Tízmilliárd lejes költségvetés-kiegészítésre van szüksége az egészségügynek, ami nagy terhet jelent az államkasszának – jelentette ki tegnap Ilie Bolojan miniszterelnök.…
Continue Reading

Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök - közölte Brüsszelben Nicușor Dan. Az államfő szerint Franciaország már jelezte, hogy kész biztosítani a szükséges felszerelést. Nicușor Dan emlékeztetett, hogy Románia korábban hasonló támogatást kért a szövetségeseitől, amikor a Duna menti határtérségben megszaporodtak a drónincidensek. Akkor az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Portugália nyújtott segítséget.
" ["post_title"]=> string(104) "Szövetségesi segítséget kért Bukarest a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "szovetsegesi-segitseget-kert-bukarest-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsaganak-megerositesehez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:42:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:42:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469331" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3491 (24) { ["ID"]=> int(469329) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:39:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:39:24" ["post_content"]=> string(809) "Románia államháztartási hiánya az idei első kilenc hónapban a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78 milliárd 520 millió lejt tett ki - közölte a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit meghaladta a 102 milliárd lejt, vagyis a GDP 5,35 százaléka volt. Így a GDP-arányos hiány egy év alatt 1,53 százalékponttal csökkent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter szerint a költségvetési hiány mérséklésével párhuzamosan több mint 25 milliárd lejjel, mintegy 108 milliárd lejre emelkedtek az állami beruházások. Az év első kilenc hónapjában az államháztartás bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek, de a kiadások is 5,5 százalékkal bővültek.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentősen csökkent az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentosen-csokkent-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469329" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(469327) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 11:38:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:38:26" ["post_content"]=> string(726) "Megvalósítható lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) együttműködése a 2028-as választásokra - jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke. A Digi24 televíziónak adott interjúban Bolojan azt mondta: meg kell szüntetni a politikai széttagoltságot, mert az erős rendszerellenes szavazótáborral szemben csak egy hiteles politikai alternatíva lehet eredményes. A liberálisok egyébként ma döntenek arról, hogy megszavazzák-e a Luca Niculescu miniszterelnök-jelölt kormányát. Bolojan azt javasolta a testületnek, hogy a liberálisok voksoljanak a kabinet beiktatása mellett.
" ["post_title"]=> string(88) "Bolojan: Megvalósítható a PNL és az USR együttműködése a 2028-as választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "bolojan-megvalosithato-a-pnl-es-az-usr-egyuttmukodese-a-2028-as-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-17 11:38:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 08:38:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469327" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(469318) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-17 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-17 12:00:00" ["post_content"]=> string(1273) "Csütörtökön, október 15-én ért véget a négynapos bukaresti jazzfesztivál - a Liszt Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ szervezésében idén nyolcadik alkalommal valósult meg a Bukaresti Magyar Jazznapok, amely 2026. október 12. és 15. között négy különböző helyszínen várta a jazzrajongókat a román fővárosban. A négynapos fesztivált a „Kőrössy 100” emlékév jegyében a kolozsvári születésű, a romániai jazzélet úttörőjeként tisztelt legendás jazzzongorista, Kőrössy Jancsi emlékének szentelték, születésének centenáriuma alkalmából.
Bukarestben, a Hard Rock Caféban fog koncertezni október 27-én, kedden este 9 órakor az erdélyi gyökerű Ineffable együttes, amely Shakespeare-szonetteket zenésített meg saját modern zenei stílusában - Bara Zsolt és Borbély Tamás összeállításait hallhatják a mai műsorban erről a két eseményről * tartsanak velünk!

