A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik.
Continue Reading
Erre az alsóház 240 álláshelye megszüntetéséről szóló 2025/9-es számú határozatának végrehajtásához van szükség.
Continue Reading
A Román Rendőrség és a BNR nevében kezdeményezett hamis telefonhívásokra figyelmeztetet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság.
Continue Reading
Ha te pap leszel, én pápa! címmel jelent meg Kalányos Ottó roma származású, csíkszentkirályi segédlelkész könyve. Egy nevelőanya feltétel nélküli…
Continue Reading
A csíkszeredai polgármesteri hivatal kezdeményezi, hogy azt az utat, amelyen Ferenc pápa 2019-ben végighaladt a csíksomlyói nyeregben a Hármashalom-oltárhoz, a…
Continue Reading
Több hazai politikai vezető részvétét fejezte ki Ferenc pápa halála miatt. Ilie Bolojan ügyvivő államfő az alázat és együttérzés, a…
Continue Reading
Perre megy a Trump-adminisztrációval az amerikai Harvard Egyetem, miután az Egyesült Államok kormánya megvonta az egyetem több mint kétmilliárd dolláros…
Continue Reading
Történelmi mélyponton volt az áramfogyasztás húsvétkor hazánkban. Az országos elektromos hálózatot üzemeltető Transelectrica közlése szerint húsvét vasárnapján a fogyasztás minden…
Continue Reading
Az idei év első három hónapjában mintegy 700 súlyos közúti baleset történt hazánkban. Ezekben több mint 240-en haltak meg és…
Continue Reading
Elhunyt 88 éves korában Ferenc pápa, a római katolikus egyház feje, akit 2013 áprilisában iktattak be. A pápa halálát szélütés…
Continue Reading
Meghalt Ferenc pápa hétfőn reggel – jelentette be a Vatikán. A pápa húsvétvasárnap, április 20-án még megjelent a hívek előtt.…
Continue Reading
„Amikor az állam eljár az ilyen illegális tartalmak ellen, nem korlátozza az illetők szólásszabadságát, hanem éppenséggel védi azt. A szólásszabadsághoz…
Continue ReadingA képviselőház munkaügyi szakbizottsága elfogadta tegnap a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet, amelyet a plénum mai ülésén vitat meg. A jogszabályjavaslatot a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői nyújtották be a parlamentbe.
A tervezet szerint 2026. január elsejétől a bírák, ügyészek, az alkotmánybíróság tagjai, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái, valamint a jogi szakértői személyzet tagjai akkor vonulhatnak nyugdíjba és részesülhetnek szolgálati nyugdíjban, ha a szolgálati idejük kizárólag ezekben a beosztásokban elérte a 25 évet és betöltötték a 48 évet.
A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik, és 2029-ben eléri a 49 évet és hat hónapot; 2029-től évente egy évvel emelkedik, és 2045-ben eléri a 65 évet. A nyugdíjra jogosító szolgálati idő 25 év marad.
A jogszabályjavaslat szerint a nyugdíj összege a nyugdíjba vonulás időpontját megelőző utolsó 48 hónapban kapott havi bruttó juttatások (bér és bérpótlékok) átlagának 65 százaléka a jelenlegi 80 százalék helyett. Az összeg nem haladhatja meg a nyugdíjba vonulás időpontját megelőző hónapban kapott nettó jövedelmet.
" ["post_title"]=> string(97) "A plénum ma vitatja meg a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(128) "A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-plenum-ma-vitatja-meg-a-birak-es-ugyeszek-nyugdijazasarol-szolo-torvenytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 10:31:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:31:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449673" ["menu_order"]=> int(6293) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(449671) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 10:28:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:28:50" ["post_content"]=> string(1020) "Jóváhagyta tegnap a képviselőház házbizottsága a parlamenti alkalmazottak szakmai kiértékelésének eljárását. Erre az alsóház 240 álláshelye megszüntetéséről szóló 2025/9-es számú határozatának végrehajtásához van szükség.
