Hétfőn délután tartották Isztambulban a közvetlen orosz–ukrán béketárgyalások második fordulóját, amelyről sok mindent elárul, hogy alig tartott tovább egy óránál.…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3449 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3480 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Hétfőn délután tartották Isztambulban a közvetlen orosz–ukrán béketárgyalások második fordulóját, amelyről sok mindent elárul, hogy alig tartott tovább egy óránál.…
Continue Reading
A legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa hétfőn jogerősen felmentette Călin Popescu-Tăriceanut a vesztegetés elfogadásának vádja alól. Az öttagú bírói tanács…
Continue Reading
Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ideiglenes elnöke, Temesvár polgármestere bejelentette, hogy megpályázza a párt elnöki tisztségét. Az…
Continue Reading
Nicușor Dan elnök ma újabb megbeszélést tart a Nyugat-barát pártok képviselőivel, szerdán beszámol az eddigi fejleményekről. Elmondta, egy szakértői bizottság…
Continue Reading
Az Európai Bizottság elvileg június 4-én, szerdán dönt arról, hogy javasolja-e Románia európai alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését. Tánczos Barna pénzügyminiszter…
Continue Reading
Magyarország részt vállal a Hargita Megye Tanácsa által indított turisztikai kampányban, amelynek célja Parajd és a Sóvidék idegenforgalmának újraélesztése, de…
Continue Reading
A parajdi sóbányánál kialakult veszélyhelyzet kezelésében érintett intézményekkel tartott operatív értekezleten meghatározták azt a műszaki megoldást, amely alapján sürgősséggel elvégzik…
Continue Reading
A parajdi bányakatasztrófa következtében a Kis-Küküllő sótartalma megemelkedett, a folyó vize mintegy 39 000 embert lát el csapvízzel, ami jelenleg…
Continue Reading
A kormány 300 millió lejt hagyott jóvá a Salrom vállalat és a parajdi sóbányában turisztikai, rekreációs és gyógykezelési tevékenységet folytató…
Continue Reading
Közben az elnöki látogatás óta romlott a helyzet Parajdon, hiszen a régi tárnák fölött a talaj kezdett megereszkedni, lyukak jelentek…
Continue Reading
A parajdi sóbánya helyreállítását segítő intézkedésekről dönt a ma 2-kor kezdődött ülésén a kormány – nyilatkozta Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök.…
Continue Reading
Az orosz hadsereg 4 rakétát és 80 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra. A támadásban több mint tízen…
Continue ReadingHétfőn délután tartották Isztambulban a közvetlen orosz–ukrán béketárgyalások második fordulóját, amelyről sok mindent elárul, hogy alig tartott tovább egy óránál. Oroszország kéthetes késéssel, csak az eseményen adta át Ukrajnának a háború befejezésére vonatkozó javaslatát, így érdemi tárgyalásra nem is került sor.
Az orosz sajtó által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint Oroszország csak akkor hajlandó véget vetni a háborúnak, ha a megszállt területek mellett Kijev olyan területekről is lemond, amelyeket az orosz hadseregnek három és fél év alatt sem sikerült elfoglalni. Az orosz fél emellett azt is elvárja, hogy Ukrajna állítsa le a mozgósítást és kezdje el a hadserege leszerelését, a külföldi partnerek állítsák le a Kijevnek nyújtott katonai segítséget, Kijev mondjon le az Oroszország elleni szabotázsakciókról, törölje el a hadiállapotot, és tartson választásokat legkésőbb száz nappal a hadiállapot eltörlése után.
Az ország szuverenitását is erősen korlátoznák. Moszkva elvárja Ukrajna semlegességének kinyilvánítását, illetve bármilyen katonai szövetséghez való csatlakozás elutasítását.
" ["post_title"]=> string(118) "Ukrajna nem utasította el hivatalosan az orosz békefeltételeket, de szerinte azok csak az időhúzást szolgálják" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(109) "ukrajna-nem-utasitotta-el-hivatalosan-az-orosz-bekefelteteleket-de-szerinte-azok-csak-az-idohuzast-szolgaljak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 13:25:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 10:25:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450997" ["menu_order"]=> int(5879) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(450993) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 11:48:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:48:47" ["post_content"]=> string(830) "A legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa hétfőn jogerősen felmentette Călin Popescu-Tăriceanut a vesztegetés elfogadásának vádja alól.
