A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
Nincs itt az ideje az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentésének, ahogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók enyhítésének sem, éppen ellenkezőleg: az Európai Uniónak fokoznia kell a támogatást és az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke ma Brüsszelben. Ursula von der Leyen érkezési beszédében kijelentette: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút.
Az Európai Unió már újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ma Brüsszelben, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.
Az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatásról szólva Kallas hangsúlyozta, hogy több lehetséges finanszírozási forrás is rendelkezésre áll, köztük a befagyasztott orosz vagyoneszközök. Kallas aggodalmát fejezte ki a Starlink-kapcsolatok lassulása miatt, amely Ukrajna közlése szerint kedvezőtlen következményekkel járt a harctéren. Figyelmeztetett arra, hogy Európa rövid távon nem képes helyettesíteni ezt a kommunikációs képességet.
"
["post_title"]=>
string(79) "ET: Az EU Ukrajnának nyújtott támogatása továbbra is rendíthetetlen marad"
["post_excerpt"]=>
string(148) "Az EU újabb szankciós csomagon dolgozik annak érdekében, hogy tovább fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást - jelentette ki Kaja Kallas."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(72) "et-az-eu-ukrajnanak-nyujtott-tamogatasa-tovabbra-is-rendithetetlen-marad"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-10-16 14:33:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-10-16 11:33:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469314"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3739 (24) {
["ID"]=>
int(469312)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2026-10-16 13:57:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-10-16 10:57:09"
["post_content"]=>
string(678) "
Ötévi kihagyás után október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága - közölte ma a TASZSZ hírügynökséggel az orosz kormány sajtószolgálata.
"Olyan konkrét témák halmozódtak fel, amelyekre megoldást szeretnénk találni. Ilyen például a gázellátás, a Gazprom és az a hosszú távú szerződés, amelyet állami vállalatunk, az SPP kötött vele" - nyilatkozott Juraj Blanár szlovák külügy- és európai ügyekért felelős miniszter lesz.
"
["post_title"]=>
string(77) "Öt év után először ül össze az orosz-szlovák kormányközi bizottság"
["post_excerpt"]=>
string(154) "Október 26-án Moszkvában újra összeül Oroszország és Szlovákia gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottsága."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "ot-ev-utan-eloszor-ul-ossze-az-orosz-szlovak-kormanykozi-bizottsag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-10-16 13:57:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-10-16 10:57:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469312"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3748 (24) {
["ID"]=>
int(469310)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2026-10-16 13:55:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-10-16 10:55:54"
["post_content"]=>
string(802) "
Volodimir Zelenszkij várhatóan jövő héten Budapestre látogat, miután meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjúban helyettes kabinetfőnöke, Ihor Zsovkva.
A tervezett, de még nem véglegesített látogatás a kijevi és budapesti kapcsolatok újraindítására tett erőfeszítések közepette valósulna meg.
A meghívás azt megelőzően érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter ma reggel Brüsszelben, az uniós csúcs margóján első hivatalos kétoldalú megbeszélésüket tartották.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy elhárulni látszik minden akadály Luca Niculescu kormányának a hivatalba iktatása elől. Végül csak a Szociáldemokrata Párt lép be a kabinetbe, amely politikai és technokrata is egyben, mert politikusok mellett szakértők is helyet kapnak benne. A héten egyértelművé vált az is, hogy hazánkra egyre nagyobb nyomás nehezedik geopolitikai értelemben, hiszen immár Románia felségvizein is támadások értek hajókat a Fekete-tengeren. A heti hírösszefoglalóban szó lesz a hazai járműipar gyengélkedéséről is.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallják a Naza című sokkoló dokumentumfilm világpremierjéről, amely az izraeli hadsereg Gázai övezetben elkövetett bűneiről szól, és különdíjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel az Influenszerek és tisztátalan tükrök című jegyzetét.
A betétdíjas rendszer bevezetése után másfél évvel 80 százalékos a visszaváltási arány, ami azt jelzi, hogy az emberek napi vagy heti rutinjának részévé vált az italcsomagolások visszaváltása – nyilatkozta csütörtökön a rendszert működtető RetuRo vállalat kommunikációs igazgatója.
A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a mentési struktúrák kritikus helyzetben vannak, az egész rendszer összeomolhat a létszámhiány miatt. Jelenleg a szükséges helyek kevesebb mint 18 százaléka van betöltve, ezért nehezen tudnak közbelépni minden segélykérésre.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet a román vasúttársaság a Magyar Államvasutak tájékoztatására hivatkozva.
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval. A külügy közleménye szerint a tárgyalás középpontjában a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megerősítése és elmélyítése állt.
Személyzet-hiánnyal küszködnek az európai szállodák, 47 százalékuknak nem sikerül szakképzett személyzetet alkalmazni – derül ki a Booking.com oldalon megjelent felmérésből. Az ötödik alkalommal elkészített felmérés 1160 európai vendéglátóipari igazgató és menedzser megkérdezésével készült.
