Törökországban műtik meg Victor Ponta miniszterelnök térdét ? közölték hivatalos források az Agerpres hírügynökséggel. A kormányfő mintegy két héttel ezelőtt sérült meg kosárlabdázás közben. (tovább…)
Continue Reading
Adásunk vendége Szeder-Szabó Krisztina, a Junior Artisjus-díjas énekes, gitáros, dalszerző, a Szeder zenekar alapítója, aki legutóbbi erdélyi turnéján Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Kolozsváron duóban lépett fel Kristóf Martin gitárossal. Kérdez: Benedek Csilla
Szeder-Szabó Krisztina tizenegy éve érzékeny történetmeséléssel, játékossággal, apró hétköznapi csodákkal, humorral, szókimondóan, sajátos nézőpontjával varázsolja el közönségét. A könnyedebb témák mellett az önismereti út rejtelmeibe is bepillantást nyújtanak őszinte szövegei. Dalaiban a tartalmi sokszínűség műfaji sokszínűséggel keveredik egyszerre karcos és lágy hangon.
Szeder első lemeze (Hab a tetején) az akusztikus zene bűvöletében született, és dalai többnyire francia sanzonos hatásra keltek életre. Később előjött az énekes rockosabb éne, így született meg például a Táncolj velem élet című albuma. Egy francia nyelvű lemez (C'est d’air) után, Bátran lépek címmel kiadta legújabb albumát, amely egyfajta ars poeticaként is felfogható.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2025. július 8-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mozaik-2025-julius-8-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-02 12:51:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-02 09:51:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3178 (24) { ["ID"]=> int(452165) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-08 13:28:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-08 10:28:51" ["post_content"]=> string(2696) "Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja – közölte a Fehér Ház szóvivője. Karoline Leavitt egyúttal elmondta: az amerikai elnök hétfőn 14 országnak küldött kereskedelmi megállapodást sürgető levelet.
A szóvivő hangsúlyozta: Washington megállapodásra törekszik a kereskedelmi partnerekkel.
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn azt nyilatkozta: az Európai Uniónak változatlanul az a célja, hogy július 9-ig megkössön egy kereskedelmi megállapodást Washingtonnal.
Az amerikai elnök április elsején úgynevezett viszonossági vámokat vetett ki a világ csaknem összes országára, azonban rövidesen kiderült, hogy összességében a tarifák több fájdalmat okoznak az amerikai gazdaságnak, ezért a büntetőintézkedéseket jelentősen csökkentette vagy felfüggesztette.
Az ipar számára fontos ritkaföldfémek ára jelentősen emelkedett a kínai exportkorlátozások szigorítása óta a bajor gazdasági szövetség (vbw) havi nyersanyagár-indexe alapján. A vbw (Vereinigung der bayerischen Wirtschaft) havi nyersanyagár-indexe szerint májusban az összes ritkaföldfém ára dollárban számolva átlagosan 8 százalékkal emelkedett.
„Az áremelkedés részben az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktusnak köszönhető, amelynek következtében a kínai kormány exportkorlátozásokat vezetett be számos fontos ritkaföldfémre és mágnesre" - mondta Bertram Brossardt, a vbw ügyvezető igazgatója.
Kína a korlátozásokat a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett büntetővámokra adott válaszként vezette be. Különböző becslések szerint a világszerte ipari felhasználásra szánt ritkaföldfémek mintegy 90 százaléka Kínából származik. Ezek a fémek fontosak az elektronikai alkatrészek gyártásában az elektronikai, autóipari és hadiipari ágazatokban.
A ritkaföldfém-árak a koronavírus-járvány idején, 2022 elején a globális ellátási láncokban kialakult zavarok miatt értek el csúcsot.
" ["post_title"]=> string(99) "Az Egyesült Államok négy héttel elhalasztja a holnapra időzített vámok életbe léptetését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "az-egyesult-allamok-negy-hettel-elhalasztja-a-holnapra-idozitett-vamok-eletbe-lepteteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-08 13:28:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-08 10:28:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452165" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3179 (24) { ["ID"]=> int(452163) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-08 13:10:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-08 10:10:37" ["post_content"]=> string(966) "Az amerikai elnök erről helyi idő szerint hétfőn beszélt, amikor a Fehér Házban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel találkozott.