Az öttagú bírói tanács elutasította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését, és helyt adott annak az ítéletnek, amelyet tavaly októberben hozott a legfelsőbb bíróság háromfős tanácsa.
A volt kormányfőt azzal vádolták, hogy 2007-ben és 2008-ban hozzájárult a Microsoft-licenceket forgalmazó osztrák vállalatnak kedvező kormányhatározatok elfogadásához, cserében pedig a cég offshore számlákon keresztül támogatta a Nemzeti Liberális Párt választási kampányát.
" ["post_title"]=> string(57) "Felmentették Călin Popescu-Tăriceanu volt kormányfőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "felmentettek-calin-popescu-tariceanu-volt-kormanyfot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 11:48:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:48:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450993" ["menu_order"]=> int(5880) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(450991) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 11:41:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:41:29" ["post_content"]=> string(1147) "Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ideiglenes elnöke, Temesvár polgármestere bejelentette, hogy megpályázza a párt elnöki tisztségét.
Az USR ideiglenes vezetője kifejtette, hogy a pártra vonatkozó elképzeléseinek megfogalmazásakor abból a kérdésből indult ki: mit kell tennie az USR-nek ahhoz, hogy megnyerje a választásokat, ahogyan Nicuşor Dan tette?
Dominic Fritz tisztázta: jelöltsége jogszerű annak ellenére, hogy egyelőre még nem román állampolgár. “Ezt a jogot már tesztelték a bíróságon, amikor 2020-ban és 2024-ben megtámadták a temesvári polgármesteri jelöltségemet” – mutatott rá a németországi származású politikus. Hozzátette: az állampolgárság megszerzése csupán bürokratikus kérdés, mivel az iratokat már egy éve benyújtotta.
Az USR júniusban választ új elnököt az elnökválasztás után lemondott Elena Lasconi helyére.
" ["post_title"]=> string(55) "Dominic Fritz megpályázza az USR elnöki tisztségét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "dominic-fritz-megpalyazza-az-usr-elnoki-tisztseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 11:41:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:41:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450991" ["menu_order"]=> int(5881) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(450989) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 11:36:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:36:46" ["post_content"]=> string(1365) "Nicușor Dan elnök ma újabb megbeszélést tart a Nyugat-barát pártok képviselőivel, szerdán beszámol az eddigi fejleményekről. Elmondta, egy szakértői bizottság alakult a költségvetési deficit elemzésére, és további 15 bizottságban zajlanak az egyeztetések a jövendő kormány programjáról.
Az elnök úgy becsüli, hogy két héten belül megalakulhat az új kabinet. Azt is elmondta, hogy több párt képviselője is egyetértett abban, hogy írásban kell rögzíteni a megegyezés feltételeit. “Egy több partnerből álló koalícióban feszültségek keletkeznek különböző témákban, és bár nem tudunk mindent előre látni, sok olyan dolog van, amelyekben várhatóan eltérőek lesznek a vélemények, ezért jó, ha írásban rögzítik a megegyezést" – idézi az államfőt az Agerpres hírügynökség.
Arra a kérdésre, hogy van-e más miniszterelnök-jelöltje Ilie Bolojanon kívül, azt válaszolta, hogy a tárgyalások folynak.
A Nemzeti Liberális Párt tegnap arról döntött, hogy mindenképpen részt vesz az alakuló kormánykoalícióban, akkor is, ha más párt adja a kormányfőt.
" ["post_title"]=> string(61) "Nicușor Dan: Két héten belül megalakulhat az új kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "nicusor-dan-ket-heten-belul-megalakulhat-az-uj-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 11:36:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:36:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450989" ["menu_order"]=> int(5882) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(450987) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 11:14:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:14:27" ["post_content"]=> string(1264) "Az Európai Bizottság elvileg június 4-én, szerdán dönt arról, hogy javasolja-e Románia európai alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését.
Tánczos Barna pénzügyminiszter az Agerpresnek elmondta, január óta folynak egyeztetések az Európai Bizottsággal, Románia megadta a kért információkat a decemberben hozott kiadáscsökkentő intézkedésekről és a költségvetéssel kapcsolatosan, hogy miként próbáljuk betartani a korábban kialkudott 7%-os hiánycélt.