Az eljárás szerint a szakmai kiértékelésen való részvétel valamennyi alkalmazott számára kötelező lesz és több szakaszban zajlik. Az alkalmazottak feladataik ellátásához szükséges elméleti tudását egy teszttel fogják felmérni, gyakorlati készségeikről és tapasztalataikról pedig írásbeli vizsgán, gyakorlati próbán vagy interjú keretében kell számot adniuk. A felmérés harmadik szakaszában a munkaköri leírásukban szereplő információkat elemzik.
A rendelkezések gyakorlatba ültetésének módját a szakmai kiértékelést végző bizottság határozza meg.
" ["post_title"]=> string(98) "Jóváhagyta a képviselőház a parlamenti alkalmazottak szakmai kiértékelésének eljárását" ["post_excerpt"]=> string(132) "Erre az alsóház 240 álláshelye megszüntetéséről szóló 2025/9-es számú határozatának végrehajtásához van szükség. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "jovahagyta-a-kepviselohaz-a-parlamenti-alkalmazottak-szakmai-kiertekelesenek-eljarasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 10:28:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:28:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449671" ["menu_order"]=> int(6294) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(449667) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 10:27:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:27:03" ["post_content"]=> string(2711) "A Román Rendőrség és a Román Nemzeti Bank (BNR) nevében kezdeményezett hamis telefonhívásokra figyelmeztetett tegnap az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az intézmény közösségi oldalán közzétett bejegyzésben hangsúlyozták, hogy az új csalási lényege, hogy az áldozatot felhívja egy magát rendőrnek kiadó nő, és azt állítja, hogy egy Interpol által körözött nemzetközi bűnöző egy romániai bankfiókban megpróbált hitelt felvenni az érintett személy személyazonosságát használva, és bűnügyi kivizsgálás indult az ügyben. Az illetővel közli továbbá, hogy be fogják idézni a rendőrségre. A továbbiakban számos törvényt és cikkelyt említ meg ködösítés végett, és a hivatalos nyelvezet révén pszichológiai nyomást gyakorol az áldozatra. Személyazonosságuk 'bizonyítására' a csalók WhatsApp-on keresztül elküldik egy rendőrségi igazolvány fényképét - egy hamisított, de vizuálisan hiteles dokumentumot. Ezt követően az áldozatot a BNR egyik 'szakemberéhez' irányítják, aki állítása szerint a bankügyletek felügyeletével foglalkozik, majd a Mugur Isărescu BNR-igazgató nevével ellátott 'hivatalos' e-mailt is küldenek neki - magyarázzák a kiberbiztonsági szakemberek. Ezután felkérik az áldozatot, hogy 'biztonságos környezetben', például a Telegram alkalmazáson keresztül folytassák a kommunikációt, ahol a bankszámlakivonatot kérik el azzal az ürüggyel, hogy arra a biztosítás megkötéséhez szükség van. Mindeközben többször figyelmeztetik az illetőt, hogy azonnali letartóztatás terhe alatt nem beszélhet a nyomozásról senkivel, még ügyvéddel sem. Közlik vele, hogy 'további biztonsági intézkedésként' hazugságvizsgálatnak is alá fogják vetni, hogy biztosak legyenek benne, nem adta ki az információkat - magyarázta a DNSC.
A kiberbiztonsági szakemberek azt javasolják mindenkinek, hogy senkinek ne adják ki telefonon személyes vagy banki adataikat, hívják vissza az adott intézmény hivatalos számát ellenőrzésként; ne folytassák a beszélgetést a WhatsAppon, Telegramon vagy Signalon; ellenőrizzék a kapott fotókat a 'Reverse Image Search' segítségével; ne telepítsenek távvezérlő alkalmazásokat; ne hagyják magukat megfélemlíteni a tekintélyelvű hangnemtől vagy a felsorolt törvénycikkelyektől. Ha észlelik a csalási kísérletet, azonnal szakítsák meg a telefonbeszélgetést, és jelentsék az esetet a rendőrségen vagy a DNSC-nél.