Donald Trump amerikai elnök augusztus 8-ig megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról – közölte John Kelley, az amerikai ENSZ-képviselet egyik magas rangú diplomatája a világszervezet Biztonsági Tanácsában.
Az ENSZ hivatalosan is elismerte a román kormány elköteleződését a 2030-as Agenda végrehajtása iránt, és Romániát azon nyolc állam közé sorolta, amelyek pozitív példaként szerepelnek a legfontosabb ENSZ-platform, a Magas Szintű Politikai Fórum záróközleményében a fenntartható fejlődés témakörében.
Brüsszel 139 százalékkal akarja emelni a dohánytermékekre kivetett adót, 2 euróval is drágább lehet egy doboz cigaretta. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a dohányadót új, saját forrásként vegyék fel a 2028–2034-es uniós költségvetésbe, amely várhatóan évi 11,2 milliárd eurót fog termelni.
Tizenkét beteg palesztin gyereket és 36 hozzátartozót menekítettek ki szerdán Izraelből a román légierő gépével. Az evakuáltakat Franciaországba és Norvégiába…
A Kljucsevszkoj nevű vulkán kitörését váltotta ki a szerdán reggel történt 8,8-as magnitúdójú földrengés, amely a Kamcsatkai-félsziget partvidékét sújtotta, Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól…
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Szeben, Vâlcea, Argeș, Dâmbovița, Prahova és…
A betétdíjas rendszer bevezetése után másfél évvel 80 százalékos a visszaváltási arány, ami azt jelzi, hogy az emberek napi vagy heti rutinjának részévé vált az italcsomagolások visszaváltása - nyilatkozta csütörtökön a rendszert működtető RetuRo vállalat kommunikációs igazgatója.
Anca Marinescu beszélt arról is, hogy augusztusban működésbe állítják az első mobil visszaváltó automatákat, amelyek a vidéki kisboltokból gyűjtik majd be az italcsomagolásokat. A kisebb üzletek tulajdonosai eddig vonakodtak begyűjteni a fogyasztóktól az italcsomagolásokat, mert körülményes volt számukra eljuttatni ezeket a RetuRO-hoz. Ebben lesznek a segítségükre a mobil visszaváltó automaták - magyarázta Anca Marinescu.
A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a mentési struktúrák kritikus helyzetben vannak, az egész rendszer összeomolhat a létszámhiány miatt. Jelenleg a szükséges helyek kevesebb mint 18 százaléka van betöltve, ezért nehezen tudnak közbelépni minden segélykérésre.
A hegyimentők szerint a válságot csak súlyosbítja, hogy nem tudnak új mentőket bevonni a rendszerbe, nem tudják kompenzálni a magas kockázattal végzett munkát és a túlórát. A Salvamont Románia megérti a költségvetési nehézségeket, de felkéri a kormányt, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket az optimális működés érdekében. Az országban alkalmazott 326 hegyimentő folytatja a munkát, senkit nem hagynak a hegyen, de a szervezet a térségek sajátosságainak megfelelő struktúra kialakítását kéri. Ugyanakkor több éves szakaszos terv életbe ültetését kérik, hogy a következő évben legalább 50, öt éven belül pedig 100 százalékos legyen a személyzeti lefedettség aránya.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások - hívta fel a figyelmet a román vasúttársaság a Magyar Államvasutak tájékoztatására hivatkozva.
E szerint augusztus 25. és szeptember 20. között műszaki felújítás miatt bezár a Keleti pályaudvar, így a járatok átmenetileg a Budapest-szerte kialakítandó úgynevezett átszállási pontokra érkeznek és onnan indulnak.
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval. A külügy közleménye szerint a tárgyalás középpontjában a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megerősítése és elmélyítése állt.
A közleményből az is kiderül, hogy a külügyminiszter szeptemberben New Yorkba látogat, mely alkalomból folytatják Nicușor Dan államfő jövő év eleji látogatásának előkészítését. Oana Țoiu reményét fejezte ki, hogy az amerikai vízummentességi programba való felvételével Románia támogatni tudja majd a Trump-adminisztráció belbiztonsági célkitűzéseit.
Személyzet-hiánnyal küszködnek az európai szállodák, 47 százalékuknak nem sikerül szakképzett személyzetet alkalmazni - derül ki a Booking.com oldalon megjelent felmérésből. Az ötödik alkalommal elkészített felmérés 1160 európai vendéglátóipari igazgató és menedzser megkérdezésével készült.