A tárcavezető szerint a Bizottságban is “jelentős bizonytalanság uralkodott” a romániai választások eredményét illetően, ezért reméli, hogy a Romániában kialakult helyzet és “ez az új lehetőség a politikai válságból való kilábalásra Nicușor Dan elnök úr választási győzelmével új perspektívát kínál az Európai Bizottságnak is”. A pénzügyminiszter jelezte: néhány hetes haladékban reménykedik, ami alatt Románia előterjesztheti a jelenleg is tárgyalt és kidolgozás alatt álló intézkedési javaslatot a költségvetési hiány csökkentésére.
" ["post_title"]=> string(74) "A pénzügyminiszter halasztásban reménykedik az uniós alapok ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-penzugyminiszter-halasztasban-remenykedik-az-unios-alapok-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 11:14:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 08:14:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450987" ["menu_order"]=> int(5883) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(450983) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 10:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 07:45:55" ["post_content"]=> string(1074) "Magyarország részt vállal a Hargita Megye Tanácsa által indított turisztikai kampányban, amelynek célja Parajd és a Sóvidék idegenforgalmának újraélesztése, de emellett szakértői segítséget is felajánl, amennyiben a román hatóságok erre igényt tartanak – közölte Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki hétfőn Parajdra látogatott.
A politikus elmondta, magyarországi vízügyi szakemberek már jártak a helyszínen, és ha a román hatóságok igényt tartanak rá, további szakmai segítség is érkezik. „Komoly szakmai, szeizmográfus, vízügyi, földtani műszerekkel és szakértőkkel rendelkezünk” – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc hozzátéve, hogy a magyar karitatív szervezetek is mozgósítanak. Az Ökumenikus Segélyszervezet már Háromszéken van, de rövidesen Parajdra is kitelepülnek. „A környéken maradnak, amíg szükség van rájuk” – biztosította a helyieket az államtitkár.
" ["post_title"]=> string(49) "Magyarországon is népszerűsítik a Sóvidéket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "magyarorszagon-is-nepszerusitik-a-sovideket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 10:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 07:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450983" ["menu_order"]=> int(5884) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(450976) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 10:44:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 07:44:03" ["post_content"]=> string(1215) "A parajdi sóbányánál kialakult veszélyhelyzet kezelésében érintett intézményekkel tartott operatív értekezleten meghatározták azt a műszaki megoldást, amely alapján sürgősséggel elvégzik a Korond-patak befogására és elvezetésére irányuló munkálatokat, közölte hétfőn este a Hargita megyei prefektúra.
A tervezőből, kivitelezőből, a Román Vízügyi Hatóság szakemberéből és egy geológusból álló csapat a helyszín bejárása után megállapodott abban, hogy a hegyoldalhoz rögzített, 2 méter átmérőjű csöveken elvezetik a Korond-patakot. A munkálatot stabil területen végzik majd, amelyet nem érintenek talajelmosódási jelenségek. A csövek kapacitása legtöbb 20-24 m³/s lesz.
A Korond felső szakaszán ideiglenes vízgyűjtő medencéket alakítanak ki a patak befogására – derül ki a prefektúra honlapján olvasható közleményből.
A veszélyeztetett övezetből történő lakossági kitelepítés továbbra is érvényben van.
" ["post_title"]=> string(67) "Meghatározták a műszaki megoldást a Korond-patak elvezetésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "meghataroztak-a-muszaki-megoldast-a-korond-patak-elvezetesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 10:44:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 07:44:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450976" ["menu_order"]=> int(5885) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(450974) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 10:32:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 07:32:20" ["post_content"]=> string(1561) "A parajdi bányakatasztrófa következtében a Kis-Küküllő sótartalma megemelkedett, a folyó vize mintegy 39 000 embert lát el csapvízzel, ami jelenleg fogyasztásra alkalmatlan - közölték a Maros megyei hatóságok.
A belügyminisztérium engedélyével azonnali vészhelyzetet hirdettek június 2-án 23 órától, harminc napra.
A következő települések érintettek:
A vízszolgáltatást ugyan nem állították le, de a csapvíz emberi fogyasztásra - ivásra és főzésre - nem alkalmas, kizárólag háztartási célokra - mosásra, tisztálkodásra, illemhelyen - használható, közölte a Maros megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.
