A tanügyi szakszervezetek nagyszabású tüntetést tartanak ma Bukarestben.
(tovább…) Continue Reading
Épületek és személygépkocsik rongálódtak meg a kedd esti aradi földrengésben, amelyet Temesváron, de még a román határ menti magyarországi településeken is érezni lehetett. A földmozgást több kisebb utórengés követte, a legutóbbi szerda reggel. Pataky Lehel Zsolt tudósítása.
A közegészségügyi és szociális ellátó intézményekben nem szakítják meg a munkát a sztrájkolók, csupán „SANITAS" feliratú karszalagot vagy jelvényeket fognak viselni.
A Facebook-oldalukon közzétett bejegyzés szerint mindaddig folytatják a tiltakozás ezen formáját, míg meg nem oldják a követeléseiket. Ezek közé tartozik az álláshelyek felszabadítása a közegészségügyi rendszerben; a 2017-ben elfogadott bérezési törvény teljes körű alkalmazása; a pótlékok és ügyeleti díjak méltányos folyósítása.
Emellett kérik az új bértörvényről szóló tárgyalások újrakezdését, illetve az egészségügyi intézmények méltányos és megfelelő finanszírozásának biztosítását.
A japán sztrájk a döntéshozókkal folytatott tárgyalások idejére szól. Amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladnak, a szakszervezet országos tanácsa dönt a tiltakozás egyéb formáiról.
" ["post_title"]=> string(47) "Japánsztrájk kezdődött az egészségügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "japansztrajk-kezdodott-az-egeszsegugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-06-07 12:54:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:54:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427302" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#7102 (24) { ["ID"]=> int(427298) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-06-07 12:42:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:42:21" ["post_content"]=> string(1622) "Két számjegyű növekedést mutatott az idei első négy hónapban a turistaforgalom a kereskedelmi szálláshelyeken. A turisták száma 23,1 százalékkal, míg a vendégéjszakáké 22,5 százalékkal nőtt 2023 januárja és áprilisa között az előző év ugyanazon időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
Az INS szerint az idei első négy hónapban 3,306 millió vendégérkezést jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken. A turisták 83,8 százaléka hazai, 16,2 százaléka külföldi volt.
A romániai turisták 1,8, míg a külföldiek 2,3 éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. Ezek nettó kihasználtsági mutatója 23,9 százalékos volt a jelzett időszakban, ami 3,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A legnépszerűbb úticél Bukarest volt, ahol 539.700 turistát jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken, Brassó megyébe 430.700, Kolozs megyébe 186.000 turista érkezett. A vendégéjszakák száma tekintetében Bukarest (1,095 millió), Brassó megye (814.400) és Prahova megye (366.600) állt az élen.
A legtöbb külföldi látogató Olaszországból (59.300), Izraelből (50.700) és Németországból (49.500) érkezett Romániába január 1. és április 30. között.
" ["post_title"]=> string(40) "Lassan nő a külföldi turisták száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassan-no-a-kulfoldi-turistak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-06-07 12:42:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:42:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#7066 (24) { ["ID"]=> int(427296) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-06-07 12:35:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:35:21" ["post_content"]=> string(1312) "Az oktatási szakszervezetek bejelentették, hogy csütörtökön vagy pénteken ismét tüntetnek a fővárosban. Körülbelül 20 ezer embert várnak a megmozdulásra.
Közlésük szerint kedden 134 ezer tanár sztrájkolt, ami a szakszervezeti tagok 87 százalékát jelenti.
Az oktatási miniszter ezzel szemben örvendetesnek nevezte, hogy egyre kevesebb tanár sztrájkol. Ligia Deca becslései szerint a tanügyi alkalmazottak 53 százaléka, a tanárok kevesebb mint 60 százaléka sztrájkol, 4 százalékkal kevesebb, mint egy hete. A szakszervezetek azonban figyelmeztettek: a miniszter adatai félrevezetők, mivel nem a szakszervezeti tagok, hanem az oktatásban dolgozók teljes számán alapszanak.
A tanügyminiszter azt nyilatkozta: egyelőre nem látják szükségesnek az országos vizsgák elhalasztását. Hozzátette viszont, hogy a kérdésről a hét végén születhet döntés. A sztrájk elhúzódása esetére felmerült, hogy az érettségin a kompetenciavizsgákat kiváltják a végzősök középiskolai osztályzataival.
