A jövőbe mutató üzleti megoldásokról szervezett konferenciát a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) tegnap a bukaresti Grand Hotelben, vagyis az…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3812 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3814 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A jövőbe mutató üzleti megoldásokról szervezett konferenciát a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) tegnap a bukaresti Grand Hotelben, vagyis az…
Continue Reading
Az idén százhatvanegy éves Zürichi Magyar Egyesület 2025. január 25-én szervezte meg az 52. Zürichi Magyar Bált, amely a svájci magyarság egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben.
(tovább…) Continue Reading
Öt-öt romániai, illetve magyarországi település elöljárói új román–magyar Európai Területi Társulás létrehozásáról döntöttek pénteken a battonyai városházán.
(tovább…) Continue Reading
A mai részben romantikus lesz a hangulat… több okot is találtam rá. Az egyik a február 14-i Bálint-nap, amely a magyar nyelvterületen az angol név közvetlen átvétele miatt Valentin-napként is használatos, valamint a házasság hete.
(tovább…) Continue ReadingSzaúd-Arábiában jöhet létre az első Trump-Putyin találkozó az új amerikai adminisztráció idején – ezt Donald Trump amerikai elnök közölte újságírókkal…
Continue Reading
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, és meghívta őt Moszkvába – közölte tegnap Dmitrij Peszkov,…
Continue Reading
Négy harci repülőgép szállt fel mára virradóra a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu, illetve a borceai légibázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek…
Continue Reading
Marosvásárhelyen rekedt a Fejedelmek aranya kiállítás magyarországi múzeumokból kölcsönzött anyaga, miután a román rendőrség olyan feltételeket támasztott a szállításához, amelyek teljesíthetetlennek bizonyulnak – nyilatkozta Vargha…
Continue Reading
A miniszterek tevékenységének kiértékelésekor a fő szempont az lesz, hogy mennyire sikerült megvalósítaniuk az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt reformokat…
Continue Reading
Február 13-i hatállyal elnöki tanácsadónak nevezte ki tegnap Luminița Odobescut az ügyvivő államfő – közölte az elnöki hivatal. Ez az…
Continue Reading
Február 13-án ünnepeljük a rádiózás világnapját. A nemzetközi nap vezérgondolatát minden évben az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális…
Continue Reading
Karácsonyi Zsolt románra fordított kötetét (Nu sunt aici – Belső tízezer), illetve Doina Ruști (A malom kísértete – Fantoma din…
Continue ReadingA jövőbe mutató üzleti megoldásokról szervezett konferenciát a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) tegnap a bukaresti Grand Hotelben, vagyis az egykori Intercontinentálban. A Bukarest szívében Magyarország nagykövetségével partnerségben szervezett találkozóra az ország különböző részéről több tucatnyi üzletember gyűlt össze. Az egyesület idén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját, erről nyilatkozott a Bukaresti Rádiónak Diósi László, az egyesület elnöke és Ferenczy Ágnes, az egyesület ügyvezető igazgatója. Több érdekes előadás is elhangzott, Diósi László átfogó makrogazdasági elemzést mutatott be a résztvevőknek, majd rádiónknak is összefoglalta, milyen gazdasági kockázatokra kell számítani. A konferencián kiemelt hangsúlyt kapott a mesterséges intelligencia, amely példátlan ütemben változtatja meg életünket. Daradics Kinga, az eMag Magyarország vezérigazgatója elmondta, hogy milyen hatást gyakorol az üzleti szférára a mesterséges intelligencia.
Az idén százhatvanegy éves Zürichi Magyar Egyesület 2025. január 25-én szervezte meg az 52. Zürichi Magyar Bált, amely a svájci magyarság egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben.
A mintegy háromszáz vendéget mozgósító rendezvényen a hagyományokhoz híven a köszöntőbeszédeket a bálnyitó fiatalok bécsi keringője követte, majd szabad volt a tánc mindenkinek; a talpalávalót a dabasi Silver Music Band húzta.