" ["post_title"]=> string(72) "Többfelé ihatatlan a csapvíz a parajdi bányaszerencsétlenség miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "tobbfele-ihatatlan-a-csapviz-a-parajdi-banyaszerencsetlenseg-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 10:46:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 07:46:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450974" ["menu_order"]=> int(5887) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(450970) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-02 16:38:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 13:38:12" ["post_content"]=> string(2213) "A kormány 300 millió lejt hagyott jóvá a Salrom vállalat és a parajdi sóbányában turisztikai, rekreációs és gyógykezelési tevékenységet folytató cégek azonnali támogatására - jelentette be hétfőn a pénzügyminiszter. Tánczos Barna a kormány rendkívüli ülése után a sajtónak elmondta, hogy Parajdon történelmi léptékű katasztrófa történt, a sóbányában még soha nem állt le meghatározatlan ideig a kitermelés.
Bogdan Ivan gazdasági miniszter ismertette részletesen az intézkedéseket. Elmondta, hogy a kormány által hétfőn elfogadott, a Salrom számára nyújtandó támogatási mechanizmus magában foglalja a parajdi bányában dolgozó alkalmazottak bérének fedezését is december 31-ig. Hozzátette, hogy hétfőn a kormány határozatot fogadott el két állami támogatási program létrehozásáról, amelyek közül az egyik a sóbányát üzemeltető vállalat, valamint más, a sóbányában gazdasági tevékenységet folytató vállalatok számára biztosít támogatást az árvíz okozta károk helyreállításához. A második támogatási program arra a mintegy 200 vállalatra vonatkozik, amelyek turisztikai szempontból a parajdi sóbányától függtek.
A Hargita megyei prefektúra közben ma bejelentette, hogy elegyengetik a több helyen megsüllyedt földfelszínt a parajdi sóbánya Telegdy-ágának területén a lehetséges morfológiai változások megfigyelése érdekében. A prefektúra tájékoztatása szerint a térségen áthaladó közutat nem fenyegeti ugyan közvetlen veszély, de rendőrök és csendőrök segítségével korlátozzák a forgalmat. A közlemény szerint csúcstechnológiás berendezések bevetésével mérik fel a bánya állapotát, és a vállalat bányamentői is a helyszínen tartózkodnak. A prefektúra beszámolt arról is, hogy Korond-patak elterelésére javasolt útvonalat hamarosan ismertetik. A kormányhivatal azt ígérte, hogy a fejleményekről legkevesebb napi két alkalommal tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
" ["post_title"]=> string(67) "300 millió lej támogatás a parajdi katasztrófa kárvallottainak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "300-millio-lej-tamogatas-a-parajdi-katasztrofa-karvallottainak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-02 16:44:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 13:44:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450970" ["menu_order"]=> int(5888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(450968) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-02 14:30:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 11:30:08" ["post_content"]=> string(1408) "Közben az elnöki látogatás óta romlott a helyzet Parajdon, hiszen a régi tárnák fölött a talaj kezdett megereszkedni, lyukak jelentek meg a földben. Ezért a hatóságok úgy döntöttek, hogy 45 házból kitelepítik az embereket. Tegnap késő este nagyszabású helyi összefogással az emberek több száz méteren gátat emeltek, hogy megelőzzék azt a legrosszabb eshetőséget, hogy a bánya teteje egyszerre beszakadjon és szökőár jellegű áradás keletkezzen a környéken. Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke, az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy önkéntesek százai segítettek a hatóságoknak. Korondról, Farkaslakáról, Székelyudvarhelyről és Maros megyéből is érkeztek önkéntesek, továbbá több község önkéntes tűzoltói és a Vöröskereszt önkéntesei is segítettek a mintegy 12 ezer homokzsák elhelyezésében. Emellett védőpanelekből is emeltek gátakat az épületek és az infrastruktúra védelmében. Tánczos Barna miniszter közölte, hogy mivel a kilakoltatás által érintett épületek többsége hétvégi ház, végül 15 házból kellet kitelepíteni biztonságos helyre a lakókat. Arról biztosította a közvéleményt, hogy a veszélyeztetett területen kívül lakók és elszállásoltak biztonságban vannak a legrosszabb forgatókönyv esetén is.
