Fernando-völgyben fekvő Sylmar helység több lakójának szintén el kellett hagynia otthonát.
" ["post_title"]=> string(46) "Emberek tízezreit evakuálták Los Angelesben" ["post_excerpt"]=> string(45) "Egy harmadik helyszínen is tűz keletkezett." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "emberek-tizezreit-evakualtak-los-angelesben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 14:01:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:01:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445971" ["menu_order"]=> int(7503) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3463 (24) { ["ID"]=> int(445969) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 14:00:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:00:04" ["post_content"]=> string(1037) "Súlyos következményeket helyezett kilátásba Donald Trump tegnap arra az esetre, ha beiktatása napjáig, január 20-ig nem szabadulnak ki a Hamász palesztin terrorszervezet által 2023. október 7-én Izrael területéről elhurcolt, még fogságban tartott túszok.
A megválasztott amerikai elnök floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján megismételte, hogy a Hamász október 7-i támadásának soha nem lett volna szabad megtörténnie. A sajtótájékoztatón Steve Witkoff, a leendő elnök kijelölt közel-keleti különleges megbízottja arról számolt be, hogy nagy előrelépés van a túszok szabadon engedéséről folytatott tárgyalásokon és derűlátásának adott hangot.
Steve Witkoff azt is elmondta, hogy visszautazik Dohába, ahol ma folytatódnak a tárgyalások a túszok elengedéséről szóló megállapodás részleteiről.
" ["post_title"]=> string(61) "Súlyos következményeket helyezett kilátásba Donald Trump" ["post_excerpt"]=> string(107) "Dohában ma folytatódnak a tárgyalások a túszok elengedéséről szóló megállapodás részleteiről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "sulyos-kovetkezmenyeket-helyezett-kilatasba-donald-trump" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 14:00:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:00:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445969" ["menu_order"]=> int(7504) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(445966) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 13:58:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:58:21" ["post_content"]=> string(1978) "Az Egyesült Államok szankciós listára helyezte a magyar Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, Rogán Antalt - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman. Az amerikai szankciók értelmében Rogán Antal minden amerikai érdekeltségű vagyonát befagyasztják, és az amerikai állampolgároknak tilos vele gazdasági kapcsolatokat fenntartani. Ezen kívül zárolnak
minden olyan szervezetet, amelyek közvetve vagy közvetlenül, több mint 50 százalékban a miniszter tulajdonában vannak.
A nagykövet a döntést azzal indokolta, hogy a magyar miniszter hivatali pozíciójával visszaélve befolyásolta a gazdasági szektort. Mint mondta, "Rogán Antal a Magyarországon működő korrupciós rendszernek a fő tervezője, irányítója és haszonélvezője, aki személyes meggazdagodása érdekében élt vissza a hivatali pozíciójával nemcsak a saját, hanem a politikai pártjához lojális más emberek érdekében is". Kérdésre válaszolva azt mondta, ez az oka annak hogy őt, és nem a magyar miniszterelnököt tették fel a szankciós listára. Hozzátette, nem Magyarország szuverenitását kívánják csorbítani, hanem a megjelölt korrupciós folyamattal helyezkednek szembe.
Az amerikai nagykövetség által a sajtó rendelkezésére bocsátott írásbeli tájékoztató szerint Rogán Antal az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) által fenntartott hivatalos szankciós listára került fel.
A listán azok a személyek, vállalatok és szervezetek szerepelnek, akiket az Egyesült Államok kormányzata különféle okokból pénzügyi és gazdasági szankciók alá helyezett.