Az esemény főszervezője a Szatmár megyei Tasnádról származó Zennyessy László, aki 2001 óta tölti be az elnöki tisztséget a Zürichi Magyar Egyesületnél, emellett a Svájci Magyarház Alapítvány Országos Szervezet, illetve a Magyar Diaszpóra Tanács Európai Régiójának elnöke is. Ferencz Melánia újságíró, a Kőrösi Csoma Sándor Program svájci ösztöndíjasa őt is megszólaltatta a bálon.
Öt-öt romániai, illetve magyarországi település elöljárói új román–magyar Európai Területi Társulás létrehozásáról döntöttek pénteken a battonyai városházán.
Az együttműködés kezdeményezői azt remélik a szerveződéstől, hogy több forrásra és nagyobb eséllyel pályázhatnak majd a román–magyar határ menti együttműködések programja keretében, ezáltal közös fejlesztéseket valósíthatnak meg például a turizmus, a környezetvédelem, a mezőgazdaság, a kultúra, az egészségügy vagy az innováció területén. Magyarországról Battonya mellett az ugyancsak Békés vármegyei Gyula, Elek, Sarkad és Medgyesegyháza, romániai oldalról az Arad megyei Pécska, Nagylak, Kürtös és Kisjenő, továbbá a Bihar megyei Nagyszalonta vállalta a tagságot. Az együttműködés alapelveinek lefektetéséről tartott első találkozón kérdezett két-két magyarországi, illetve romániai polgármestert a célokról Pataky Lehel Zsolt.
A mai részben romantikus lesz a hangulat… több okot is találtam rá. Az egyik a február 14-i Bálint-nap, amely a magyar nyelvterületen az angol név közvetlen átvétele miatt Valentin-napként is használatos, valamint a házasság hete.
Utóbbi idén a február 9. és 16. közötti időszakra esik, maga a kezdeményezés több mint két évtizede indult Angliából, és évről évre – egy hétig – a házasság és a család fontosságára szeretné irányítani a figyelmet. Ma már négy kontinens huszonegy országában ünneplik. Maga a kifejezés, vagyis a házasság hete csupa kisbetűvel írandó a többi ünnep, nevezetes nap, időszak, történelmi esemény nevéhez hasonlóan.
Mielőtt továbblépnék a küszöbön álló jeles napra, megemlítem a házasság világnapját, amelyet minden évben február második vasárnapján ünnepelnek, idén 9-én került nagyító alá. Házaspárok kezdeményezésére, az 1980-as években indult útjára Amerikából; ezt a megnevezést is kisbetűkkel írjuk.
Most pedig következzen a sokak által várt Bálint-nap, amelyet – ahogyan a bevezetőben is utaltam rá – gyakran Valentin-napként emlegetnek. Az elmúlt napokban feltűnt, hogy bár egyre több vendéglátóipari egység, színház, könyvtár hirdetett különféle programokat a szerelmesek napja kapcsán, az esetek nagy százalékában elírták a megnevezést. A szabályzat szerint, ha egy tulajdonnév valamilyen jelöletlen kapcsolatot alkot egy köznévvel, a két tagot kötőjellel kell összekapcsolni. A mai példánknál maradva, amennyiben a Valentin, valamint a Bálint nevet a nap köznévvel társítjuk, kötőjelet teszünk a kettő közé. Legtöbb helyen a kötőjel nélküli írásmód fordult elő, de az is megtörtént, hogy hosszú í betűvel írták a Valentin nevet.
A mai részben van egy kakukktojás, mégpedig a könyvajándékozás világnapja, amely ugyancsak február 14-re esik. Bár az angol megnevezésben minden szó nagybetűvel kezdődik, a magyar névnél maradunk a kis kezdőbetűs írásmódnál. A témával kapcsolatban egy rövid, de igencsak megszívlelendő idézetet ragadtam ki Móra Ferenctől. „A jó könyveket el kellene tiltani, hogy olvassák is őket.”
