A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából Kinszki Imre Töredék című fotókiállítása nyílik meg holnap este fél 7-től a bukaresti Balassi Intézetben. A tárlatmegnyitón jelen lesz az 1901 és 1945 között élt fotóművész lánya, Kinszki Judit is. Ezt követően Zalai Antal hegedűművész ünnepi szólóestje következik. (tovább…)
Nyolc ország képviselői vettek részt Dél-Tirol fővárosában azon a konferencián, amelyet a kettős állampolgárság témakörében tartottak. A bolzanói esemény aktualitását az adta, hogy a Dél-Tirolban élő német közösség szeretné megszerezni az osztrák állampolgárságot, és igyekeztek a közvéleményt minél szélesebb körben tájékoztatni ennek pozitív hatásairól ? áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. (tovább…)
A szíriai helyzetről és az iszlamisták elleni hadműveletekről tárgyalt Bassár el-Aszad szíriai államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tegnap Moszkvában – tájékoztatott ma a Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondta: Aszad munkalátogatásra érkezett tegnap este az orosz fővárosba, és előbb szűk körben Putyin elnökkel tárgyalt, majd a megbeszélés kibővült az orosz vezetés képviselőivel. (tovább…)
Egyetértési memorandumot írtak alá tegnap az amerikai és az orosz fegyveres erők képviselői. Az egyezség segítségével minimálisra csökkenthető a két ország Szíriában párhuzamosan légicsapásokat végrehajtó gépei közötti véletlen konfliktus lehetősége – jelentette be a Pentagon. Peter Cook, az amerikai védelmi tárca szóvivője szerint a dokumentum teljes szövegét Oroszország kérésére nem hozzák nyilvánosságra. (tovább…)
Alaptörvénybe ütközőnek tartja az RMDSZ a levélben történő szavazásról kidolgozott törvénytervezetet. Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette: az RMDSZ az alkotmánybírósághoz fordul, ha a képviselőházban nem javítanak a szenátus által már elfogadott jogszabályon. (tovább…)
A Képviselőház jogi bizottsághoz került ma a korrupcióellenes ügyészség kérése Elena Udrea előzetes letartóztatásáról. A jogi bizottságnak három nap áll a rendelkezésére, hogy elkészítse a jelentését az ügyben, és csak ezt követően szavaz a plénum a politikus előzetes letartóztatásáról ? adta hírül az Agerpres. (tovább…)
A liberális Justin Trudeau váltja Kanada élén a csaknem egy évtizeden át kormányzó konzervatív Stephen Harpert, miután pártja a hétfői parlamenti választáson szinte biztos, hogy megszerezte az abszolút többséget. (tovább…)
Támogatja Románia korrupcióellenes harcát az Amerikai Egyesült Államok ? nyilatkozta a sajtónak Hans Klemm. Az amerikai bukaresti nagykövete elmondta: teljes…
A szenátus által hétfő este elfogadott jogszabály szerint azok a nők, akik a rendszerváltás előtt három gyereket szültek, egy évvel korábban mehetnek nyugdíjba. (tovább…)
object(WP_Query)#3657 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(465103)
[1]=>
int(465189)
[2]=>
int(465154)
[3]=>
int(465145)
[4]=>
int(465147)
}
["paged"]=>
int(3114)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(465103)
[1]=>
int(465145)
[2]=>
int(465147)
[3]=>
int(465154)
[4]=>
int(465189)
}
["paged"]=>
int(3114)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3582 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3581 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465103,465145,465147,465154,465189) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 37356, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3583 (24) {
["ID"]=>
int(72365)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:25:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:25:17"
["post_content"]=>
string(536) "Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából Kinszki Imre Töredék című fotókiállítása nyílik meg holnap este fél 7-től a bukaresti Balassi Intézetben. A tárlatmegnyitón jelen lesz az 1901 és 1945 között élt fotóművész lánya, Kinszki Judit is. Ezt követően Zalai Antal hegedűművész ünnepi szólóestje következik.
Zalai Antal péntek este 7 órától fellép a Román Rádió koncerttermében is, ahol a bukaresti Rádiózenekarral előadja Goldmark Károly 1-es számú a-moll hegedűversenyét."
