A robbanás ma reggel a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban egy oltásokkal foglalkozó egészségügyi központ előtt történt – tájékoztat az MTI. (tovább…)
Continue Reading
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos nézetkülönbségek indokolták. Kijelentette, hogy az Izrael felől érkező nyomás hajszolta bele Trump elnököt az Irán elleni háborúba.
A tisztségviselő egy közösségi bejegyzésben azt írta: lelkiismereti okokból nem tudja támogatni az Irán elleni hadműveleteket, és úgy véli, hogy a konfliktus kialakulásában külső nyomás is szerepet játszott.
"Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására indítottuk el” - szögezte le.
Lemondólevelében – amelyet Donald Trump elnöknek címzett – írt egy általa „félretájékoztatási kampánynak” nevezett folyamatról, amelyet magas rangú izraeli tisztviselők és a hírmédia folytatott. Szerinte ez aláásta Trump úr „Amerika az első” (America First) platformját, és háborúpárti érzelmeket szított az Irán elleni háború ösztönzésére.
Kent, aki korábban Irakban szolgált, párhuzamot vont a 2003-as iraki háborút megelőző vitákkal, és felidézte, hogy felesége, Shannon Kent katonai szolgálat közben vesztette életét Szíriában.
„Mint veterán, aki 11 alkalommal vett részt bevetésen, és mint Aranycsillagos férj (Gold Star husband), aki szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által kreált háborúban veszítette el, nem tudom támogatni a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hajt az amerikai népnek, és nem igazolja az amerikai életek árát” – írta.
A New York Times felidézte, hogy Joe Kent az elmúlt években a visszafogottabb külpolitikai megközelítés egyik szószólója volt, és tanácsadóként dolgozott Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója mellett.
" ["post_title"]=> string(70) "Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "izrael-szerepe-miatt-lemondott-az-amerikai-terrorelharitasi-vezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(460939) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:08" ["post_content"]=> string(2940) "A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több fontos fejezet már átment a bizottságokon.
Jóváhagyták a Fejlesztési Minisztérium költségvetését, amelynek fő prioritása a helyreállítási alapok lehívása. A tárca 5 372 beruházást kezel, a kifizetések jelenleg 73 százalékon állnak. A minisztérium szerint idén akár a beruházások fele lezárulhat.
Zöld jelzést kapott a kormányfőtitkárság költségvetése is, amely 32 százalékkal nő, többek között a Fiatalok Olimpiai Fesztiválja és az „Nadia év” programjai miatt.
A bizottságok jóváhagyták a bíróságok, az ombudsman és az audiovizuális tanács költségvetését is, utóbbi jelentős növekedéssel számol a dezinformáció elleni új, mesterséges intelligenciát használó rendszer bevezetésére.
A költségvetés körüli viták miatt egyes liberálisok fontolgatják a kormányból való kilépést.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testülete hétfőn állásfoglalást tett közzé, amelyben leszögezte: az alakulat a kormány által jóváhagyott formában támogatja a 2026-os állami költségvetés tervezetét.
Eközben a szociáldemokraták egy sor módosító javaslatot nyújtottak be. Sorin Grindeanu pártelnök azt nyilatkozta, nem áll szándékában tárgyalásokba bocsátkozni az ellenzéki alakulatokkal az indítványok támogatásáról, de felkérte párttársait, „harcoljanak” a parlamenti szakbizottságokban ezek elfogadásáért. A PSD elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy módosító javaslataikat meg fogja szavazni a parlament, mert – mint fogalmazott – fontos, hogy a szolidaritási csomag részét képező intézkedéseik bekerüljenek a költségvetésbe.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség hat állami intézmény felszámolását kezdeményezte
Cristian Ghinea szenátor szerint a Romániai Tudósok Akadémiája, az Orvostudományi és a Műszaki Tudományok Akadémiája, a Levante Intézet, a Román Emberjogi Intézet, valamint az 1989-es Forradalom Intézet nem végez érdemi tevékenységet, költségvetésük több mint 95 százaléka fizetésekre megy el. A politikus szerint a hat intézmény évente 27 millió lejt emészt fel, amelyből akár 30 új mentőautót lehetne vásárolni, vagy egymillió iskolai ebédet biztosítani.