Szaúd-Arábiában jöhet létre az első Trump-Putyin találkozó az új amerikai adminisztráció idején – ezt Donald Trump amerikai elnök közölte újságírókkal a Fehér Házban.Úgy fogalmazott, hogy a személyes találkozó valamikor a közeljövőben létrejöhet, a szaúdi vezetéssel ő, és az orosz elnök is jó viszonyt ápol, ezért Szaúd-Arábia alkalmas helyszín lehet. Az elnök szerint az orosz-ukrán háborúban a nem túl távoli jövőben létrejöhet a tűzszünet.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajnát a háború lezárásáról szóló tárgyalásokban egyenrangú partnernek tekinti-e, annyit válaszolt: úgy gondolja, békét kell kötni, nem volt jó belemenni ebbe a háborúba. Arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok 350 milliárd dollárt juttatott Ukrajna számára, miközben a közvetlenül szomszédos Európa 100 milliárdot. Donald Trump kifogásolta, hogy az Egyesült Államok Joe Biden vezetése alatt nem kölcsönként nyújtotta a támogatást Ukrajna számára, ahogy azt Európa tette.
" ["post_title"]=> string(66) "Szaúd-Arábiában jöhet létre az első Trump-Putyin találkozó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "szaud-arabiaban-johet-letre-az-elso-trump-putyin-talalkozo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-13 14:07:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-13 12:07:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(100) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/02/13/szaud-arabiaban-johet-letre-az-elso-trump-putyin-talalkozo/" ["menu_order"]=> int(7092) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(447237) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-13 14:04:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-13 12:04:55" ["post_content"]=> string(1443) "Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, és meghívta őt Moszkvába – közölte tegnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.Peszkov szerint a beszélgetés csaknem másfél órán át tartott.
A két vezető a megbeszélésen egyebek között megvitatta az ukrajnai rendezés kérdését. Trump a harci cselekmények mielőbbi leállítása és a probléma békés úton történő megoldása mellett szállt síkra. Putyin a maga részéről említést tett arról, hogy meg kell szüntetni a konfliktus kiváltó okait, és egyetértett Trumppal abban, hogy a hosszú távú rendezést béketárgyalások útján lehet elérni.Putyin kifejezte készségét, hogy Oroszországban a kölcsönös érdeklődésre számot tartó munkaterületeken – beleértve az ukrajnai rendezésen – dolgozó amerikai tisztviselőket fogadjon. Három év óta ez volt az első megbeszélés Oroszország és az Egyesült Államok elnöke között.

Négy harci repülőgép szállt fel mára virradóra a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu, illetve a borceai légibázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
A román védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az éjszaka az orosz erők újabb dróntámadást intéztek a román-ukrán határhoz közeli civil célpontok és infrastruktúra ellen. Az országos katonai parancsnokság 23 óra körül tájékoztatta a helyzetről a katasztrófavédelmi főfelügyelőséget, amely riasztotta a Tulcea és Galac megye határmenti régióiban élő lakosságot. Közben a román légierő két F-16-os repülőgépe, majd a spanyol légierő Romániában légirendészeti szolgálatot teljesítő két Eurofighter gépe szállt fel a borceai, illetve a Mihail Kogălniceanu légitámaszpontról.
A Galac megyei katasztrófavédelem ma reggeli tájékoztatása szerint csapataik a rendőrség és a határrendészet munkatársaival együtt a védelmi minisztérium illetékeseinek kiérkezéséig biztosítják azt a területet, ahova a gyanú szerint drónmaradványok eshettek.

Marosvásárhelyen rekedt a Fejedelmek aranya kiállítás magyarországi múzeumokból kölcsönzött anyaga, miután a román rendőrség olyan feltételeket támasztott a szállításához, amelyek teljesíthetetlennek bizonyulnak – nyilatkozta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
A Fejedelmek aranya - Uralkodói reprezentáció Erdélyben című kiállítás az Erdélyi Fejedelemség korát mutatja be, és Csíkszereda, illetve Marosvásárhely után harmadik helyszíne a sepsiszentgyörgyi múzeum lett volna. A tárlat anyaga tavaly áprilisban érkezett Magyarországról Erdélybe. Elsőként a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum mutatta be a Magyar Nemzeti Múzeummal, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközponttal és az Iparmûvészeti Múzeummal partnerségben. Onnan a marosvásárhelyi Maros Megyei Múzeumba került a kiállítás, Sepsiszentgyörgyön december 4-én nyílt volna meg, de szállítási gondok miatt a tárlatnyitó elmaradt. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Krónika napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a tárlat anyagát Marosvásárhelyről kellett volna Sepsiszentgyörgyre szállítani, de a Kovászna Megyei Rendőrfőkapitányság nem járult hozzá a szállítás biztonsági tervéhez. Azt állították, hogy a nagy értékű tárgyak szállításához nem elég a fegyveres csendőrségi biztosítás, páncélautóval kell szállítani. Felidézte, hogy amikor évekkel korábban szerveztek nagyságrendekkel nagyobb értékű kiállítást,nem volt szükség páncélautóra. Miután a rendőrség nem engedett a feltételből, megpróbáltak páncélkocsit szerezni, de nem sikerült, így lemondták a kiállítást.

