Mai húsvéthétfői egyórás különkiadásunk első felében a négy erdélyi magyar történelmi egyház püspökének – Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek,…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3464 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Mai húsvéthétfői egyórás különkiadásunk első felében a négy erdélyi magyar történelmi egyház püspökének – Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek,…
Continue Reading
Mai húsvéti egyházi műsorunkban Fehér Csilla Angéla barcaújfalui evangélikus lelkész igehirdetését hallják. Áldott húsvétot kívánunk minden kedves hallgatónak!
Continue ReadingMűsorunk tartalmából: A heti hírösszefoglalóban szó lesz egyebek mellett az amerikai képviselők romániai látogatásáról, a digitalizáció buktatóiról, a kanyarós megbetegedések…
Continue Reading
Mai nagypénteki különkiadásunkban beszélgetést hallhatnak a gyulafehérvári római katolikus papnevelő intézet két diákjával, Lázár Hunor Imrével és Kováts Álmos Botonddal…
Continue Reading
Az Újvárad folyóirat idei 3. számának irodalom rovatában Kugler Viktor, Balázs Imre József és Csehy Zoltán verseit, Gyukics Gábor fordításában…
Continue Reading
Ünnepi hangulatban töltjük a következő néhány percet, hisz nagyhét van, ma pedig a Leonardo da Vinci remekművén is megörökített utolsó vacsorára emlékezünk. Ennek kapcsán szeretném felolvasni Dsida Jenő Nagycsütörtök című versét.
(tovább…) Continue Reading
Gyerekkora óta rajong a kisautókért, az 1980-as évektől pedig tudatosan gyűjti a különböző játékmodelleket az aradi Molnár Csaba. Bevallása szerint sokakat „megfertőzött” ezzel a szenvedélyével, úgyhogy ma már egész közösséget alkotnak a Maros-parti városban a különböző játékokat gyűjtők.
(tovább…) Continue Reading
Az elmút hét végén osztotta ki Kolozsváron idei díjait az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Az EMKE Spectator díját Szabó Zsolt irodalomtörténész, újságíró kapta sok évtizedes könyv- és lapszerkesztésért, az erdélyi magyar értékek tudatosításáért, egyetemi oktatói, ifjúságnevelői munkásságáért. Az EMKE megalapításának 140. évfordulóját megünneplő közgyűlés és díjátadó alkalmából Kolozsvári kollégánk László Tibor beszélt a díjazott Szabó Zsolttal.
(tovább…) Continue Reading
Európai viszonylatban ismét Romániában volt a legmagasabb éves infláció, 5,1 százalék – derül ki az Eurostat adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Románia már az idei év végéig elkezdheti saját katonai drónjainak gyártását – erről védelmi források számoltak be. Emellett két és fél éven belül várhatóan elindul a hazai lőpor gyártás is. 155 milliméteres kaliberű lőszerek romániai előállításáról is folynak a tárgyalások az Egyesült Államok katonai finanszírozási programján keresztül.
(tovább…) Continue Reading
Állampolgári digitális kompetencia keretrendszert fogadott el tegnap a kormány. Az egyik cél az, hogy az évtized végére Románia lakosságának mintegy 40 százaléka rendelkezzen alapszintű digitális kompetenciákkal.
(tovább…) Continue Reading
A kormány 50 millió lejjel növelte az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság költségvetését. Az összeget a vakcinák beszerzésére, a laboratóriumi tesztek finanszírozására, valamint az állatorvosok által végzett munka költségeinek fedezésére fordítják.
(tovább…) Continue ReadingMai húsvéthétfői egyórás különkiadásunk első felében a négy erdélyi magyar történelmi egyház püspökének – Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius püspök és Koszta István evangélikus püspökhelyettes – húsvéti üzenetét hallják.

Mai húsvéti egyházi műsorunkban Fehér Csilla Angéla barcaújfalui evangélikus lelkész igehirdetését hallják. Áldott húsvétot kívánunk minden kedves hallgatónak!