" ["post_title"]=> string(62) "Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "szakadhat-a-koalicio-a-koltsegvetes-koruli-vitak-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460939" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3389 (24) { ["ID"]=> int(460935) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:14" ["post_content"]=> string(811) "Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben a művész Mózes első könyvéből választott idézetekhez kapcsolódó improvizációkat ad elő.
Pálúr János a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, nemzetközileg elismert orgonista, aki pályája során több rangos díjat nyert, és olyan helyszíneken koncertezett, mint a párizsi Notre‑Dame. A bukaresti közönség legutóbb 2025-ben hallhatta őt nagy sikerrel ugyanebben a katedrálisban.
A koncert ma este nyolc órakor kezdődik.
" ["post_title"]=> string(53) "Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "palur-janos-orgonamuvesz-koncertezik-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460935" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3438 (24) { ["ID"]=> int(460743) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:00:00" ["post_content"]=> string(1451) "Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román Kulturális Alap (AFCN) igazgatótanácsába a 2026–2028 közötti időszakra. A testület tagjainak névsora a közelmúltban vált nyilvánossá, és a tizenkét tag között helyet kapott Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő is.
Benedek Csilla mindenekelőtt a kultúra fogalmáról, a Hargita Megyei Kulturális Központ élén betöltött szerepéről, valamint a kulturális menedzseri munka kihívásairól kérdezte Ferencz Angélát.

Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos nézetkülönbségek indokolták. Kijelentette, hogy az Izrael felől érkező nyomás hajszolta bele Trump elnököt az Irán elleni háborúba.
A tisztségviselő egy közösségi bejegyzésben azt írta: lelkiismereti okokból nem tudja támogatni az Irán elleni hadműveleteket, és úgy véli, hogy a konfliktus kialakulásában külső nyomás is szerepet játszott.
"Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására indítottuk el” - szögezte le.
Lemondólevelében – amelyet Donald Trump elnöknek címzett – írt egy általa „félretájékoztatási kampánynak” nevezett folyamatról, amelyet magas rangú izraeli tisztviselők és a hírmédia folytatott. Szerinte ez aláásta Trump úr „Amerika az első” (America First) platformját, és háborúpárti érzelmeket szított az Irán elleni háború ösztönzésére.
Kent, aki korábban Irakban szolgált, párhuzamot vont a 2003-as iraki háborút megelőző vitákkal, és felidézte, hogy felesége, Shannon Kent katonai szolgálat közben vesztette életét Szíriában.
„Mint veterán, aki 11 alkalommal vett részt bevetésen, és mint Aranycsillagos férj (Gold Star husband), aki szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által kreált háborúban veszítette el, nem tudom támogatni a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hajt az amerikai népnek, és nem igazolja az amerikai életek árát” – írta.
A New York Times felidézte, hogy Joe Kent az elmúlt években a visszafogottabb külpolitikai megközelítés egyik szószólója volt, és tanácsadóként dolgozott Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója mellett.