Az elnök, újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy "további fegyvereket fogunk küldeni, meg kell tennünk, képesnek kell lenniük arra, hogy megvédjék magukat, nagyon kemény csapásoknak vannak kitéve most".
Hozzátette, hogy védekezést szolgáló fegyverekről lehet szó. Donald Trump egy másik kérdésre válaszolva, részletek kifejtése nélkül, megismételte, nem elégedett Vlagyimir Putyin orosz elnök viselkedésével.
A Kreml kedden azt nyilatkozta, időbe telik tisztázni, hogy az Egyesült Államok milyen fegyvereket szállít és fog szállítani Ukrajnának.
" ["post_title"]=> string(122) "Radikális váltás Washingtonban: Donald Trump fegyvereket ígért Ukrajnának az orosz támadások elleni védekezéshez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(111) "radikalis-valtas-washingtonban-donald-trump-fegyvereket-igert-ukrajnanak-az-orosz-tamadasok-elleni-vedekezeshez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-08 13:10:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-08 10:10:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452163" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3032 (24) { ["ID"]=> int(452161) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-08 13:00:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-08 10:00:56" ["post_content"]=> string(3214) "Izrael szerint áthidalhatók a nézetkülönbségek a Hamász palesztin fegyveres csoporttal Katarban folyó tűzszüneti tárgyalásokon, de a megállapodás elérése több napot vehet igénybe.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, aki a találkozójuk előestéjén azt mondta, ezen a héten tűzszüneti és túszmegállapodás születhet.
Trump megbízottja, Steve Witkoff, aki jelentős szerepet játszott a tűzszüneti javaslat kidolgozásában, ezen a héten Dohába utazik, hogy részt vegyen a megbeszéléseken - mondta Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára újságíróknak hétfőn korábban.
A tűzszüneti javaslat a túszok fokozatos szabadon bocsátását, az izraeli csapatok kivonását Gáza egyes részeiről, valamint a háború teljes befejezéséről szóló tárgyalásokat irányoz elő.
Palesztin források hétfőn azt mondták, hogy eltérések vannak a felek között a humanitárius segély Gázába juttatásáról.
Közben öt izraeli katona életét vesztette, tizennégyen pedig megsebesültek egy robbanásban a Gázai övezet északi részén, Bét Hanúnban - közölte kedden az izraeli hadsereg.
A sebesültek közül háromnak az állapota súlyos.
Az egységet egy út menti pokolgép felrobbanása érte az izraeli határ közelében, majd a sebesülteket mentő katonákat tűz alá vették palesztin fegyveresek.
"A katonák, a családtagjaik, a túszok és Izrael érdekében ezt a háborút meg kell állítani" - jelentette ki Jair Lapíd, a parlamenti ellenzék vezetője az újabb gázai elesettek híre hallatán.
A radikális nemzetbiztonsági miniszter, Itamár Bengvír ellenben felszólította a Washingtonban tárgyaló Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy hívja vissza Dohából a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel tárgyaló izraeli delegációt.
"Nem szabad tárgyalni olyanokkal, akik megölik katonáinkat. Szét kell zúzni őket, kiéheztetni, nem pedig humanitárius segélyekkel életben tartani" - mondta Bengvír, aki Becalel Szmotrics pénzügyminiszterrel együtt ellenzi a tűzszüneti és túszmegállapodás megkötését a Gázai övezetet uraló szervezettel.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása óta 888 izraeli katona vesztette életét ebben a háborúban. A harcok az idei év elején szüneteltek tűzszünet
eredményeképpen, de az izraeli hadsereg március 18-án újraindította azokat, és azóta 37 katonáját veszítette el a Gázai övezetben.
Adásunk vendége Szeder-Szabó Krisztina, a Junior Artisjus-díjas énekes, gitáros, dalszerző, a Szeder zenekar alapítója, aki legutóbbi erdélyi turnéján Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Kolozsváron duóban lépett fel Kristóf Martin gitárossal. Kérdez: Benedek Csilla
Szeder-Szabó Krisztina tizenegy éve érzékeny történetmeséléssel, játékossággal, apró hétköznapi csodákkal, humorral, szókimondóan, sajátos nézőpontjával varázsolja el közönségét. A könnyedebb témák mellett az önismereti út rejtelmeibe is bepillantást nyújtanak őszinte szövegei. Dalaiban a tartalmi sokszínűség műfaji sokszínűséggel keveredik egyszerre karcos és lágy hangon.
