A támadást egy kevésbé ismert fegyveres csoport, a „Kasmíri Ellenállás” vállalta magára.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(734) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.

A támadást egy kevésbé ismert fegyveres csoport, a „Kasmíri Ellenállás” vállalta magára.
Continue Reading
A hidrológusok közlése szerint holnap délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon.
Continue Reading
Várhatóan még idén csúcstalálkozót tartanak Oroszország és az arab országok között.
Continue ReadingA Magyarságkutató Intézet részéről érkező feltételezést külföldi szakvélemény is megerősítette – adja hírül a Mandiner.
Continue ReadingMircea Abrudean ülésvezető közlése szerint az indítvány vitáját hétfőn délben tartják.
Continue Reading
Ezt az alsóház ülésén jelentette be Cosmin Ioan Corendea AUR-képviselő.
Continue Reading
A szövetség mai közleménye szerint ez az összeg 120 százalékkal nagyobb, mint a 2023-ban kifizetett kártérítéseké.
Continue Reading
Az üzemben 100 alkalmazott fog dolgozni.
Continue Reading
Délelőtti ülésén a képviselőház munkaügyi bizottsága módosított a tervezeten.
Continue Reading
Az idei év első két hónapjában 19,5%-al nőtt az építőipari termelés volumene hazánkban az előző év azonos időszakához képest – közölte ma az INS.
Continue Reading
Minden nyugdíjat és szociális juttatást idejében fognak kézbesíteni jövő hónapban – biztosította az érintetteket a Román Posta.
Continue Reading
A szaktárca az Eurostat friss adataira reagált.
Continue ReadingHuszonhatra emelkedett a vitatott hovatartozású Kasmír India által ellenőrzött régiójában tegnap elkövetett lövöldözés halálos áldozatainak a száma. A helyi rendőrség mai bejelentése szerint 25 indiai és egy nepáli vesztette életét. A terrorcselekménynek minősített támadásban 17-en megsebesültek.
Tegnap fegyveresek tüzet nyitottak civilekre, zömében indiai turistákra Pahalgam üdülővárostól néhány kilométerre egy réten. Ez volt a civilek elleni legsúlyosabb támadás Indiában a 2008-as mumbai lövöldözés óta, amelyben több mint 160 ember vesztette életét.
A tegnapi támadást egy kevésbé ismert fegyveres csoport, a "Kasmíri Ellenállás" vállalta magára azzal az elégedetlenségével indokolva tettét, hogy több mint 85 ezer "kívülállót" telepítettek be a térségbe, megváltoztatva annak etnikai összetételét.
" ["post_title"]=> string(62) "Huszonhatra nőtt a kasmíri lövöldözés halottainak száma" ["post_excerpt"]=> string(98) "A támadást egy kevésbé ismert fegyveres csoport, a "Kasmíri Ellenállás" vállalta magára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "huszonhatra-nott-a-kasmiri-lovoldozes-halottainak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 14:16:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:16:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449711" ["menu_order"]=> int(6280) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3789 (24) { ["ID"]=> int(449708) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 14:14:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:14:32" ["post_content"]=> string(1019) "Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) ma elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el tíz folyóra.
A hidrológusok közlése szerint holnap délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki és a vízállás meghaladhatja az elsőfokú készültségi szintet a következő folyók vízgyűjtő területén: Néra (Krassó-Szörény), Cserna (Gorj és Krassó-Szörény), Duna (Krassó-Szörény, Mehedinți és Dolj), Desnățui (Mehedinți és Dolj), Zsil (Hunyad és Gorj), Motru (Gorj és Mehedinți) és Gilort (Gorj).
Ma éjfélig kiléphet a medréből a Temes (Krassó-Szörény és Temes), a Krassó és a Berzava (Krassó-Szörény), az Olt (Szeben, Vâlcea és Argeș), az Argeș és a Dâmbovița (Argeș és Dâmbovița) is.
" ["post_title"]=> string(40) "Elsőfokú árvízvédelmi készültség" ["post_excerpt"]=> string(124) "A hidrológusok közlése szerint holnap délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "elsofoku-arvizvedelmi-keszultseg-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 14:14:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:14:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449708" ["menu_order"]=> int(6281) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(449704) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 14:11:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:11:45" ["post_content"]=> string(1648) "Megvitatta az iráni nukleáris program körül kialakult helyzetet a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hajszam bin Tárik Ál Szaíd ománi szultán - közölte Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója tegnap.
Usakov szerint még mindig nehéz megítélni az iráni-amerikai tárgyalások menetét. Omán közvetítő szerepet játszik a közvetett amerikai-iráni tárgyalásokon, amelyekhez Moszkva is több alkalommal felkínálta segítségét.