" ["post_title"]=> string(63) "Nem körvonalazódik a kompromisszum a tanársztrájk ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "nem-korvonalazodik-a-kompromisszum-a-tanarsztrajk-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-06-07 12:35:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:35:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427296" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#7107 (24) { ["ID"]=> int(427305) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2023-06-07 13:15:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 10:15:59" ["post_content"]=> string(561) "Épületek és személygépkocsik rongálódtak meg a kedd esti aradi földrengésben, amelyet Temesváron, de még a román határ menti magyarországi településeken is érezni lehetett. A földmozgást több kisebb utórengés követte, a legutóbbi szerda reggel. Pataky Lehel Zsolt tudósítása.
Marius Budăi munkaügyi miniszter szerint konstruktív volt a tegnapi megbeszélésük a tanügyi szakszervezetekkel, és megállapodtak, hogy a tanárok által megfogalmazott elvek alapján tárgyalnak a közalkalmazotti bérrácsokról.
(tovább…) Continue ReadingLigia Deca tanügyminiszter azt ígérte, hogy egyetlen diák tanulmányi helyzete sem marad lezáratlanul, és az összes nyolcadikos, illetve végzős diáknak lehetősége lesz vizsgázni.
(tovább…) Continue ReadingA speciális érettségin részt vett 163 tanuló csaknem 81 százalékának sikerült a vizsgája az óvások után.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb diplomáciai csörte alakult ki Románia és Magyarország között, miután a bukaresti külügyminisztérium nehezményezte Novák Katalin magyar államfőnek a csíksomlyói búcsú idején a közösségi médiában közzé tett üzeneteit.
(tovább…) Continue ReadingBemutatta a szolgálati nyugdíjakra vonatkozó legújabb törvénymódosító indítványt Nicolae Ciucă miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingJapán sztrájkba léptek ma a börtönőrök, akik amiatt elégedetlenek, hogy a kormány meg akarja reformálni a szolgálati nyugdíjakat.
(tovább…) Continue ReadingA beruházások és európai projektek minisztériuma közölte, hogy 10 ezer kismama és újszülött gyermeke részesül 2000 lejes támogatásban.
(tovább…) Continue ReadingA pénzügyminisztérium közlése szerint az államháztatás hiánya az idei első négy hónapban elérte a bruttó hazai termék 1,7 százalékát a tavalyi 1,4 százalék helyett.
(tovább…) Continue ReadingMagánjellegű lesz III. Károly brit uralkodó pénteki romániai látogatása, de a király udvariassági gesztusként Klaus Iohannis államfővel is találkozik – közölte tegnap Andrew Noble,
(tovább…) Continue ReadingAz ukrán védelmi miniszter szerint Kijevnek komoly esélye van arra, hogy nyáron áttörést érjen el.
(tovább…) Continue ReadingA tanügyi szakszervezetek nagyszabású tüntetést tartanak ma Bukarestben.
Az általános sztrájk hetedik napján több ezer tiltakozó a kormány épülete előtti téren gyülekezett, onnan vonulnak a Cotroceni-palotáig. A tüntetők azt követelik, hogy a tanár végzettségű Klaus Iohannis államelnök is álljon velük szóba és vesse latba befolyását a követeléseik teljesítése érdekében. Ma délben a kormányfővel folytatott tárgyalások után a szakszervezeti vezetők bejelentették: a tárgyalási kísérlet sikertelenül ért véget, így szerdán is folytatódik az általános munkabeszüntetés.
Az oktatási szakszervezetek vezetői a hétfői egyeztetésen azt kérték a kormánytól, hogy az új közalkalmazotti bértörvény január elsejei hatályba lépéséig a tanügyi alkalmazottak fizetésének kiszámításakor a jelenlegi bérrácsban szereplő szorzókat ne 2500 lejre, hanem az országos minimálbérre, 3000 lejre alkalmazzák. A szakszervezeti vezetők rámutattak, hogy a tegnapi egyeztetésen kért azonnali béremelés nem sokkal kisebb a korábban követelt 25 százalékos fizetésemelésnél. A legalacsonyabb pedagógusi bérek esetében ugyanis mintegy 20 százalékos növekedést jelentene.
