Adásunkban Demeter Ervin Erdélyiség. Egy elszakított nemzetrész művészete című kötetéről, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok,…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3464 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Adásunkban Demeter Ervin Erdélyiség. Egy elszakított nemzetrész művészete című kötetéről, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok,…
Continue Reading
Kanada és Kína is ellenintézkedéseket helyezett kilátásba az Egyesült Államokkal szemben azt követően, hogy mától Washington 25 százalékos vámot vet…
Continue Reading
Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimban tegnap. Két ember meghalt, többen megsebesültek – tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a…
Continue Reading
Ukrajnának „lényegi” diplomáciára van szüksége a háború gyors lezárásához – közölte tegnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, s reményét fejezte ki,…
Continue Reading
Az Egyesült Államok felfüggeszti az Ukrajnának szánt katonai támogatást Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a Fehér Házban…
Continue Reading
Az Európai Bizottság ötpontos tervet javasolt az uniós védelmi erőfeszítések felgyorsítására és megerősítésére. Ezt a tervet a csütörtöki rendkívüli EU-csúcs…
Continue Reading
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ma benyújtotta az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését – jelentette be sajtótájékoztatón…
Continue Reading
A szenátus plénuma tegnap este hallgatólagosan elfogadta a kormány által tavaly év végén jóváhagyott úgynevezett salátarendeletet. Ez azt jelenti, hogy…
Continue Reading
Európa biztonsága szempontjából elengedhetetlen a transzatlanti kapcsolat és az Egyesült Államok európai jelenléte – ezt hangsúlyozta Ilie Bolojan ügyvivő államfő…
Continue Reading
Románia nem fejlődhet miszticizmussal és dák alagutakról szóló történetekkel, hanem csak a hegyeken átvezető közúti és vasúti útvonalak megépítésével –…
Continue Reading
Óvások késleltetik a Nagyvárad és Arad között építendő gyorsforgalmi út kivitelezését – adta hírül az MTI az Ebihoreanulra hivatkozva. A…
Continue Reading
Január végéhez képest csaknem 6 ezerrel több személy szerepel a hazai választói névjegyzékben, így a szavazati joggal rendelkezők száma ismét…
Continue ReadingAdásunkban Demeter Ervin Erdélyiség. Egy elszakított nemzetrész művészete című kötetéről, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok, emlékművek, emlékhelyek című könyvéről, valamint a marosvásárhelyi Lector kiadóról és a román-magyar műfordítások helyzetéről lesz szó. Ezt követően a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat legújabb lapszámait ismerteti Mărcuțiu-Rácz Dóra.

Kanada és Kína is ellenintézkedéseket helyezett kilátásba az Egyesült Államokkal szemben azt követően, hogy mától Washington 25 százalékos vámot vet ki az összes Kanadából és Mexikóból származó importra. A Kínából származó áruk vámját 10 százalékról 20 százalékra emelte Washington. Ugyanakkor a 25 százalékos kulcs nem érinti a kanadai energiatermékeket, amelyekre 10 százalékos vám vonatkozik. A kanadai miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az ellenvámot két ütemben vetik ki: március 4-én 30 milliárd dollár értékű árura, 21 nappal később pedig további 125 milliárd dollárnyi termékre vezetik be. Válaszlépésként a kínai kereskedelmi minisztérium is bejelentette, hogy március 10-étől további 10-15 százalékos vámot vet ki az amerikai mezőgazdasági termékekre.
" ["post_title"]=> string(59) "Kanadai és kínai ellenintézkedések az amerikai vámokra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "kanadai-es-kinai-ellenintezkedesek-az-amerikai-vamokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 15:30:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:30:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447971" ["menu_order"]=> int(6855) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3455 (24) { ["ID"]=> int(447969) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 15:26:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:26:47" ["post_content"]=> string(420) "Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimban tegnap. Két ember meghalt, többen megsebesültek - tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottat - egy német állampolgárt - elfogták. Folyik annak vizsgálata, bűncselekményről vagy balesetről van szó. A nyomozás jelenlegi állása szerint az incidensnek nincs politikai indítéka.
" ["post_title"]=> string(39) "Autó hajtott tömegbe Németországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "auto-hajtott-tomegbe-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 15:26:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:26:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447969" ["menu_order"]=> int(6856) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(447967) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 15:25:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:25:54" ["post_content"]=> string(622) "Ukrajnának "lényegi" diplomáciára van szüksége a háború gyors lezárásához - közölte tegnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, s reményét fejezte ki, hogy ebben támaszkodhat az Egyesült Államok támogatására. Kijelentette: minél hamarabb békére van szükség. Ugyanakkor vasárnap este Londonban folytatott megbeszéléseit követően az ukrán elnök még úgy fogalmazott, hogy "nagyon-nagyon messze van" a megállapodás Ukrajna és Oroszország között. Ezt utóbbi nyilatkozata Donald Trump amerikai elnök újfent bírálatát váltotta ki.