Műsorunk tartalmából:
A heti hírösszefoglalóban szó lesz egyebek mellett az amerikai képviselők romániai látogatásáról, a digitalizáció buktatóiról, a kanyarós megbetegedések elterjedtségéről és az újabb magyarországi alkotmánymódosításról.
Forró László összeállítással jelentkezik a parkinson és a növényvédő szerek közötti összefüggésről.
Garzó Ferenc: Földön járók és föld alá kergetők
Nagypénteki különkiadásunk második részét itt hallgathatják meg.
" ["post_title"]=> string(33) "A hét hírei, 2025. április 18." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "a-het-hirei-2025-aprilis-18" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-18 15:18:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-18 12:18:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449571" ["menu_order"]=> int(6308) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(449561) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-18 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-18 11:30:00" ["post_content"]=> string(895) "Mai nagypénteki különkiadásunkban beszélgetést hallhatnak a gyulafehérvári római katolikus papnevelő intézet két diákjával, Lázár Hunor Imrével és Kováts Álmos Botonddal a húsvéti ünnepkörről és a nagyböjti időszakról. Darvas Enikő interjúja során részletek hangzanak el Joseph Haydn Stabat Materjéből.

Az Újvárad folyóirat idei 3. számának irodalom rovatában Kugler Viktor, Balázs Imre József és Csehy Zoltán verseit, Gyukics Gábor fordításában Denise Dee Sweet Ojibwe költeményét, továbbá Tankó Andrea és Csatlós Lóránt prózáját olvashatják.
Két anyagot kínál a Galéria rovat: Dabóczi Géza ír Fényívás címmel Gagyi Botond festészetéről, míg Süli-Zakar Szabolcs Bagi Attila kiállításáról.
Történelmi hősök címmel Lakatos Fleisz Katalin írt esszét Krúdy regények nemzeti sztereotípiáiról. Szakmai, munkahelyi újrakezdések címmel folytatódik Magyari Sára Re-Loaded sorozata, a társszerző ezúttal Nagy Emőke kompetenciafejlesztő tréner. A Ketten egy páston rovatban a 80 éve elhunyt Ligeti Ernőről Boka László és idei szerzőtársa, Filep Tamás Gusztáv értekezik.
A társadalom rovatban Egy új világrend hajnalán címmel Forgács Áron publicisztikáját olvashatják. A debreceni Partium Házban Thalia és Téka Erdélyben című, Gálfalvi Ágnes, Simon Judit és Szűcs László részvételével zajlott februári pódiumbeszélgetés szerkesztett változatát olvashatják az erdélyi magyar színházakról és könyvkiadásról. Hegyi Réka a kritika rovatban méltatja a Kolozsvári Magyar Opera Jesus Christ Superstar című előadását, ehhez kapcsolódóan ír sajátos nemzedéki megközelítésből A fiatalok és az opera címmel Sipos Ákos.
Mit tehetek azért, hogy ez másként legyen? címmel közöl Pásztor Rita értékelést Tankó Andrea visszhangos sikerű rövidpróza-kötetéről. A Véletlenül írtam egy könyvet című magyar filmről Beretvás Gábor ír Anya a sztorikban lakik címmel. A lapszám vezércikkét Nyitni, érdeklődni, felfedezni címmel jegyzi a szerkesztőség.
Az Újvárad kapható a szokásos könyv- és lapárusoknál, elérhető a Laptapir.hu oldalon, s előfizethető a holnap.ro könyváruházban.
Ünnepi hangulatban töltjük a következő néhány percet, hisz nagyhét van, ma pedig a Leonardo da Vinci remekművén is megörökített utolsó vacsorára emlékezünk. Ennek kapcsán szeretném felolvasni Dsida Jenő Nagycsütörtök című versét.
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,
s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem
a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indul
végzetes földön, csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
legyintett arcul.
Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt...
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és végigcsurogtak gyűrött arcomon...