" ["post_title"]=> string(70) "Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "izrael-szerepe-miatt-lemondott-az-amerikai-terrorelharitasi-vezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37988) ["max_num_pages"]=> int(9497) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ac224999ad9d409cbd8353c76e6cd60d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9ef2dbacdae84488b80186a674bd6fc0" }A robbanás ma reggel a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban egy oltásokkal foglalkozó egészségügyi központ előtt történt – tájékoztat az MTI. (tovább…)
Continue ReadingAz Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja által nyilvánosságra hozott adatok szerint Franciaországban tavaly 111 illegális romatelephelyről küldték el erővel a romákat, azaz a cigánytelepeken élők hatvan százalékát. (tovább…)
Continue ReadingA korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a börtönirodalom-botrány kapcsán. A hatóság közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy esetenként a törvényben megszabott kritériumok csak színleg teljesültek ahhoz, hogy egy-egy tudományosként feltüntetett dolgozat miatt 30 nappal csökkenjen az illető büntetése. (tovább…)
Continue ReadingHosszú hónapok nélkülözése után megérkezett az ENSZ első segélyszállítmánya az ostrom alatt lévő szíriai városba, Madajába. A település a fővárostól, Damaszkusztól alig több mint 40 kilométerre északnyugatra, 1400 méter magasan fekszik. (tovább…)
Continue ReadingMintegy 250 maszkos huligán randalírozott hétfő este Lipcse Connewitz nevű kerületében. A lázongók török éttermekbe törtek be, kirakatokat zúztak össze, autókat gyújtogattak és rendőröket bántalmaztak, miközben a belvárosban a szélsőjobboldali Pegida helyi szárnya tartott bevándorlás ellenes demonstrációt. (tovább…)
Continue ReadingTöbb millió évvel a Nap születése előtt történt szupernóva-robbanások nyomait fedezték fel magyar, olasz és német csillagászok. Az amerikai tudományos akadémia lapjában közölt eredmények szinte archeológiai karakterű képet vázolnak fel arról a por- és gázfelhőről, amelyből Földünk is kialakult több mint négy és fél milliárd évvel ezelőtt. (tovább…)
Continue ReadingÖngyilkos merénylő robbantotta fel magát Isztambul egyik kedvelt turisztikai központjánál, a Sultanahmet térnél, helyi idő szerint 10.20 órakor. A tíz halálos áldozat közül legalább 9 neémet állampolgár – közölte a német sajtó török információkra hivatkozva. (tovább…)
Continue ReadingA többséget 56 képviselő alkotja a 101 fős törvényhozásban. Ők hétfő este aláírásukkal hitelesített nyilatkozatot nyújtottak be Nicolae Timofti államfőnek, aki így – egy december végi alkotmánybírósági döntésnek megfeleően – köteles e többség jelöltjét megbízni a kormányalakítással.
Continue ReadingÚjabb dossziéban hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség Victor Pontát. A volt kormányfőt Nagyváradon, abban az ügyben faggatták a délelőtt, amelyben december végén előzetes letartóztatásba került a Szatmár megyei önkormányzat alelnöke. (tovább…)
Continue ReadingA múlt év első 11 hónapjában 1,884 milliárd euróval nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az előző év hasonló időszakához képest – közölte az országos statisztikai intézet. (tovább…)
Continue ReadingMegszólalt a börtönirodalom-botrány kapcsán Nagy Zsolt volt távközlési miniszter, akit 4 évre ítéltek egy éve az úgynevezett stratégiai privatizációk perében, és három kötettel szerepel a büntetésük csökkentése érdekében tudományos munkát megjelentető szerzők listáján. (tovább…)
Continue ReadingEgyelőre nincs elegendő érdeklődő ahhoz, hogy magyar nyelvű orvosképzés induljon be a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen ? közölte hétfőn Florian Bodog, a felsőoktatási intézmény orvosi tanszékének a dékánja. (tovább…)
Continue ReadingA robbanás ma reggel a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban egy oltásokkal foglalkozó egészségügyi központ előtt történt - tájékoztat az MTI.
A robbanásban legalább 15-en meghaltak, zömmel rendőrök, további 10-20 ember megsebesült ? közölte egy rendőrségi tisztségviselő. A rendőrök éppen gyülekeztek az épület előtt, hogy az oltókörútra induló egészségügyieket elkísérjék, amikor a robbanás történt.
Már harmadik napja tart a gyermekbénulás elleni oltókampány Beludzsisztán tartományban, amelynek székhelye Kvetta.