" ["post_title"]=> string(44) "Szankciós listára helyezték Rogán Antalt" ["post_excerpt"]=> string(191) "Az amerikai szankciók értelmében Rogán Antal minden amerikai érdekeltségű vagyonát befagyasztják, és az amerikai állampolgároknak tilos vele gazdasági kapcsolatokat fenntartani. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "szankcios-listara-helyeztek-rogan-antalt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 13:58:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:58:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445966" ["menu_order"]=> int(7505) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(445963) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 13:56:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:56:03" ["post_content"]=> string(442) "Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elutasította Donald Trump megválasztott amerikai elnök felvetését, hogy Kanadát "gazdasági erővel" az Egyesült Államok 51. tagállamává tegyék. "Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen" - írta Trudeau, aki hétfőn jelentette be lemondását miniszterelnöki tisztségéről.
" ["post_title"]=> string(54) "Justin Trudeau elutasította Donald Trump felvetését" ["post_excerpt"]=> string(121) " "Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen" - írta Trudeau." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "justin-trudeau-elutasitotta-donald-trump-felveteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 14:11:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:11:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445963" ["menu_order"]=> int(7506) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(445961) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 13:54:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:54:48" ["post_content"]=> string(936) "Romániába érkezik ma az Európai Bizottság jólétért és ipari stratégiáért felelős ügyvezető alelnöke. Stephane Sejourne a kormány több képviselőjével, köztük Marcel Ciolacu miniszterelnökkel is találkozik. A tájékoztatás szerint a politikus a stratégiai fontosságú ipari ágazatokat és ellátási láncokat érintő körútjának negyedik állomásaként érkezik hazánkba.
Holnap meglátogatja a Prime Batteries Technology nevű román vállalatot, amely korszerű lítium-ion akkumulátorokat és energiatároló rendszereket szállít számos ágazat és vállalkozás számára Európa-szerte.
Stephane Sejourne továbbá ellátogat az ország legfőbb űrkutatási központjába, az Országos Űrkutatási és Fejlesztési Intézetbe is.
" ["post_title"]=> string(98) "Romániába látogatott az EB jólétért és ipari stratégiáért felelős ügyvezető alelnöke" ["post_excerpt"]=> string(150) "A politikus a stratégiai fontosságú ipari ágazatokat és ellátási láncokat érintő körútjának negyedik állomásaként érkezik hazánkba. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "romaniaban-az-eb-joletert-es-ipari-strategiaert-felelos-ugyvezeto-alelnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 14:12:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:12:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445961" ["menu_order"]=> int(7507) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(445959) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 13:53:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:53:11" ["post_content"]=> string(1165) "Január 15-étől útadót kell fizetniük a nehézsúlyú teherautóknak Brassó megyében – döntött erről a Brassó Megyei Tanács még 2024 áprilisában. Eddig csak ingyenes átutazási engedélyt kellett kiváltaniuk a teherautósoknak az érintett szakaszokra. Ezentúl engedélyt és útadót is kérvényezniük kell.
A Brassó Megyei Tanács telefonos alkalmazást vásárolt a fizetések lebonyolítására még a múlt év végén. Az alkalmazást tesztelték, és január közepétől használható lesz. Az útadó és az átutazási engedély megszerzése bizonyos kategóriába tartozó teherautók számára elérheti az évi 1 500 lejt. Brassó város közelében nyolc megyei úton lesz érvényes az útadó. Fogaras környékén négy és Kőhalom környékén szintén négy megyei úton kötelező az útadó kifizetése.
Az említett útszakaszok közül Szászhermány és Vámoshídpuszta között is lesz útadó köteles rész - közölték a Megyei Tanács képviselői.
" ["post_title"]=> string(91) "Január 15-étől útadót kell fizetniük a nehézsúlyú teherautóknak Brassó megyében" ["post_excerpt"]=> string(57) " Ezentúl engedélyt és útadót is kérvényezni kell. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "januar-15-etol-utadot-kell-fizetniuk-a-nehezsulyu-teherautoknak-brasso-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 14:12:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:12:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445959" ["menu_order"]=> int(7508) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(445957) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 13:51:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:51:58" ["post_content"]=> string(1602) "Több mint 1 500 személy vesztette életét közúti balesetekben 2023-ban hazánkban - derül ki a Román Rendőrség tegnap este közzétett adataiból.