Usakov közölte, hogy az orosz diplomácia szoros kapcsolatokat tart fenn Teheránnal, és bejelentette, hogy a héten ismét Moszkvába látogat Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja.
Putyin a megbeszélések kamerák előtt zajló részén többek között azt is bejelentette, hogy várhatóan még idén csúcstalálkozót tartanak Oroszország és az arab országok között. A szultán ománi látogatásra hívta meg az orosz elnököt, aki ezt elfogadta. Oroszország és Omán között megállapodás született a vízumrendszernek a két ország állampolgáraira vonatkozó kölcsönös eltörléséről.
A felek képviselői jegyzőkönyvet írtak alá a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködéssel foglalkozó bizottság megalakításáról, valamint együttműködési memorandumot a halászat és egyetértési nyilatkozatot a közlekedés területén.
" ["post_title"]=> string(87) "Az iráni atomprogram kérdéskörét vitatta meg az orosz elnök az ománi szultánnal" ["post_excerpt"]=> string(96) "Várhatóan még idén csúcstalálkozót tartanak Oroszország és az arab országok között. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "az-irani-atomprogram-kerdeskoret-vitatta-meg-az-orosz-elnok-az-omani-szultannal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 14:11:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:11:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449704" ["menu_order"]=> int(6282) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(449702) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 14:09:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:09:58" ["post_content"]=> string(1087) "Hunyadi Mátyás középkori magyar uralkodó csontvázát azonosították Székesfehérváron – adja hírül a Mandiner.
A Magyarságkutató Intézet részéről érkező feltételezést külföldi szakvélemény is megerősítette. A földi maradványokat az egykori székesfehérvári Szűz Mária-bazilika helyén lévő nemzeti emlékhely osszáriumában fedezték fel. A koponyák alapján 11 arcot azonosítottak.
A grafikus rekonstrukció során végzett kutatások azt igazolják, hogy Hunyadi János volt hadvezért és kormányzót is a katedrálisban temették el, akárcsak Corvin Jánost.
A középkori Magyar királyokat többnyire a székesfehérvári bazilikába helyezték el örök nyugalomra, a sírokat azonban feldúlták a törökök és a templom elpusztult a 19. század elejére. Az emlékhely ma a fehérvári Szent István Múzeumhoz tartozik.
" ["post_title"]=> string(87) "Hunyadi Mátyás középkori uralkodó csontvázát azonosították Székesfehérváron" ["post_excerpt"]=> string(137) "A Magyarságkutató Intézet részéről érkező feltételezést külföldi szakvélemény is megerősítette - adja hírül a Mandiner." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "hunyadi-matyas-kozepkori-uralkodo-csontvazat-azonositottak-szekesfehervaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 14:10:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:10:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449702" ["menu_order"]=> int(6283) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3793 (24) { ["ID"]=> int(449698) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 14:06:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:06:57" ["post_content"]=> string(653) "A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu a felsőház mai ülésén bejelentette, hogy a párt frakciója nevében egyszerű indítvány nyújtott be a hazai nyugdíjrendszer tárgyában.
Mircea Abrudean ülésvezető közlése szerint az indítvány vitáját hétfőn délben tartják.
A szenátus mai ülésén nem vitattak meg törvénytervezeteket, csak politikai nyilatkozatok és interpellációk hangzottak el.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Fiatal Emberek Pártjának (POT) képviselőházi frakciói ma újra benyújtották a házbizottsághoz az Emil Hurezeanu külügyminiszter elleni egyszeri indítványukat. Ezt az alsóház ülésén jelentette be Cosmin Ioan Corendea AUR-képviselő.
A két ellenzéki párt már múlt kedden benyújtotta az egyszerű indítványt, de a házbizottság elutasította, mert a szövege nem felelt meg a házszabály előírásainak. Az egyszerű indítvány címe: A román diplomácia a Hurezeanu-korszakban. (...) Egy sodródó külpolitika krónikája.
" ["post_title"]=> string(92) "Ma újra benyújtották a házbizottsághoz a külügyminiszter elleni egyszeri indítványt" ["post_excerpt"]=> string(79) "Ezt az alsóház ülésén jelentette be Cosmin Ioan Corendea AUR-képviselő. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ma-ujra-benyujtottak-a-hazbizottsaghoz-a-kulugyminiszter-elleni-egyszeri-inditvanyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 14:05:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:05:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449695" ["menu_order"]=> int(6285) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3790 (24) { ["ID"]=> int(449693) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 14:01:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:01:09" ["post_content"]=> string(799) "A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségébe (UNSAR) tömörülő biztosítótársaságok összesen 56 millió lej kártérítést fizettek ki tavaly viharkárok miatt fakultatív lakásbiztosítás alapján.