["post_title"]=>
string(54) "Az 1956-os magyar forradalomra emlékeznek Bukarestben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(53) "az-1956-os-magyar-forradalomra-emlekeznek-bukarestben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:54:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:54:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72365"
["menu_order"]=>
int(40345)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3655 (24) {
["ID"]=>
int(72395)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:26:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:26:01"
["post_content"]=>
string(736) "Nyolc ország képviselői vettek részt Dél-Tirol fővárosában azon a konferencián, amelyet a kettős állampolgárság témakörében tartottak. A bolzanói esemény aktualitását az adta, hogy a Dél-Tirolban élő német közösség szeretné megszerezni az osztrák állampolgárságot, és igyekeztek a közvéleményt minél szélesebb körben tájékoztatni ennek pozitív hatásairól ? áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Az előadók Ausztriából, Brazíliából, Örményországból, Lengyelországból, Magyarországról, Romániából, Dániából és Szlovéniából érkeztek.
Az október 16-i tanácskozáson, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot Fancsali Ernő képviselte."
["post_title"]=>
string(57) "Konferencia a kettős állampolgárságról Dél-Tirolban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "konferencia-a-kettos-allampolgarsagrol-del-tirolban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:38:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:38:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72395"
["menu_order"]=>
int(40346)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3584 (24) {
["ID"]=>
int(72335)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:24:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:24:17"
["post_content"]=>
string(467) "A szlovén parlament ma hajnalig tartó, több mint ötórás vita után felhatalmazta a hadsereget arra, hogy segítséget nyújtson a rendőrségnek az ország határainak megvédésében. A képviselők az ehhez szükséges kétharmados többséggel módosították a honvédelmi törvényt, és újabb hatáskörökkel ruházták fel a hadsereget a menekültválság idejére, de legfeljebb három hónapra. Ez az időtartam szükség esetén meghosszabbítható."
["post_title"]=>
string(44) "Katonák is védik majd Szlovénia határait"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "katonak-is-vedik-majd-szlovenia-hatarait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:24:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:24:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72335"
["menu_order"]=>
int(40347)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3630 (24) {
["ID"]=>
int(72305)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:23:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:23:48"
["post_content"]=>
string(587) "A szíriai helyzetről és az iszlamisták elleni hadműveletekről tárgyalt Bassár el-Aszad szíriai államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tegnap Moszkvában - tájékoztatott ma a Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov elmondta: Aszad munkalátogatásra érkezett tegnap este az orosz fővárosba, és előbb szűk körben Putyin elnökkel tárgyalt, majd a megbeszélés kibővült az orosz vezetés képviselőivel.
A híradások szerint Bassár el-Aszad látogatása meglepetésszerű volt, és nem tudni, hogy még most is Oroszországban van-e a szíriai elnök."
["post_title"]=>
string(42) "Moszkvában tárgyalt a szíriai államfő"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "moszkvaban-targyalt-a-sziriai-allamfo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:37:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:37:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72305"
["menu_order"]=>
int(40348)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3570 (24) {
["ID"]=>
int(72275)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:22:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:22:42"
["post_content"]=>
string(819) "Egyetértési memorandumot írtak alá tegnap az amerikai és az orosz fegyveres erők képviselői. Az egyezség segítségével minimálisra csökkenthető a két ország Szíriában párhuzamosan légicsapásokat végrehajtó gépei közötti véletlen konfliktus lehetősége - jelentette be a Pentagon. Peter Cook, az amerikai védelmi tárca szóvivője szerint a dokumentum teljes szövegét Oroszország kérésére nem hozzák nyilvánosságra.
A memorandum értelmében a felek munkacsoportot állítanak fel a további teendők megvitatására. Cook szerint a protokoll a repülőgépek közötti biztonságos távolság fenntartására szólít fel. A megállapodás nem irányoz elő együttműködést semmilyen területen, így a célpontokra vonatkozó értesülések megosztásában sem."
["post_title"]=>
string(83) "Egyezség az amerikai és orosz harci gépek közötti konfliktus megelőzéséről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(74) "egyezseg-az-amerikai-es-orosz-harci-gepek-kozotti-konfliktus-megelozeserol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:22:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:22:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72275"
["menu_order"]=>
int(40349)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3571 (24) {
["ID"]=>
int(72245)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:21:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:21:21"
["post_content"]=>
string(784) "Alaptörvénybe ütközőnek tartja az RMDSZ a levélben történő szavazásról kidolgozott törvénytervezetet. Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette: az RMDSZ az alkotmánybírósághoz fordul, ha a képviselőházban nem javítanak a szenátus által már elfogadott jogszabályon.