" ["post_title"]=> string(76) "Pokolgépes merényletet követtek el egy oltóközpont előtt Pakisztánban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "pokolgepes-merenyletet-kovettek-el-egy-oltokozpont-elott-pakisztanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:41:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:41:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96205" ["menu_order"]=> int(38428) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3577 (24) { ["ID"]=> int(96245) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-13 14:43:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:43:43" ["post_content"]=> string(1027) "Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja által nyilvánosságra hozott adatok szerint Franciaországban tavaly 111 illegális romatelephelyről küldték el erővel a romákat, azaz a cigánytelepeken élők hatvan százalékát. A kilakoltatások fele nyáron történt. Franciaországban mintegy 20 ezer roma él, akik többsége Romániából és Bulgáriából vándorolt ki, és rendszerint illegálisan kialakított bádogvárosokban élnek.
A hatóságok évek óta törekednek az illegális telepek felszámolására, 2014-ben közel 14 ezer embert, 2013-ban pedig 19 ezret lakoltattak ki ezekről a helyekről.
Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja a szisztematikus kilakoltatások felfüggesztését kéri a hatóságoktól, illetve azt, hogy a bádogvárosokat tegyék biztonságossá és találjanak megoldást a roma családok integrálására.
" ["post_title"]=> string(61) "Több mint 11 ezer romát lakoltattak ki a franciák 2015-ben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tobb-mint-11-ezer-romat-lakoltattak-ki-a-franciak-2015-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:43:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:43:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96245" ["menu_order"]=> int(38429) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(95915) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 13:04:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:04:37" ["post_content"]=> string(1322) "A korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a börtönirodalom-botrány kapcsán. A hatóság közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy esetenként a törvényben megszabott kritériumok csak színleg teljesültek ahhoz, hogy egy-egy tudományosként feltüntetett dolgozat miatt 30 nappal csökkenjen az illető büntetése. Az ügyészség nem említ neveket, a közleményből ugyanakkor kiderül, hogy a gyanúsítottak köre kiterjed a raboknak ajánlásokat adott egyetemi oktatóktól (ez a dolgozatok megírásának feltétele) a feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottságok tagjaiig. Sok esetben a rabok helyett mások írták meg a munkákat, ezek szerzői ellen szintén nyomoznak. Vizsgálják továbbá a dolgozatokat megjelentető kiadókat. A DNA szerint a börtönírók műveit a megszokottól eltérő eljárás során, nagyon kis példányszámban, a piaci igényektől függetlenül jelentették meg, ami arra utal, hogy a kiadó ?célja nem az volt, amiért az illető jogi személyt létrehozták, hanem kizárólag a bíróság által kiszabott büntetés végrehajtásának az akadályozása?. Az ügyészség által említett bűnpártolás bűncselekményét a Btk. egytől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal bünteti." ["post_title"]=> string(39) "Vizsgálják a börtönírók mentorait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "vizsgaljak-a-bortonirok-mentorait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 13:04:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:04:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95915" ["menu_order"]=> int(38431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(95935) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 13:39:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:39:58" ["post_content"]=> string(2060) "Hosszú hónapok nélkülözése után megérkezett az ENSZ első segélyszállítmánya az ostrom alatt lévő szíriai városba, Madajába. A település a fővárostól, Damaszkusztól alig több mint 40 kilométerre északnyugatra, 1400 méter magasan fekszik. A polgárháború előtt népszerű üdülőhely volt, mert hóbiztos ? januárban, februárban különösen. Madaja mostanra romhalmaz tele éhező emberekkel. Egy ottani orvos azt mondja, hogy az elmúlt két hónapban több tucatnyian haltak éhen. Egy fiatalasszony azt meséli, hogy a felkelőknek van mit enniük, de nem adnak senkinek. Madaját az al-Kaidához kötődő szunnita terrorszervezet, az an-Nuszra Front és több kisebb fegyveres csoport ellenőrzi. A civilek füveken és leveleken éltek eddig. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete arról beszélt hétfőn, hogy emberek ezrei élnek hasonlóképpen Szíriában. Szándékosan ostromgyűrűbe fogva, szánt szándékkal éheztetve. Az onnan érkező fotók II. világháborús felvételekhez hasonlóak ? kétségbeejtőek. Szíria ENSZ-nagykövete visszautasította, hogy a rezsim készakarva sanyargatja a lakosságot. Válaszában arról beszélt, hogy a híreszteléssel ellentétben szó sincs humanitárius katasztrófáról Madajában. A rezsim egyetlen segélyszállítmányt sem állított meg, sőt ő maga küldött oda sokat, és kéri az ENSZ-segélyeket folyamatosan ? magyarázta a szíriai politikus az ENSZ-ben. És folytatta: csak hát a terroristák lecsapnak ezekre a szállítmányokra. Őmiattuk sínylődik a lakosság. Miért, mit gondoltak, talán angyalok? ? tette fel a költői kérdést a szíriai ENSZ-nagykövet hétfőn New Yorkban. A szíriai polgárháború két hónap híján 5 éve kezdődött. Mára 250 ezernél is több a halott és 11 milliónál is több a menekült. Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala arra figyelmeztet, hogy Madajából legalább 400 embert azonnal ki kell menekíteni, hogy megfelelő orvosi ellátást kaphassanak." ["post_title"]=> string(73) "Második világháborús éhínség dúl az ostromlott szír területeken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "masodik-vilaghaborus-ehinseg-dul-az-ostromlott-szir-teruleteken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 13:40:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 11:40:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95935" ["menu_order"]=> int(38432) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(96025) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 11:33:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 09:33:11" ["post_content"]=> string(818) "Mintegy 250 maszkos huligán randalírozott hétfő este Lipcse Connewitz nevű kerületében. A lázongók török éttermekbe törtek be, kirakatokat zúztak össze, autókat gyújtogattak és rendőröket bántalmaztak, miközben a belvárosban a szélsőjobboldali Pegida helyi szárnya tartott bevándorlás ellenes demonstrációt. A Spiegel Online úgy értesült, hogy a rendőrség szerint a maszkot viselő tüntetők futballhuligánok voltak. A 211 előállított személy közül sokan ismerősek a hatóságok előtt korábban elkövetett erőszakos bűncselekményeik miatt. Összesen 57 bűncselekmény miatt indítottak eljárást, beleértve a fegyverrel és robbanóanyaggal való visszaélést, illetve a kábítószer birtoklást is. Az intézkedések során öt rendőr sérült meg." ["post_title"]=> string(43) "Ismét randalíroztak a német radikálisok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ismet-randaliroztak-a-nemet-radikalisok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 15:33:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:33:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96025" ["menu_order"]=> int(38433) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(96045) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 15:35:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:35:04" ["post_content"]=> string(860) "Több millió évvel a Nap születése előtt történt szupernóva-robbanások nyomait fedezték fel magyar, olasz és német csillagászok. Az amerikai tudományos akadémia lapjában közölt eredmények szinte archeológiai karakterű képet vázolnak fel arról a por- és gázfelhőről, amelyből Földünk is kialakult több mint négy és fél milliárd évvel ezelőtt. A dinoszauruszok megkövesedett csontjaiban rejlő radioaktív elemek sokat elárulnak az egykori fajokról, illetve arról a földtörténeti időszakról, amelyben éltek. Némileg hasonlóképpen a Naprendszer keletkezése előtt létezett csillagok nyomai is felfedezhetőek a bolygórendszerünkben hátrahagyott radioaktív nyomokból, amelyekből akár e csillagok pusztulásának időpontja is meghatározható ? tette közzé a Magyar Tudományos Akadémia." ["post_title"]=> string(31) "Tényleg csillagporból vagyunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "tenyleg-csillagporbol-vagyunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 15:35:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:35:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96045" ["menu_order"]=> int(38434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(96005) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 15:32:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 13:32:59" ["post_content"]=> string(1041) "Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Isztambul egyik kedvelt turisztikai központjánál, a Sultanahmet térnél, helyi idő szerint 10.20 órakor. A tíz halálos áldozat közül legalább 9 neémet