Tízmilliárd lejes költségvetés-kiegészítésre van szüksége az egészségügynek, ami nagy terhet jelent az államkasszának – jelentette ki tegnap Ilie Bolojan miniszterelnök.…
Continue Reading
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a fiktív kórházi beutalások esetén az azt elrendelő orvost és az osztályvezető orvost egyaránt…
Continue Reading
Három kiemelten fontos kérdést nevezett meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, melyet Kijev meg akar vitatni az Oroszországgal tartandó, szerdára tervezett…
Continue Reading
Németország és Nagy-Britannia, illetve Ukrajna más szövetségesei a fegyverszállítmányok felgyorsítását sürgették tegnap Kijev részére. John Healey brit védelmi miniszter az…
Continue Reading
Brazília legfelsőbb bírósága letartóztatással fenyegette meg Jair Bolsonaro volt elnököt a közösségimédia-megjelenésekre kimondott tilalom megsértése miatt. A puccskísérlet miatt eljárás…
Continue Reading
A kormány bejelentett intézkedései ellen tiltakozott ma 11 és 14 óra között a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren a Silva Erdészeti…
Continue Reading
Az országos fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) vezetőjét, Cristian Popescu Piedonét érintő ügyben tartott házkutatásokat ma a korrupcióellenes ügyészség. Piedonét azzal gyanúsítják,…
Continue Reading
A romániai hatóságok aláírták a keretmegállapodást rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel – közölte…
Continue Reading
Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten azt követően,…
Continue Reading
Beomlott egy régi sóbánya a máramarosi Rónaszéken, több személyt kilakoltattak és lezárták a területet – közölte tegnap este a Máramaros…
Continue Reading
Gazdag programkínálattal, Ránk számíthatsz! mottóval ma kezdődik Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Sándor Krisztina politikai programfelelős az…
Continue ReadingA kormány elfogadta az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagját, és kidolgozás alatt van egy második hasonló program. Közben a koalíciós pártok között…
Continue ReadingTízmilliárd lejes költségvetés-kiegészítésre van szüksége az egészségügynek, ami nagy terhet jelent az államkasszának - jelentette ki tegnap Ilie Bolojan miniszterelnök. Az Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón a kormányfő rámutatott, erre az évre 77 milliárd lejt különítettek el a költségvetésben az egészségügy számára, ezt az összeget azonban ki kell egészíteni. Bolojan szerint a kiadások gyors növekedése fenntarthatatlan az egészségügy területén. A kormányfő a B1 televíziónak adott interjúban arról is beszélt, hogy néhány állami intézménynél elkerülhetetlenek lesznek az elbocsátások. Szerinte erkölcsileg az lenne helyes, hogy azokat a személyeket menesszék, akik nyugdíjban is részesülnek. Közölte: megvizsgálják a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó intézkedés bevezetésének lehetőségét. Bolojan szerint az állami fizetés és a nyugdíj halmozásának megtiltása hozzávetőlegesen 10 ezer személyt érintene.
" ["post_title"]=> string(139) "A kormány az egészségügyben is racionalizálná a kiadásokat, és fontolgatja a bér és nyugdíj halmozásának újbóli betiltását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(121) "a-kormany-az-egeszsegugyben-is-racionalizalna-a-kiadasokat-es-fontolgatja-a-ber-es-nyugdij-halmozasanak-ujboli-betiltasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452528" ["menu_order"]=> int(3207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(452526) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:18:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:18:26" ["post_content"]=> string(1412) "Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a fiktív kórházi beutalások esetén az azt elrendelő orvost és az osztályvezető orvost egyaránt szankcionálni fogják. A miniszter a kormányfővel együtt tartott sajtótájékoztatón azt is elmondta: ha egy kórház fiktív szolgáltatásokat próbál meg elszámoltatni, akkor az egészségbiztosítási pénztár (CNAS) megvonja az intézménytől a szerződésben szereplő összeg 10 százalékát. Rogobete a tervezett intézkedések közé sorolta azt is, hogy új kritériumrendszert vezetnek be a kórházigazgatók munkájának értékelésére, de ezután az osztályvezető orvosok teljesítményét is értékelni fogják. A miniszter szerint a magánkórházaknak kell állniuk a költségeket, ha állami kórházba küldenek át pácienseket, akiknek a kezelését a szövődmények miatt már nem tudják biztosítani. Rogobete közölte azt is, hogy két szakaszban tervezi növelni a kormány a járóbeteg-szakellátásban nyújtott szolgáltatásokért járó pont értékét, amely a jelenlegi 5 lejről augusztus 1-től 6,5 lejre nő, január 1-től pedig 8 lejre. Ettől azt remélik, hogy a szakambulancián végzett beavatkozások és kezelések száma nőni fog. Emellett meghosszabbítják este 8 óráig a járóbeteg-szakrendelők nyitvatartási idejét.
