Az országban ma folytatódtak a tiltakozások különböző állami intézményeknél, miután a kormány elfogadta a veszélyes munkakörülményekért járó pótlékok csökkentéséről szóló…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(469103) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-18 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-18 04:00:00" ["post_content"]=> string(698) "Mai egyházi műsorunkban Csiszér Imre erzsébetbányai római katolikus plébános elmélkedését hallják.


Az országban ma folytatódtak a tiltakozások különböző állami intézményeknél, miután a kormány elfogadta a veszélyes munkakörülményekért járó pótlékok csökkentéséről szóló…
Continue Reading
Egyezségre jutott az Európai Unió és Ukrajna a szabadkereskedelmi megállapodásuk átalakításáról. A legfontosabb feladat a blokkba irányuló ukrán mezőgazdasági export…
Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök aláírta a Szíria elleni szankciók feloldásáról, illetve enyhítéséről szóló rendeletét, életben hagyva ugyanakkor az Aszad-rezsim egykori…
Continue Reading
Oroszország azt állítja, hogy elfoglalta egész Luhanszkot. A hírt Ukrajna még nem erősítette meg. A megszállt ukrán Luhanszk orosz kormányzója…
Continue Reading
Tiltakozó akcióra készülnek a pedagógusok. Az oktatási érdekvédelmi szervezetek négy napon keresztül demonstrálnak a kormány és a pártok székhelye előtt…
Continue Reading
A szenátus elnöke, a liberális Mircea Abrudean bejelentette, hogy a ma kezdődő parlamenti szünetben rendkívüli ülésszakot tart a felsőház a…
Continue Reading
Tegnapi együttes ülésén a képviselőház és a szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint a bukaresti vagy Ilfov megyei ingatlanokkal…
Continue Reading
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai tegnapi ülésükön a parajdi sóbánya jövőjének két lehetséges forgatókönyvét vizsgálták meg – számolt be…
Continue Reading
Mától többe kerül a villamosenergia és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, miután a hatósági árplafont kivezették. Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság közölte, hogy…
Continue Reading
Cseke Attila fejlesztési miniszter ma új óvodát avatott Piatra-Neamţon. Ebből az alkalomból a tárcavezető arról biztosította a közvéleményt, hogy az…
Continue Reading
A pénzügyminisztérium július 4-étől újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki, amelyekhez a véradók továbbra is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá. A 2,…
Continue Reading
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta…
Continue ReadingAz országban ma folytatódtak a tiltakozások különböző állami intézményeknél, miután a kormány elfogadta a veszélyes munkakörülményekért járó pótlékok csökkentéséről szóló rendeletet. Többek között a pénzügyminisztérium, az adóhatóság és az alárendelt egységek alkalmazottai kezdtek spontán tüntetésbe. Az adóhatóság alkalmazottainak érdekeit védő szakszervezet azzal fenyegetőzött, hogy megbénítják az egész országot, ha a kormány nem tér jobb belátásra. Hasonló tiltakozás zajlott a bukaresti bíróságokon, ahol a jegyzők tiltakoztak, de a Vrancea, Bacău és Gorj megyei vízügynél is kivonultak az intézmények székhelyei elé a dolgozók. A román vízügyben dolgozók érdekeit képviselő szakszervezet tiltakozó levelet küldött Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszternek a létszámcsökkentésre, a hatóság átszervezésére és a bérek csökkentésére vonatkozó javaslatok miatt.
" ["post_title"]=> string(76) "Az ország megbénításával fenyegetőznek az adóhatósági alkalmazottak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-orszag-megbenitasaval-fenyegetoznek-az-adohatosagi-alkalmazottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 15:00:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 12:00:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451932" ["menu_order"]=> int(3401) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(451930) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:59:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:59:24" ["post_content"]=> string(886) "Egyezségre jutott az Európai Unió és Ukrajna a szabadkereskedelmi megállapodásuk átalakításáról. A legfontosabb feladat a blokkba irányuló ukrán mezőgazdasági export körüli viták rendezése volt, és az Európai Bizottság szerint ezt a feladatot sikerült teljesíteni azzal, hogy tegnap a felek aláírtak egy kereskedelempolitikai megállapodást. Az EU 2022-ben felfüggesztette az ukrán agrárszektor termékeire kivetett vámokat és mennyiségi korlátozásokat, de június elején visszaállt a háború kitörése előtti vámrendszer. Ukrajna vállalta, hogy 2028-ig bevezeti az uniós mezőgazdasági szabályokat, beleértve az állatjóléti követelményeket és a növényvédő szerekre vonatkozó előírásokat is, valamint megnyitja a piacát az uniós baromfi-, sertés- és cukorexport előtt.
