Lemond hivataláról Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kormányzó Liberális Párt elnöke.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Lemond hivataláról Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kormányzó Liberális Párt elnöke.
(tovább…) Continue Reading
Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon gyõztes párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak.
(tovább…) Continue Reading
Vitát hirdetett meg az Európai Bizottság január 24-re a választásokat befolyásoló kockázatokról. A bizottság biztosítani akarja a szociális hálózatok semlegességét a választásokon.
(tovább…) Continue Reading
Előzetes megállapodás született Ukrajna és Oroszország között a háborús foglyok rendszeres cseréjéről – jelentette ki az ukrán népügyvédje.
(tovább…) Continue Reading
Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nõvért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetõjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává – közölte a Vatikán.
(tovább…) Continue Reading
A BRICS elnökségét 2025-ben betöltõ Brazília bejelentette Indonézia csatlakozását teljes jogú tagként a csoporthoz.
(tovább…) Continue Reading
Észak-Korea egy közepes hatótávolságúnak tűnő ballisztikus rakétát lőtt ki a tőle keletre fekvő tenger felé – közölte a dél-koreai hadsereg.…
Continue Reading
Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására hétfőn Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon…
Continue Reading
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt volt elnöke felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt, az államelnök-jelöltségét támogató megállapodást. Hangsúlyozta, ez…
Continue Reading
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt ügyvivő elnöke tegnap kijelentette, hogy a a liberálisok szemszögéből Crin Antonescu a koalíció jelöltje…
Continue Reading
Mircea Mălan lett a Bihar megyei tanács ideiglenes elnöke, miután a megyei közgyűlés a liberálisok által javasolt Mălant választotta meg…
Continue Reading
A Filmtett Egyesület közlése szerint Szimler Bálint magyar rendező Fekete pont című filmjét január 8-ától lehet megtekinteni több romániai moziban.…
Continue ReadingLemond hivataláról Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kormányzó Liberális Párt elnöke.
Justin Trudeau közölte, döntése azt követően válik érvényessé, hogy pártja megválasztja új elnökét, aki egyben miniszterelnökként is tovább dolgozik. Trudeau 2015 óta Kanada miniszterelnöke.
" ["post_title"]=> string(45) "Tíz év után távozik a kanadai kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "tiz-ev-utan-tavozik-a-kanadai-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:04:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:04:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445913" ["menu_order"]=> int(7527) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(445911) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:03:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:03:57" ["post_content"]=> string(807) "Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon gyõztes párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak.
A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), amely az érintett pártok korábbi nyilatkozatai szerint pillanatnyilag az FPÖ egyetlen lehetséges koalíciós partnere, korábban már jelezte is, hogy kész egyeztetéseket kezdeni a koalícióról. Amennyiben a tárgyalások sikerrel járnak, a második világháború után először vezeti a szélsőjobboldal a kormányt Ausztriában.
" ["post_title"]=> string(54) "Szélsőjobboldali miniszterelnöke lehet Ausztriának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szelsojobboldali-miniszterelnoke-lehet-ausztrianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:03:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:03:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445911" ["menu_order"]=> int(7528) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(445909) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:02:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:02:48" ["post_content"]=> string(568) "Vitát hirdetett meg az Európai Bizottság január 24-re a választásokat befolyásoló kockázatokról. A bizottság biztosítani akarja a szociális hálózatok semlegességét a választásokon.
A közösségi hálózatok a romániai választási kampányban történteket követően kerültek az Európai Bizottság figyelmének középpontjába, amely vizsgálatot rendelt el a kínai TikTok platform ellen.
" ["post_title"]=> string(51) "Közösségi hálózatokról vitáznak Brüsszelben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "kozossegi-halozatokrol-vitaznak-brusszelben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:02:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:02:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445909" ["menu_order"]=> int(7529) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(445907) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:01:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:01:31" ["post_content"]=> string(661) "Előzetes megállapodás született Ukrajna és Oroszország között a háborús foglyok rendszeres cseréjéről - jelentette ki az ukrán népügyvédje.
Dmitro Lubinec szerint elsőbbséget élveznek a súlyos betegek és sebesültek. Az ombudsman szerint előzetes megállapodást kötöttek arról, hogy minden ukrán katonai és civil fogoly a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével kap csomagot Ukrajnából. Most már csak az orosz félnek kell tartania magát szavához - tette hozzá Lubinec.
