Folytatódik a bankközi hitelkamatlábak emelkedése. A kedden jegyzett évi 6,08 százalékról 6,47 százalékra nőtt ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Folytatódik a bankközi hitelkamatlábak emelkedése. A kedden jegyzett évi 6,08 százalékról 6,47 százalékra nőtt ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét…
Continue Reading
Tánczos Barna ügyvivő pénzügyminiszter szerint a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet kezelhető, ugyanakkor elismerte, hogy a vasárnapi elnökválasztás első fordulója után…
Continue Reading
A pápaválasztó bíborosok ma délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, hiszen elkezdődik a pápaválasztó konklávé. Az MTI jelentése szerint…
Continue Reading
India szerdára virradóra több célpontot támadott Pakisztán területén. Az újdelhi védelmi minisztérium közlése szerint „terroristák infrastruktúrájára” mértek csapást. Összességében kilenc…
Continue Reading
Második nekifutásra megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust a berlini parlament alsóházában. A konzervatív uniópártok és a szociáldemokraták 69…
Continue Reading
A Központi Választási Iroda (BEC) által közölt végleges eredmények szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje, George Simion nyerte az…
Continue Reading
Az államfőjelöltek egyike, Sebastian Popescu kérte az első forduló eredményének érvénytelenítését az alkotmánybíróságtól. Az Új Románia Párt elnöke, azt mondta,…
Continue Reading
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedd este megerősítette, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut kéri fel kormányalakításra.…
Continue Reading
Nicușor Dan független államfőjelölt nem tartja időszerűnek az előrehozott parlamenti választások kezdeményezését. Tegnapi sajtótájékoztatóján Dan hangsúlyozta, hogy hosszú ideje instabilitás…
Continue Reading
Ionuț Moșteanu szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD-PNL-USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben. A Mentsétek meg Romániát Szövetség…
Continue Reading
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független…
Continue Reading
A munkaügyi minisztérium bejelentette, hogy közvitára bocsátotta az alkalmazási normáit annak a jogszabálynak, amely a termékenységi problémákkal küzdő fiatal párok…
Continue ReadingFolytatódik a bankközi hitelkamatlábak emelkedése. A kedden jegyzett évi 6,08 százalékról 6,47 százalékra nőtt ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb, a ROBOR - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR). A múlt év elején 6,21 százalékos volt a három hónapos ROBOR. A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb 6,16 százalékról 6,53 százalékra, a 12 hónapos ROBOR 6,23 százalékról 6,58 százalékra nőtt.
" ["post_title"]=> string(47) "Tovább emelkedtek a bankközi hitelkamatlábak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "tovabb-emelkedtek-a-bankkozi-hitelkamatlabak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 15:21:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:21:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450067" ["menu_order"]=> int(6166) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(450065) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 15:20:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:20:37" ["post_content"]=> string(614) "Tánczos Barna ügyvivő pénzügyminiszter szerint a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet kezelhető, ugyanakkor elismerte, hogy a vasárnapi elnökválasztás első fordulója után nyomás nehezedik a valutaárfolyamra, miután az euró értéke tegnap átlépte a pszichológiai határnak tekintett 5 lejt. A miniszter mai nyilatkozatában bizakodását fejezte ki, hogy az érintett állami intézmények kezelni tudják a helyzetetet, de nem zárta azt sem, hogy a gazdaság keményen is landolhat, hiszen magas államháztartási hiánya van az országnak.
" ["post_title"]=> string(67) "Tánczos Barna bízik, hogy elkerülhető a „kemény landolás”" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tanczos-barna-bizik-benne-hogy-elkerulheto-a-kemeny-landolas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 15:23:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:23:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450065" ["menu_order"]=> int(6167) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(450063) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 15:16:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:16:40" ["post_content"]=> string(774) "A pápaválasztó bíborosok ma délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, hiszen elkezdődik a pápaválasztó konklávé. Az MTI jelentése szerint holnap délelőtt két szavazási kört tartanak: ha már az elsőn sikerül megválasztani az új egyházfőt, akkor a fehér füst fél 12 körül emelkedhet fel. Ha a szavazás eredménytelen, akkor újabb voksolást tartanak, és azt követően dél körül várható a füstcsík. Csütörtök délután fél hétkor szavaznak, valamint este nyolc óra körül. A nyolcvan évesnél fiatalabb, pápaválasztásra jogosult 135 bíborosból 133 van a pápai államban. A sikeres választáshoz szükséges kétharmados többséget tehát 89 voks adja majd.