" ["post_title"]=> string(63) "Az ukrán elnök szerint minél hamarabb békére van szükség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-ukran-elnok-szerint-minel-hamarabb-bekere-van-szukseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 15:25:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:25:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447967" ["menu_order"]=> int(6857) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(447965) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 15:24:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:24:18" ["post_content"]=> string(988) "Az Egyesült Államok felfüggeszti az Ukrajnának szánt katonai támogatást Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a Fehér Házban múlt pénteken történt durva szóváltását követően - nyilatkozták a Fehér Ház illetékesei egyhangúan az amerikai médiának. A Bloomberg, a FoxNews és a CNN értesülései szerint az amerikai elnök Pete Hegseth védelmi minisztert utasította, hogy állítsa le a fegyverszállítmányokat. Ezen a döntésen akkor fog változtatni az Egyesült Államok, ha a kijevi vezetés jóhiszeműen elkötelezett lesz a béke mellett. Ez az értesülés azt követően látott napvilágot, hogy Trump pár órával korábban riportereknek azt nyilatkozta, nem született döntés az Ukrajnának szánt amerikai katonai szállítmányokról. Trump ismét megerősítette, elvárja Zelenszkijtől, hogy hálásabb legyen Washingtonnak az eddig nyújtott támogatásért.
" ["post_title"]=> string(81) "Az Egyesült Államok felfüggesztette az Ukrajnának szánt katonai támogatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "az-egyesult-allamok-felfuggesztette-az-ukrajnanak-szant-katonai-tamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 15:24:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:24:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447965" ["menu_order"]=> int(6858) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(447962) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 15:22:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:22:49" ["post_content"]=> string(818) "Az Európai Bizottság ötpontos tervet javasolt az uniós védelmi erőfeszítések felgyorsítására és megerősítésére. Ezt a tervet a csütörtöki rendkívüli EU-csúcs előtt jelentette be az uniós végrehajtó szerv. Ursula von der Leyen bizottsági elnök közölte, hogy az európai védelmi ipar megerősítésére és a katonai képességek fokozására közel 800 milliárd eurót mozgósíthatnak. Az EU javasolni fogja, hogy a tagállamok számára nagyobb költségvetési mozgásteret biztosítsanak a védelmi beruházásokhoz. Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt levelet küldött az uniós vezetőknek, amelyben ismertette az Európa újrafelfegyverkezése elnevezésű tervet.
" ["post_title"]=> string(82) "Nyolcszázmilliárd eurós felfegyverkezési tervet javasol az Európai Bizottság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "nyolcszaz-milliard-euros-felfegyverkezesi-tervet-javasol-az-europai-bizottsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 15:23:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:23:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447962" ["menu_order"]=> int(6859) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3660 (24) { ["ID"]=> int(447960) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 15:20:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:20:48" ["post_content"]=> string(1412) "A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ma benyújtotta az Európai Bizottsághoz a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését - jelentette be sajtótájékoztatón Izsák Balázs, az SZNT elnöke. Emlékeztetett: az aláírások hitelesítése 2021 decemberében történt, uniós szinten 1 269 352 érvényes aláírás gyűlt össze, így a kezdeményezés sikeres volt. Az SZNT azonban úgy döntött, nem nyújtja be rögtön, hanem megvárja "a változást", amíg megalakul az új Európai Bizottság. "Nem volt tanácsos besétálni abba a csapdába, amely a másik polgári kezdeményezést, a Minority SafePacket különösebben elfogadható indokok nélkül elutasította" - fogalmazott Izsák Balázs.
Izsák Balázs emlékeztetett: a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért nevű polgári kezdeményezés az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkelyéhez köthető, amely felsorolja, melyek azok az uniós régiók, melyeket az EU kohéziós politikája során kiemelt figyelemben részesít. Közölte: az SZNT meggyőződése szerint ebbe a felsorolásba beleillenek a nemzeti régiók is.
A szenátus plénuma tegnap este hallgatólagosan elfogadta a kormány által tavaly év végén jóváhagyott úgynevezett salátarendeletet. Ez azt jelenti, hogy a felsőházban a szenátorok nem folytattak érdemi vitát a kiadáscsökkentő és adóügyi intézkedéseket tartalmazó rendeletről. Ezt a képviselőház teszi meg, amely ügydöntő jogkörrel rendelkezik ebben az esetben.