Szeder első lemeze (Hab a tetején) az akusztikus zene bűvöletében született, és dalai többnyire francia sanzonos hatásra keltek életre. Később előjött az énekes rockosabb éne, így született meg például a Táncolj velem élet című albuma. Egy francia nyelvű lemez (C'est d’air) után, Bátran lépek címmel kiadta legújabb albumát, amely egyfajta ars poeticaként is felfogható.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2025. július 8-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mozaik-2025-julius-8-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-02 12:51:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-02 09:51:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(35457) ["max_num_pages"]=> int(8865) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "762c900859c168cdeb68d031d1babb52" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(84) "wp_query:8f7ec396467186ec853b27117f19390b:0.78112200 17520453550.79639100 1752045355" }Törökországban műtik meg Victor Ponta miniszterelnök térdét ? közölték hivatalos források az Agerpres hírügynökséggel. A kormányfő mintegy két héttel ezelőtt sérült meg kosárlabdázás közben. (tovább…)
Continue ReadingA romániai totalitárius rendszer és nómenklatúra átmentése békés úton mindmáig tart, habár az 1989-es temesvári népfelkelés elvezetett a Ceausescu-diktatúra bukásához ? erre a következtetésre jutottak azon a temesvári fórumon, amelyet Folytatólagosan elkövetett represszió ? ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők címmel szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája és a Temesvár Társaság. (tovább…)
Continue ReadingAz oroszbarát, ellenzéki szocialista párt győzött tegnap a moldovai helyhatósági választásokon Kisinyovban és országosan is. (tovább…)
Continue ReadingAz amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás ügyét a külügyminisztérium költségvetési törvényébe. (tovább…)
Continue ReadingAz illegális bevándorlás miatt át kell gondolni a schengeni rendszert, és Németországnak meg kell fontolnia, hogy felfüggeszti tagságát a belső határellenőrzés nélküli uniós övezetben – véli a bajor tartományi kormány pénzügyminisztere. (tovább…)
Continue ReadingNem igazolódott a MERS-fertőzés gyanúja a kórházba szállított dél-koreai férfinél Szlovákiában – közölte az egészségügyi minisztérium szóvivője. (tovább…)
Continue ReadingIdegen? Vezetjük! – ez a szlogenje a a Haeres Önkéntes Diák-idegenvezetés Kolozsváron nevű projektnek, melynek célja olyan 16 és 20 év közötti diákok képzése, akik szívesen önkénteskednének, érdekli őket városuk, kreatívak – s mindezt szeretnék átadni a Kolozsvárra látogató turistáknak, vagy éppenséggel a városban élőknek. (tovább…)
Continue ReadingPapp Antal, zetelaki katolikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingHat éven belül majdnem 70 százalékkal nő a lakossági gázár megawattórája a kormány és nemzetközi hitelezők közötti megállapodás értelmében. (tovább…)
Continue ReadingIdegen? Vezetjük! – ez a szolgenje a a Haeres Önkéntes Diákidegenvezetés Kolozsváron nevű projektnek, melynek célja olyan 16 és 20…
Continue ReadingHétfőig az egész országra érvényes kánikula figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok. Kezdetben az ország nyugati és dél-nyugati megyéiben, majd a dél és keleti országrészben lesz 35-36 fokos hőség nappal, a levegő páratartalma pedig meghaladhatja a kritikus 80 egységet. (tovább…)
Continue ReadingAz év első négy hónapjában 12,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a tavalyi év hasonló időszakához képest – közölte az Országos Statisztikai Hivatal. (tovább…)
Continue ReadingTörökországban műtik meg Victor Ponta miniszterelnök térdét ? közölték hivatalos források az Agerpres hírügynökséggel. A kormányfő mintegy két héttel ezelőtt sérült meg kosárlabdázás közben. A múlt heti újabb vizsgálat során az orvosok megállapították, hogy ínszakadása van és műteni kell. Victor Ponta már ma befeküdt a törökországi klinikára, ügyvédje a Korrupcióellenes Ügyészségen mára kitűzött kihallgatás elnapolását kérte.