A szövetség mai közleménye szerint ez az összeg 120 százalékkal nagyobb, mint a 2023-ban kifizetett kártérítéseké. A szervezet adatai szerint a viharkárok miatt kifizetett kárigények száma is nőtt 2023-hoz képest 63 százalékkal.
A viharkárok miatt kifizetett kártérítések átlagos összege 2024-ben 7 500 lej volt. A legnagyobb kártérítés összege elérte a 400 ezer lejt.
" ["post_title"]=> string(96) "A biztosítótársaságok összesen 56 millió lej kártérítést fizettek ki viharkárok miatt" ["post_excerpt"]=> string(127) "A szövetség mai közleménye szerint ez az összeg 120 százalékkal nagyobb, mint a 2023-ban kifizetett kártérítéseké. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "a-biztositotarsasagok-osszesen-56-millio-lej-karteritest-fizettek-ki-viharkarok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 14:01:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:01:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449693" ["menu_order"]=> int(6286) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(449691) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 13:59:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 10:59:31" ["post_content"]=> string(843) "Európa legnagyobb kapacitású pórusbeton falazóelem gyárát adták át Maros megyében – adja hírül az economica.net a beruházó közleményére hivatkozva.
A Fortem nevű üzem a Marosvásárhelytől 28 kilométerre fekvő Radnóton (Iernut) található. Az észak-erdélyi autópálya közelében felépült, 10 ezer négyzetméter alapterületű üzem egy 40 millió eurós beruházással jött létre. Tulajdonosa a román tőkével működő DVI Production - nyilatkozta Viorel Iacob, a vállalat vezérigazgatója.
Az üzemben 100 alkalmazott fog dolgozni. A Fortem kezdetben pórusbeton téglát fog gyártani, és a tervek szerint később pórusbeton paneleket is.
" ["post_title"]=> string(86) "Európa legnagyobb kapacitású pórusbeton falazóelem gyárát adták át hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(41) "Az üzemben 100 alkalmazott fog dolgozni." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "europa-legnagyobb-kapacitasu-porusbeton-falazoelem-gyarat-adtak-at-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 13:59:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 10:59:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449691" ["menu_order"]=> int(6287) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3799 (24) { ["ID"]=> int(449689) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 13:58:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 10:58:17" ["post_content"]=> string(1551) "Elfogadta mai ülésén a képviselőház a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet. A jogszabályjavaslat 259 támogató és egy elutasító szavazatot kapott, 25 képviselő tartózkodott.
Délelőtti ülésén a képviselőház munkaügyi bizottsága módosított a tervezeten. A testület eltörölte a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának fokozatosan emelését rögzítő függeléket, amely szerint 2045-re az általános nyugdíjkorhatár 65 év lett volna. Emellett a bizottság elfogadta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) indítványát a nyugdíjak kiszámításának módosításáról.
Adrian Solomon bizottsági elnök elmagyarázta, hogy a módosított tervezet szerint a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára már 2026. január elsejétől 65 évre emelkedik. Emlékeztetett arra, hogy a jogszabályjavaslatot a szenátusnak is meg kell vitatnia.
Az USR módosító indítványa szerint a bírák és ügyészek nyugdíjának összege a nyugdíjba vonulás időpontját megelőző utolsó 48 hónapban kapott havi bruttó juttatások (bér és bérpótlékok) átlagának az eredeti tervezetben előírt 65 százaléka helyett a 80 százaléka lesz. Az összeg nem haladhatja meg a nyugdíjba vonulás időpontját megelőző hónapban kapott nettó jövedelmet.
" ["post_title"]=> string(103) "Elfogadta ma a képviselőház a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetet" ["post_excerpt"]=> string(89) "Délelőtti ülésén a képviselőház munkaügyi bizottsága módosított a tervezeten." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "elfogadta-ma-a-kepviselohaz-a-birak-es-ugyeszek-nyugdijazasarol-szolo-torvenytervezetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 13:58:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 10:58:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449689" ["menu_order"]=> int(6288) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3796 (24) { ["ID"]=> int(449680) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 10:43:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:43:08" ["post_content"]=> string(1154) "Az idei év első két hónapjában a nyers adatok szerint 16,7 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 19,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene hazánkban az előző év azonos időszakához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Februárban az előző hónaphoz képest a nyers adatok szerint 24 százalékkal nőtt, a kigazított adatok szerint pedig 6,2 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye. Éves összevetésben a nyers adatok szerint 6,1 százalékkal, a kigazított adatok szerint 6,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az idei második hónapban.