" ["post_title"]=> string(75) "A szenátus vita nélkül fogadta el a kiadáscsökkentő salátarendeletet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-szenatus-vita-nelkul-fogadta-el-a-kiadascsokkento-salatarendeletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 15:00:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:00:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447958" ["menu_order"]=> int(6861) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(447956) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 14:58:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:58:50" ["post_content"]=> string(924) "Európa biztonsága szempontjából elengedhetetlen a transzatlanti kapcsolat és az Egyesült Államok európai jelenléte - ezt hangsúlyozta Ilie Bolojan ügyvivő államfő a Mark Rutte NATO-főtitkárral tegnap telefonon folytatott beszélgetésében. Az elnöki hivatal közlése szerint Bolojan hangsúlyozta: Románia partnereivel együtt továbbra is hozzájárul a NATO keleti szárnyának stabilitásához és biztonságához, és támogatja a biztonság megerősítését a fekete-tengeri térségben. Ennek érdekében országunk GDP-jének 2,5 százalékát fordítja a védelemre, és kész növelni a beruházásokat ezen a területen. Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Bolojan hangsúlyozta az igazságos és tartós béke szükségességét, illetve Ukrajna további támogatásának fontosságát.
" ["post_title"]=> string(40) "A NATO-főtitkárral egyeztetett Bolojan" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "a-nato-fotitkarral-egyeztetett-bolojan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 14:58:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:58:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447956" ["menu_order"]=> int(6862) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(447953) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 14:53:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:53:53" ["post_content"]=> string(702) "Románia nem fejlődhet miszticizmussal és dák alagutakról szóló történetekkel, hanem csak a hegyeken átvezető közúti és vasúti útvonalak megépítésével - írta Marcel Ciolacu miniszterelnök a Facebook-oldalán. Ezt azzal kapcsolatban tette, hogy tegnap délben megtörtént az első áttörés a Nagyszeben- Pitești autópálya Momaia alagútjának egyik járatán. A Momaia nevű alagút 1,35 kilométer hosszú. A hazánk számára eddig példátlan eredményről Sorin Grindeanu közlekedési miniszter is beszámolt, megerősítve, hogy ez az első, hegyeket áttörő közúti alagút, amely egy itthoni autópályán épül.
" ["post_title"]=> string(81) "Miniszterelnök: dák alagutak helyett az autópálya alagutak jelentik a jövőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "miniszterelnok-dak-alagutak-helyett-az-autopalya-alagutak-jelentik-a-jovot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 14:53:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:53:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447953" ["menu_order"]=> int(6863) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(447951) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 14:51:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:51:36" ["post_content"]=> string(395) "Óvások késleltetik a Nagyvárad és Arad között építendő gyorsforgalmi út kivitelezését - adta hírül az MTI az Ebihoreanulra hivatkozva. A Bihar megyei hírportál szerint a gyorsforgalmi út újabb szakaszára kiírt versenytárgyalást óvták meg a tenderen alulmaradt cégek, akadályozva ezáltal a kivitelezés elkezdését.
" ["post_title"]=> string(73) "Óvások késleltetik a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út megépítését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "ovasok-kesleltetik-a-nagyvarad-arad-gyorsforgalmi-ut-megepiteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 14:51:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:51:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447951" ["menu_order"]=> int(6864) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(447949) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 14:50:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:50:19" ["post_content"]=> string(529) "Január végéhez képest csaknem 6 ezerrel több személy szerepel a hazai választói névjegyzékben, így a szavazati joggal rendelkezők száma ismét meghaladja a 19 milliót - közölte az Állandó Választási Hatóság. A különbség a polgármesterek által a helyi közigazgatási regiszterekben végrehajtott módosításokból ered. A névjegyzékben szereplők közül csaknem 18 millió személynek Romániában van a lakhelye, 1 milliónak pedig külföldön.
" ["post_title"]=> string(71) "Csaknem 6 ezerrel nőtt a választói névjegyzékben szereplők száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "csaknem-6-ezerrel-nott-a-valasztoi-nevjegyzekben-szereplok-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-04 14:50:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 12:50:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447949" ["menu_order"]=> int(6865) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(447774) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-04 15:31:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-04 13:31:00" ["post_content"]=> string(1141) "Adásunkban Demeter Ervin Erdélyiség. Egy elszakított nemzetrész művészete című kötetéről, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok, emlékművek, emlékhelyek című könyvéről, valamint a marosvásárhelyi Lector kiadóról és a román-magyar műfordítások helyzetéről lesz szó. Ezt követően a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat legújabb lapszámait ismerteti Mărcuțiu-Rácz Dóra.