" ["post_title"]=> string(37) "Térdműtéten esik át a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "terdmuteten-esik-at-a-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:47:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:47:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30705" ["menu_order"]=> int(33877) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3197 (24) { ["ID"]=> int(30625) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:43:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:43:14" ["post_content"]=> string(793) "A romániai totalitárius rendszer és nómenklatúra átmentése békés úton mindmáig tart, habár az 1989-es temesvári népfelkelés elvezetett a Ceausescu-diktatúra bukásához ? erre a következtetésre jutottak azon a temesvári fórumon, amelyet Folytatólagosan elkövetett represszió ? ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők címmel szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája és a Temesvár Társaság. A fórum az 1989 decemberi temesvári népfelkelés, az 1990 márciusi magyarellenes pogromkísérlet és az 1990 júniusi bukaresti "bányászjárás" történéseit elevenítette fel ez utóbbi 25. évfordulóján ? olvasható Tőkés László sajtóirodájának közleményében.
" ["post_title"]=> string(39) "Folyamatos a nómenklatúra átmentése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "folyamatos-a-nomenklatura-atmentese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:45:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:45:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30625" ["menu_order"]=> int(33878) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3198 (24) { ["ID"]=> int(30565) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:40:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:40:36" ["post_content"]=> string(565) "Az oroszbarát, ellenzéki szocialista párt győzött tegnap a moldovai helyhatósági választásokon Kisinyovban és országosan is. A szavazatok 67 százalékának összeszámlálása utáni adatok azt mutatják, hogy a szocialisták továbbra is a legerősebbek Moldovában. A szavazásra kormányválság közepette került sor, alig két nappal azután, hogy benyújtotta lemondását Chiril Gaburici miniszterelnök, aki ellen eljárás folyik hamisnak bizonyult érettségi bizonyítványa miatt.
" ["post_title"]=> string(23) "A kommunisták győztek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "a-kommunistak-gyoztek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:40:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:40:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30565" ["menu_order"]=> int(33879) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3213 (24) { ["ID"]=> int(30605) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:42:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:42:11" ["post_content"]=> string(1096) "Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás ügyét a külügyminisztérium költségvetési törvényébe. A precedens értékű döntés egyúttal szorgalmazza, hogy készüljön jelentés erről a kérdésről - derült ki a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak az MTI-hez eljuttatott közleményéből. A testület június 11-én, egy héttel az RMDSZ Kelemen Hunor elnök vezette küldöttségének washingtoni látogatását követően határozott így. Az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportjának két társelnöke által megfogalmazott javaslat felszólítja Románia kormányát és az amerikai külügyminisztériumot, hogy 90 napon belül készítsen jelentést azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett. A módosító indítványt egyhangúlag fogadta el az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága.
" ["post_title"]=> string(61) "Romániai visszaszolgáltatás az amerikai képviselőházban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "romaniai-visszaszolgaltatas-az-amerikai-kepviselohazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:42:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:42:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30605" ["menu_order"]=> int(33880) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3208 (24) { ["ID"]=> int(30585) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:41:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:41:23" ["post_content"]=> string(672) "Az illegális bevándorlás miatt át kell gondolni a schengeni rendszert, és Németországnak meg kell fontolnia, hogy felfüggeszti tagságát a belső határellenőrzés nélküli uniós övezetben - véli a bajor tartományi kormány pénzügyminisztere. Markus Söder a Bild am Sonntag című német lapban közölt vendégkommentárjában kiemelte, hogy a rendvédelmi szervek "meglepő sikereket" értek el a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport hétfőn véget ért bajorországi tanácskozása miatt ideiglenesen visszaállított határellenőrzés révén.