" ["post_title"]=> string(35) "Rendszeressé válhat a fogolycsere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "rendszeresse-valhat-a-fogolycsere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:01:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:01:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445907" ["menu_order"]=> int(7530) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(445905) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:00:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:00:34" ["post_content"]=> string(805) "Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nõvért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetõjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává - közölte a Vatikán.
Ez az elsõ alkalom, hogy nõvér kerül egy dikasztérium élére. A hivatalnak egy másik vezetõje is van, Angel Fernandez Artime bíboros, akit a pápa a dikasztérium úgynevezett pro-prefektusának, vagyis prefektus helyettesének nevezett ki. A Vatican News hírportál adatai szerint Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta a korábbi 19,2 százalékról 23,4 százalékra nõtt a Vatikán Államban dolgozó nõk aránya.
" ["post_title"]=> string(36) "Nővér lett prefektus a Vatikánban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "nover-lett-prefektus-a-vatikanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:00:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:00:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445905" ["menu_order"]=> int(7531) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(445903) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 12:59:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 10:59:09" ["post_content"]=> string(595) "A BRICS elnökségét 2025-ben betöltõ Brazília bejelentette Indonézia csatlakozását teljes jogú tagként a csoporthoz.
Indonézia ezzel hivatalosan is teljes jogú tagja lett az eredetileg Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát magában foglaló, jelentõs feltörekvõ gazdaságokat tömörítõ BRICS-csoportnak. A BRICS-csoporthoz tartozik még Egyiptom, Etiópia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek.
" ["post_title"]=> string(33) "Bővül az új gazdasági csoport" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "bovul-az-uj-gazdasagi-csoport" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 12:59:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 10:59:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445903" ["menu_order"]=> int(7532) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(445892) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-06 14:37:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:37:30" ["post_content"]=> string(345) "Észak-Korea egy közepes hatótávolságúnak tűnő ballisztikus rakétát lőtt ki a tőle keletre fekvő tenger felé - közölte a dél-koreai hadsereg. Ez Phenjan első rakétaindítása két hónap óta, amit ráadásul az amerikai külügyminiszter szöuli látogatására időzített.
" ["post_title"]=> string(44) "Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "eszak-korea-ballisztikus-raketat-lott-ki" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-06 14:37:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:37:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445892" ["menu_order"]=> int(7534) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(445890) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-06 14:36:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:36:23" ["post_content"]=> string(1825) "Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására hétfőn Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon győztes párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak. Alexander Van der Bellen osztrák államfő bécsi sajtótájékoztatóján bejelentette: megbízta Kicklt, hogy kezdjen tárgyalásokat a konzervatív Osztrák Néppárttal (ÖVP). Az ÖVP, amely az érintett pártok korábbi nyilatkozatai szerint pillanatnyilag az FPÖ egyetlen lehetséges koalíciós partnere, korábban már jelezte is, hogy kész egyeztetéseket kezdeni a koalícióról az FPÖ-vel. Ausztriában a kormányalakítási tárgyalások múlt szombaton szakadtak meg az ÖVP és a szociáldemokraták (SPÖ) között, miután a NEOS liberális párt előző nap meglepetésszerűen kilépett a hárompárti koalíciós egyeztetésekből.
Alexander Van der Bellen vasárnap jelentette be, hogy ma fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, hogy a kormányalakítás kilátásairól egyeztessen. A konzervatív Osztrák Néppárt közölte, hogy kész koalíciós tárgyalásokra Kickl pártjával. Van der Bellen nem zárta ki, hogy Kicklt bízza meg kormányalakítással. Az elnök hangsúlyozta, „a Néppárton belül elcsitultak a Kickllel való együttműködést elutasító hangok”, és ezzel „egy új út nyílhat”. A Néppárt Christian Stocker korábbi főtitkárt jelölte ügyvivő vezetőjének, miután szombaton az addigi pártelnök és kancellár, Karl Nehammer benyújtotta lemondását mindkét tisztségéről a koalíciós tárgyalások összeomlása nyomán.
" ["post_title"]=> string(78) "Az osztrák elnök a Szabadságpárt elnökét kérte fel kormányalakításra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "koaliciora-lephet-az-osztrak-neppart-es-a-szabadsagpart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-06 15:37:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 13:37:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445890" ["menu_order"]=> int(7535) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(445888) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-06 14:34:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:34:37" ["post_content"]=> string(667) "Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt volt elnöke felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt, az államelnök-jelöltségét támogató megállapodást. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy már nem akar indulni a választáson, hanem azt, hogy elégedetlen a kormánypártok határozatlansága miatt. Antonescu kifogásolja, hogy a kormány még nem szögezte le a választások időpontját. Úgy véli, a jelöltségét javasoló koalíciós pártok már nem tűnnek annyira elkötelezettnek a jelöltsége támogatása tekintetében, mint amikor a megállapodást aláírták.