A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a felújítási munkálatok volumene 47,3 százalékkal, az új építéseké 21,8 százalékkal nőtt, a karbantartási és javítási munkálatoké pedig 3,5 százalékkal csökkent az előző év első két hónapjához képest.
Május 2-án, pénteken kezdi el a Román Posta a májusi nyugdíjak és szociális juttatások kézbesítését - közölte a vállalat. Minden nyugdíjat és szociális juttatást idejében fognak kézbesíteni jövő hónapban – biztosította az érintetteket a Román Posta.
" ["post_title"]=> string(57) "Pénteken kezdik el a májusi nyugdíjak kézbesítését" ["post_excerpt"]=> string(142) "Minden nyugdíjat és szociális juttatást idejében fognak kézbesíteni jövő hónapban – biztosította az érintetteket a Román Posta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "penteken-kezdik-el-a-majusi-nyugdijak-kezbesiteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 10:37:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:37:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449678" ["menu_order"]=> int(6291) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(449675) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 10:33:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:33:59" ["post_content"]=> string(1556) "Románia megerősíti elkötelezettségét, hogy 2025-ben 7% alatt tartja a GDP-arányos költségvetési hiányt, és az Európai Bizottsággal egyeztetett deficitcsökkentési tervnek megfelelően a következő években is ezen a pályán marad - közölte tegnap este a pénzügyminisztérium.
A szaktárca arra reagált, hogy az Eurostat aznap közzétett adatai szerint tavaly a tagállamok közül Romániában volt a legmagasabb - 9,3 százalékos - az államháztartási hiány, miközben a kormány 8,65 százalékos deficitet jelentett.
Közleményében a pénzügyminisztérium azzal magyarázta a két adat közötti eltérést, hogy a kormány által bejelentett 8,65 százalék a pénzforgalom alapján számított hiányt jelentette, az Eurostat pedig az úgynevezett ESA-módszertan alapján számolta ki a 9,3 százalékot.
Az Eurostat adatai szerint tavaly Dániában 4,5 százalékos, Írországban és Cipruson 4,3, Görögországban 1,3, Luxemburgban 1, Portugáliában 0,7 százalékos többlettel zárt a költségvetés, a többi tagállamban deficites volt az államháztartás. A legnagyobb hiányt Romániában (mínusz 9,3%, Lengyelországban (mínusz 6,6%), Franciaországban (mínusz 5,8%) és Szlovákiában (mínusz 5,3%) jegyezték. További 12 tagállamban a deficit a GDP legalább 3 százalékát tette ki.
" ["post_title"]=> string(97) "Pénzügyminisztérium: Románia 7% alatt tartja a GDP-arányos költségvetési hiányt 2025-ben" ["post_excerpt"]=> string(51) "A szaktárca az Eurostat friss adataira reagált. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "penzugyminiszterium-romania-7-alatt-tartja-a-gdp-aranyos-koltsegvetesi-hianyt-2025-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 10:34:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 07:34:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449675" ["menu_order"]=> int(6292) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(449711) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-23 14:16:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:16:41" ["post_content"]=> string(1046) "Huszonhatra emelkedett a vitatott hovatartozású Kasmír India által ellenőrzött régiójában tegnap elkövetett lövöldözés halálos áldozatainak a száma. A helyi rendőrség mai bejelentése szerint 25 indiai és egy nepáli vesztette életét. A terrorcselekménynek minősített támadásban 17-en megsebesültek.
Tegnap fegyveresek tüzet nyitottak civilekre, zömében indiai turistákra Pahalgam üdülővárostól néhány kilométerre egy réten. Ez volt a civilek elleni legsúlyosabb támadás Indiában a 2008-as mumbai lövöldözés óta, amelyben több mint 160 ember vesztette életét.
A tegnapi támadást egy kevésbé ismert fegyveres csoport, a "Kasmíri Ellenállás" vállalta magára azzal az elégedetlenségével indokolva tettét, hogy több mint 85 ezer "kívülállót" telepítettek be a térségbe, megváltoztatva annak etnikai összetételét.
" ["post_title"]=> string(62) "Huszonhatra nőtt a kasmíri lövöldözés halottainak száma" ["post_excerpt"]=> string(98) "A támadást egy kevésbé ismert fegyveres csoport, a "Kasmíri Ellenállás" vállalta magára. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "huszonhatra-nott-a-kasmiri-lovoldozes-halottainak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-23 14:16:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-23 11:16:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449711" ["menu_order"]=> int(6280) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b78386b0f6b85e5ab669a5e21d0e3193" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c405f95af9adac2bd82d4b164344d988" }