" ["post_title"]=> string(27) "Jobb határellenőrzéssel?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "jobb-hatarellenorzessel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:41:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:41:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30585" ["menu_order"]=> int(33881) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3159 (24) { ["ID"]=> int(30545) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:40:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:40:02" ["post_content"]=> string(831) "Nem igazolódott a MERS-fertőzés gyanúja a kórházba szállított dél-koreai férfinél Szlovákiában - közölte az egészségügyi minisztérium szóvivője. A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos. A kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód. Korábbi közlés szerint Dél-Koreában az elmúlt hetekben kitört járványnak eddig 14 halottja van, és a megbetegedettek száma elérte a 145-öt. A járvány ugyan kizárólag a kórházakra korlátozódik, de terjedése súlyos aggodalmakat kelt.
" ["post_title"]=> string(36) "Nincs MERS-fertőzés Szlovákiában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "nincs-mers-fertozes-szlovakiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:40:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:40:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30545" ["menu_order"]=> int(33882) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3160 (24) { ["ID"]=> int(30975) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-13 21:52:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 18:52:48" ["post_content"]=> string(883) "Idegen? Vezetjük! - ez a szlogenje a a Haeres Önkéntes Diák-idegenvezetés Kolozsváron nevű projektnek, melynek célja olyan 16 és 20 év közötti diákok képzése, akik szívesen önkénteskednének, érdekli őket városuk, kreatívak - s mindezt szeretnék átadni a Kolozsvárra látogató turistáknak, vagy éppenséggel a városban élőknek. A most induló projekt, melyhez június 21-ig várják a jelentkezőket 30 román és 30 magyar diáknak nyújtana lehetőséget ahhoz, hogy már idén nyáron idegenvezetőként vezethessen csoportokat Kolozsváron. Hogy mi is a Haeres, arról a Heti interjú vendégét, Zsigmond Ilka projektfelelőst kérdeztem. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/haeres_zsigmondilka_me.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/haeres_zsigmondilka_me.ogg"][/audio] " ["post_title"]=> string(71) "Idegen? Vezetjük! - Haeres Önkéntes Diákidegenvezetés Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "idegen-vezetjuk-haeres-onkentes-diakidegenvezetes-kolozsvaron-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-17 12:24:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-17 09:24:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30975" ["menu_order"]=> int(33883) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3173 (24) { ["ID"]=> int(29235) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-14 10:26:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-14 07:26:05" ["post_content"]=> string(173) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/Papp-Antal.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/Papp-Antal.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(35) "Katolikus igehirdetés, június 14." ["post_excerpt"]=> string(53) "Papp Antal, zetelaki katolikus lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "katolikus-igehirdetes-junius-14" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-17 11:56:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-17 08:56:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29235" ["menu_order"]=> int(33884) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3171 (24) { ["ID"]=> int(30465) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-13 13:20:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 10:20:01" ["post_content"]=> string(825) "Hat éven belül majdnem 70 százalékkal nő a lakossági gázár megawattórája a kormány és nemzetközi hitelezők közötti megállapodás értelmében. A Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal kötött egyezség értelmében eredetileg 2018-ig kellett volna véglegesen liberalizálni a gázpiacot, de tavaly a határidőt kitolták 2021 júliusáig. Az Energia-Árszabályozó hatóság közölte, hogy a lakossági gázárat júliusban 12,6 százalékkal 53,3 lejre emelik megawattóránként. 2021-ig évente 7-10 százalékos áremelést hajt végre a hatóság. Románia gázszükségletének döntő részét saját maga fedezi, egy kisebb hányad orosz forrásból származik.