Dsida Jenő verse után rátérnék a legősibb húsvéti jelképre, a bárányra, amely a Magyar katolikus lexikon szerint az Ószövetségben a zsidó húsvét eledele. A bárány hibátlan kellett legyen, a vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr megkímélje a zsidók házait. Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre, ezért az Újszövetség az ószövetségi jelképekre, előképekre alapozva Isten bárányának nevezi Krisztust. Egy másik jól ismert húsvéti szimbólum a tojás, amely a legrégibb húsvéti eledelek egyike, az élet, valamint az újjászületés archaikus jelképe. A katolikus lexikon szerint amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Más felfogás szerint a tojáshéj az Ószövetséget, belseje az Újszövetséget jelképezi. A mai rész vége közeledve felidézném azt a helyesírási szabályt, amely kimondja, hogy az erős érzelmi töltettől függetlenül kis kezdőbetűkkel írjuk a nevezetes napok, ünnepek, történelmi események, időszakok nevét. Ez a húsvétra, a nagyhétre, nagycsütörtökre, nagypéntekre, nagyszombatra, húsvétvasárnapra, illetve a húsvéthétfőre is érvényes, és az összetett szavakat pedig természetesen egybe kell írni. Amennyiben húsvéti jókívánságot küldünk szeretteinknek, ismerőseinknek, csak a mondat elején írjunk nagybetűt. Ennyi fért a nyelvi rovatunk mai részébe, Ferencz Melániát hallották, a Szövegkovács nevében is áldott húsvétot kívánok.
Gyerekkora óta rajong a kisautókért, az 1980-as évektől pedig tudatosan gyűjti a különböző játékmodelleket az aradi Molnár Csaba. Bevallása szerint sokakat „megfertőzött” ezzel a szenvedélyével, úgyhogy ma már egész közösséget alkotnak a Maros-parti városban a különböző játékokat gyűjtők.
A börzék szervezésével is foglalkozó Molnár Csaba hosszú évek óta jelen van a közösségi médiában a Xabi Garage nevű oldallal, de tavaly egy használaton kívüli gyárépületben bérelt helyiségben létrehozta a Xabi Garage Egyesületet is. Pataky Lehel Zsolt a játékgyűjtő szenvedélyéről és a különböző közösségi programokról kérdezte Molnár Csabát.
Az elmút hét végén osztotta ki Kolozsváron idei díjait az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Az EMKE Spectator díját Szabó Zsolt irodalomtörténész, újságíró kapta sok évtizedes könyv- és lapszerkesztésért, az erdélyi magyar értékek tudatosításáért, egyetemi oktatói, ifjúságnevelői munkásságáért. Az EMKE megalapításának 140. évfordulóját megünneplő közgyűlés és díjátadó alkalmából Kolozsvári kollégánk László Tibor beszélt a díjazott Szabó Zsolttal.
Monoki István-díjat adományozott az EMKE Borbé Leventének, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium könyvtárosának az erdélyi iskolakönyvtárosok szakmai fórumának létrehozásáért, sokoldalú könyvtárosi munkájáért, valamint sérült és fogyatékos gyerekekkel végzett különleges foglalkozásai elismeréseként. Kolozsvári kollégánk László Tibor a díjazottat kérdezte tevékenységéről.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1992-ben alapított Janovics Jenő-díját idén Feleki István, Feleki Károly testvérpár kapta több évtizedes fotóművészi tevékenységükért. Az ünnepséget követően kolozsvári kollégánk László Tibor kérte őket mikrofon elé.
Európai viszonylatban ismét Romániában volt a legmagasabb éves infláció, 5,1 százalék - derül ki az Eurostat adataiból.
