A Szociáldemokrata Párt Dominic Fritz lemondását követeli a Mentsétek meg Romániát Szövetség éléről. A PSD felszólította Dominic Fritzet hogy miután lemond az USR elnöki tisztségéről, vállaljon munkát a magánszférában.
A párt reakciója azután érkezett, hogy a legfelsőbb bíróság közzétette annak a június 18-i jogerős döntésnek az indoklását, amellyel Fritz elvesztette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel folytatott perét, amelyben összeférhetetlenséget állapítottak meg. A PSD emlékeztetett, hogy a bírósági döntés értelmében Fritz három évig nem tölthet be közhivatali tisztséget.
Nem szerepel a szociáldemokraták napirendjén Nicușor Dan államelnök felfüggesztése, ehelyett a párt egy működőképes kormány megalakítására, Románia stabilitására és gazdasági talpra állítására fókuszál – jelentette ki Claudiu Manda, a Szociáldemokrata Párt főtitkára.
Facebook-bejegyzésében Manda bírálta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) retorikáját, amely sikerként könyveli el a megszorító intézkedések katasztrófát előidéző politikáját. Felszólította a liberálisokat, hogy hagyjanak fel a demagógiával, menjenek ki az utcára és hallgassák meg a lakosságot, azokat az embereket, akik azt mondják, hogy az ország rossz irányba halad.
Magyarellenes incidenseket is jelenthetnének a kormány új, rasszizmus elleni online platformján, a Stop Rasism felületén, a magyar közösség azonban nincs külön feltüntetve a felsorolt kategóriák között.
A csütörtökön elindított rendszerben antiszemita, romaellenes és idegengyűlölő megnyilvánulásokat lehet bejelenteni. Az észrevételeket a platform automatikusan az illetékes hatóságokhoz továbbítja. A platform nem helyettesíti a hivatalos jogi eljárásokat, sürgős esetben továbbra is a 112-es segélyhívó számot kell tárcsázni.
Lakbértámogatást kapnak azok a családok, amelyeknek lakása használhatatlanná vált a bukaresti tömbházrobbanás nyomán. A fővárosi tanács határozata értelmében 2,9 millió lejt utalnak ki erre a célra az önkormányzat tartalékalapjából.
Az előzetes adatok szerint elkerülhető lett volna a bukaresti tömbházrobbanás – közölte péntek este a Facebook-oldalán Nicușor Dan. Bejegyzésében az államfő együttérzését fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak és a sérülteknek.
Egy Észak-Amerikában végzett új tanulmány szerint egy egyszerű vérvizsgálat már több mint 50 féle rákos megbetegedést képes azonosítani korai stádiumban, amikor a gyógyulás esélye még sokkal nagyobb.
A heti hírösszefoglalóban beszámolunk az RMDSZ 17. kongresszusáról annak belpolitikai zöngéiről, hogy miként viszonyult a román fél a romániai magyarság…
Óriási robbanás történt délelőtt egy bukarest 5. kerületi 8 emeletes tömbházban, két emelet összeomlott – közli a Hotnews. A közelben lévő iskola több ablakát betörte a légnyomás. A tűzoltók segítenek a lakosok kimentésében. A fővárosi SMURD központ tájékoztatása szerint 13 személyt kórházba szállítottak, kettő pedig életét vesztette.
Jövő hétre halasztotta a kormány a költséglefaragásokra vonatkozó sürgősségi rendelet módosítását – jelentette be a kabinet ülését követően Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
Lényegbevágó, hogy gyors döntés szülessen a közigazgatási reform kérdésében – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter Szászsebesen. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a viták elhúzódása a politikai folyamatot és a helyi hatékonyságot károsíthatja.
A parajdi sóbánya bezárása nyomán állás nélkül maradtak egyenként 9000 lejes gyorssegélyt kapnak az államtól – hagyta jóvá a kormány. A gyorssegély kifizetése történhet postai utalvánnyal, közvetlenül a jogosultnak, és bankszámlára is, ha a jogosult ezt írásban kéri.
Nem áll szándékában megadóztatni az otthon készült lekvárokat – jelentette ki az Országos Adóhatóság elnöke. Adrian Nica szerdán beszélt arról, hogy a tervezett és a ténylegesen behajtott ÁFA közötti különbségbe bele számítanak az otthon, saját fogyasztásra készített termékek is.
Lakbértámogatást kapnak azok a családok, amelyeknek lakása használhatatlanná vált a bukaresti tömbházrobbanás nyomán. A fővárosi tanács határozata értelmében 2,9 millió lejt utalnak ki erre a célra az önkormányzat tartalékalapjából.