" ["post_title"]=> string(78) "Több mint 15 ezer pedagógus tüntet a fővárosban - folytatódik a sztrájk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "tobb-mint-15-ezer-pedagogus-tuntet-a-fovarosban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:45:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:45:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427104" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#7057 (24) { ["ID"]=> int(427102) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:31:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:31:48" ["post_content"]=> string(850) "Marius Budăi munkaügyi miniszter szerint konstruktív volt a tegnapi megbeszélésük a tanügyi szakszervezetekkel, és megállapodtak, hogy a tanárok által megfogalmazott elvek alapján tárgyalnak a közalkalmazotti bérrácsokról.
A tárcavezető szerint a kormány képviselői elfogadták a szakszervezeteknek azt a kérését, hogy az új közalkalmazotti bértörvény szerint egy kezdő pedagógus fizetése ne legyen kisebb az országos bruttó átlagbérnél. A felek abban is megállapodtak, hogy a korábban bejelentett menetrendtől eltérően nem július 15-től, hanem már hétfőtől elkezdték a technikai jellegű tárgyalásokat a tanügyi alkalmazottak bérrácsáról.
" ["post_title"]=> string(80) "A kormány hajlandó tárgyalni a tanárokkal a közalkalmazotti bérrácsokról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "a-kormany-hajlando-targyalni-a-tanarokkal-a-kozalkalmazotti-berracsokrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:31:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:31:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427102" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#7070 (24) { ["ID"]=> int(427100) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:29:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:29:59" ["post_content"]=> string(996) "Ligia Deca tanügyminiszter azt ígérte, hogy egyetlen diák tanulmányi helyzete sem marad lezáratlanul, és az összes nyolcadikos, illetve végzős diáknak lehetősége lesz vizsgázni.
Hozzátette, hogy a tanügyi sztrájk elhúzódása esetén lehetőség van a tanév meghosszabbítására és a vizsgák halasztására is. A tárcavezető elmondta: egyelőre csak a hatodikosok képességfelmérő vizsgáját halasztották el. Az ő képességfelmérő vizsgájukat a legújabb ütemterv szerint június 12-én és 13-án tartják meg. A miniszter emlékeztetett arra, hogy hétfőn megkezdődött az érettségire való beiratkozás, ami június 7-éig tart. Azt is elmondta, hogy a tizenkettedikesek és tizenharmadikosok tanulmányi helyzetét június másodikáig kell lezárni, de szükség esetén ez a határidő kitolható.
" ["post_title"]=> string(73) "A tanügyminiszter szerint lehetőség van a tanév meghosszabbítására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-tanugyminiszter-szerint-lehetoseg-van-a-tanev-meghosszabbitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:30:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:30:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#7060 (24) { ["ID"]=> int(427098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:28:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:28:26" ["post_content"]=> string(499) "A speciális érettségin részt vett 163 tanuló csaknem 81 százalékának sikerült a vizsgája az óvások után.
Ezen a megmérettetésen azok vettek részt, akik nemzetközi tantárgyversenyre, nemzetközi sport- vagy művészeti rendezvényekre készülnek, illetve akik az Egyesült Államok valamely katonai akadémiájára jelentkeznek.
" ["post_title"]=> string(64) "Több mint 80 százalékos sikerarány a speciális érettségin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "tobb-mint-80-szazalekos-sikerarany-a-specialis-erettsegin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:28:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:28:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#7045 (24) { ["ID"]=> int(427096) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:27:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:27:00" ["post_content"]=> string(1105) "Újabb diplomáciai csörte alakult ki Románia és Magyarország között, miután a bukaresti külügyminisztérium nehezményezte Novák Katalin magyar államfőnek a csíksomlyói búcsú idején a közösségi médiában közzé tett üzeneteit.
A román külügyet vélhetően az zavarta, hogy a magyar elnök a székely himnusz egy sorát, a Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk! idézetet írta ki. Bukarest leszögezte: noha a román fél több ízben is visszafogottságra intette a Romániába látogató magyar hivatalos személyeket, a magyar elnök legutóbbi magánlátogatásán elhangzottak „nem megfelelő nyilvános üzenetek”. A Sándor-palota szerint ugyanakkor a román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan. Az ügyet kommentálta Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök is, aki szerint Novák "teljesen elfogadhatatlan, revizionista jellegű kijelentéseket tett Erdélyről”.