" ["post_title"]=> string(66) "Kilakoltatások és gátépítés Parajdon, megereszkedett a föld" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "kilakoltatasok-es-gatepites-parajdon-megereszkedett-a-fold" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-02 14:30:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 11:30:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450968" ["menu_order"]=> int(5889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(450966) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-02 14:27:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 11:27:39" ["post_content"]=> string(1016) "A parajdi sóbánya helyreállítását segítő intézkedésekről dönt a ma 2-kor kezdődött ülésén a kormány - nyilatkozta Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök. A kormányfő elmondta: napirenden szerepel a Kovászna megyei Kökösbácsteleken és Nagyborosnyón keletkezett árvízkárok és a kártérítések témája is. A kormányülésre azt követően került sor, hogy a hétvégén Parajdra és Háromszékre látogatott Nicușor Dan államelnök és több miniszter, akik Kelemen Hunor RMDSZ-elnök meghívására utaztak a térségbe. Pénteken az RMDSZ közbenjárására az Országos Vészhelyzeti Bizottság elfogadta azt a határozatot, amely alapján a kormány anyagi támogatást adhat a parajdi sóbányának. A helyi hatóságok a kormány sürgős beavatkozását kérték a kialakult válsághelyzet megoldására. A kormányfő tárcaközi munkacsoportot hozott létre a károk felmérésére és a helyzet megoldására.
" ["post_title"]=> string(117) "Kormányülésen tárgyalnak a parajdi sóbánya helyreállításáról és a háromszéki árvizek okozta károkról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(100) "kormanyulesen-targyalnak-a-parajdi-sobanya-helyreallitasarol-es-a-haromszeki-arvizek-okozta-karokrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-02 14:27:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 11:27:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450966" ["menu_order"]=> int(5890) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(450963) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-02 14:23:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 11:23:06" ["post_content"]=> string(584) "Az orosz hadsereg 4 rakétát és 80 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra. A támadásban több mint tízen megsebesültek, 12 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök - jelentették katonai és helyhatósági forrásokból származó információk alapján vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok. A légvédelem 52 drónt ártalmatlanított. Az orosz drónok 12 helyszínen célba találtak. A légicsapás fő célterülete Harkiv, Csernyihiv, Donyeck és Herszon megye volt.
" ["post_title"]=> string(38) "Oroszország ismét támadta Ukrajnát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "oroszorszag-ismet-tamadta-ukrajnat-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-02 14:23:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-02 11:23:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450963" ["menu_order"]=> int(5891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(450997) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-03 13:25:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 10:25:14" ["post_content"]=> string(1381) "Hétfőn délután tartották Isztambulban a közvetlen orosz–ukrán béketárgyalások második fordulóját, amelyről sok mindent elárul, hogy alig tartott tovább egy óránál. Oroszország kéthetes késéssel, csak az eseményen adta át Ukrajnának a háború befejezésére vonatkozó javaslatát, így érdemi tárgyalásra nem is került sor.
Az orosz sajtó által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint Oroszország csak akkor hajlandó véget vetni a háborúnak, ha a megszállt területek mellett Kijev olyan területekről is lemond, amelyeket az orosz hadseregnek három és fél év alatt sem sikerült elfoglalni. Az orosz fél emellett azt is elvárja, hogy Ukrajna állítsa le a mozgósítást és kezdje el a hadserege leszerelését, a külföldi partnerek állítsák le a Kijevnek nyújtott katonai segítséget, Kijev mondjon le az Oroszország elleni szabotázsakciókról, törölje el a hadiállapotot, és tartson választásokat legkésőbb száz nappal a hadiállapot eltörlése után.
Az ország szuverenitását is erősen korlátoznák. Moszkva elvárja Ukrajna semlegességének kinyilvánítását, illetve bármilyen katonai szövetséghez való csatlakozás elutasítását.
" ["post_title"]=> string(118) "Ukrajna nem utasította el hivatalosan az orosz békefeltételeket, de szerinte azok csak az időhúzást szolgálják" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(109) "ukrajna-nem-utasitotta-el-hivatalosan-az-orosz-bekefelteteleket-de-szerinte-azok-csak-az-idohuzast-szolgaljak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-03 13:25:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-03 10:25:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450997" ["menu_order"]=> int(5879) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ca9501a5435367257b548148d62da450" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1ae45fc86359cc7e2c1e9e09b2d18e36" }