A támogatás összege havi 360 és 1030 euró között mozog, a családtagok számától függően. Korábban Stelian Bujduveanu ügyvivő főpolgármester azt nyilatkozta, hogy az érintett személyek száma 400 és 500 között mozog. Azt is elmondta, hogy a hétvégére szállodai szobákat ajánlanak fel a kilakoltatott személyeknek, hétfőtől pedig a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő lakásokban helyezik el őket. Akiknek nem jut hely ezekben a lakásokban, lakbértámogatást kapnak - tette hozzá.
Az előzetes adatok szerint elkerülhető lett volna a bukaresti tömbházrobbanás - közölte péntek este a Facebook-oldalán Nicușor Dan. Bejegyzésében az államfő együttérzését fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak és a sérülteknek.
Ugyanakkor felszólította az ügyben érintetteket, hogy vállalják a felelősséget tetteikért, 'függetlenül attól, hogy állami intézményekről vagy magáncégekről van szó'. Hozzátette: kérte az illetékes intézményektől és hatóságoktól, hogy azonnal tájékoztassák minden releváns információról. „Nem várhatunk éveken át egy olyan nyomozásra, amely végül feledésbe merül - nyomatékosította.
Pénteken újabb szakaszt adtak át az A7-es moldvai autópályából. Ez a Ploiești–Buzău közötti rész második szakasza, a Mizil és Pietroasele közötti 28 kilométer, amely a korábban megnyitott 21 kilométerhez csatlakozik az A3-as autópálya felől.
Az Európai Unióban továbbra is Romániában a legmagasabb az éves infláció, azaz 8,6 százalék - közölte az Eurostat. Az augusztusi szinthez képest az éves infláció nyolc tagállamban csökkent, négy tagállamban stagnált, 15 tagállamban pedig emelkedett.
Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt fogadta tegnap a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnök.
A találkozón fegyverszállításokról és a békefolyamat kilátásairól tárgyaltak, egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok vezetője bejelentette: a következő hetekben csúcstalálkozót kíván tartani az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal Budapesten, a háború lezárásának reményében. A magyarországi csúcson valószínűleg nem lesz közvetlen találkozó Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin között – közölte tegnap a Digi 24 hírtelevízió.
Egy Észak-Amerikában végzett új tanulmány szerint egy egyszerű vérvizsgálat már több mint 50 féle rákos megbetegedést képes azonosítani korai stádiumban, amikor a gyógyulás esélye még sokkal nagyobb.
A Galleri-teszt a daganatból származó, a véráramban keringő rákos DNS-töredékeket mutatja ki. A kutatás egy éven át 25 ezer felnőttet követett nyomon. Az eredmények szerint közel 1 százalékuknál jelzett a teszt pozitívat, és ezek 65 százalékánál később valóban igazolódott a rákdiagnózis. A negatív eredmények esetében a vizsgálat több mint 99 százalékos pontossággal zárta ki a betegség jelenlétét.
A heti hírösszefoglalóban beszámolunk az RMDSZ 17. kongresszusáról annak belpolitikai zöngéiről, hogy miként viszonyult a román fél a romániai magyarság legfontosabb politikai eseményéhez és Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz. Szót ejtünk a legújabb koalíciós vitákról, ami a minimálbér és a magánnyugdíjtörvény kapcsán bontakozott ki, de szó lesz Nicușor Dan államelnöknek azon nyilatkozatáról, amely szerint az elnök növelné a hírszerzés hatáskörét a korrupció feltárása érdekében, valamint a francia belpolitikai válság legújabb fejleményeiről.
Szőcs Levente összeállítása az Izrael és a Hamász között megszületett tűzszüneti és túszmegállapodásról.
Óriási robbanás történt délelőtt egy bukarest 5. kerületi 8 emeletes tömbházban, két emelet összeomlott - közli a Hotnews. A közelben lévő iskola több ablakát betörte a légnyomás. A tűzoltók segítenek a lakosok kimentésében. A fővárosi SMURD központ tájékoztatása szerint 13 személyt kórházba szállítottak, kettő pedig életét vesztette.
A mentőkutyák 1 újabb áldozatot fedeztek fel az épület hatodik emeletén a romok alatt. Ezzel háromra emlekedett a halálos áldozatot száma. A robbanás közelében lévő Dimitrie Bolintineanu iskola diákjait és személyzetét biztonságban kimenekítették, a könnyen sérült diákokat a helyszínen ellátták, majd átadták a szülőknek. Az iskolai tevékenységet csakis az épületbiztonság megerősítése és a műszaki ellenőrzések befejezése után folytatják.