A miniszterek tevékenységének kiértékelésekor a fő szempont az lesz, hogy mennyire sikerült megvalósítaniuk az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt reformokat - jelentette be a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu.
„Az elmúlt napok prioritása a PNRR terén történt késedelmek behozására irányuló erőfeszítések újrakalibrálása volt. Az európai szakértőkkel közösen megállapodtunk a megoldásról, most a reformok koordinátoraival való találkozók következnek, hogy maximalizáljuk az esélyeket a program minden egyes nagyberuházásának megvalósítására” - mondta a kormányfő. Ciolacu szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba a következő hónapokra azok számára, akik nem tudnak eredményeket felmutatni. „Az a miniszter, akik képtelen tartani magát az ütemtervhez, fizetni fog, akár a tisztségével is” – jelentette ki a miniszerelnök.

Február 13-i hatállyal elnöki tanácsadónak nevezte ki tegnap Luminița Odobescut az ügyvivő államfő – közölte az elnöki hivatal. Ez az első rendelet, amelyet Ilie Bolojan ügyvivő elnöki minőségében aláírt.
Luminița Odobescu egy ideig Klaus Iohannis államelnöki mandátuma alatt is betöltötte ezt a tisztséget: 2021 novembere és 2023 júniusa között európai ügyekkel foglalkozó elnöki tanácsadó volt. Ilie Bolojan szerdán vette át ügyvivő elnöki tisztségét.

" ["post_title"]=> string(53) "Elnöki tanácsadó lett Luminița Odobescu" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "elnoki-tanacsado-lett-luminita-odobescu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-13 13:59:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-13 11:59:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(81) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/02/13/elnoki-tanacsado-lett-luminita-odobescu/" ["menu_order"]=> int(7097) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(447220) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-13 11:29:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-13 09:29:28" ["post_content"]=> string(3200) "
Február 13-án ünnepeljük a rádiózás világnapját. A nemzetközi nap vezérgondolatát minden évben az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) határozza meg. Az idei világnap központi témája: a rádió és az éghajlatváltozás, ezzel is hangsúlyozva a rádió által kínált lehetőségeket az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdések megvilágítására egy olyan korban, amikor a trópusi viharok, hurrikánok, árvizek, erdőtüzek, hőhullámok és más hasonló események szinte mindennapossá váltak.
A rádió mindig is több volt, mint egy technikai, vagy kommunikációs eszköz – vélekedik az UNESCO, amely közleményben tiszteleg a világ minden rádiós szakembere és önkéntese előtt, köszönti mindennapi munkájukat és a jövő iránti elkötelezettségüket. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete rámutat: a rádió a világ egyik legmegbízhatóbb és legszélesebb körben használt médiaformája, amely a szélsőséges időjárási körülmények között is eljut a lakossághoz. A rádiós szakemberek tényalapú információk terjesztésével, a hallgatók hangjával és dedikált műsorokkal szolgálják a lakosságot, miközben az éghajlati katasztrófák számukra is megterhelővé teszik a munkakörülményeket. Amikor arra törekszenek, hogy a helyszínen első kézből szerezzenek beszámolókat az érintett lakosságtól és a döntéshozóktól, tudósításaik során ők is ugyanolyan szélsőséges időjárási körülményeknek vannak kitéve, mint a lakosság. A médiaszakembereket gyakran arra képzik ki, hogy megbirkózzanak a háborúval és a terrorizmussal, de az éghajlati eseményekre nincsenek felkészítve – figyelmeztet közleményében az UNESCO.