Az RMDSZ szerint a rohammunkával kidolgozott tervezet sérti az alkotmány azon szakaszát, amely szerint a két házat általános, egyenlő, közvetlen, titkos és szabadon kifejezett szavazattal választják meg. A tavasszal elfogadott új választási törvény megnyugtatóan rendezi már ezt a problémát ? véli a szövetség, amely emlékeztet: minden olyan külföldi térségben szavazókört nyitnak, ahol legalább száz regisztrált választó igényli ezt."
["post_title"]=>
string(65) "RMDSZ: Nincs szükség a levélben való voksolás bevezetésére"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "rmdsz-nincs-szukseg-a-levelben-valo-voksolas-bevezetesere"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:21:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:21:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72245"
["menu_order"]=>
int(40350)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3572 (24) {
["ID"]=>
int(72225)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:20:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:20:32"
["post_content"]=>
string(1020) "A Képviselőház jogi bizottsághoz került ma a korrupcióellenes ügyészség kérése Elena Udrea előzetes letartóztatásáról. A jogi bizottságnak három nap áll a rendelkezésére, hogy elkészítse a jelentését az ügyben, és csak ezt követően szavaz a plénum a politikus előzetes letartóztatásáról ? adta hírül az Agerpres.
A korrupcióellenes ügyészség tegnap újabb bűnvádi eljárásokat indított Elena Udrea ellen. A képviselőt most azzal gyanúsítja a DNA, hogy törvénytelenül, hatalmával visszaélve jutott hozzá egy tengerparti villához, amelyet egy, az általa korábban vezetett fejlesztési és turisztikai minisztériummal szerződésben álló céggel újíttatott fel. Az ügyészek emellett csúszópénz elfogadásáért is eljárást indítottak Elena Udrea ellen.
Marcel Ciolacu, a képviselőház titkára az Állandó Bizottság mai ülése után bejelentette: Elena Udrea iratcsomója hét kötetre rúg, és több mint 1800 oldalt tartalmaz."
["post_title"]=>
string(41) "Ismét rács mögé kerülhet Elena Udrea"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "ismet-racs-moge-kerulhet-elena-udrea"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:51:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:51:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72225"
["menu_order"]=>
int(40351)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3481 (24) {
["ID"]=>
int(72205)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:19:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:19:51"
["post_content"]=>
string(590) "Fasiszta, rasszista és xenofób ideológiák nyilvános terjesztése miatt vádat emelt a legfelsőbb ügyészség Csibi Barna ellen. A vádpontok között az is szerepel, hogy 2011 márciusában jelképesen felakasztotta Avram Iancut. A vádirat szerint Csibi Barna célja új követők meggyőzése volt. Csibi 2009 októbere és 2011 áprilisa közötti xenofób jellegű tettei a román nép történelmének és kultúrájának szimbolikus értékei vagy Románia területi határai ellen irányultak ? áll a vádiratban. Csibi Barna perét a csíkszeredai törvényszék tárgyalja."
["post_title"]=>
string(32) "Vádat emeltek Csibi Barna ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "vadat-emeltek-csibi-barna-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:19:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:19:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72205"
["menu_order"]=>
int(40352)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3486 (24) {
["ID"]=>
int(72075)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-20 15:15:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-20 12:15:13"
["post_content"]=>
string(1178) "A liberális Justin Trudeau váltja Kanada élén a csaknem egy évtizeden át kormányzó konzervatív Stephen Harpert, miután pártja a hétfői parlamenti választáson szinte biztos, hogy megszerezte az abszolút többséget.
Az eddig 34 képviselővel rendelkező liberálisok megötszörözve képviselőik számát, 170 mandátumra számíthatnak a 338 mandátumból. Ezzel az Elections Canadafüggetlen választási testület adatai szerint meg is döntik a konzervatívok 1984-ben felállított mandátumgyarapítási rekordját.
A 43 éves, volt iskolai tanár Justin Trudeau a kampányában tartalmilag a szociális igazságosságra, a kommunikációban pedig az extrovertált, a közösségi médiához idomuló stílusra helyezte a hangsúlyt. Az új kormányfő a kampányban
a gazdagok megadóztatását,
az államháztartási hiány három évig tartó, kismértékű növelését,
az infrastrukturális beruházások felfuttatását, a gazdaság fellendítését a szociális ellátás javítása érdekében, valamint
az ország károsanyag-kibocsátásának csökkentését ígérte.