Jövő hétre halasztotta a kormány a költséglefaragásokra vonatkozó sürgősségi rendelet módosítását - jelentette be a kabinet ülését követően Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
Dogioiu szerint a sürgősségi rendeletet módosító tervezetet legkésőbb hétfőig véglegesítik, majd elfogadása előtt közvitára bocsátják. Ilie Bolojan miniszterelnök október 9-én azt nyilatkozta, hogy e heti ülésén a kormány törli a sürgősségi rendeletből az önkormányzatok működésével és a javítási munkálatokkal kapcsolatos 'kisebb korlátozásokat'.
Lényegbevágó, hogy gyors döntés szülessen a közigazgatási reform kérdésében - jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter Szászsebesen. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a viták elhúzódása a politikai folyamatot és a helyi hatékonyságot károsíthatja.
Cseke Attila elmondta, hogy az RMDSZ a településekre lebontott hozzáállást támogatja, mert nem méltányos az, hogy a hatékonyan működő önkormányzatokat is költségcsökkentésre kötelezzék. Cseke Attila egyébként javaslatot terjesztett elő a települések rangjának megváltoztatására azon települések esetében, amelyek lakossága már nem felel meg a jelenleg érvényes kritériumoknak. Olyan települések, mint a Bukarest mellett lévő Chiajna, Bragadiru vagy Popeşti-Leordeni megyei jogú várossá válna, mert a lakosság meghaladja a 40 ezer főt. A javaslat elfogadása esetén az ország 45 községe válna várossá, mert lakossága meghaladja a 10 ezer főt.
A parajdi sóbánya bezárása nyomán állás nélkül maradtak egyenként 9000 lejes gyorssegélyt kapnak az államtól – hagyta jóvá a kormány. A gyorssegély kifizetése történhet postai utalvánnyal, közvetlenül a jogosultnak, és bankszámlára is, ha a jogosult ezt írásban kéri.
A gyorssegélyeket a munka- és családügyi minisztérium költségvetéséből fizetik ki. A Hargita megyei prefektus által közölt adatok szerint 49-en maradtak állás nélkül, miután május végén a víz elöntötte a parajdi sóbányát, és azt be kellett zárni.
Nem áll szándékában megadóztatni az otthon készült lekvárokat - jelentette ki az Országos Adóhatóság elnöke. Adrian Nica szerdán beszélt arról, hogy a tervezett és a ténylegesen behajtott ÁFA közötti különbségbe bele számítanak az otthon, saját fogyasztásra készített termékek is.
Elmondta, habár ide számolják, ez még nem jelenti azt, hogy megadózzák a lakosság saját fogyasztására készített termékeit, illetve adóellenőrök érkeznek az emberekhez. Az ANAF elnöke közleményében leszögezte, javítani akarja a tervezett és a behajtott ÁFA közötti különbség összetételet, hiszen bizonyos saját fogyasztásra szánt termékek megmásíthatják a potenciálisan ÁFA-köteles termékek mennyiségét - idézi a Hotnews a hatóság közleményét.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön Facebook bejegyzésben tett feljelentés saját maga ellen idézem: Készséggel beismerem, törvénysértést követtem el. Hétvégén a feleségemmel hat üveg szilvaízt főztünk. Saját szilvából, saját fazékban, saját bűntudattal. Pálinkát is főztem volna, de a szilva nem volt elég. Most rettegek: mikor kopogtat az ANAF, hogy lefoglalja a bűnjeleket? - idáig az idézet.
Lakbértámogatást kapnak azok a családok, amelyeknek lakása használhatatlanná vált a bukaresti tömbházrobbanás nyomán. A fővárosi tanács határozata értelmében 2,9 millió lejt utalnak ki erre a célra az önkormányzat tartalékalapjából.
A támogatás összege havi 360 és 1030 euró között mozog, a családtagok számától függően. Korábban Stelian Bujduveanu ügyvivő főpolgármester azt nyilatkozta, hogy az érintett személyek száma 400 és 500 között mozog. Azt is elmondta, hogy a hétvégére szállodai szobákat ajánlanak fel a kilakoltatott személyeknek, hétfőtől pedig a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő lakásokban helyezik el őket. Akiknek nem jut hely ezekben a lakásokban, lakbértámogatást kapnak - tette hozzá.