állampolgár - közölte a német sajtó török információkra hivatkozva. A Hürriyet Daily News forrásait idéző Faz.net szerint Davutoglu miniszterelnök máris tájékoztatta a német kancellárt, és együttérzését fejezte ki Angela Merkelnek. A hírügynökség korábban is 10 halálos áldozatról számoltak be, de a helyi média jelentéseire hivatakozva még azt közölték, hogy az áldozatok között mindössze egy német turista van. A török elnök, Recep Tayyip Erdogan tévényilatkozatban ítélte el a támadást, amelyet szavai szerint egy szír öngyilkos merénylő követett el. A történelmi negyed a város szívében helyezkedik el, és általában turistákkal van tele. A bomba a Kék mecset és a Hagia Sophia között robbant." ["post_title"]=> string(50) "A tíz áldozat közül kilenc német Isztambulban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "szir-ongyilkos-merenylo-robbantotta-fel-magat-isztambulban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 17:32:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 15:32:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96005" ["menu_order"]=> int(38435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(95895) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 12:59:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:10" ["post_content"]=> string(660) "A többséget 56 képviselő alkotja a 101 fős törvényhozásban. Ők hétfő este aláírásukkal hitelesített nyilatkozatot nyújtottak be Nicolae Timofti államfőnek, aki így - egy december végi alkotmánybírósági döntésnek megfeleően - köteles e többség jelöltjét megbízni a kormányalakítással. A többséget a Demokrata Párt , a Liberális Párt, valamint a Liberális-Demokrata Párt képviselőinek egy része alkotja. Utóbbiak azzal indokolták csatlakozásukat a koalícióhoz, hogy amennyiben január végéig nem alakul meg az új kormány, előrehozott választásokat kell kiírni, ami szerintük káros lenne." ["post_title"]=> string(61) "Új parlamenti többség alakult a Moldovai Köztársaságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "uj-parlamenti-tobbseg-alakult-a-moldovai-koztarsasagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 12:59:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95895" ["menu_order"]=> int(38437) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(95865) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:59:42" ["post_content"]=> string(848) "Újabb dossziéban hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség Victor Pontát. A volt kormányfőt Nagyváradon, abban az ügyben faggatták a délelőtt, amelyben december végén előzetes letartóztatásba került a Szatmár megyei önkormányzat alelnöke. Mircea Govort, aki egyben a Szociáldemokrata Párt Szatmár megyei elnöke, azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatai révén, illetve zsarolással próbálta elérni hozzá közel álló személyek kinevezését az Országos Adóhatóság (ANAF) kötelékébe. A Mediafax forrásai szerint Ponta röviddel tíz óra előtt érkezett meg az ügyészség székhelyére, ahol tanúként hallgatták ki. A volt kormányfő ellen vizsgálat folyik egy másik ügyben korrupció gyanújával." ["post_title"]=> string(33) "Tanúként hallgatták ki Pontát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "tanukent-hallgattak-ki-pontat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 10:59:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:59:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95865" ["menu_order"]=> int(38438) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(95835) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 10:38:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:38:57" ["post_content"]=> string(733) "A múlt év első 11 hónapjában 1,884 milliárd euróval nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az előző év hasonló időszakához képest - közölte az országos statisztikai intézet. A január-novemberi importtöbblet 7,193 milliárd euró volt, több mint a 2014-es egész évi 6,046 milliárd euró kereskedelmi mérleghiány. A vizsgált időszakban az import 7,2 százalékkal, az export viszont csak 4,1 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához mérve. A román kivitel 44,5 százalékát és a behozatal 37,2 százalékát autók és szállítóeszközök tették ki. Az export 74 százalékát, az import 77 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Románia." ["post_title"]=> string(52) "Ponta-hagyaték: megugrott a külkereskedelmi hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ponta-hagyatek-megugrott-a-kulkereskedelmi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 