Márciusban a legalacsonyabb éves infláció Franciaország, Dánia és Luxemburg volt, míg a legmagasabb inflációs ráta Romániában, Magyarországon és Lengyelországban volt. Az idei februári helyzethez viszonyítva az éves áremelkedési arány 16 tagállamban csökkent, Romániában például 5,2 tized százalékról 5,1 tized százalékra; egy országban stagnált, míg tíz tagállamban emelkedett. Idén februárban az EU-ban a legmagasabb inflációval rendelkező ország Magyarország volt 5,7 tized százalékkal, amelyet Románia követett 5,2 tized százalékkal.
" ["post_title"]=> string(33) "Élen járunk a pénzhígulásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "elen-jarunk-a-penzhigulasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-17 14:08:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-17 11:08:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449597" ["menu_order"]=> int(6315) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(449595) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-17 14:07:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-17 11:07:23" ["post_content"]=> string(942) "Románia már az idei év végéig elkezdheti saját katonai drónjainak gyártását – erről védelmi források számoltak be. Emellett két és fél éven belül várhatóan elindul a hazai lőpor gyártás is. 155 milliméteres kaliberű lőszerek romániai előállításáról is folynak a tárgyalások az Egyesült Államok katonai finanszírozási programján keresztül.
Az Európai Unió új védelmi finanszírozási programja lehetőséget ad új hadiipari kapacitások fejlesztésére. A Védelmi Minisztérium idén folytatja az infrastruktúra fejlesztését, a költségvetés legalább 30 százalékát pedig beszerzésekre és modernizációra fordítja – ezáltal jelentősen meghaladja a NATO által befektetésre ajánlott 20 százalékos minimális küszöböt.
" ["post_title"]=> string(27) "Modernizálják a hadiipart" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "modernizaljak-a-hadiipart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-17 14:07:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-17 11:07:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449595" ["menu_order"]=> int(6316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(449593) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-17 14:06:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-17 11:06:15" ["post_content"]=> string(821) "Állampolgári digitális kompetencia keretrendszert fogadott el tegnap a kormány. Az egyik cél az, hogy az évtized végére Románia lakosságának mintegy 40 százaléka rendelkezzen alapszintű digitális kompetenciákkal.
A közalkalmazottak digitális kompetenciáinak fejlesztésével és értékelésével kapcsolatos eljárások mellett a versenyszféra számára is iránymutatásul szolgál a kormány által szerdán elfogadott keretrendszer – mondta Bogdan Ivan gazdasági miniszter. Hozzátette: a jövőben az állami alkalmazottak számára szervezett minden ilyen irányú képzésnek a keretrendszerben rögzített szabványokhoz kell igazodnia.
" ["post_title"]=> string(56) "Szabályozták a digitális kompetenciák fejlesztését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szabalyoztak-a-digitalis-kompetenciak-fejleszteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-17 14:06:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-17 11:06:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449593" ["menu_order"]=> int(6317) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(449591) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-17 14:04:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-17 11:04:42" ["post_content"]=> string(887) "A kormány 50 millió lejjel növelte az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság költségvetését. Az összeget a vakcinák beszerzésére, a laboratóriumi tesztek finanszírozására, valamint az állatorvosok által végzett munka költségeinek fedezésére fordítják.
A hatóság vezetősége hangsúlyozta: Romániában jelenleg nincs fertőzés és ennek megőrzése kulcsfontosságú az élő állatokkal és állati eredetű élelmiszerekkel való kereskedelem folytatásához. Jelenleg Magyarországon és Szlovákiában tíz ragadós száj- és körömfájás gócot erősítettek meg, ezért Romániában megelőző intézkedéseket tettek a betegség terjedésének megakadályozására.
" ["post_title"]=> string(27) "Több pénz a megelőzésre" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "tobb-penz-a-megelozesre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-17 15:30:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-17 12:30:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449591" ["menu_order"]=> int(6318) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(449538) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-21 11:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-21 08:00:00" ["post_content"]=> string(914) "Mai húsvéthétfői egyórás különkiadásunk első felében a négy erdélyi magyar történelmi egyház püspökének – Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius püspök és Koszta István evangélikus püspökhelyettes – húsvéti üzenetét hallják.