" ["post_title"]=> string(44) "DNSC: Új csalási kísérlet a láthatáron" ["post_excerpt"]=> string(141) "A Román Rendőrség és a BNR nevében kezdeményezett hamis telefonhívásokra figyelmeztetet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "dnsc-uj-csalasi-kiserlet-a-lathataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 10:27:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:27:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449667" ["menu_order"]=> int(6295) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(449501) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-22 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 11:00:00" ["post_content"]=> string(1681) "Ha te pap leszel, én pápa! címmel jelent meg Kalányos Ottó roma származású, csíkszentkirályi segédlelkész könyve. Egy nevelőanya feltétel nélküli szeretete alcímű kötetet március végén mutatták be a Hargita megyei Csíkbánkfalvában, ahol a szerző gyermekkorát töltötte. A könyv az olvasó elé tárja a székelyföldi katolikus pap sorsfordulatokkal teli életét, egy olyan ember történetét, akihez gyerekként senki sem fűzött nagy reményeket, csak nevelőanyja. Az önéletrajzi kötet emléket állít annak az egyszerű falusi asszonynak, Berszán Vilmának, aki kétkedés nélkül bízott fogadott fia tehetségében, dédelgette annak álmait, és egy életen át bátorította abban az elhatározásában, hogy pap legyen.
Kalányos Ottó csíkszentkirályi római katolikus segédlelkész a 2020-as évi pappá szentelése óta az alcsíki főesperesi kerület cigánypasztorációjáért is felel. Vele beszélget mai adásunkban Bíró István.

A csíkszeredai polgármesteri hivatal kezdeményezi, hogy azt az utat, amelyen Ferenc pápa 2019-ben végighaladt a csíksomlyói nyeregben a Hármashalom-oltárhoz, a Szentatyáról nevezzék el. Erről Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere tájékoztatott egy Facebook-bejegyzésben. A polgármester közölte: sosem feledjük a 2019. június 1-jei, történelmi jelentőségű látogatását Csíksomlyón, aminek a csíksomlyói Szűzanya aranyrózsája állít emléket. Ferenc pápa ugyanis kitüntetésnek számító aranyrózsát adományozott a csíksomlyói Mária-kegyhelynek.
" ["post_title"]=> string(83) "Kezdeményezik a Hármashalom-oltárhoz vezető út elnevezését Ferenc pápáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "kezdemenyezik-a-harmashalom-oltarhoz-vezeto-ut-elnevezeset-ferenc-paparol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-22 13:28:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:28:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449648" ["menu_order"]=> int(6297) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(449640) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-22 13:27:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:27:00" ["post_content"]=> string(2161) "Több hazai politikai vezető részvétét fejezte ki Ferenc pápa halála miatt. Ilie Bolojan ügyvivő államfő az alázat és együttérzés, a béke és igazságosság iránti elkötelezettség jelképének nevezte üzenetében Ferenc pápát. Bolojan együttérzését fejezte ki Románia és a nagyvilág katolikus hívőinek és mindazoknak, akik számára Ferenc pápa "lelki világítótorony és reményforrás" volt. Bolojan úgy értékelte: az elhunyt egyházfő a román nép közeli barátja volt, aki nagyra értékelte a román nép mély vallásosságát, hite iránti elkötelezettségét.