10:39:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:39:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95835" ["menu_order"]=> int(38439) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(95815) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 10:30:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:30:18" ["post_content"]=> string(1291) "Megszólalt a börtönirodalom-botrány kapcsán Nagy Zsolt volt távközlési miniszter, akit 4 évre ítéltek egy éve az úgynevezett stratégiai privatizációk perében, és három kötettel szerepel a büntetésük csökkentése érdekében tudományos munkát megjelentető szerzők listáján. Az egykori RMDSZ-es politikus a ?Veled vagyunk, Zsolt!? Facebook-oldalon felhívta a figyelmet, hogy egyesek valóban visszaéltek a rendszerrel. Tavaly szokatlanul sok, összesen 331, tudományosnak titulált művet jelentettek meg a romániai elítéltek. Egyikük, az időközben szabadult Gigi Becali például el is ismerte, hogy mások írták ? pénzért ? a könyveit. A volt miniszter ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem kellene kiönteni a fürdővízzel együtt a gyermeket is. Ezzel arra utalt, hogy az igazságügyi minisztérium kezdeményezte az 1969 óta érvényben lévő előírás módosítását. Nagy Zsolt három művet jelentetett meg tavaly a bukaresti Meteor Press kiadónál, ismert erdélyi magyar egyetemi tanárok ajánlásával. Állásfoglalásában leszögezte: nem könyveket, nem irodalmi alkotásokat, hanem szakmai dolgozatokat írt a börtönben." ["post_title"]=> string(86) "Börtönirodalom: Nagy Zsolt szerint nem kellene kiönteni a mosdóvízzel a gyermeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "bortonirodalom-nagy-zsolt-szerint-nem-kellene-kionteni-a-mosdovizzel-a-gyermeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 10:30:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:30:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95815" ["menu_order"]=> int(38440) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(95795) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-12 10:20:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:20:40" ["post_content"]=> string(959) "Egyelőre nincs elegendő érdeklődő ahhoz, hogy magyar nyelvű orvosképzés induljon be a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen ? közölte hétfőn Florian Bodog, a felsőoktatási intézmény orvosi tanszékének a dékánja. A magyar nyelvű nagyváradi orvosképzés először tavaly augusztusban merült fel. Florian Bodog, aki szociáldemokrata színekben tagja a román törvényhozás felsőházának, a Maszolnak azt nyilatkozta: a továbbra is nyitottak a magyar oktatás beindítása iránt. Ehhez legalább 50 diákra van szükség, azonban jelenleg a magyar diákok főleg Marosvásárhely iránt érdeklődnek. Ez azért ironikus, mert a nagyváradi magyar orvosképzés ötlete éppen az évek óta tartó marosvásárhelyi botrány miatt vetődött fel. " ["post_title"]=> string(49) "Nagyvárad nem mond le a magyar orvosképzésről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "nagyvarad-nem-mond-le-a-magyar-orvoskepzesrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-12 10:20:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-12 08:20:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=95795" ["menu_order"]=> int(38441) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(96205) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-13 14:41:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:41:20" ["post_content"]=> string(693) "A robbanás ma reggel a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban egy oltásokkal foglalkozó egészségügyi központ előtt történt - tájékoztat az MTI.
A robbanásban legalább 15-en meghaltak, zömmel rendőrök, további 10-20 ember megsebesült ? közölte egy rendőrségi tisztségviselő. A rendőrök éppen gyülekeztek az épület előtt, hogy az oltókörútra induló egészségügyieket elkísérjék, amikor a robbanás történt.
Már harmadik napja tart a gyermekbénulás elleni oltókampány Beludzsisztán tartományban, amelynek székhelye Kvetta.
" ["post_title"]=> string(76) "Pokolgépes merényletet követtek el egy oltóközpont előtt Pakisztánban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "pokolgepes-merenyletet-kovettek-el-egy-oltokozpont-elott-pakisztanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-13 14:41:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-13 12:41:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=96205" ["menu_order"]=> int(38428) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37984) ["max_num_pages"]=> int(3166) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "0fd874146b7a726387adca976dafd2f6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:11fcf1b638670e20f76e3e4c56f4bdba" }