" ["post_title"]=> string(40) "A pápaválasztás várható menetrendje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-papavalasztas-varhato-menetrendje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 15:17:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:17:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450063" ["menu_order"]=> int(6168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(450061) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 15:13:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:13:58" ["post_content"]=> string(745) "India szerdára virradóra több célpontot támadott Pakisztán területén. Az újdelhi védelmi minisztérium közlése szerint "terroristák infrastruktúrájára" mértek csapást. Összességében kilenc célpontot említett a minisztérium, ahonnan - mint mondták - terrorcselekményeket készítettek elő India ellen. Az atombombával is rendelkező két szomszédos ország között a vitatott hovatartozású Kasmír Újdelhi ellenőrizte részén április 22-én elkövetett, 26 halottal járó terrortámadás után újult ki ismét a feszültség. India szerint a támadást egy Iszlámábád által támogatott fegyveres csoport követte el. A pakisztáni kormány ezt tagadja.
" ["post_title"]=> string(29) "India megtámadta Pakisztánt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "india-megtamadta-pakisztant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 15:13:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:13:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450061" ["menu_order"]=> int(6169) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(450059) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 15:12:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:12:40" ["post_content"]=> string(675) "Második nekifutásra megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust a berlini parlament alsóházában. A konzervatív uniópártok és a szociáldemokraták 69 éves jelöltje 325 szavazatot kapott a 630 tagú Bundestagban. Az első szavazási körben nem sikerült megválasztani Merzet. Akkor csak 310 támogató voksot kapott. Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges abszolút többséget.
" ["post_title"]=> string(69) "Második nekifutásra lett kancellár Friedrich Merz Németországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "masodik-nekifutasra-lett-kancellar-friedrich-merz-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 15:12:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:12:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450059" ["menu_order"]=> int(6170) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(450057) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 15:08:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:08:41" ["post_content"]=> string(2107) "A Központi Választási Iroda (BEC) által közölt végleges eredmények szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje, George Simion nyerte az elnökválasztás első fordulóját 40,96 százalékos támogatottsággal, ami 3.862.761 szavazatot jelent. Második helyen Nicușor Dan független jelölt végzett 1.979.767 szavazattal, ami a voksok 20,99 százalékát tette ki. Május 4-én a választójoggal rendelkező állampolgárok 53,19 százaléka, 9.571.899 személy voksolt.
A jelöltekre leadott érvényes szavazatok száma és aránya százalékban:
Az államfőjelöltek egyike, Sebastian Popescu kérte az első forduló eredményének érvénytelenítését az alkotmánybíróságtól. Az Új Románia Párt elnöke, azt mondta, a beadványban több érvet is felsorolt, amelyek alapján az első forduló érvénytelenítését kéri, de a legfontosabb ezek közül, hogy a 11 jelölt nem indult egyenlő eséllyel a választáson. Ez legfőképpen annak tudható be szerinte, hogy a média, az influenszerek, a véleményformáló újságírók és a közvélemény-kutató intézetek egyaránt eleve az esélyes és esélytelen kategóriába sorolták a jelölteket és ekként beszéltek róluk.
" ["post_title"]=> string(86) "Ismét megtámadták az alkotmánybíróságon az elnökválasztás első fordulóját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "ismet-megtamadtak-az-alkotmanybirosagon-az-elnokvalasztas-elso-fordulojat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 14:58:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:58:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450055" ["menu_order"]=> int(6172) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(450053) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 14:56:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:56:25" ["post_content"]=> string(981) "A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedd este megerősítette, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut kéri fel kormányalakításra. Hozzátette, ha Georgescunak nem sikerül parlamenti többséget alakítania, az elnök feloszlathatja a parlamentet. Elmondta, az előrehozott választások is szóba jöhetnek, de ezt a forgatókönyvet szeretné elkerülni. Az AUR jelöltje beszélt arról is, hogy megválasztása esetén támogatni fogja az olyan barátságtalan intézkedéseket is, mint a közalkalmazottak számának csökkentése. Hangsúlyozta, jelenleg 1 300 000 ember dolgozik a közszférában és szerinte fokozatosan vissza kellene térni a 2000-es évek elején jegyzett 800 000-es létszámhoz. Hozzátette, a leépítések nem érintenék a tanárokat, az orvosokat vagy az amúgy is létszámhiánnyal küzdő rendőrséget, tűzoltóságot vagy hadsereget.