"
["post_title"]=>
string(34) "Taroltak Kanadában a liberálisok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "taroltak-kanadaban-a-liberalisok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-20 15:15:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-20 12:15:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72075"
["menu_order"]=>
int(40353)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3482 (24) {
["ID"]=>
int(72185)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:19:20"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:19:20"
["post_content"]=>
string(467) "Támogatja Románia korrupcióellenes harcát az Amerikai Egyesült Államok ? nyilatkozta a sajtónak Hans Klemm. Az amerikai bukaresti nagykövete elmondta: teljes mértékben támogatja Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész munkáját. Hans Klemm korábban felszólította a román politikai vezetőket, hogy támogassák a független igazságszolgáltatást, és álljanak ki nyilvánosan és erélyesen a korruptak ellen eljárást folytató ügyészek mellett."
["post_title"]=>
string(49) "Az Amerikai Egyesült Államok támogatja a DNA-t"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "az-amerikai-egyesult-allamok-tamogatja-a-dna-t"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:19:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:19:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72185"
["menu_order"]=>
int(40354)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3634 (24) {
["ID"]=>
int(71955)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-20 15:06:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-20 12:06:12"
["post_content"]=>
string(556) "A szenátus által hétfő este elfogadott jogszabály szerint azok a nők, akik a rendszerváltás előtt három gyereket szültek, egy évvel korábban mehetnek nyugdíjba. Négy vagy több gyermek esetén a korkedvezmény két évre nő. Feltétel, hogy az illető legalább 55 éves legyen a nyugdíjazás pillanatában, illetve rendelkezzen a törvényben megkövetelt minimális jogosultsági idővel.
A tervezetet 120 igen szavazattal fogadták el két tartózkodás mellett. A jogszabályról a képviselőháznak is szavaznia kell.
"
["post_title"]=>
string(61) "Korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba a többgyermekes anyák"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "korkedvezmennyel-mehetnek-nyugdijba-a-tobbgyermekes-anyak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-20 15:06:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-20 12:06:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71955"
["menu_order"]=>
int(40356)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3574 (24) {
["ID"]=>
int(71925)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-20 15:01:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-20 12:01:08"
["post_content"]=>
string(934) "Több mint 50 millió euró kárt okoztak Romániában a törvénytelen erdőirtások a 2013-2014-ben a Greenpeace Románia szerint. A szervezet jelentése rámutat: az esztelen fakivágás csaknem 80 százalékát Kolozs, Fehér és Máramaros megyében hajtották végre.
A vizsgált időszakban több mint 45 500 esetre derült fény, vagyis naponta átlagosan 62-re. A jelentés szerint 2009 és 2011 között naponta átlagban 28 ilyen esetet lepleztek le, majd 2012-ben már 50-et. A tavalyi és tavalyelőtti évben a törvénytelenül kivágott, és lefoglalt famennyiség meghaladta az 1 millió köbmétert.
Óránként három hektárnyi erdő tűnik el.
A Greenpeace Románia azt javasolta, hogy az illegális erdőirtás megakadályozása érdekében a hatóságok szigorítsák a büntetéseket, a rendőrség, a környezetvédelmi őrség és a csendőrség közreműködése pedig legyen hatékonyabb."
["post_title"]=>
string(45) "Óránként három hektárnyi erdő tűnik el"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "orankent-harom-hektarnyi-erdo-tunik-el"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-20 15:02:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-20 12:02:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71925"
["menu_order"]=>
int(40357)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3583 (24) {
["ID"]=>
int(72365)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-10-21 14:25:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:25:17"
["post_content"]=>
string(536) "Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából Kinszki Imre Töredék című fotókiállítása nyílik meg holnap este fél 7-től a bukaresti Balassi Intézetben. A tárlatmegnyitón jelen lesz az 1901 és 1945 között élt fotóművész lánya, Kinszki Judit is. Ezt követően Zalai Antal hegedűművész ünnepi szólóestje következik.
Zalai Antal péntek este 7 órától fellép a Román Rádió koncerttermében is, ahol a bukaresti Rádiózenekarral előadja Goldmark Károly 1-es számú a-moll hegedűversenyét."
["post_title"]=>
string(54) "Az 1956-os magyar forradalomra emlékeznek Bukarestben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(53) "az-1956-os-magyar-forradalomra-emlekeznek-bukarestben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-10-21 14:54:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-10-21 11:54:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72365"
["menu_order"]=>
int(40345)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39099)
["max_num_pages"]=>
int(3259)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "ba64527c78d3c91632de0b71dfdffa55"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:7977b175e7394b18373f8be183edfe3d"
}