Marcel Ciolacu miniszterelnök azt írta egy közösségi oldalon: a kereszténység és az egész emberiség számára szomorú nap Ferenc pápa halálának napja, hiszen általa egy olyan vallási vezető távozott az élők sorából, aki mindig a béke oldalán állt, és szenvedők pártját fogta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felidézte, hogy Ferenc pápa volt az első katolikus egyházfő, aki 2019-es romániai látogatása alkalmával felkereste Csíksomlyót. "Egy ember, aki a hitet egyszerű szavakkal tette érthetővé, és az irgalmat tette a legnagyobb erénnyé. Nemcsak a katolikus világ gyászol, hanem mindenki, aki egy csendes hangra vágyott ebben a fülsértő hangoskodásban" - írta az RMDSZ elnöke. Ferenc pápa 2019-ben tett háromnapos apostoli látogatást hazánkban. Találkozott Daniel ortodox pátriárkával, imát mondott az épülő Nemzet Megváltása katedrálisban, majd egyházmegyéjükben kereste fel a romániai katolikus közösségeket. Ferenc pápa volt az első katolikus egyházfő, aki Erdélybe látogatott. A hazai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket 2019. június 1-én a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben kereste fel, Balázsfalván pedig hét román vértanú görögkatolikus püspököt avatott boldoggá.
" ["post_title"]=> string(48) "Politikai vezetők búcsúztak Ferenc pápától" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "politikai-vezetok-bucsuztak-ferenc-papatol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-22 14:12:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 11:12:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449640" ["menu_order"]=> int(6298) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(449646) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-22 13:26:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:26:18" ["post_content"]=> string(960) "Perre megy a Trump-adminisztrációval az amerikai Harvard Egyetem, miután az Egyesült Államok kormánya megvonta az egyetem több mint kétmilliárd dolláros támogatását azzal az indokkal, hogy az intézmény vezetése nem hajlandó végrehajtani a kívánt reformokat. Az Euronews emlékeztetett, hogy a Fehér Ház levélben vázolta elvárásait a hónap elején. Ebben szerepel a többi között az egyetem vezetésének és felvételi politikájának megváltoztatása, illetve a sokszínűséget érintő kezdeményezések fokozottabb ellenőrzése, valamint több diákszervezet betiltása is. Mindezt az antiszemitizmus elleni fellépés szükségességével indokolták. Miután a Harvard elnöke, Alan Garber nyilvánosan visszautasította a követeléseket, a szövetségi kormány válaszul befagyasztotta az egyetem többéves, összesen 2 milliárd 260 millió dolláros támogatását.
" ["post_title"]=> string(56) "Perre megy a Trump-adminisztrációval a Harvard Egyetem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "perre-megy-a-trump-adminisztracioval-a-harvard-egyetem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-22 13:26:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:26:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449646" ["menu_order"]=> int(6299) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(449644) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-22 13:24:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:24:58" ["post_content"]=> string(680) "Történelmi mélyponton volt az áramfogyasztás húsvétkor hazánkban. Az országos elektromos hálózatot üzemeltető Transelectrica közlése szerint húsvét vasárnapján a fogyasztás minden idők legalacsonyabb értékére, 2500 MW-ra süllyedt. A Transelectrica azzal magyarázta az alacsony fogyasztást, hogy egybeesett az ortodox és a katolikus keresztények húsvétja. A nagyon alacsony fogyasztás miatt április 20-án a nagybani piacon a villanyáram ára hét órán át negatív tartományban volt. Az energetikai rendszer egyensúlyának fenntartásában fontos szerepük volt a tároló berendezéseknek.
" ["post_title"]=> string(61) "Történelmi mélyponton volt az áramfogyasztás húsvétkor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "tortenelmi-melyponton-volt-az-aramfogyasztas-husvetkor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-22 13:25:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:25:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449644" ["menu_order"]=> int(6300) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(449642) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-22 13:23:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:23:41" ["post_content"]=> string(649) "Az idei év első három hónapjában mintegy 700 súlyos közúti baleset történt hazánkban. Ezekben több mint 240-en haltak meg és mintegy 520-an sérültek meg súlyosan. A tavalyi első negyedévéhez képest a balesetek száma 18 százalékkal, a halálos áldozatok száma 21 százalékkal, a súlyos sérültek száma 20 százalékkal csökkent - tájékoztatott a Román Rendőrség. A közúti balesetek fő okai a gyalogosok fegyelmezetlensége, a megengedett sebességhatár túllépése, elsőbbség megadásának elmulasztása a gyalogosokkal, illetve más járművekkel szemben.