A szervezet a honlapján közzétesz egy, a médiaintézmények számára kidolgozott katasztrófakészültségi és katasztrófaelhárítási mintatervet, amely útmutatóként szolgálhat ahhoz, hogy a média folyamatosan készenlétben maradhasson, és rendszeresen ellenőrizhesse a természeti katasztrófákkal és szélsőséges eseményekkel szembeni ellenálló képességét. Eszerint az éghajlati vészhelyzeti tervnek tartalmaznia kell a veszélyeztetett területek előre elkészített térképét; a különböző katasztrófa-forgatókönyvekre vonatkozó szakértők és hatóságok elérhetőségi listáit; a reagálási rutinokat; az egyes természeti katasztrófákra jellemző biztonsági utasításokat és a rögtönzött műsorszóró helyiségek listáját. Ellenőrizni kell továbbá, hogy az illető rádióállomás és munkatársai védve lesznek-e szélsőséges időjárási körülmények esetén; biztosítani kell a könnyű hozzáférést a vészhelyzethez szükséges túlélőcsomagokhoz; gondoskodni kell a mobiltelefonok és laptopok tartalék akkumulátorairól, a generátorokról a hosszabb áramkimaradások esetére; valamint a megfelelő ruházatról, maszkokról, terepjáró lábbelikről, stb.
" ["post_title"]=> string(58) "Éghajlati vészhelyzeti terv a rádiózás világnapjára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "world-radio-day-2025-eghajlati-veszhelyzeti-terv-a-radiozas-vilagnapjara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-13 11:31:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-13 09:31:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447220" ["menu_order"]=> int(7098) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(447216) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-12 16:03:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-12 14:03:19" ["post_content"]=> string(1184) "Karácsonyi Zsolt románra fordított kötetét (Nu sunt aici - Belső tízezer), illetve Doina Ruști (A malom kísértete - Fantoma din moară) és Mircea Cărtărescu (Ne kiáltsd sohasem segítség - nu striga niciodată ajutor) magyarra fordított köteteit mutatják be szerda este a bukaresti Liszt Intézetben. Az eseményen a szerzők mellett jelen lesznek a műfordítók is - George Volceanov, Szenkovics Enikő és Visky András -, akikkel kolléganőnk, Márton Evelin író beszélget 19 órától.
A minifesztivál csütörtök este zárul a Román Kulturális Intézetben, ahol bemutatják Sántha Attila (Ținându-se de câte-o creangă - Ágtól ágig) és Szöllősi Mátyás (Curent alternative – Váltóáram) George Volceanov által románra fordított köteteit.
Az immár harmadik alkalommal megszervezett kortárs irodalmi és műfordítói minifesztivál a bukaresti Magyar Kulturális Központ és a Román Kulturális Intézet közös rendezvénye.
" ["post_title"]=> string(71) "Zajlik a kortárs irodalmi és műfordítói minifesztivál Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "zajlik-a-kortars-irodalmi-es-muforditoi-minifesztival-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-12 16:03:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-12 14:03:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447216" ["menu_order"]=> int(7100) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3515 (24) { ["ID"]=> int(447282) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-14 12:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-14 10:10:00" ["post_content"]=> string(1304) "A jövőbe mutató üzleti megoldásokról szervezett konferenciát a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) tegnap a bukaresti Grand Hotelben, vagyis az egykori Intercontinentálban. A Bukarest szívében Magyarország nagykövetségével partnerségben szervezett találkozóra az ország különböző részéről több tucatnyi üzletember gyűlt össze. Az egyesület idén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját, erről nyilatkozott a Bukaresti Rádiónak Diósi László, az egyesület elnöke és Ferenczy Ágnes, az egyesület ügyvezető igazgatója. Több érdekes előadás is elhangzott, Diósi László átfogó makrogazdasági elemzést mutatott be a résztvevőknek, majd rádiónknak is összefoglalta, milyen gazdasági kockázatokra kell számítani. A konferencián kiemelt hangsúlyt kapott a mesterséges intelligencia, amely példátlan ütemben változtatja meg életünket. Daradics Kinga, az eMag Magyarország vezérigazgatója elmondta, hogy milyen hatást gyakorol az üzleti szférára a mesterséges intelligencia.