" ["post_title"]=> string(68) "Szabadkereskedelmi egyezmény az Európai Unió és Ukrajna között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "szabadkereskedelmi-egyezseg-az-europai-unio-es-ukrajna-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 15:24:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 12:24:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451930" ["menu_order"]=> int(3402) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(451927) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:57:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:57:47" ["post_content"]=> string(507) "Donald Trump amerikai elnök aláírta a Szíria elleni szankciók feloldásáról, illetve enyhítéséről szóló rendeletét, életben hagyva ugyanakkor az Aszad-rezsim egykori tisztségviselőire vonatkozó büntetőintézkedéseket. A rendelkezés alapján enyhülnek a kereskedelmi korlátozások, így a szíriai termékek kivitelének tilalma. Az indoklás szerint az elmúlt fél évben az új szíriai kormány pozitív intézkedéseket hozott.
" ["post_title"]=> string(46) "Trump feloldotta a Szíria elleni szankciókat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "trump-feloldotta-a-sziria-elleni-szankciokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:57:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:57:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451927" ["menu_order"]=> int(3403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3488 (24) { ["ID"]=> int(451924) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:56:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:56:11" ["post_content"]=> string(589) "Oroszország azt állítja, hogy elfoglalta egész Luhanszkot. A hírt Ukrajna még nem erősítette meg. A megszállt ukrán Luhanszk orosz kormányzója szerint erőik teljesen elfoglalták a térséget, azon négy régió egyikét, amelyeket Oroszország 2022 szeptemberében illegálisan annektált Ukrajnától. Luhanszk régió már 2014-ben részben a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alá került. A 2022 őszén indított ellentámadásuk során az ukránoknak sikerült visszafoglalniuk néhány területet.
" ["post_title"]=> string(59) "Oroszország azt állítja, elfoglalta az egész Luhanszkot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "oroszorszag-azt-allitja-elfoglalta-az-egesz-luhanszkot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:56:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:56:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451924" ["menu_order"]=> int(3404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(451920) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:54:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:54:24" ["post_content"]=> string(816) "Tiltakozó akcióra készülnek a pedagógusok. Az oktatási érdekvédelmi szervezetek négy napon keresztül demonstrálnak a kormány és a pártok székhelye előtt július 9. és 15. között. A szakszervezetek szerint a tanítási óraszám növelése „felelőtlen” döntés lenne, mivel a tanárok már így is túlterheltek. A tervezett megmozdulásokról az Egyetem Előtti Oktatás Szakszervezetének Maros megyei elnökét, Molnár Zoltánt kérdezte Orbán Szabolcs, a Kolozsvári Rádió munkatársa.
A szenátus elnöke, a liberális Mircea Abrudean bejelentette, hogy a ma kezdődő parlamenti szünetben rendkívüli ülésszakot tart a felsőház a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról és a bírák vagy ügyészek nyugdíjkorhatáráról szóló tervezet megvitatása érdekében. A politikus elmondta, hogy az utóbbi törvénytervezetet a szenátus munkaügyi bizottsága tárgyalja, és várhatóan módosulni fog.
" ["post_title"]=> string(103) "Házelnök: A szenátus rendkívüli ülésszakon fogja elfogadni a deficitcsökkentő intézkedéseket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "hazelnok-a-szenatus-rendkivuli-ulesszakon-fogja-elfogadni-a-deficitcsokkento-intezkedeseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:52:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:52:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451918" ["menu_order"]=> int(3406) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(451916) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:50:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:50:29" ["post_content"]=> string(638) "Tegnapi együttes ülésén a képviselőház és a szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint a bukaresti vagy Ilfov megyei ingatlanokkal rendelkező törvényhozók nem számolhatják el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat. A tervezet szerint nem számolhatják el a bérleti díjat azok a törvényhozók sem, akiknek a házastársa rendelkezik ingatlannal a fővárosban vagy Ilfov megyében. A képviselőház tegnap elfogadta azt a törvénytervezetet is, amely rendeletek kiadására hatalmazza fel a kormányt a parlamenti szünet idejére.
" ["post_title"]=> string(64) "Korlátozzák a törvényhozók lakbérdíjának elszámolását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "korlatozzak-a-torvenyhozok-lakberdijanak-elszamolasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:50:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:50:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451916" ["menu_order"]=> int(3407) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(451914) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:48:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:48:18" ["post_content"]=> string(752) "A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai tegnapi ülésükön a parajdi sóbánya jövőjének két lehetséges forgatókönyvét vizsgálták meg - számolt be az elnöki hivatal. Az egyik forgatókönyv a régi bánya felújítására vonatkozik. A másik elképzelés az, hogy létrehoznak egy új bányát a sókitermelés újraindítására és egy másikat a látogatók számára. A testület tagjai egyetértettek abban, hogy a parajdi sóbányának nem csak gazdasági, hanem társadalmi és turisztikai jelentősége van, és a biztonságos működtetése elengedhetetlen a munkavállalók, a helyi közösség és a természeti erőforrások védelméhez - olvasható a közleményben.