" ["post_title"]=> string(72) "Csökkent a súlyos közlekedési balesetek száma az első negyedévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "csokkent-a-sulyos-kozlekedesi-balesetek-szama-az-elso-negyedevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-22 13:23:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:23:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449642" ["menu_order"]=> int(6301) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(449637) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-22 13:19:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 10:19:55" ["post_content"]=> string(1700) "Elhunyt 88 éves korában Ferenc pápa, a római katolikus egyház feje, akit 2013 áprilisában iktattak be. A pápa halálát szélütés és szívelégtelenség okozta. A Vatikán nyilvánosságra hozta, hogy az egyházfő cukorbetegségben is szenvedett.
Ferenc pápa rövid végrendeletében úgy rendelkezett, hogy a római Santa Maria Maggiore pápai bazilika padozatában helyezzék végső nyugalomra, síremlék nélkül, mindössze nevének latin nyelvű feliratával: Franciscus. A pápa temetési szertartása szombaton 11 órakor kezdődik a Szent Péter-bazilika előtti téren. Koporsóját holnap átviszik a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők leróhatják kegyeletüket.
Az argentin Jorge Mario Bergoglio volt a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője, és szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként. A Vatican News felidézte, hogy a pápánál februárban kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak, 38 nap kórházi kezelés után térhetett vissza otthonába. 1957-ben, húszas évei elején egy súlyos légúti fertőzés következtében tüdejének egy részét eltávolították. Idősebb korára gyakran szenvedett különböző légúti megbetegedésektől. A pápa haláláig dolgozott. Vasárnap a szokásos latin nyelvű áldását adta Rómára és a világra, majd különleges autójában körbejárta a Szent Péter teret. Délelőtt fogadta néhány perc erejéig tartó magánlátogatáson J.D. Vance amerikai alelnököt.
" ["post_title"]=> string(43) "Szombaton 11 órakor temetik Ferenc pápát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "szombaton-11-orakor-temetik-ferenc-papat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-22 14:12:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 11:12:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449637" ["menu_order"]=> int(6302) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(449627) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-21 17:50:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-21 14:50:53" ["post_content"]=> string(3001) "Meghalt Ferenc pápa hétfőn reggel - jelentette be a Vatikán.
A pápa húsvétvasárnap, április 20-án még megjelent a hívek előtt. A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál. "Kedves testvéreim és nővéreim, mély szomorúsággal kell bejelentenem Ferenc szentatyánk halálát" - fogalmazott Kevin Farrell bíboros a Vatikán tévécsatornáján.
"Ma reggel 7 óra 35 perckor Róma püspöke, Ferenc visszatért az Úr házába. Egész életét az Úr és az ő egyházának szolgálatára szentelte. Hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel tanított minket arra, hogyan éljük meg az evangélium értékeit – különösen a legszegényebbek és leginkább kirekesztettek javára" - idézte a Vatikán hírcsatornája, a Vatican News a bíboros szavait.
Ferenc pápa argentin jezsuita szerzetes, a 266. római pápa, az első latin-amerikai katolikus egyházfő. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották a katolikus egyház fejévé.
A Vatican News felidézi, hogy a pápánál februárban kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak, 38 nap kórházi kezelés után térhetett vissza otthonába, a Szent Márta-házba. Mint írják, 1957-ben, húszas évei elején Jorge Mario Bergoglión egy súlyos légúti fertőzés következtében tüdőműtétet hajtottak végre Argentínában, a tüdejének egy részét eltávolították. Idősebb korára Ferenc pápa gyakran szenvedett különböző légúti megbetegedésektől.