" ["post_title"]=> string(34) "Román-magyar diplomáciai csörte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "roman-magyar-diplomaciai-csorte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:27:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:27:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#7044 (24) { ["ID"]=> int(427094) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:25:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:25:23" ["post_content"]=> string(1297) "Bemutatta a szolgálati nyugdíjakra vonatkozó legújabb törvénymódosító indítványt Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Hangsúlyozta, azért van szükség szigorításra, mert különben hazánk nem kapja meg az országos helyreállítási terv keretében igényelt uniós támogatásokat. A fontosabb módosítások között említette, hogy a diplomaták és a bíróságok kisegítő személyzetének nyugdíjkorhatárát 65 évre emelik. Ugyanígy járnak el fokozatosan 2035-ig a katonák esetében is. Szintén fokozatosan, 2034-ig 25 évre emelik a nyugdíjra jogosító minimális szolgálati időt a diplomaták, parlamenti hivatalnokok és a számvevőszéki alkalmazottak esetében. A miniszterelnök közlése szerint csökkentik a szolgálati nyugdíjra jogosultak számát. Így például nem részesül speciális nyugdíjban az igazságügyben dolgozó kisegítő személyzet, de a nem diplomata beosztású külügyi alkalmazottak sem kapnak szolgálati nyugdíjat. A már folyósított nyugdíjak esetében 30 százalékos adót vetnek ki az országos bruttó átlagbért meghaladó összegre - közölte Nicolae Ciucă.
" ["post_title"]=> string(56) "Újabb kísérlet a szolgálati nyugdíjak rendezésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "ujabb-kiserlet-a-szolgalati-nyugdijak-rendezesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:25:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:25:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427094" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#7043 (24) { ["ID"]=> int(427092) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:22:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:22:51" ["post_content"]=> string(742) "Japán sztrájkba léptek ma a börtönőrök, akik amiatt elégedetlenek, hogy a kormány meg akarja reformálni a szolgálati nyugdíjakat.
Azzal fenyegetőznek, hogy megbénítják a büntetés-végrehajtási intézetek működését. Ezt a szabálykövetés túlzásba vitelével akarják elérni, hiszen így az alkalmazottak beléptetése akár 4 órát is eltarthat. Azért választják ezt a tiltakozási formát, mert a börtönőrök nem sztrájkolhatnak. Korábban a rendőrök, az egészségügyben dolgozók, a vasutasok és a szállítók is sztrájkot helyeztek kilátásba.
" ["post_title"]=> string(36) ""Ragályos" a tanügyisek sztrájkja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ragalyos-a-tanugyisek-sztrajkja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:22:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:22:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427092" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#7042 (24) { ["ID"]=> int(427090) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:21:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:21:13" ["post_content"]=> string(395) "A beruházások és európai projektek minisztériuma közölte, hogy 10 ezer kismama és újszülött gyermeke részesül 2000 lejes támogatásban.
Az összeg várhatóan a következő napokban érkezik meg a haszonélvezők kártyájára.
" ["post_title"]=> string(33) "Tízezer kismama kap támogatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "tizezer-kismama-kap-tamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:21:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:21:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427090" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#7039 (24) { ["ID"]=> int(427088) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:19:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:19:47" ["post_content"]=> string(696) "Lemondott tegnap az Országos Adóhatóság (ANAF) elnöke.
Lucian Heiuş nem magyarázta meg lemondásának okát, de a sajtó tudni véli, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök kérte a távozását, akárcsak a vámhatóság vezetőjét. A kormányfő ma bejelentette, hogy tudomásul veszi Heiuş lemondását, és közölte: leváltotta a vámhatóság, illetve az országos ásványkincsek ügynökségének vezetőjét is. Ciucă amiatt elégedetlen, hogy az államháztartási bevételek 8,9 milliárd lejjel maradtak el a tervezettől.
