Ismét magyar rendőröket küldenek Macedóniába

Magyarország, Csehország, Szlovákia és Németország is küld rendőröket Macedóniába. A HVG szerint a húszfős magyar egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot. A rendőrök bevetését azzal indokolta Papp Károly, magyar országos rendőr-főkapitány, hogy a görög-macedón határ lezárásával  jelentősen megváltozott a  migrációs helyzet. (tovább…)

Continue Reading

Ellenzik a büntető eljárásjog tervezett módosításait a különleges ügyészségek

Szerintük ellehetetlenítené a bűnösök felelősségre vonását azoknak a – büntetőjogot és büntetőeljárást – módosító indítványoknak a hatályba lépése, amelyeket az ártatlanság vélelméről szóló európai irányelv romániai meghonosítására hivatkozva tűzött napirendre az igazságszolgáltatás átszervezésére létrehozott parlamenti különbizottság. (tovább…)

Continue Reading

Az igazságügyi miniszter lemondását kérik

Raluca Prună a Facebookon válaszolt a kormány pénteki sürgősségi rendeletét ért bírálatokra. Azt állította, a Román Hírszerző Szolgálat semmilyen többlet hatáskört nem kapott, hiszen a nemzetbiztonságot érintő ügyekben eddig is végezhetett megfigyeléseket, és azokat bizonyítékként felhasználhatták a bíróságok előtt. A miniszter azt írta továbbá: az emberi jogokról beszélni „elméleti luxus”, ha a bűnüldözés és a terrorizmus elleni fellépés gyenge. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3485 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465011) [1]=> int(465009) [2]=> int(465007) [3]=> int(465005) [4]=> int(465003) } ["paged"]=> int(2965) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465003) [1]=> int(465005) [2]=> int(465007) [3]=> int(465009) [4]=> int(465011) } ["paged"]=> int(2965) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3450 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3449 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465003,465005,465007,465009,465011) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 35568, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(119005) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-16 12:54:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 10:54:07" ["post_content"]=> string(636) "Magyarország, Csehország, Szlovákia és Németország is küld rendőröket Macedóniába. A HVG szerint a húszfős magyar egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot. A rendőrök bevetését azzal indokolta Papp Károly, magyar országos rendőr-főkapitány, hogy a görög-macedón határ lezárásával  jelentősen megváltozott a  migrációs helyzet. A főkapitány elmondta, nem először küld rendőröket Magyarország Macedóniába, az előző egység február elején tért vissza egyhónapos kiküldetéséből, munkájukról elismerően nyilatkoztak a macedón rendőrök." ["post_title"]=> string(50) "Ismét magyar rendőröket küldenek Macedóniába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ismet-magyar-rendoroket-kuldenek-macedoniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-16 12:54:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 10:54:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=119005" ["menu_order"]=> int(38399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3452 (24) { ["ID"]=> int(307026) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-16 14:51:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-16 11:51:18" ["post_content"]=> string(918) "Nem tartják meg a jövő hétre ígért tiltakozóakciót a rendőrségek szakszervezetei, hanem párbeszéd útján próbálnak érvényt szerezni követeléseiknek - közölte a belügyminisztérium.  A rendőrségi szakszervezetek képviselői tegnap találkoztak a belügyi tárca vezetőivel a minisztérium székhelyén. A tárgyaláson azokról a kérdésekről esett szó, amelyek kiváltották a rendőrök elégedetlenségét: a humán és logisztikai erőforrások hiányáról, a rendőrök védelmének törvényi kereteiről, bizonyos pótlékok megszűnéséről. A szaktárca kifejtette: költségvetése 20,7%-kal nagyobb lesz az ideihez képest, és ebből 120 millió lejt gépkocsik vásárlására szánnak, a rendőrök és katonák védekezési eszközeire szánt keretet pedig 70%-kal emelik meg. A felek jövő kedden ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. (Agerpres)  " ["post_title"]=> string(58) "Felfüggesztik a tüntetést a rendőrség szakszervezetei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "felfuggesztik-a-tuntetest-a-rendorseg-szakszervezetei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-16 14:51:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-16 11:51:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=307026" ["menu_order"]=> int(38400) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3660 (24) { ["ID"]=> int(119065) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-16 13:12:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 11:12:28" ["post_content"]=> string(382) ""Kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt Ferenc pápa. A római katolikus egyházfő mai általános audienciáján a Szent Péter téren úgy fogalmazott, "nem szabad bezárni a kapukat" előttük. Olasz elemzők szerint Ferenc pápa a csütörtöki-pénteki uniós csúcstalálkozó résztvevőihez intézte szavait, ugyanis a tanácskozás fő témája a migráció lesz." ["post_title"]=> string(65) "Ferenc pápa: "Nem szabad bezárni a kapukat" a migránsok előtt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ferenc-papa-nem-szabad-bezarni-a-kapukat-a-migransok-elott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-16 13:12:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 11:12:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=119065" ["menu_order"]=> int(38401) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(306986) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-16 14:50:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-16 11:50:39" ["post_content"]=> string(434) "Jótékonysági rendezvényt tartanak holnap Csíkszeredában. A Családok Adventje a Családlánccal című egész napos rendezvényen a mozgássérültek épülő központjának segítésére gyűjtenek adományokat. Részletekről Csúcs Mária számol be. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-16-csucsm.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/2017-12-16-csucsm.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(18) "Családok adventje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "csaladok-adventje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-16 15:08:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-16 12:08:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306986" ["menu_order"]=> int(38402) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(118955) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-16 12:53:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 10:53:25" ["post_content"]=> string(534) "Vonulásos demonstrációt szervezett tegnap Budapesten a Tanítanék Mozgalom ás nyolcvan partnerszervezete. Ultimátumot intézett Orbán Viktor kormányfőhöz és Áder János köztársasági elnökhöz a budapesti Teleki Gimnázium igazgatója. Pukli István figyelmeztetett: ha március 23-ig, azaz 8 napon belül nem kérnek bocsánatot az elmúlt 6 évben megfélemlített, megalázott emberektől, akkor a Tanítanék Mozgalom március 30-ára egyórás munkabeszüntetésre szólítja fel támogatóit ? tájékoztat a HVG." ["post_title"]=> string(70) "Ultimátumot adtak a magyarországi pedagógusok az Orbán-kormánynak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "ultimatumot-adtak-a-magyarorszagi-pedagogusok-az-orban-kormanynak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-16 12:53:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 10:53:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=118955" ["menu_order"]=> int(38403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(306896) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:57:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:57:39" ["post_content"]=> string(2456) "Szerintük ellehetetlenítené a bűnösök felelősségre vonását azoknak a - büntetőjogot és büntetőeljárást - módosító indítványoknak a hatályba lépése, amelyeket az ártatlanság vélelméről szóló európai irányelv romániai meghonosítására hivatkozva tűzött napirendre az igazságszolgáltatás átszervezésére létrehozott parlamenti különbizottság. A Korrupcióellenes Ügyészség tegnapi állásfoglalásában azt állította: a 2016/343-as európai uniós irányelvet az előterjesztők csak ürügyként használják egy sor olyan - az ártatlanság vélelmét egyáltalán nem érintő - módosítás elfogadtatására, amelyekkel valójában meg akarják fosztani a bizonyító eljárásban használatos eszközeiktől a rendőröket és ügyészeket. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus elleni Vádhatóság (DIICOT) szintén közleményben adott hangot aggodalmának amiatt, hogy a parlament az érintett "gyakorlati szakemberek" véleményét mellőzve tűzte  napirendre a törvénymódosítást. A vádhatóságok elsősorban azzal az indítvánnyal nem értenek egyet, hogy minden feljelentett gyanúsítottat azonnal értesíteniük kelljen az ellene induló nyomozásról. Szerintük így lehetetlen lenne tetten érni, felesleges lenne lehallgatni egy olyan korrupt tisztségviselőt, aki csúszópénzt követel egy szerződésért, vagy házkutatást tartani egy kábítószer-kereskedőnél. A különleges ügyészségek azt is kifogásolnák, hogy a gyanúsítottaknak joguk legyen részt venni a tanúk kihallgatásán. Az ügyészek úgy vélik: csökkentené a társadalom biztonságát az előzetes letartóztatás elrendelésének korlátozása. A vádhatóság úgy értékelte, hogy a módosítások gyakorlatilag megszüntetnék a hamis tanúzás büntethetőségét is. A szociálliberális kormánykoalíció pártjai a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatásával ügyészségi visszaélésekre hivatkozva kezdték el az igazságszolgáltatás átszervezését és a büntetőeljárás módosítását, hogy elejét vegyék a titkosszolgálati és politikai megrendelésre indult megalapozatlan bűnvádi eljárásoknak, a tisztségviselők politikai megrendelésre történő lejáratásának. A jobbközép ellenzék szerint a parlamenti többség valójában korrupt politikusait próbálja megvédeni a felel?sségre vonástól. (MTI)" ["post_title"]=> string(89) "Ellenzik a büntető eljárásjog tervezett módosításait a különleges ügyészségek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "ellenzik-a-bunteto-eljarasjog-tervezett-modositasait-a-kulonleges-ugyeszsegek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:57:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:57:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306896" ["menu_order"]=> int(38404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(306916) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:58:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:58:12" ["post_content"]=> string(630) "Éjszakába nyúlóan folytatódott tegnap a költségvetés-tervezet vitája a két ház szakbizottságainak együttes ülésén. A végleges jelentés azonban nem született meg, mert a testületek nem jutottak közös nevezőre. A tervezetet ma véglegesíthetik. A Román Rádió értesülése szerint nem valószínű, hogy kiegészítik a fő hitelutalványozók költségvetését, ugyanis a pénzügyi miniszter tegnap jelezte az erre szánható pénzügyi keret elfogyott. Várhatóan mai ülésen döntenek egyebek mellett a Román Akadémia és a Román Rádiótársaság költségvetéséről.  " ["post_title"]=> string(44) "Ma dönthetnek a 2018-as költségvetésről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "ejszakaba-nyult-a-koltsegvetes-tervezet-vitaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:59:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:59:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306916" ["menu_order"]=> int(38406) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(118715) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-15 17:00:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-15 15:00:07" ["post_content"]=> string(3048) "Bukarestben Veress Sándor honvéd százados, a református egyház egykori főgondnokának sírjánál tartott megemlékezéssel és koszorúzással kezdődtek a nemzeti ünnepnek szentelt rendezvények.A Calvin temetőben tartott ünnepségen Zsold Béla lelkipásztor emlékezett meg Veress Sándor honvéd századosról. [audio ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/marc15-01.ogg" mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/marc15-02.mp3"][/audio] Koradélután az Ady Endre Elméleti Líceumban tartottak ünnepséget a diákok, majd megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát a Herastrau parkban. Este hat órától zászló felvonással és Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával folytatódik a rendezvénysorozat a Petőfi Sándor Művelődési Központban, ahol a köszöntő beszédeket követően fellépnek az Ady Endre Elméleti Líceum diákjai, a Bukaresti Magyar Diákszövetség nevében a Bercsényi Baráti Tánckör tagjai. Az ünnepséget a Titán zenekar koncertje és állófogadás zárja. [gallery size="medium" columns="1" ids="118335"] A románok és magyarok közös céljait és értékeit hangsúlyozva köszöntötte Dacian Cioloş román miniszterelnök a magyar nemzeti ünnepen Magyarország, Románia és a világ magyarságát. A március 15-i rendezvények helyszíneire eljuttatott köszöntésben Dacian Cioloş megemlítette, hogy 1848 meghatározó jelentőséggel bír mind a magyar, mind a román nemzet kialakulásában. "Azok az értékek, amelyekért a magyarok elindították a pesti forradalmat - amelyek között szerepel a sajtószabadság, a parlamentáris demokrácia, a felelős kormány és az állampolgárok közötti társadalmi és felekezeti egyenlőség - az erdélyi románok Balázsfalvi Kiáltványába foglalt követeléseinek a szellemét is idézik, mi több, ezek olyan értékek, amelyek jelenleg is vezérlik nemzeteinket" ? áll Dacian Cioloş miniszterelnök üzenetében. A magyar miniszterelnök külön köszöntötte a határon túli magyarokat. ?Megragadunk minden lehetőséget, hogy elérjük: senki ne vitassa el nemzeti szimbólumainkat, senki se kérdőjelezhesse meg alkotmányos jogainkat, senki se vehesse el tőlünk az iskoláinkat, és senki se sorozhassa be és küldhesse idegen háborúba fiainkat? ? írta Orbán Viktor az RMDSZ honlapján olvasható üzenetben. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat közleményben adta hírül, hogy március 15-én, délelőtt 9.50 órakor egy ismeretlen betelefonált a polgármesteri hivatalba, és magát ügyésznek kiadva azt mondta, a mai ünnepségen a magyar zászló használata tilos. A közleményben Sztakics Éva alpolgármester hangsúlyozta: mindez diverziókeltésnek minősül, a nemzeti szimbólumok használatát az ünnepségeken a törvény biztosítja. "Arra kérünk mindenkit, ne engedjék magukat félrevezetni hasonló állítások által. Az önkormányzat rendőrségi feljelentést tesz az ismeretlen betelefonáló ellen" - írták." ["post_title"]=> string(30) "Március 15-i megemlékezések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "marcius-15-i-megemlekezesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-18 09:55:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-18 07:55:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=118715" ["menu_order"]=> int(38407) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(306856) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:56:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:56:25" ["post_content"]=> string(617) "A folyó fizetési mérleg hiánya elérte az 5,30 milliárd eurót - közölte tegnap a Román Nemzeti Bank. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit 2,83 milliárd euró volt. A mérleg hiánya azt követően ugrott meg, hogy gyorsabb ütemben nő az import az exportnál. A folyó fizetési és a külkereskedelmi mérleg deficitje nyomást gyakorol az inflációra, amely novemberben 3,23 százalékra emelkedett. A jegybank szintén tegnap közölte, hogy a közvetlen külföldi tőkeberuházások értéke 17,69 százalékkal nőtt az első tíz hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest." ["post_title"]=> string(81) "87 százalékkal nőtt az első tíz hónapban a folyó fizetési mérleg hiánya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "87-szazalekkal-nott-az-elso-tiz-honapban-a-folyo-fizetesi-merleg-hianya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:56:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:56:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306856" ["menu_order"]=> int(38408) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(118695) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-15 