" ["post_title"]=> string(57) "George Simion félmillió közalkalmazottat bocsátana el" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "george-simion-felmillio-kozalkalmazottat-bocsatana-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 14:56:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:56:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450053" ["menu_order"]=> int(6173) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(450051) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 14:55:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:55:21" ["post_content"]=> string(844) "Nicușor Dan független államfőjelölt nem tartja időszerűnek az előrehozott parlamenti választások kezdeményezését. Tegnapi sajtótájékoztatóján Dan hangsúlyozta, hogy hosszú ideje instabilitás jellemzi az országot, tavaly novemberben érvénytelenítették az elnökválasztást, aztán ügyvivő államfő került az ország élére, most pedig ügyvivő miniszterelnöke és kormánya van az országnak. - Az előrehozott választások újabb több hónapnyi instabilitást jelentenének - fogalmazott. Hozzátette, Romániának jelenleg van parlamentje, amelyiknek még három és fél évig tart a megbízatása, és az új államfőnek ezzel a parlamenttel kell majd együttműködnie egy új kormánykonstrukció kialakítása érdekében - magyarázta Nicușor Dan.
" ["post_title"]=> string(77) "Nicușor Dan nem tartja időszerűnek az előrehozott parlamenti választást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "nicusor-dan-nem-tartja-idoszerunek-az-elorehozott-parlamenti-valasztast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 14:55:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:55:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450051" ["menu_order"]=> int(6174) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(450049) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 14:49:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:49:11" ["post_content"]=> string(862) "Ionuț Moșteanu szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD-PNL-USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője tegnap a parlamentben nyilatkozott az újságíróknak. Moșteanu szerint Ilie Bolojan már bizonyította a feddhetetlenségét, és megértette, hogy sürgősen meg kell valósítani az évek óta halogatott reformokat. Ezek között említette a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, a közigazgatási reformot, a költségvetési kiadások csökkentését, valamint a helyi önkormányzatok központi költségvetéstől való 'függőségének' megszüntetését. A politikus rámutatott arra is, hogy a PSD nélkül nem lehet kormányképes parlamenti többséget alakítani.
" ["post_title"]=> string(86) "Ionuț Moșteanu PSD-PNL-USR kormányt tart a legmegfelelőbbnek Bolojan vezetésével" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "ionut-mosteanu-psd-pnl-usr-kormanyt-tart-a-legmegfelelobbnek-bolojan-vezetesevel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 14:49:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:49:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450049" ["menu_order"]=> int(6175) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(450047) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 14:46:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:46:55" ["post_content"]=> string(602) "Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie. Rámutatott: az RMDSZ Dan elnökválasztási győzelmét tekinti prioritásnak. Az RMDSZ elnöke szerint hagyni kell Bukarest főpolgármesterét, hogy a második fordulóig megőrizze független státuszát. - Ezt ő maga kérte az őt támogató pártoktól, és szerintem ez egy jó stratégia - mondta Kelemen Hunor.
" ["post_title"]=> string(50) "Kelemen Hunor: Nicușor Dan győzelme a prioritás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "kelemen-hunor-nicusor-dan-gyozelme-a-prioritas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 14:46:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:46:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450047" ["menu_order"]=> int(6176) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(450045) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 14:45:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:45:06" ["post_content"]=> string(546) "A munkaügyi minisztérium bejelentette, hogy közvitára bocsátotta az alkalmazási normáit annak a jogszabálynak, amely a termékenységi problémákkal küzdő fiatal párok támogatására irányul. A mesterséges megtermékenyítés útján gyereket vállalni óhajtó párokat a hatóságok 15 ezer lejjel támogatják, amiből az 5 ezer lejes utalvány a gyógyszeres kezelésre, a 10 ezer lej értékű utalvány pedig az orvosi beavatkozás költségeinek fedezésére fordítható.
" ["post_title"]=> string(102) "Közvitára bocsátották a mesterséges megtermékenyítést támogató program alkalmazási normáit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "kozvitara-bocsatottak-a-mesterseges-megtermekenyitest-tamogato-program-alkalmazasi-normait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 14:45:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 11:45:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450045" ["menu_order"]=> int(6177) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(450067) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-07 15:21:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:21:40" ["post_content"]=> string(580) "Folytatódik a bankközi hitelkamatlábak emelkedése. A kedden jegyzett évi 6,08 százalékról 6,47 százalékra nőtt ma a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb, a ROBOR - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR). A múlt év elején 6,21 százalékos volt a három hónapos ROBOR. A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb 6,16 százalékról 6,53 százalékra, a 12 hónapos ROBOR 6,23 százalékról 6,58 százalékra nőtt.
" ["post_title"]=> string(47) "Tovább emelkedtek a bankközi hitelkamatlábak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "tovabb-emelkedtek-a-bankkozi-hitelkamatlabak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-07 15:21:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-07 12:21:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450067" ["menu_order"]=> int(6166) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "425f90a8b022ca3353389f6397f9a45b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a5890056dbaa6d9801bcc22c908c4059" }