A közúti biztonságról szóló felmérés rámutat, hogy 2023-ban 4 527 súlyos közúti baleset következett be. Ezekben 1 545 személy vesztette életét, 3 537 személy súlyosan megsérült, 2 172-en enyhébb sérüléseket szenvedtek. 2022-höz viszonyítva 2023-ban 188-cal, azaz 3,82 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt, és a halálos, illetve súlyosan sérültek száma is kisebb volt 246-tal. A súlyos közúti balesetek egyharmadában 1 021 gyalogos sérült meg súlyosan. A legtöbb, 1 857 súlyos baleset pedig vidéki utakon történt.
A súlyos közúti balesetek két legfőbb kiváltó oka a haladási sebesség nem megfelelő megválasztása és a kerékpárosok által elkövetett szabálysértés volt. Ezeket követi a gyalogosok fegyelmezetlensége, illetve a gyalogosokkal szemben elmulasztott elsőbbségadás, valamint a járművekkel szemben elmulasztott elsőbbségadás a sofőrök részéről.
A 2023-ban bekövetkezett súlyos közúti balesetek 58 százalékában személygépkocsikat vezető személyek voltak teljes egészében vagy részben hibásak. 2022-höz hasonlóan 2023-ban is a gyalogosok tették ki a halálos áldozatok legnagyobb hányadát (30,6 százalék).
" ["post_title"]=> string(66) "Több mint 1 500 személy vesztette életét közúti balesetekben" ["post_excerpt"]=> string(117) "A közúti biztonságról szóló felmérés rámutat, hogy 2023-ban 4 527 súlyos közúti baleset következett be. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tobb-mint-1-500-szemely-vesztette-eletet-kozuti-balesetekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 13:52:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:52:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445957" ["menu_order"]=> int(7509) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(445955) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 13:50:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:50:35" ["post_content"]=> string(722) "A munkaügyi minisztérium szerint idén is százezer az Európai Unión kívülről érkező munkavállaló dolgozhat hazánkban. A munkáltatók által bejelentett legtöbb üres állás az építőipar, a postai és futárszolgálati tevékenység, az éttermek, szállodák, a nem szaküzletek kiskereskedelme vagy a közúti árufuvarozás területén van.
A kormány szerint a munkaerőhiány valós, és a legális bevándorlás megoldást jelenthet.
A legtöbb külföldi munkavállaló Nepálból, Srí Lankáról, Indiából és Bangladesből érkezik.
" ["post_title"]=> string(57) "Mennyi EU-n kívüli munkavállaló dolgozhat hazánkban?" ["post_excerpt"]=> string(104) "A legtöbb külföldi munkavállaló Nepálból, Srí Lankáról, Indiából és Bangladesből érkezik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "mennyi-eu-n-kivuli-munkavallalo-dolgozhat-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 13:50:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 11:50:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445955" ["menu_order"]=> int(7510) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(445946) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 11:17:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 09:17:21" ["post_content"]=> string(1057) "Az osztrák OMV csoport megállapodást írt alá arról, hogy 2027-től földgázt szállít a Fekete-tengeri Neptun Deep gázmezőből a német Uniper vállalatnak – adja hírül a Reuters három, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
A Neptun Deep projektből származó 15 terawattóra földgázra vonatkozó ötéves megállapodás azután jött létre, hogy Oroszország a múlt hónapban leállította az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást.
A szerződés szerint a teljes mennyiség Németország 2024-es gázimportjának mintegy 1,5%-át teszi ki, és ez lenne az első szállítási megállapodás a régóta várt mélytengeri gázprojektből, több mint egy évtizeddel azután, hogy először fedeztek fel gázt a Fekete-tenger romániai szakaszán. Amint üzembe helyezik, hazánk az EU legnagyobb gáztermelőjévé és első ízben nettó gázexportőrré válik.