" ["post_title"]=> string(95) "Vonzóbbá tenné a kormány a járóbetegrendelőket, és hadat üzen a fiktív beutalásoknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "vonzobba-tenne-a-kormany-a-jarobetegrendeloket-es-hadat-uzen-a-fiktiv-beutalasoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:18:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:18:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452526" ["menu_order"]=> int(3208) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(452524) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:16:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:16:42" ["post_content"]=> string(682) "Három kiemelten fontos kérdést nevezett meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, melyet Kijev meg akar vitatni az Oroszországgal tartandó, szerdára tervezett harmadik tárgyalási fordulón Isztambulban. E három kérdés közé tartozik a hadifoglyok és az ukrán gyerekek hazaszállítása, valamint az államfők közvetlen tárgyalása. Erről Zelenszkij az ukrán diplomatákhoz intézett felszólalásában beszélt, amelyet az X-en is közzétettek. Megismételte álláspontját, miszerint a tárgyalások csak akkor lehetnek valóban hatékonyak, ha azokat Ukrajna és Oroszország a legmagasabb szinten tartja meg.
" ["post_title"]=> string(60) "Szerdán lesz az orosz-ukrán harmadik tárgyalási forduló" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "szerdan-lehet-az-orosz-ukran-harmadik-targyalasi-fordulo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:22:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:22:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452524" ["menu_order"]=> int(3209) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(452522) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:14:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:14:54" ["post_content"]=> string(1015) "Németország és Nagy-Britannia, illetve Ukrajna más szövetségesei a fegyverszállítmányok felgyorsítását sürgették tegnap Kijev részére. John Healey brit védelmi miniszter az úgynevezett ukrajnai kontaktcsoport virtuális találkozójának kezdetén arról beszélt: az elkövetkező 50 napot arra kell felhasználni, hogy a lehető legtöbb fegyverrel ellássák a kijevi vezetést. Donald Trump amerikai elnök a múlt héten magas vámokkal fenyegette meg Oroszország kereskedelmi partnereit, amennyiben az említett időn belül nem jön létre tűzszünet vagy békemegállapodás. Healey ennek kapcsán kijelentette, ezt az időt ki kell használni arra, hogy Trump ultimátuma mellett a lehető legjobban felfegyverezzék Ukrajnát, s ezáltal tárgyalóasztalhoz kényszerítsék Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Boris Pistorius német védelmi miniszter további segítséget helyezett kilátásba Ukrajnának a légvédelmet illetően.
" ["post_title"]=> string(85) "Németország és Nagy-Britannia a fegyverszállítmányok felgyorsítását sürgeti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nemetorszag-es-nagy-britannia-a-fegyverszallitmanyok-felgyorsitasat-surgeti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:14:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:14:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452522" ["menu_order"]=> int(3210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(452520) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:13:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:13:25" ["post_content"]=> string(678) "Brazília legfelsőbb bírósága letartóztatással fenyegette meg Jair Bolsonaro volt elnököt a közösségimédia-megjelenésekre kimondott tilalom megsértése miatt. A puccskísérlet miatt eljárás alatt álló volt elnök múlt péntek óta feltételes szabadlábon van, de közösségi médiamegjelenési és éjszakai kijárási tilalom alatt áll, valamint elektronikus nyomkövető bokabilincset kell viselnie. – A védelemnek 24 órája van Bolsonaro cselekedeteinek magyarázására, ellenkező esetben a intézkedést visszavonják, és őrizetbe veszik – idézte több média Alexandre de Moraes bírót.