" ["post_title"]=> string(77) "Több forgatókönyvet vitatott meg Parajddal kapcsolatban a védelmi tanács" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "tobb-forgatokonyvet-vitatott-meg-parajddal-kapcsolatban-a-vedelmi-tanacs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:48:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:48:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451914" ["menu_order"]=> int(3408) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(451912) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:46:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:46:51" ["post_content"]=> string(817) "Mától többe kerül a villamosenergia és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, miután a hatósági árplafont kivezették. Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság közölte, hogy július 1-től a villamosenergia piaca teljes mértékben szabad, a fogyasztók szabadpiaci áron kapják az energiát. A kiszolgáltatott fogyasztók havi 50 lej értékű energiautalványra lesznek jogosultak. Az állami támogatásban a legtöbb havi nettó 1940 lejes jövedelmű egyedülálló személyek és azok a családok részesülnek, amelyeknek az egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az 1784 lejt. Az RCA esetében két éve, az Euroins biztosítótársaság csődje után szabott ki árplafont a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság.
" ["post_title"]=> string(50) "Mától többe kerül a villamosenergia és az RCA" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "matol-tobbe-kerul-a-villamosenergia-es-az-rca" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:46:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:46:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451912" ["menu_order"]=> int(3409) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(451910) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:45:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:45:48" ["post_content"]=> string(680) "Cseke Attila fejlesztési miniszter ma új óvodát avatott Piatra-Neamţon. Ebből az alkalomból a tárcavezető arról biztosította a közvéleményt, hogy az idén is biztosított az óvodaépítési program folytatásához szükséges finanszírozás. Elmondta, hogy 246 ilyen beruházás van különböző fázisban, ebből 23 óvodát már átadtak, a többi pedig kivitelezés vagy tervezés alatt áll. Közölte, hogy az óvodaépítési kormányprogram elsőbbséget élvez. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a következő időszakban nem engedélyezik új sportcsarnokok, művelődési házak és mozik építését.
" ["post_title"]=> string(53) "Cseke Attila: van pénz az óvodaépítési programra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "cseke-attila-van-penz-az-ovodaepitesi-programra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:45:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:45:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451910" ["menu_order"]=> int(3410) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(451908) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:44:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:44:48" ["post_content"]=> string(582) "A pénzügyminisztérium július 4-étől újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki, amelyekhez a véradók továbbra is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá. A 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 7,25 százalékot, 7,7 és 7,95 százalékot kamatoznak. A 2, 5 és 7 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,4 százalék, 5,5 és 6,3 százalék. A lakossági állampapírokból származó jövedelem nem adóköteles.
" ["post_title"]=> string(43) "Ismét Fidelis-kötvényeket bocsátanak ki" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ismet-fidelis-kotvenyeket-bocsatanak-ki" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:44:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:44:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451908" ["menu_order"]=> int(3411) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(451906) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 14:41:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:41:24" ["post_content"]=> string(637) "A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20. és 28. között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján. A legjobb előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című produkciója kapta, Tompa Gábor rendezésében. A legjobb rendezés díját Bocsárdi László vehette át, aki a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával vitte színre az Angyal szállt le Babilonba című produkciót.
" ["post_title"]=> string(76) "A kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi színházat is díjazták Kisvárdán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-kolozsvari-es-a-sepsiszentgyorgyi-szinhazat-is-dijaztak-kisvardan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 14:41:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 11:41:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451906" ["menu_order"]=> int(3412) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3489 (24) { ["ID"]=> int(451932) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-01 15:00:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 12:00:45" ["post_content"]=> string(1022) "Az országban ma folytatódtak a tiltakozások különböző állami intézményeknél, miután a kormány elfogadta a veszélyes munkakörülményekért járó pótlékok csökkentéséről szóló rendeletet. Többek között a pénzügyminisztérium, az adóhatóság és az alárendelt egységek alkalmazottai kezdtek spontán tüntetésbe. Az adóhatóság alkalmazottainak érdekeit védő szakszervezet azzal fenyegetőzött, hogy megbénítják az egész országot, ha a kormány nem tér jobb belátásra. Hasonló tiltakozás zajlott a bukaresti bíróságokon, ahol a jegyzők tiltakoztak, de a Vrancea, Bacău és Gorj megyei vízügynél is kivonultak az intézmények székhelyei elé a dolgozók. A román vízügyben dolgozók érdekeit képviselő szakszervezet tiltakozó levelet küldött Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszternek a létszámcsökkentésre, a hatóság átszervezésére és a bérek csökkentésére vonatkozó javaslatok miatt.
" ["post_title"]=> string(76) "Az ország megbénításával fenyegetőznek az adóhatósági alkalmazottak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-orszag-megbenitasaval-fenyegetoznek-az-adohatosagi-alkalmazottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-01 15:00:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-01 12:00:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451932" ["menu_order"]=> int(3401) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40243) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f9df9290385e0abc85f39b33b916fe03" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:17340a975720d2b232769aa4e7e9ec05" }