" ["post_title"]=> string(88) "2027-től földgázt szállít az OMV a Fekete-tengeri gázmezőből a német Uniper-nek" ["post_excerpt"]=> string(226) "A Neptun Deep projektből származó 15 terawattóra földgázra vonatkozó ötéves megállapodás azután jött létre, hogy Oroszország a múlt hónapban leállította az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "2027-tol-foldgazt-szallit-az-omv-a-fekete-tengeri-gazmezobol-a-nemet-uniper-nek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 11:17:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 09:17:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445946" ["menu_order"]=> int(7512) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(445944) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 11:14:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 09:14:52" ["post_content"]=> string(501) "Ma egyeztetnek az elnökválasztás időpontjáról és a közös elnökjelöltről a koalíciós pártok vezetői – adja hírül a digi24.ro. Délután 5 órakor kezdődik a megbeszélés.
Crin Antonescu nemrég jelentette be, hogy felfüggeszti az elnökjelöltségét, amíg a kormányon lévő koalíciós pártok nem hoznak hivatalos döntést a közös államfőjelölttel kapcsolatosan.
" ["post_title"]=> string(83) "Ma egyeztetnek az elnökválasztás időpontjáról és a közös elnökjelöltről" ["post_excerpt"]=> string(81) " Délután 5 órakor kezdődik a koalíciós pártok vezetőinek megbeszélése. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "ma-egyeztetnek-az-elnokvalasztas-idopontjarol-es-a-kozos-elnokjeloltrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 11:14:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 09:14:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445944" ["menu_order"]=> int(7513) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(445942) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 11:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 09:03:42" ["post_content"]=> string(540) "Több mint 120 ezer ember írta alá azt az online petíciót, amely a petárdák árusításának betiltását követeli. A felhíváshoz gyermekorvosok is csatlakoztak, akiket aggaszt a pirotechnikai eszközök okozta sérülések miatt orvosi ellátásra szoruló gyermekek nagy száma.
Az elmúlt hetekben harminc 7 és 18 év közötti fiatal került kórházba Jászvásáron, súlyos sérülésekkel a kezükön és az arcukon.
" ["post_title"]=> string(45) "Gyermekorvosok is csatlakoztak a petícióhoz" ["post_excerpt"]=> string(123) "Több mint 120 ezer ember írta alá azt az online petíciót, amely a petárdák árusításának betiltását követeli. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "gyermekorvosok-is-csatlakoztak-a-peticiohoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 11:03:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 09:03:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445942" ["menu_order"]=> int(7514) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(445973) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-08 14:02:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:02:58" ["post_content"]=> string(966) "A brazil kormány és két német párt bírálta tegnap Mark Zuckerberget, a Meta technológiai óriáskonszern vezetőjét amiatt, hogy friss bejelentése szerint közösségimédia-platformjain a cég "a szólásszabadság helyreállítása érdekében" felhagy tényellenőrző programjával. A brazil kormány médiapolitikáért felelős tagja azzal vádolta meg Zuckerberget, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök érdekeit szolgálja ezzel.
Bírálta a Meta lépését Robert Habeck német alkancellár, a Zöldek kancellárjelöltje is. "A szabadság nem jelenti a szabályok teljes hiányát, és ez érvényes az együttélésben, a demokráciában, és érvényesnek kell lennie a virtuális térben is. Tévedés azt hinni, hogy több a szabadság, ha mindent szabad" - mondta a politikus kedden egy hamburgi választási rendezvényen.
" ["post_title"]=> string(55) "Brazília és német pártok bírálták a Meta tervét" ["post_excerpt"]=> string(163) "A brazil kormány médiapolitikáért felelős tagja azzal vádolta meg Zuckerberget, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök érdekeit szolgálja ezzel. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "brazilia-es-nemet-partok-biraltak-a-meta-tervet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-08 14:03:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-08 12:03:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445973" ["menu_order"]=> int(7502) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4733f4b4d884c0fd13c0a0ef05cda16f" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0008412ff543ad57aaec1721265b8dff" }