" ["post_title"]=> string(64) "Lemondás- és leváltás-hullám a bevételek elmaradása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "lemondas-es-levaltas-hullam-a-bevetelek-elmaradasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:19:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:19:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427088" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#7038 (24) { ["ID"]=> int(427086) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:18:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:18:24" ["post_content"]=> string(492) "A pénzügyminisztérium közlése szerint az államháztatás hiánya az idei első négy hónapban elérte a bruttó hazai termék 1,7 százalékát a tavalyi 1,4 százalék helyett.
Abszolút értékben 67 százalékos növekedésről van szó éves összevetés szerint, hiszen 16 milliárd lejről 27 milliárd lejre nőtt a deficit.
" ["post_title"]=> string(48) "Kétharmaddal nőtt az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ketharmaddal-nott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:18:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:18:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427086" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#7040 (24) { ["ID"]=> int(427084) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:16:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:16:43" ["post_content"]=> string(522) "Magánjellegű lesz III. Károly brit uralkodó pénteki romániai látogatása, de a király udvariassági gesztusként Klaus Iohannis államfővel is találkozik - közölte tegnap Andrew Noble,
Nagy-Britannia bukaresti nagykövete. III. Károly személyében első alkalommal látogat brit uralkodó hazánkba. A nagykövet nem árult el részleteket a programról.
" ["post_title"]=> string(70) "Magánjellegű lesz III. Károly brit uralkodó romániai látogatása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "maganjellegu-lesz-iii-karoly-brit-uralkodo-romaniai-latogatasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:16:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:16:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427084" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#7030 (24) { ["ID"]=> int(427082) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:14:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:14:57" ["post_content"]=> string(790) "Az ukrán védelmi miniszter szerint Kijevnek komoly esélye van arra, hogy nyáron áttörést érjen el.
Olekszij Reznyikov egy francia napilapnak elmondta: az ukrán ellentámadásnak az a célja, hogy visszatérjen Ukrajna az 1991-ben nemzetközileg elismert határokhoz, beleértve a Krímet is. A miniszter szerint az oroszok új erőket mozgósítottak, de sokan közülük kezdők, akiknek nincs tapasztalatuk, és nem ismerik a fegyvereket. Reznyikov hangsúlyozta: szükséges, hogy a nyugati szövetségesek
felgyorsítsák az Ukrajnának ígért fegyverek szállítását.
" ["post_title"]=> string(36) "Az ukránok bíznak az áttörésben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "az-ukranok-biznak-az-attoresben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:14:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:14:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427082" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#7062 (24) { ["ID"]=> int(427104) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-05-30 13:37:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:37:32" ["post_content"]=> string(1461) "A tanügyi szakszervezetek nagyszabású tüntetést tartanak ma Bukarestben.
Az általános sztrájk hetedik napján több ezer tiltakozó a kormány épülete előtti téren gyülekezett, onnan vonulnak a Cotroceni-palotáig. A tüntetők azt követelik, hogy a tanár végzettségű Klaus Iohannis államelnök is álljon velük szóba és vesse latba befolyását a követeléseik teljesítése érdekében. Ma délben a kormányfővel folytatott tárgyalások után a szakszervezeti vezetők bejelentették: a tárgyalási kísérlet sikertelenül ért véget, így szerdán is folytatódik az általános munkabeszüntetés.
Az oktatási szakszervezetek vezetői a hétfői egyeztetésen azt kérték a kormánytól, hogy az új közalkalmazotti bértörvény január elsejei hatályba lépéséig a tanügyi alkalmazottak fizetésének kiszámításakor a jelenlegi bérrácsban szereplő szorzókat ne 2500 lejre, hanem az országos minimálbérre, 3000 lejre alkalmazzák. A szakszervezeti vezetők rámutattak, hogy a tegnapi egyeztetésen kért azonnali béremelés nem sokkal kisebb a korábban követelt 25 százalékos fizetésemelésnél. A legalacsonyabb pedagógusi bérek esetében ugyanis mintegy 20 százalékos növekedést jelentene.
" ["post_title"]=> string(78) "Több mint 15 ezer pedagógus tüntet a fővárosban - folytatódik a sztrájk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "tobb-mint-15-ezer-pedagogus-tuntet-a-fovarosban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-05-30 13:45:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-05-30 10:45:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427104" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(28149) ["max_num_pages"]=> float(2346) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a212585825567561b8ba2fb67f244703" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }