Felfüggesztették tegnap Vlad Filat mentelmi jogát. A volt moldovai kormányfőt őrizetbe is vették. A politikust azzal vádolják, hogy közreműködött egymilliárd dollár ellopásában, a pénz a moldovai bankrendszerből tűnt el. (tovább…)
Continue Reading
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több fontos fejezet már átment a bizottságokon.
Jóváhagyták a Fejlesztési Minisztérium költségvetését, amelynek fő prioritása a helyreállítási alapok lehívása. A tárca 5 372 beruházást kezel, a kifizetések jelenleg 73 százalékon állnak. A minisztérium szerint idén akár a beruházások fele lezárulhat.
Zöld jelzést kapott a kormányfőtitkárság költségvetése is, amely 32 százalékkal nő, többek között a Fiatalok Olimpiai Fesztiválja és az „Nadia év” programjai miatt.
A bizottságok jóváhagyták a bíróságok, az ombudsman és az audiovizuális tanács költségvetését is, utóbbi jelentős növekedéssel számol a dezinformáció elleni új, mesterséges intelligenciát használó rendszer bevezetésére.
A költségvetés körüli viták miatt egyes liberálisok fontolgatják a kormányból való kilépést.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testülete hétfőn állásfoglalást tett közzé, amelyben leszögezte: az alakulat a kormány által jóváhagyott formában támogatja a 2026-os állami költségvetés tervezetét.
Eközben a szociáldemokraták egy sor módosító javaslatot nyújtottak be. Sorin Grindeanu pártelnök azt nyilatkozta, nem áll szándékában tárgyalásokba bocsátkozni az ellenzéki alakulatokkal az indítványok támogatásáról, de felkérte párttársait, „harcoljanak” a parlamenti szakbizottságokban ezek elfogadásáért. A PSD elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy módosító javaslataikat meg fogja szavazni a parlament, mert – mint fogalmazott – fontos, hogy a szolidaritási csomag részét képező intézkedéseik bekerüljenek a költségvetésbe.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség hat állami intézmény felszámolását kezdeményezte
Cristian Ghinea szenátor szerint a Romániai Tudósok Akadémiája, az Orvostudományi és a Műszaki Tudományok Akadémiája, a Levante Intézet, a Román Emberjogi Intézet, valamint az 1989-es Forradalom Intézet nem végez érdemi tevékenységet, költségvetésük több mint 95 százaléka fizetésekre megy el. A politikus szerint a hat intézmény évente 27 millió lejt emészt fel, amelyből akár 30 új mentőautót lehetne vásárolni, vagy egymillió iskolai ebédet biztosítani.
" ["post_title"]=> string(62) "Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "szakadhat-a-koalicio-a-koltsegvetes-koruli-vitak-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460939" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(460935) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:14" ["post_content"]=> string(811) "Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben a művész Mózes első könyvéből választott idézetekhez kapcsolódó improvizációkat ad elő.
Pálúr János a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, nemzetközileg elismert orgonista, aki pályája során több rangos díjat nyert, és olyan helyszíneken koncertezett, mint a párizsi Notre‑Dame. A bukaresti közönség legutóbb 2025-ben hallhatta őt nagy sikerrel ugyanebben a katedrálisban.
A koncert ma este nyolc órakor kezdődik.
" ["post_title"]=> string(53) "Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "palur-janos-orgonamuvesz-koncertezik-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460935" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(460743) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:00:00" ["post_content"]=> string(1451) "Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román Kulturális Alap (AFCN) igazgatótanácsába a 2026–2028 közötti időszakra. A testület tagjainak névsora a közelmúltban vált nyilvánossá, és a tizenkét tag között helyet kapott Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő is.
Benedek Csilla mindenekelőtt a kultúra fogalmáról, a Hargita Megyei Kulturális Központ élén betöltött szerepéről, valamint a kulturális menedzseri munka kihívásairól kérdezte Ferencz Angélát.

A bejelentett bojkott ellenére csaknem minden általános iskola megszervezte a próba‑képességvizsgát.
Az oktatási minisztérium a hétfői adatok összesítése után közölte: az intézmények 97,8 százalékában megtartották a román nyelv és irodalom vizsgát. 104 iskolában nem tartották meg a próbafelmérőt, ezekbe több mint ötezer nyolcadikos jár.
A vizsgasorozat ma matematikával folytatódott, holnap pedig a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi felmérése következik. Az eredményeket nem teszik közzé, a jegyeket március 30‑án közlik a tanulókkal személyesen.
" ["post_title"]=> string(69) "Az iskolák 97,8 százaléka megszervezte a próba-képességvizsgát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "az-iskolak-978-szazaleka-megszervezte-a-proba-kepessegvizsgat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 13:49:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 11:49:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460933" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(460939) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:08" ["post_content"]=> string(2940) "A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több fontos fejezet már átment a bizottságokon.
Jóváhagyták a Fejlesztési Minisztérium költségvetését, amelynek fő prioritása a helyreállítási alapok lehívása. A tárca 5 372 beruházást kezel, a kifizetések jelenleg 73 százalékon állnak. A minisztérium szerint idén akár a beruházások fele lezárulhat.
Zöld jelzést kapott a kormányfőtitkárság költségvetése is, amely 32 százalékkal nő, többek között a Fiatalok Olimpiai Fesztiválja és az „Nadia év” programjai miatt.
A bizottságok jóváhagyták a bíróságok, az ombudsman és az audiovizuális tanács költségvetését is, utóbbi jelentős növekedéssel számol a dezinformáció elleni új, mesterséges intelligenciát használó rendszer bevezetésére.
A költségvetés körüli viták miatt egyes liberálisok fontolgatják a kormányból való kilépést.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testülete hétfőn állásfoglalást tett közzé, amelyben leszögezte: az alakulat a kormány által jóváhagyott formában támogatja a 2026-os állami költségvetés tervezetét.
Eközben a szociáldemokraták egy sor módosító javaslatot nyújtottak be. Sorin Grindeanu pártelnök azt nyilatkozta, nem áll szándékában tárgyalásokba bocsátkozni az ellenzéki alakulatokkal az indítványok támogatásáról, de felkérte párttársait, „harcoljanak” a parlamenti szakbizottságokban ezek elfogadásáért. A PSD elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy módosító javaslataikat meg fogja szavazni a parlament, mert – mint fogalmazott – fontos, hogy a szolidaritási csomag részét képező intézkedéseik bekerüljenek a költségvetésbe.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség hat állami intézmény felszámolását kezdeményezte
Cristian Ghinea szenátor szerint a Romániai Tudósok Akadémiája, az Orvostudományi és a Műszaki Tudományok Akadémiája, a Levante Intézet, a Román Emberjogi Intézet, valamint az 1989-es Forradalom Intézet nem végez érdemi tevékenységet, költségvetésük több mint 95 százaléka fizetésekre megy el. A politikus szerint a hat intézmény évente 27 millió lejt emészt fel, amelyből akár 30 új mentőautót lehetne vásárolni, vagy egymillió iskolai ebédet biztosítani.
" ["post_title"]=> string(62) "Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "szakadhat-a-koalicio-a-koltsegvetes-koruli-vitak-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460939" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37987) ["max_num_pages"]=> int(9497) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "dde4e3cbc4804d63c0f0c4a7e8e9c9e8" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:abde50209dae9a6f54d88ac0277432ac" }Felfüggesztették tegnap Vlad Filat mentelmi jogát. A volt moldovai kormányfőt őrizetbe is vették. A politikust azzal vádolják, hogy közreműködött egymilliárd dollár ellopásában, a pénz a moldovai bankrendszerből tűnt el. (tovább…)
Continue ReadingEgy palesztin tömeg mára virradó éjjel felgyújtotta József sírját a ciszjordániai Nábluszban. A zsidók és keresztények számára egyaránt fontos szent hely ismételt feldúlásáról az izraeli közszolgálati rádió számolt be reggel. (tovább…)
Continue ReadingEgy afgán csoport Törökország felől próbált meg illegálisan bejutni tegnap este Bulgáriába. A bolgár határőrök meglőttek egy menekültet, aki a kórházban belehalt sebesülésébe ? közölte a bolgár belügyminisztérium szóvivője. (tovább…)
Continue ReadingEgyre gyengébbek az orosz gazdaság növekedési kilátásai a várhatóan tartósan nyomott olajárak miatt – olvasható a Standard & Poor’s előrejelzésében. A nemzetközi hitelminősítő az orosz GDP 3,6 százalékos zuhanásával számol az eddigi prognózisában szereplő 2,6 százalékos visszaesés helyett. (tovább…)
Continue ReadingKülönleges előadást láthattunk tegnap a bukaresti Nottara Színház Bulvár Fesztiválján. Az eseményről Zsehránszky István tudósít.
Continue Reading
Az Erdélyről magyaroktól, a közös román-magyar történelemről előadássorozat keretében Gidó Csaba, székelyudvarhelyi történész az erdélyi vasútépítés hőskoráról tartott román nyelvű…
Continue ReadingBöjte Csaba ferences rendi szerzetes kilencnapos közös imára és böjtre hív Európa békéjéért október 16-ától. „Nagy felfordulás van a világunkban, eljött az önmegtagadás, a böjt, az imádság ideje!” – írta felhívásában a szerzetes. (tovább…)
Continue ReadingPaks II beruházója egyetlen ?alternatív? technológia és helyszín környezeti hatásait elemzi. Ekörül alakult ki a legtöbb vita azon a közmeghallgatáson, amelyet a beruházás környezeti hatásairól szóló nemzetközi konzultáció keretében tartottak szerdán Bukarestben. (tovább…)
Continue ReadingSzékelyföldi Értéktár Konferencia helyszíne lesz holnap, pénteken a csíkszeredai Jakab Antal Konferencia Központ. A résztvevők tájékoztatást kapnak az értékgyűjtő mozgalomról, értéktárak létrehozásáról és értékek hasznosításáról.
Continue ReadingA román külügyminiszter szerint a román-magyar államközi kapcsolatban a konszenzuson alapuló megoldásokat kell keresni, mert az egyoldalú megközelítés nem vezet a vitás kérdések tartós rendezéséhez. Bogdan Aurescu a Digi 24 hírtelevízió szerda késő esti műsorában tért ki a riporter kérdésére a román-magyar viszonyra is, nyomatékosítván, hogy nem szeretné ismét lángra lobbantani a vitát. (tovább…)
Continue ReadingÚjabb biztosítót helyezett ellenőrzés alá az összevont pénzügyi felügyelet (ASF), amely egyúttal az Euroins feltőkésítését is elrendelte. A felügyelet megállapította, hogy gondok vannak a biztosító fizetőképességével: nem fedezi teljes mértékben a biztosító szükségleteit az a 200 millió lejes apport, amelyet a társaság részvényesei októberre vállaltak. (tovább…)
Continue ReadingA kormány szerdai ülésén elfogadott törvénytervezet hivatalos statisztikai adatokra hivatkozva úgy becsüli, hogy a menedékkérők havi költségei a nyári hónapokban fejenként 1117 lejre rúgnak, télen pedig 1185 lejt tesznek ki. (tovább…)
Continue Reading