16:49:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-15 14:49:02" ["post_content"]=> string(904) "Bűnvádi eljárás indul egy kovásznai férfi ellen, aki március 10-én bicskával érkezett a Székely Szabadság Napján tartott marosvásárhelyi megemlékezésre - közölte ügyészségi forrásra hivatkozva az Agerpres hírügynökség. Az érintett kovásznai személy az MTI-nek elmondta: személyes használatra volt nála a bicska, és azért vette elő, hogy lefaragja egy, a csendőrség által kifogásolt zászlórúd hegyes végét. Mindezt az egyenruhások szeme láttára tette, eszébe sem jutott, hogy a zsebkése fegyvernek minősül. Egy hasonló pillanatot egyébként a Transindex stábja is megörökített. A büntető törvénykönyv értelmében három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbüntetéssel sújtható az a személy, aki tömegrendezvényeken jogtalanul tart magánál vagy használ kést, vagy egyéb veszélyes tárgyat." ["post_title"]=> string(52) "Bicskával indult tüntetni, bíróságon végezheti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "bicskaval-indult-tuntetni-birosagon-vegezheti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-15 16:49:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-15 14:49:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=118695" ["menu_order"]=> int(38409) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(306876) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:56:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:56:50" ["post_content"]=> string(658) "Ezt Felix Stroe szállításügyi miniszter nyilatkozta tegnap a Parlament költségvetési bizottságainak együttes ülésén.   A miniszter szerint elkészül a Ploieşti-Bukarest sztráda három kilométeres fővárosi befutó szakasza, a Marosugra - Marosvásárhely, a Marosugra - Aranyosgyéres szakasz és a gyalui csomópont, valamint a Lugos - Déva és a Szászsebes - Torda sztrádaszakasz. A szállításügyi minisztérium jövő évi költségvetése 9,13 milliárd lej költségvetési és 30,9 millió lej kötelezettségvállalási előirányzatból tevődik össze, ebből 4,75 milliárd lejt fordítanak beruházásokra." ["post_title"]=> string(54) "2018-ban közel 156 kilométer autópálya készül el" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "2018-ban-kozel-156-kilometer-autopalya-keszul-el" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:56:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:56:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306876" ["menu_order"]=> int(38410) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(118665) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-15 16:48:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-15 14:48:06" ["post_content"]=> string(831) "Raluca Prună a Facebookon válaszolt a kormány pénteki sürgősségi rendeletét ért bírálatokra. Azt állította, a Román Hírszerző Szolgálat semmilyen többlet hatáskört nem kapott, hiszen a nemzetbiztonságot érintő ügyekben eddig is végezhetett megfigyeléseket, és azokat bizonyítékként felhasználhatták a bíróságok előtt. A miniszter azt írta továbbá: az emberi jogokról beszélni "elméleti luxus", ha a bűnüldözés és a terrorizmus elleni fellépés gyenge. A kijelentés miatt többen, köztük Traian Basescu volt államfő és Victor Ponta exkormányfő a tárcavezető leváltását követelte. Basescu arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányrendelet alkotmányellenes, hiszen az alaptörvény szerint alapvető jogok csak sarkalatos törvénnyel korlátozhatók." ["post_title"]=> string(46) "Az igazságügyi miniszter lemondását kérik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "az-igazsagugyi-miniszter-lemondasat-kerik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-15 16:48:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-15 14:48:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=118665" ["menu_order"]=> int(38411) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(119005) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-16 12:54:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 10:54:07" ["post_content"]=> string(636) "Magyarország, Csehország, Szlovákia és Németország is küld rendőröket Macedóniába. A HVG szerint a húszfős magyar egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot. A rendőrök bevetését azzal indokolta Papp Károly, magyar országos rendőr-főkapitány, hogy a görög-macedón határ lezárásával  jelentősen megváltozott a  migrációs helyzet. A főkapitány elmondta, nem először küld rendőröket Magyarország Macedóniába, az előző egység február elején tért vissza egyhónapos kiküldetéséből, munkájukról elismerően nyilatkoztak a macedón rendőrök." ["post_title"]=> string(50) "Ismét magyar rendőröket küldenek Macedóniába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ismet-magyar-rendoroket-kuldenek-macedoniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-16 12:54:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 10:54:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=119005" ["menu_order"]=> int(38399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39064) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6f212693a371e7ef8969abeec8aff5ed" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e7a7b1675f67e717c78e4151f7d4b223" }