A Vatikán hírcsatornája azt is közölte, hogy 2024 áprilisában Ferenc pápa jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely majd irányt ad a megtartandó temetési szentmisének. A második kiadás több újdonságot is bevezet, többek között azt, hogyan kell eljárni a pápa földi maradványaival halála után. A halál megállapítása ezentúl a kápolnában történik, nem pedig abban a helyiségben, ahol elhunyt, és a testét azonnal a koporsóba helyezik.
Diego Ravelli érsek, az apostoli szertartások mestere szerint az elhunyt Ferenc pápa azt kérte, hogy a temetési szertartás legyen egyszerűsített, és a hangsúly az egyház hitének kifejezésén legyen a feltámadt Krisztus testében. "A megújított szertartás még inkább azt kívánja hangsúlyozni, hogy a római pápa temetése egy pásztor és Krisztus tanítványának temetése, nem pedig egy e világi hatalmasságé" - idézte a Vatican News Diego Ravelli érseket.
" ["post_title"]=> string(20) "Elhunyt Ferenc pápa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "elhunyt-ferenc-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-22 09:37:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-22 06:37:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(61) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/04/21/elhunyt-ferenc-papa/" ["menu_order"]=> int(6304) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3787 (24) { ["ID"]=> int(449663) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-21 16:23:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-21 13:23:00" ["post_content"]=> string(977) "„Amikor az állam eljár az ilyen illegális tartalmak ellen, nem korlátozza az illetők szólásszabadságát, hanem éppenséggel védi azt. A szólásszabadsághoz ugyanis hozzátartozik a tájékozódáshoz való jog, ennek feltétele pedig az, hogy korrekt információkhoz jusson hozzá az állampolgár, hogy informáltan tudjon dönteni. Ez sérült tavaly novemberben” – hangsúlyozza az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Asztalos Csaba szerint a tavalyi amerikai választások eredménye abban is érezteti hatását, ahogy világszerte a szólásszabadsághoz viszonyulnak, „hirtelen sokan felfedezték, hogy már évek óta ők is trumpisták, vagy nagyon vallásosak, és így tovább”.
A képviselőház munkaügyi szakbizottsága elfogadta tegnap a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet, amelyet a plénum mai ülésén vitat meg. A jogszabályjavaslatot a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői nyújtották be a parlamentbe.
A tervezet szerint 2026. január elsejétől a bírák, ügyészek, az alkotmánybíróság tagjai, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái, valamint a jogi szakértői személyzet tagjai akkor vonulhatnak nyugdíjba és részesülhetnek szolgálati nyugdíjban, ha a szolgálati idejük kizárólag ezekben a beosztásokban elérte a 25 évet és betöltötték a 48 évet.
A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik, és 2029-ben eléri a 49 évet és hat hónapot; 2029-től évente egy évvel emelkedik, és 2045-ben eléri a 65 évet. A nyugdíjra jogosító szolgálati idő 25 év marad.
A jogszabályjavaslat szerint a nyugdíj összege a nyugdíjba vonulás időpontját megelőző utolsó 48 hónapban kapott havi bruttó juttatások (bér és bérpótlékok) átlagának 65 százaléka a jelenlegi 80 százalék helyett. Az összeg nem haladhatja meg a nyugdíjba vonulás időpontját megelőző hónapban kapott nettó jövedelmet.
" ["post_title"]=> string(97) "A plénum ma vitatja meg a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(128) "A tervezet függeléke szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára 2026-tól 2029-ig évente hat hónappal emelkedik." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-plenum-ma-vitatja-meg-a-birak-es-ugyeszek-nyugdijazasarol-szolo-torvenytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 10:31:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:31:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449673" ["menu_order"]=> int(6293) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a43874d8c82c8be7a9612e78a4b002cc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:afdaed63102fdfbfe41e0367ad767eda" }