" ["post_title"]=> string(52) "Bolsonaro volt brazil elnököt ismét lecsukhatják" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "bolsonaro-volt-brazil-elnokot-ismet-lecsukhatjak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:13:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:13:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452520" ["menu_order"]=> int(3211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(452518) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:11:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:11:34" ["post_content"]=> string(694) "A kormány bejelentett intézkedései ellen tiltakozott ma 11 és 14 óra között a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség, a Romániai Vasúti Fuvarozók Szakszervezeteinek Szövetsége és az Országos Munkásszövetség. Az érdekvédelmi szervezetek szerint a hatóságok olyan reformokkal próbálják meg rendbehozni az ország pénzügyi helyzetét, amelyek a tisztességesen dolgozókat sújtják leginkább. A Silva szövetség emellett egy közleményben rámutatott, hogy a Romsilva átszervezéséhez életképes tervre van szükség, amelyet minden érintett féllel vitassanak meg.
" ["post_title"]=> string(46) "Tüntettek a szakszervezetek a kormány előtt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "tuntettek-a-szakszervezetek-a-kormany-elott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:12:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:12:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452518" ["menu_order"]=> int(3212) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(452516) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:09:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:09:28" ["post_content"]=> string(654) "Az országos fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) vezetőjét, Cristian Popescu Piedonét érintő ügyben tartott házkutatásokat ma a korrupcióellenes ügyészség. Piedonét azzal gyanúsítják, hogy egy ellenőrzést megelőzően nem a nyilvánosságnak szánt információkat osztott meg egy céggel. A fogyasztóvédelem vezetője a sajtónak elmondta, hogy a vád szerint egy nagy sinaiai szálloda illetékesét értesítette volna előre az ellenőrzésről. Piedoné elmondta, hogy a szálloda tulajdonosa valóban régi ismerőse, de cáfolta, hogy törvénytelenséget követett volna el.
" ["post_title"]=> string(56) "A fogyasztóvédelem vezetője ellen vizsgálódik a DNA" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-fogyasztovedelem-vezetoje-ellen-vizsgalodik-a-dna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:09:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:09:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452516" ["menu_order"]=> int(3213) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(452514) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:08:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:08:22" ["post_content"]=> string(894) "A romániai hatóságok aláírták a keretmegállapodást rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel - közölte a bukaresti védelmi minisztérium. Az izraeli cég nyerte meg ugyanis a román állam által meghirdetett meghívásos nemzetközi közbeszerzési eljárást. A keretmegállapodás három további szerződést tartalmaz. Ezek hat légvédelmi rendszer megvásárlására vonatkoznak. A beruházás értéke több mint kétmilliárd euró. A hét évre szóló keretmegállapodás szerint az első két légvédelmi rendszert három év alatt kell leszállítania az izraeli gyártónak. Ionut Mosteanu védelmi miniszter korábban közölte, hogy hazánk olyan légvédelmi rendszereket vásárol, amelyek az izraeli Vaskupola alapját is képezik.
" ["post_title"]=> string(97) "Izraeli cég szállítja a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "izraeli-ceg-szallitja-a-rovid-hatotavolsagu-legvedelmi-raketarendszereket-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:08:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:08:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452514" ["menu_order"]=> int(3214) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(452512) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:05:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:05:41" ["post_content"]=> string(858) "Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten azt követően, hogy megbeszélést folytatott Tánczos Barna romániai miniszterelnök-helyettessel. Szijjártó felidézte, hogy a magyar gazdaság számára Románia az egyik legfontosabb exportpiac, és tavaly is sikerült megdöntenie Magyarországnak az exportrekordot. Szijjártó hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok fejlesztése mindkét fél érdeke több stratégiai területen, például az energiaellátásban. Közölte azt is, hogy újabb közlekedési kapcsolatokat szeretnénk létrehozni, így újjá szeretnék építeni Magyarcsanádnál a Szent Gellért hidat, ahol újabb határátkelőhelyet is akarnak építeni.