" ["post_title"]=> string(38) "Megszületett a drágítási menetrend" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "megszuletett-a-dragitasi-menetrend" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-13 13:20:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 10:20:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30465" ["menu_order"]=> int(33885) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3169 (24) { ["ID"]=> int(30925) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-13 21:40:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 18:40:56" ["post_content"]=> string(844) "Idegen? Vezetjük! - ez a szolgenje a a Haeres Önkéntes Diákidegenvezetés Kolozsváron nevű projektnek, melynek célja olyan 16 és 20 év közötti diákok képzése, akik szívesen önkénteskednének, érdekli őket városuk, kreatívak - s mindezt szeretnék átadni a Kolozsvárra látogató turistáknak, vagy éppenséggel a városban élőknek.A most induló projekt, melyhez június 21-ig várják a jelentkezőket 30 román és 30 magyar diáknak nyújtana lehetőséget ahhoz, hogy már idén nyáron idegenvezetőként vezethessen csoportokat Kolozsváron. Hogy mi is a Haeres arról a Heti interjú vendégét, Zsigmond Ilka projektfelelőst kérdeztem. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/haeres_zsigmondilka_me.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/haeres_zsigmondilka_me.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(71) "Idegen? Vezetjük! - Haeres Önkéntes Diákidegenvezetés Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "idegen-vezetjuk-haeres-onkentes-diakidegenvezetes-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 21:51:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 18:51:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30925" ["menu_order"]=> int(33886) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3168 (24) { ["ID"]=> int(30425) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-13 13:18:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 10:18:33" ["post_content"]=> string(1067) "Hétfőig az egész országra érvényes kánikula figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok. Kezdetben az ország nyugati és dél-nyugati megyéiben, majd a dél és keleti országrészben lesz 35-36 fokos hőség nappal, a levegő páratartalma pedig meghaladhatja a kritikus 80 egységet. Kánikula idején nő az ételmérgezések kockázata, ezért csakis engedélyezett helyről vásároljunk élelmiszereket és megfelelő hőmérsékleten és körülmények között tároljuk ? javasolja az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság. A szakemberek szerint az ellenőrzött helyről vásárolt termékeket minél hamarabb hűtőbe kell tenni. Ezt követően a tejet, a húst és a tojást, valamint a tejtermékeket 0 és 4 Celsius fok közötti hőmérsékleten, a fagyasztott húst pedig minél alacsonyabb, lehetőleg -12?C alatti hőmérsékleten tároljuk.
" ["post_title"]=> string(45) "Figyeljük az élelmiszerekre a kánikulában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "figyeljuk-az-elelmiszerekre-a-kanikulaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-13 13:28:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 10:28:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30425" ["menu_order"]=> int(33888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3172 (24) { ["ID"]=> int(30445) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-13 13:19:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 10:19:21" ["post_content"]=> string(1175) "Az év első négy hónapjában 12,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte az Országos Statisztikai Hivatal. Áprilisban is 10,3 százalékos bővülést jegyeztek a tavalyi év negyedik hónapjához képest. Egyedül havi bontásban regisztráltak enyhe csökkenést, áprilisban ugyanis 0,8 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene márciushoz képest. Az első négy hónapban a generáljavítások volumene nőtt a legnagyobb mértékben, 19,3 százalékkal, a karbantartási munkálatok 14,8 százalékkal nőttek, az új építményeknél végzett munkálatok volumene 10 százalékkal bővült. Az építmények típusát tekintve a lakóépületeknél végzett munkálatok volumene nőtt csaknem 39 százalékkal, az ipari létesítményeknél a növekedés 9,7 százalék volt. Romániában az építkezések volumene tavaly 6,7 százalékkal csökkent 2013-hoz képest, és a gazdaság növekedésének egyik lassító tényezője az építőipar teljesítménye volt.
" ["post_title"]=> string(30) "Jól teljesít az építőipar" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "jol-teljesit-az-epitoipar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-13 13:19:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-13 10:19:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30445" ["menu_order"]=> int(33889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3218 (24) { ["ID"]=> int(30705) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:47:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:47:18" ["post_content"]=> string(545) "Törökországban műtik meg Victor Ponta miniszterelnök térdét ? közölték hivatalos források az Agerpres hírügynökséggel. A kormányfő mintegy két héttel ezelőtt sérült meg kosárlabdázás közben. A múlt heti újabb vizsgálat során az orvosok megállapították, hogy ínszakadása van és műteni kell. Victor Ponta már ma befeküdt a törökországi klinikára, ügyvédje a Korrupcióellenes Ügyészségen mára kitűzött kihallgatás elnapolását kérte.
" ["post_title"]=> string(37) "Térdműtéten esik át a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "terdmuteten-esik-at-a-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:47:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:47:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30705" ["menu_order"]=> int(33877) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(35453) ["max_num_pages"]=> int(2955) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "75f7748f43599eb1dc31aa7a89cadbcb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(84) "wp_query:c5d3be3fa2e169164db69bd3abc7977b:0.78112200 17520453550.79639100 1752045355" }