A független szállodák átlagban majdnem 3 személyt alkalmaznak a következő egy évben, míg a különböző láncokhoz tartozó szállodák majdnem 6 személyre számítanak. Görögországnak és Spanyolországnak van a legnagyobb szüksége szakképzett személyzetre, míg Németországnak és Ausztriának a legkisebb. A vezetők előtt álló kihívások óriásiak, mert nincs jelentkezés az állásokra. Egy másik akadály a szezonális jelleg és a nem biztos szerződési feltételek, ez főként Görögországban és Horvátországban tapasztalható.
Donald Trump amerikai elnök augusztus 8-ig megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról – közölte John Kelley, az amerikai ENSZ-képviselet egyik magas rangú diplomatája a világszervezet Biztonsági Tanácsában.
Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese az ukrajnai háborúról az ENSZ BT-ben csütörtökön megrendezett tanácskozáson arról beszélt, hogy Moszkva folytatni szeretné a tárgyalásokat Isztambulban.
Az ENSZ hivatalosan is elismerte a román kormány elköteleződését a 2030-as Agenda végrehajtása iránt, és Romániát azon nyolc állam közé sorolta, amelyek pozitív példaként szerepelnek a legfontosabb ENSZ-platform, a Magas Szintű Politikai Fórum záróközleményében a fenntartható fejlődés témakörében.
Az ENSZ két jó gyakorlatot emelt ki, amelyeket Románia vezetett be, az első egy virtuális erőforrásközpont létrehozása a Fenntartható Fejlődési Célok lokalizálására, amely segíti az önkormányzatokat, civil társadalmat és a magánszektort a célok közösségi tervekbe való beillesztésében, a másik a fenntartható fejlődési szakértői hivatás intézményesítése: 2000 központi és helyi közigazgatásban dolgozó alkalmazott szakmai képzése. „Románia bizonyítja, hogy az emberekbe és intézményekbe történő befektetés a fejlődés kulcsa. A 2000 fenntartható fejlődési szakértő képzése mérföldkő a kormányzati adminisztratív kapacitások megerősítésében” – nyilatkozta Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődés Főosztály koordinátora.
Brüsszel 139 százalékkal akarja emelni a dohánytermékekre kivetett adót, 2 euróval is drágább lehet egy doboz cigaretta. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a dohányadót új, saját forrásként vegyék fel a 2028–2034-es uniós költségvetésbe, amely várhatóan évi 11,2 milliárd eurót fog termelni.
A közlemény szerint a visszaélések megelőzése, a legális dohánytermelők védelme érdekében több lépcsőben szigorítják a jövedéki szabályozást. Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Unió a dohánytermékek adóztatását tartja a leghatékonyabb leszoktató módszernek, a dohányipar szerint azonban az áremelések a feketepiacok malmára hajtják a vizet.
Néhány perccel ezelőtt új európai rekordot jelentő 46,51 másodperc idővel nyerte meg David Popovici a Szingapúrban tartott úszó világbajnokságon a 100 méteres versenyszámot is, miután korábban 200 méteren is diadalmaskodott. Popovici az utolsó 50 méteren tört az élre, egy karcsapásnyival előzte meg a másodikként célba ért amerikai Jack Alexy-t. A bronzérmet az ausztrál Kyle Chalmers szerezte meg.
Tizenkét beteg palesztin gyereket és 36 hozzátartozót menekítettek ki szerdán Izraelből a román légierő gépével. Az evakuáltakat Franciaországba és Norvégiába szállítják. Az Izraelből kimenekített gyerekeket az orvosi ellátáshoz való hozzáférés hiánya miatt sürgősen kellett evakuálni. A külügyminisztérium közölte, hogy Románia továbbra is hozzájárul a Gázai övezetben élő palesztin civileket sújtó humanitárius válság hatásainak enyhítésére irányuló erőfeszítésekhez.
A Kljucsevszkoj nevű vulkán kitörését váltotta ki a szerdán reggel történt 8,8-as magnitúdójú földrengés, amely a Kamcsatkai-félsziget partvidékét sújtotta, Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól mintegy 125 km-re keletre. Ez az eddigi legerősebb rengés a térségben, mióta az amerikai földfizikai intézet feljegyzéseket készít. A földrengés cunamiriasztásokat váltott ki a Csendes-óceán mentén: ezek érintették Japánt, Hawaiit, Kaliforniát, valamint a közép- és dél-amerikai partokat is.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Szeben, Vâlcea, Argeș, Dâmbovița, Prahova és Ilfov megyei folyókra.A hidrológusok szerint csütörtök déltől éjfélig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki és a vízállás meghaladhatja az elsőfokú készültségi szintet az említett megyék folyóvizein.
Argeș megye kis folyóvizein a legnagyobb az áradás veszélye - közölte az INHGA.A lakosságnak azt tanácsolják, hogy kövessék a hatóságok hivatalos tájékoztatását, ne közlekedjenek folyók közelében vagy árvízveszélyes területeken, és akadálymentesítsék a víz elvezetését célzó sáncokat és csatornákat.