" ["post_title"]=> string(46) "Tánczos Barna Szijjártó Péterrel tárgyalt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "tanczos-barna-szijjarto-peterrel-targyalt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:05:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:05:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452512" ["menu_order"]=> int(3215) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(452510) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:04:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:04:14" ["post_content"]=> string(717) "Beomlott egy régi sóbánya a máramarosi Rónaszéken, több személyt kilakoltattak és lezárták a területet - közölte tegnap este a Máramaros megyei prefektusi hivatal. Az MTI jelentése szerint Rónaszék (Costiui) régi sóbányájának beomlása nyomán egy 30 méter átmérőjű, 10-15 méter mély kráter keletkezett. Ennek mélyén az egykori bánya bejárati része látható. A földomlás nyomán hét személyt ki kellett lakoltatni és 4000 négyzetméteren lezárták az érintett területet. A helységben a 19. század utolsó éveiben 370 bányász fejtette a sót. A bányákat egy bányaomlás után, 1928 és 1931 között zárták be.
" ["post_title"]=> string(42) "Beomlott egy régi sóbánya Máramarosban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "beomlott-egy-regi-sobanya-maramarosban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:04:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:04:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452510" ["menu_order"]=> int(3216) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(452508) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-22 13:03:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:03:12" ["post_content"]=> string(669) "Gazdag programkínálattal, Ránk számíthatsz! mottóval ma kezdődik Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Sándor Krisztina politikai programfelelős az MTI-nek elmondta: az időszerű témák között tág teret kapnak a háborús helyzetről, az ukrán-orosz és az izraeli-iráni konfliktusról, illetve a Romániában lezajlott választásokról szóló pódiumbeszélgetések. A Székelyföld vonatkozásában idén elsősorban a Parajdon történt katasztrófa okai, következményei, a térség turizmusára gyakorolt távlati hatásai kerülnek a kiemelt témák közé.
" ["post_title"]=> string(77) "A választások, a háborúk és Parajd a 34. Tusványos fő témái között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-valasztasok-a-haboruk-es-parajd-a-34-tusvanyos-fo-temai-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:03:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:03:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452508" ["menu_order"]=> int(3217) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(452471) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-21 17:30:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-21 14:30:11" ["post_content"]=> string(1092) "
A kormány elfogadta az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagját, és kidolgozás alatt van egy második hasonló program. Közben a koalíciós pártok között máris kirobbant a vita az elfogadott lépések szükségességéről, és az esetleges korrekciókról. A nézeteltérések a pártokat elválasztó ideológiai különbségeken túl a deficitcsökkentő csomag körüli sietséggel is magyarázhatók. Rácz Béla Gergely egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának dékánhelyettese szerint további, mindenkit érintő adóemelésekre nem kell számítani, a kormány következő lépései leginkább az államapparátus hatékonyságának növeléséről szólnak majd. A Romanian Economic Monitor kutatócsoport tagjával hétfői háttérműsorunkban beszélgettünk.
Tízmilliárd lejes költségvetés-kiegészítésre van szüksége az egészségügynek, ami nagy terhet jelent az államkasszának - jelentette ki tegnap Ilie Bolojan miniszterelnök. Az Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón a kormányfő rámutatott, erre az évre 77 milliárd lejt különítettek el a költségvetésben az egészségügy számára, ezt az összeget azonban ki kell egészíteni. Bolojan szerint a kiadások gyors növekedése fenntarthatatlan az egészségügy területén. A kormányfő a B1 televíziónak adott interjúban arról is beszélt, hogy néhány állami intézménynél elkerülhetetlenek lesznek az elbocsátások. Szerinte erkölcsileg az lenne helyes, hogy azokat a személyeket menesszék, akik nyugdíjban is részesülnek. Közölte: megvizsgálják a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó intézkedés bevezetésének lehetőségét. Bolojan szerint az állami fizetés és a nyugdíj halmozásának megtiltása hozzávetőlegesen 10 ezer személyt érintene.
" ["post_title"]=> string(139) "A kormány az egészségügyben is racionalizálná a kiadásokat, és fontolgatja a bér és nyugdíj halmozásának újbóli betiltását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(121) "a-kormany-az-egeszsegugyben-is-racionalizalna-a-kiadasokat-es-fontolgatja-a-ber-es-nyugdij-halmozasanak-ujboli-betiltasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-22 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-22 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452528" ["menu_order"]=> int(3207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40242) ["max_num_pages"]=> int(3354) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3af1566012cce56d8da489fdb0cd91d1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:75e336c6c391b18dce70e499fdb3c9d2" }