" ["post_title"]=> string(90) "Crin Antonescu felfüggesztette az államelnök-jelöltségét tartalmazó megállapodást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "crin-antonescu-felfuggesztette-az-allamelnok-jeloltseget-tartalmazo-megallapodast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-06 14:34:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:34:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445888" ["menu_order"]=> int(7536) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(445886) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-06 14:33:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:33:06" ["post_content"]=> string(869) "Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt ügyvivő elnöke tegnap kijelentette, hogy a a liberálisok szemszögéből Crin Antonescu a koalíció jelöltje az államfőválasztásra, és mihelyt a kormány leszögezi a választások időpontját, összehívják a PNL országos tanácsát ennek megerősítésére. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke részben igazat adott Antonescunak, hiszen a szövetség elnöke is úgy látja, a kormánynak mielőbb ki kell tűznie az elnökválasztás időpontját. Ugyanakkor az RMDSZ elnöke szerint az év végi ünnepek alatt nem volt idejük foglalkozni Antonescu jelöltségével. A Szociáldemokrata Párt részéről senki nem kommentálta Crin Antonescu kijelentését, amit elemzők úgy magyaráztak, hogy a szociáldemokraták saját jelölt indítását fontolgatják.
" ["post_title"]=> string(48) "A liberálisok kitartanak Crin Antonescu mellett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-liberalisok-kitartanak-crin-antonescu-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-06 14:33:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:33:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445886" ["menu_order"]=> int(7537) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(445884) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-06 14:26:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:26:29" ["post_content"]=> string(493) "Mircea Mălan lett a Bihar megyei tanács ideiglenes elnöke, miután a megyei közgyűlés a liberálisok által javasolt Mălant választotta meg a tisztségbe. Ő eddig az alelnöki posztot töltötte be. A Bihar megyei tanács elnöki tisztsége azt követően üresedett meg, hogy Ilie Bolojan korábbi elnököt megválasztották a szenátus elnökévé, aki így lemondott a tavalyi helyhatósági választáson elnyert tisztségről.
" ["post_title"]=> string(60) "Mircea Mălan lett a Bihar megyei tanács ideiglenes elnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "mircea-malan-lett-a-bihar-megyei-tanacs-ideiglenes-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-06 14:26:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:26:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445884" ["menu_order"]=> int(7538) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(445882) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-06 14:24:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:24:17" ["post_content"]=> string(844) "A Filmtett Egyesület közlése szerint Szimler Bálint magyar rendező Fekete pont című filmjét január 8-ától lehet megtekinteni több romániai moziban. Vetítések lesznek Kolozsváron, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyóalfaluban, Temesváron. Bukarestben szerdától lehet megnézni a filmet a Román Parasztmúzeum filmszínházában. A szeptemberi magyarországi bemutatója óta több mint 120 ezren váltottak rá jegyet, ezzel a tavalyi év egyik legsikeresebb magyar független filmje lett a tavaly Locarnóban három díjat nyert alkotás. A Bukaresti Rádió honlapján újrahallgathatják az Észpresszó című szombati adásunkban a Szimler Bálinttal novemberben készült kétrészes interjúnkat.
" ["post_title"]=> string(67) "Hazai mozikban vetítik Szimler Bálint Fekete pont című filmjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "hazai-mozikban-vetitik-szimler-balint-fekete-pont-cimu-filmjet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-06 14:24:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-06 12:24:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445882" ["menu_order"]=> int(7539) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(445913) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-07 13:04:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:04:53" ["post_content"]=> string(466) "Lemond hivataláról Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kormányzó Liberális Párt elnöke.
Justin Trudeau közölte, döntése azt követően válik érvényessé, hogy pártja megválasztja új elnökét, aki egyben miniszterelnökként is tovább dolgozik. Trudeau 2015 óta Kanada miniszterelnöke.
" ["post_title"]=> string(45) "Tíz év után távozik a kanadai kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "tiz-ev-utan-tavozik-a-kanadai-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-07 13:04:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-07 11:04:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445913" ["menu_order"]=> int(7527) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "775dada57de3a542cb93089cbb0c4816" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:22a543b769765991bb1ae2d21bd0cc5d" }